A váltás ideje

A nyári szünetre erősen megkopott a munkába járásra használt Merida. A váz, és a javítás tökéletes, más a "probléma". Kicsi. Maximumon túl kihúzott nyeregcső az álmoskönyvek szerint sem a hosszú élet titka, szegény derekamnak meg a mélyen és közel lévő kormány ad egy olyan korlátot, miután 1 óra elteltével nagyon kényelmetlenné válik. Tehát hosszú távra (akár sport célú kerékpározásra) nekem nem alkalmas. Majd Orsi tovább nyúzza, amolyan tartalékként Bodza mellett. 

Még a nagy szabadság előtt elkészült a fürdőszoba felújítása, ami a burkolat és a szerelvények cseréjét jelentette, azóta találtunk polcos szekrényt. Izgalmas, ugye?

A két hetes leállás szó szerint értendő. Első héten elutaztunk Regécre, egy kis borsodi faluba ahol térerő igazán csak a várban van, a faluból egy könnyed 2,5 km hegyi sétával megoldható. Szóval inkább "kihúztuk a dugót" és úgy pihentünk, mint a hús-vér emberek. Kis kirándulások, túrák, Magonc felfedezte a játszóteret, és persze mindenkivel összeismerkedett. Ide, az időjárás előrejelzések miatt úgy döntöttem a Meridát visszük. Az OnOne ünneplős bicikli, nem akartam összekoszolni. 

Szóval a második nap a füzéri vár megcsodálása után sikerült is tenni egy nagyobb kört két keréken. Csak azzal nem számoltam, hogy az utóbbi időben mintha elfelejtettem volna biciklizni. Oké, köves, nedves volt a K jelzés meg emelkedett is fenemód, de hogy biciklivel nehezített gyalogtúra legyen az első pár kilométer... Szánalmas. Ja, igen, a Merida a "büntetésből kapott" bringa. Azért csak vége lett a köveken sétálásnak, irány a K+. Itt az utat teljes szélességében elfoglaló pocsolyáknak örülhettem. Nem akartam úgy kinézni, mint az erdő lakói, így itt is sétáltam. Mondjuk jó volt a levegő. Jó döntés volt a Meridát hozni ide, a sárba, mocsokba. Aztán ezt azért átgondoltam párszor, mert a K+ majd S+ útvonalak nagyon szuperek voltak. Bár a jelzések nincsenek mindenhol, emiatt sokat forgattam a térképet, de az ösztönöm jól súgott. Az aszfaltos úton erőt és sebességet gyűjtöttem, egy utolsó nagy falathoz. Óhutáról terepen fel a regéci várhoz. A technika jól bírta (mint mindig), én kevésbé (mint mostanában). Azért összejött 2,5 óra tekerés.

Következő nap túracipőt húztunk. Délelőtt felmentünk a várba (nem, nem fészbukolni), Magonc ellenőrizte minden rendben zajlik az ásatáson. A várat folyamatosan tárják fel, építik-szépítik. Majd megnéztük még a Fehér-kutat is, szép kört tettünk meg. 

Egy átstartolást követően, pénteken már Ajkán ébredtünk. Elkezdtem legózni. Kell egy olyan kétkerekű, amivel dolgozóba mehetek, illetve előtte vagy utána egy jót tekerek a csömöri lankákon. Akár több órán át (hétvégén), akár rossz időben. Mivel a személyi edzőm miatt nem mindig akkor megyek tekerni amikor kedvem van, hanem ha a lehetőség adott. Mondjuk hetente talán egyszer. Erre gyakorlatilag bármi megfelel.

Ekkor került elő a garázs mélyéről a Woodlands vázszett. Amivel 2014-ben nem tudom hogyan, de végig eufóriában, bármi hullámvölgy nélkül tekertem 24 órát. A kényelemmel úgy gondolom nem lesz gond. A geometriája is jó. Maga a váz már eléggé megviselt állapotú, de eszmei értéke miatt nincs szívem eladni, hiába rakosgattam ide-oda. Most újra aktiválom. A villa maradt Suntour XCR, egyszerű acélrugós villa, merevet nem kapok ennyiért, szóval amíg él használom. Fékek maradtak Elixir5, bár válogattam egy ideig míg találtam jó állapotú és megfelelő méretű tárcsákat. És itt jött jól, hogy talán tavaly egy Deore agyas kerékszettet. Valami Kellys trekkingben/montiban lehetett. De a lényeg, kazettás agy és hat csavaros féktárcsával használható. Ami pont volt. Szóval alakul a low budget. Egy másik, szintén olcsón szerzett kerékszettről átraktam a Rapid Rob gumikat. Ezek amolyan mindenesek. A többi alkatrész is a felhalmozott készletből jött: karbon kormány (640-es!!), zöld bilincses markolat, alu nyeregcső és a nyereg (aminek huzata azóta sajnos felhasadt). Eljutottam az utolsó kérdéshez, amin már tépelődöm egy ideje. Az 1x10 bevált, de erre a bringára nem akartam. Mert úgy nem sok értelme van, két hasonló tudású monti az egyiket sarazni viszem a másikat nem. Kalapban volt még más lehetőség is, az edzős 26-os montin (a fehér) 1x8 van/volt. Ez is bevált, nem meredek helyeken nekem elég is. Ennek hatására vágtam bele az 1x10-be is. Szóval fel a váltót, váltókart, bowdent... Vagy, mi lenne ha adnék még egy esélyt a szingli életérzésnek? Tudom, normális ember ilyet nem csinál, hogy leszereli a biciklijéről a váltót. 2013-ban más indíttatásból, de egysebességes montival versenyeztem is. 26-os kerék, alu váz, merev villa, kanti fék. Mi lenne, ha most "poénból" megraknám a közeli helyeket, de egy áttétellel? Meg tudom magyarázni, miért jó ez nekem. Nem időre megyek, a jelenlegi helyzetben edzéstervről, szisztematikus edzésről kár beszélni, amennyit az elmúlt egy évben bringáztam, nos... ennél simán van, aki többet fut. Ha meg mégis puhány leszek, felrakok valami váltószettet. Addig marad ez elöl 38, hátul 21 fogas összeállítás. Mindez egy remek KMC Z50 lánccal, amit láncfeszítő tart feszesen és vezet a lánckerék alá. Azt elmondhatom már előre, miután beállítottam a láncvonalat azóta egyszer sem esett le a lánc.

Az első próba jól sikerült. Valami oknál fogva, akkor is és azóta folyamatosan "ideálisak" a körülmények a teszteléshez. Első nap Ajkáról indulva terepen Kislőd, majd a Csurgó-kút volt az úticél. Onnan minél több terepen vissza. Alapvetően nem volt "brutális" menet, sokkal jobban zavart, hogy errefelé nem járnak olyan sokan az erdőbe túrázni, a jelzett utak is sok helyen botrányos állapotban vannak. Mondjuk a 29er "átmegy mindenen", nem volt probléma néhány száz faág és egyebek. Egy emelkedőn toltam, de az rendes montival is komoly feladat középső tányéron.

Következő nap, merészkedjünk messzebbre. Első tervem az volt, hogy terepen Szentgálig (eddig kellően lapos), majd onnan az egykori herendi maraton vonalán Márkóig aztán ott kitalálom merre haza. Az esti viharnak köszönhetően az első kilométer után úgy néztem ki (megint) mint a varacskos disznó. Zúgó patakok, vízátfolyások vagy csak sima pocsolyák biztosították a sár utánpótlást. Én meg inkább a vízbe mentem, itt az agyagos talajon ez a jobb döntés. És az áttétellel sem volt probléma! Pont úgy hullámzott a terep, amivel tudtam tartani mindig egy jó pedálcsapást. Lefelé meg nem engedtem a csúszós talajon. A kislődi kalandparktól indul egy hosszú, pár fokos emelkedő. Nem meredek, de van negyed óra biztosan. No kérem, itt ideálisak voltak a körülmények! Optimális fordulatszám, alulról víz, felülről napsütés... pazar. Aztán jött a lejtő, és ugye az egy sebesség hátránya. Legalább pihentem egy jót. Szentgálról végül mégis Herend felé kanyarodtam, a jobban ismert Bakony25-öt akartam inkább megtekerni. Herendről végeláthatatlan hosszú aszfaltos emelkedő visz fel, majdnem egészen az elhagyott katonai létesítményig. Pihenni alig lehet, és a meredekség miatt inkább kiállva lehetett haladni. Feljebb még erősített a hegy. Bennem volt két óra tekerés, muszáj volt megállnom enni valamit. A tetejére azért toltam. De vége lett ennek is, és jött a jól megérdemelt lejtő. Sárral, sima vizes kiálló kövekkel, faágakkal. No, itt kellett volna letenni a bringát, és keresni valami nyugágyat pihenéshez. A fő gond az volt, hogy nem tankoltam fel rendesen biciklizés előtt. És itt jobban szívja az energiát a tekerés. Amolyan emelkedőn mindent, lejtőn semmit váltakozik. Nincs olyan, hogy visszakapcsolok, és szépen felmegyek mókuskerekezve. Csehbánya után már puding voltam, egyből az aszfaltos rövidítés felé kormányoztam. A tekerés végén bringa mosás. Másodszor.

Hétfő pihenőnap, szerencsére ekkor zuhogott az eső fél napon keresztül. A sárban az a jó, hogy nem porzik. Szóval kedden ismét felnyergeltem, taposó pedállal mert a montis cipő még mindig vizes volt. Egy könnyedebb feladatot tűztem ki, a Kab-hegy meghódítását ami majdnem pontosan 600 méter magas csúcs. László forrásig aszfalton, aztán be az erdőbe. Itt akkorát sikerült esnem, szó szerint pofára hogy ihaj! Mentem talán 100 métert, éppen felértem a kis emelkedőre, mikor az első kerék megsüllyedt a puha sárban, az meg nem eresztette így átestem a kormány felett. Aztán még a biciklivel is betakaróztam. Az összes bibim telement masszívan sárral, alig győztem a bringáról levakarni. Ezt leszámítva eseménytelen volt a mai nap, két emelkedőt kivéve mindenhol felgurultam. Lett 3 óra, de sokkal jobban esett, mint a vasárnapi nagy menet.

Összegzés, tanulság? Három nap biciklizés, háromszor mostam, vakartam utána a bringát. Csúszkáltam, tapostam, patakból ittam. Mindezt meg lehet tenni más biciklivel is. Csak a váltósnál még vannak plusz alkatrészek amiknek árt ha ilyen kemény kiképzést kapnak. A többi alkatrész sem szereti, de azok minimálisan kellenek egy jóleső tekeréshez. És ez a lényeg, hogy jól érezd magad anélkül, hogy a technika miatt aggódnál.

A fej erősebb a lábnál

Rövid versenyhez rövid beszámoló jár.
Igen sűrűnek ígérkezett a hétvége, már csütörtökön elkezdtük a pakolást. Pénteken munka után uzsgyi nagyszülőkhöz, szombaton egy helyre kis esküvőn vettünk részt- hatalmas köszi Laci+Sári vagy Sár+Laci, ez a meccs még nem dőlt el- ami tök jó lett volna, ha:
- nincs egy 10 órás verseny másnap
- nincs hőségriadó
- Magonc nem bulizik estig. De tényleg, este tízkor csak az autóban aludt el. Addig közel harminc embert szórakoztatott
- nincs egy oltári vihar. ami miatt tíz percet várunk hogy egyáltalán kiszállhassunk az autóból éjféltájt
- nem kell ötkor kelni
- nem 8:15-re érünk a helyszínre, ahol fél órán belül rajt
- ahol "kicsit" segítőkészebbnek bizonyul a helyi személyzet
Szóval nem sokat, gyakorlatilag semmit nem vártam magamtól. Egy tisztes helytállást, azzal a feltétellel ha nagy meleg lenne minden szívfájdalom nélkül megállok, és ledőlök az árnyékba. Az ellátmányra nem lehetett panaszom, volt minden mi szem-szájnak ingere. Pont összeraktam a bringát, felvettem a sisakot mikor indulhattunk is. Pályabejárás a versenyen.
Csak nyugi, naagyon messze a vége. Ami feltűnt, jó pálya ez minimális rázatóval, talán a "hegyről" lejövet nagyot csattan a kerék a padkán.
Az eleje jól alakult. Összefutottam Tamással, aki szerintem megérdemli a fair-play díjat. Komolyan, azon kívül hogy maga előtt tolt, minden. Mikor milyen tempót menjek, kilazult a kulacstartó csavarom, de tényleg mindenre figyelt, és tanácsokat adott. Köszönöm!
Bő óra után megálltam egy kétbetűsre, Pár kör alatt felzárkózom, hiszen a tempó egyáltalán nem egetverő. Mondjuk éppen aktuális állapotomban (edzetlenség+kevés alvás) bőven elég volt.
Aztán ereszkedem le a lejtőn, a padkán csatt és szissz! Remek, felütéses defekt. Besétálok a technikai zónába, hát nincs pótbelsőm. Amatőr hiba, otthon hagytam. Mire megtaláltam a lyukakat, elment egy kör. Mire megragasztom, még 2-3. Plusz ebben a hőségben inkább én fogok megrogyni. Van értelme visszaállnom, tekeregni, körözgetni? A mérleg egyik serpenyőjében az edzés lehetősége (gyakorlatilag csak versenyen kerékpározom egy óránál többet, értékelhető pulzuson). A másikban pedig, hogy szüleim alaposan kiunokázhatják magukat (el is jöttek Zegre, azért sajnáltam hogy így alakult a futam), plusz pihenhetünk mielőtt pestre megyünk. Kövezzen meg bárki, de a második lehetőséget választottam. A fej erősebb a lábnál. Régen mondtam, ha lazítani akarok tekerés közben, inkább hazamegyek és otthon pihenek.

A legjobb magyar

Mostanában elég sokat edzem. Az elmúlt hónapban a két maratonnal, és a 10 órás versennyel össze is jött 16 óra.
A mai sportfoglalkozáshoz egészen Miskolcig kellett kocsikázni. De mivel nem volt bátor jelentkező, és az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalak egyértelműen gatya időt jósoltak, szóba került, hogy nem is megyek. Hideg, esős időben Magonc és Orsi annyira nem érzi jól magát, meg nekem sincs kedvem dagonyázni, majd generálozni a bringát. Szombat este annyiban maradtunk, ha reggel esik nem megyünk. Azért a biciklit betettem a kocsiba éjszakára.
Reggel negyed hat, éppen nem esik. Aztán egy kicsit csepereg. Mi legyen? Legfeljebb kimegyünk Lillafüredre kirándulni.
Milyen jól döntöttünk! A rajt előtt még igencsak borongós, felhős időből délutánra napsütéses meleg nap lett. Menet közben volt egy kis permet, de ezt nevezhetjük párakapunak. Kerékpározáshoz ideális időjárás. A pálya milyen? Pocsolya is alig, kérem szépen bánhattuk volna ha otthon maradunk- ezt persze előre nem tudtuk.
Beállok a rajthoz, "szokás szerint" bemelegítés nélkül. Majd a lassú rajt, meg az első hegy megoldja. Addig sem fáradok. Kulacsban higított Kofola, zsebben két csoki. Ilyen rövid távra nekem majdnem mindegy, mit viszek. Hűvös időben a sóveszteség sem vészes, ha mégis gond lenne akkor a frissítőt igénybe veszem. Ha négy órán belül beérek, akkor örülni fogok. 2013-ban sikerült egysebességessel a sárban 4,5 órát dagonyázni.
Rajt után annak rendje és módja szerint hátra kerültem. Aztán megkezdődött az igazi verseny, az első mászás egy hosszú emelkedő, amit majdnem egyben teljesítünk. Meredeksége nem vészes, csak a a tetején fájt a 34/36 áttétel. Itt viszonylag sokat előztem. Mivel az összes táv együtt indult, a középtávosok mellett rövid távos fiúk-lányok is voltak körülöttem, ami plusz motivációt adott. A múltkori jó tapasztalatok alapján úgy döntöttem, csapjunk bele a lecsóba! Terheltem a pedált keményen, amint volt lehetőség előztem. Sokat. Az első lejtőzés utáni aszfaltos úton beálltam szélárnyékba pihenni kicsit. Aztán megint, hajrá! Kívülről biztosan nem úgy látszott, de úgy éreztem végre halad az a bicikli. Ment a hosszú emelkedő, a rövid meredek, még lefelé sem tudtak visszaelőzni, akik mellett elhaladtam. Mondjuk a pálya viszonylag egyszerű, nincs is benne túl sok szint, lehetett tempósan haladni. A varbói frissítő előtti füves részre ismét utolértem pár ellenfelet. Egyikük mögé sikerült beragadni, kicsit elméláztam, a mély keréknyom rögtön megvezette a kereket, én meg huppantam a magas fűbe. Felpattanok, komoly szerelvény jött mögöttünk. Oké, lehet megint előzni.
Az első kör viszonylag gyorsan pörgött, a másodiknak már a rövid távosok nélkül vágtunk. Sok időt nyertem azzal, míg a többiek lassítottak vagy akár meg is álltak a frissítéshez én lendületből tovább haladtam. Ennivaló van, innivaló van, erő.... még van.
A második körre új feladat adódott. Akit megelőztem, nem hagyhatom hogy visszavegye a pozíciót. A pályát ismerem, megjegyzem jó volt a jelölés, előre!
Az tűnt fel, hogy jól érzem magam bringázás közben. Sőt, idővel újra feltűntek előttem. Először messzebb, majd egyre közelebb. Még néhány skalp begyűjtve, viszonylag könnyen. A varbói frissítőn felveszek egy pohár izót, majd fura nézők állnak az út mellett: delelő tehéncsorda. Egyikük nagyon kíváncsi természet, kijött konkrétan az útra. Igaz, hogy a medve veszélyes állat, de egy boci is megvan pár mázsa. Ha egyszer meglódul...Jól van, nem bőszítettem fel nyomás tovább! Az utolsó kilométereken egymás után több rövid, de viszonylag meredek emelkedő van. Itt még beértem egy-két sporttársat, majd majdnem elszálltam. Lejtőn, fékezés közben egy kezem lecsúszott a kormányról. Előttem nagy gödör, Az ijedtségen kívül nem történt semmi. No, érjünk be végre!
Az utolsó 500 méter már nyugodtan telt. A célban Magonc azonnal ám haladéktalanul letámadott, nem eresztett.
Jól ment a verseny. Annyira, hogy szerintem nagy dráma nélkül tekertem volna egy harmadik kört is. Semmi görcs, hátfájás alig, szinte el sem fáradtam. Azért így is jó volt. A bicikli "tette a dolgát".
És, hogy én lettem a legjobb magyar? Középtáv Master1-ben mindenképpen. Mondjuk árnyalja a képet, hogy előttem négy szlovák srác végzett. Közülük Hauser Tamás volt a leggyorsabb. Bő fél órával hamarabb ért célba. Az abszolút első, Palumby Zsombor még több percet osztott.

Skandallum!

Többen kérdezték, idén mivel versenyzem. Köszönöm a bizalmat, hogy egyáltalán kinézitek belőlem a versenyzési szándékot. Szándék volt, van és talán lesz is. Kézenfekvő lenne, hogy a Csepel mint jól bevált technika működjön közre a továbbiakban is. Most pihen, de miért?
Annak ellenére, hogy egy kimondottan olcsó termék, a jól eltalált geometria és a tűrhető súly miatt nekem még maratonozásra is alkalmas volt. Viszont fejleszteni nem érdemes. Meg kíváncsi is voltam, valami újat kipróbálni.
Az utódnak azért magas lécet kellett megugornia. Valami pluszt adjon. A "kommersz" 29er vázak többsége nem ilyen, mondhatni tizenkettő egy tucat. Természetesen a felső kategóriában lévő vázak már tetszenek, viszont hibájuk például a Pressfit középcsapágyház, vagy az átütőtengely kompatibilitás. Előbbit műszaki zsákutcának tartom (kezet foghat a bovdenes tárcsafékkel), a másikhoz kerékszettet is kellett volna keresnem szintén nem kevés pénzért. Akkor már komplett bringa, de azt nem érdemlem meg. Jobb helye is van annak a pénznek.
Szeretem az acél vázakat. 2007-8 években versenyeztem is a '90-es évek elejéről származó darabokkal, talán az utolsó lehetőségem volt megtapasztalni milyen érzés. És egy jó váz nem is olyan nehéz, akár 2 kg alatti tömeget is hozhat. Csak a tömegtermelés elfelejtette az acélt, csak vascsöveket taknyolnak össze a budget kategóriában. Aki szépet akar, méretre gyártat mint egy öltönyt.
Elgondolkodtam egy karbonváz építésen is- nos, talán egyszer. Idő hiány miatt jegelem az ötletet.
Két éve találtam a Speedone márkára. Áll leesés, nyálcsorgatás. Lehetőségem adódott, hogy Tajvanon élőben is megcsodálhassam pár vázukat. Hol lehet megrendelni? Csodák csodája, válaszoltak a levelemre, küldték is volna csak a szállítással annyiba jött volna ki, mint egy itthoni kézzel készített. Ritchey P29? Ó, igen! Gyönyörű klasszikus forma, a P21-et idéző dizájnnal. És a papucsa állítható, így lehet egysebességes és soksebességes is. De nagyon nem olcsó, és a fejcső sem (volt) kúpos. Szóval így egyre jobb opció a karbon.
Kitaláltam, hogy csökkentem a gépparkot. Tehát ha jön egy új, legalább kettőnek mennie kell.
Hogy végül mi lett, az szerencse is. Egy jól ismert kerékpáros újság apróhirdetései között találtam. Már a kis képeken megtetszett, nézzük meg közelebbről. On One. Scandal. Szkandium és alumínium csövekből hegesztve. Nyers festetlen váz, mint az ezüst nyilak a hőskori Grand Prix-k idején. A feliratok gravírozva, itt nincs cicoma, festék meg matrica. Itt csak a fémért fizetsz. 19,5" méret, ezt nekem hirdetik Sopronban. Azért tipródtam pár napot, reméltem hogy elviszik előlem és akkor marad a Woodlands a verseny kerékpárom. Ott maradt. Hétvégén elmentünk érte.
A vázhoz járt még kormánycsapágy, Thomson nyeregcső bilinccsel, sőt túrtunk még hozzá egy Alivio hajtókar szettet két Octalink csapággyal.
A vásárlás után hosszú pihenő következett. Mert villám nem volt kúpos nyakkal, a Suntour XCR-t meg közgyűrű híján nem tehettem a vázba. És olyan villa kell, ami tapered vázba megy, de gyárszáras kereket lehet bele tenni. Ekkor jött segítségemre Timi és Pedro, lett egy szép ciklámen matricás Manitou Marvel teló is. Középméretes nyakkal, közgyűrűvel. Igen, de a gyűrű másik csapágyhoz való. Sokat görcsöltem, hogyan oldjam meg a helyzetet, végül a legkézenfekvőbb megoldás nyert.
Megvan a vázszett. Időközben találtam a hajtás-váltás rendszerhez is alkatrészeket. Racsni, lánc, váltó, váltókar... Váltóból Deore, váltókarból SLX. Amiből csak a jobbost fogom használni.
További variálás, furdalta az oldalam a kíváncsiság mert sokan dícsérték: Narrow wide lánctányér. Lényege, hogy elöl egy lánctányér van, terelő nélkül sem esik le róla a vékony lánc, ami a hátul váltás miatt szükséges. Az a tény, hogy alumíniumból van tehát kevésbé tartós, mint az acél- amennyit tekerek, sok éven át fogom használni. Előbb unom meg, mint elkopik. De ha cserélni kell, akkor sem drága mulatság. 2007-ben mentem dupla lánckerekes hajtókarral, a 2x7 fokozat mindenhol elég volt. Ebből deriváltam, most sem lesz gond. Legalább nem zavarodok össze a sok kallantyúval a kormányon.
Az egészben a legrosszabb a várakozás volt. Természetesen besétálhattam volna a boltba, és megrendelhettem volna katalógusból mindent. De az olyan steril, meg a pénztárca is megsínylette volna. Közben meg már azon voltam, inkább visszaépítek mindent a Csepelre, és eladom az On One-t. Próbára tette a türelmem. Azért féket már nem kajtattam, egy pár Deore lett Varga Ádám segítségével külföldiából. És zöld Ritchey markolat. Persze miután megjött, értesültem hogy a Spyralnak is van "nagyon hasonló" szivacs markolata. Sebaj, abból is egy párat, legyen tartalék!
Az építés a hullámzó kedv (és a közbejött tél) miatt úgy fél évig tartott. Sőt, mikor raktam össze a bringát vettem észre, hogy a fékhez elfelejtettem adaptert is csomagoltatni. Hát, ez ciki! Hétvégén Vértes Maraton hosszú távval. Lényeg a lényeg, letekertem, de a munkába járós ezeréves Meridával.
De utána nem volt pardon! Összeállt végre, az első feladatot tökéletesen teljesítette. A zöld bovdenház már csak egy csipet só. Második bevetése második helyet hozott, Mondjuk a nyeregcsövet karbonra fogom cserélni, de az ergonómia nagyon is tetszik. Gyakorlatilag azonos a Csepellel, amin szintén jól éreztem magam hosszú távon is.
Marad.

Engedjenek előre, gyerekkel vagyok!

Tagadhatatlanul beindult a kerékpáros szezon. Ez azoknak jó hír, akik várták, készültek rá becsületesen rendszeres edzéssel. Nekem abból a szempontból jó, hogy kezdődik az XCU sorozat, így igazoltan biciklizhetek sokat. Kis túlzással egy ilyen verseny jelenti a havi edzés mennyiséget.
A bringa összeállt, bizonyított Lőcsén. Ha van rá igény, írok majd róla pár sort (úgyis fogok, nem bírom ki hogy nem), ha lesz rá időm és/vagy energiám. Ezt a beszámolót is illett volna már hétvégén felvésnem a zinternet nagy falára.
A változó sikerű maratonos próbálkozások után, jött egy elvileg testhez álló(bb) feladat: nem a táv, hanem az idő adott, és a leggyorsabb is majdnem ugyanakkor ér célba, mint az utolsó.
A 2014-es fiaskó óta rendszeresen nézem az időjárás előrejelzéseket. Lehet a kor teszi, de 5 fokban, esőben valahogy nincs kedvem biciklizni. Természetesen ahány helyen néztük, mindenhol mást írtak. Az özönvízszerű monszuntól a ragyogó napos időig bármi, az azonban valószínű volt hogy nem fogunk fázni. Ez már valami, tehát megyünk.
Mondhatni időben érkeztünk a verseny helyszínére, kényelmesen kipakoltunk, Orsit elláttam a fő instrukciókkal (enni vagy inni kérek), majd beálltam a rajtba. Melegítést nem tartottam fontosnak, egyrészt lesz idő bemelegedni, másrészt az is értékes energiát vesz el. Állóképességem konkrétan nincs, egyedül abban bíztam, hogy amolyan túrázó tempóban végig bírom. Ha meg nem, mert vagy elfáradok vagy a derekam szól közbe, akkor szépen megállok, és pihenek egy jót. Nem az eredmény a fontos, hanem hogy biciklizzek!
Időben elindultunk, és igyekeztem felvenni egy olyan tempót, amivel nem előznek meg cekkeres vénasszonyok a tanyabájkkal.
A mezőnyből egyedül Pósfalvi Tamást ismertem fel, ő nagyon jó ultra távokon. Jobbnak láttam tenni rá a kereket. Ha az ő tempóját bírom, talán nem lövöm el hamar azt a kevés puskaport. Meglepően, viszonylag könnyen tartottam a lépést, maratonos tempóhoz képest jóval szolidabb volt a menés (vagyis nem, de erről később). Voltam már két alkalommal a pályán, tudom, hogy rázós. De a plusz hidakon átkelés, a ragadós rövid kaptatókkal szerintem egy olyan újítás, amit át lehetne gondolni. Csak az erőt szívja, előzni nehéz (ez a gyors lábúak miatt fontos), és plusz zötyögést jelent. Ilyen szempontból "régen minden jobb volt".
Körözgetünk, Orsi köridőt mér: 7 perc. Az első óra után sajnos hallom a szpíkert (féltávig nem szerencsés tudni az állást), 4. vagyok Tamás mögött. Aki pont előttem teker, merev villás merevfarú montin. Kemény. Hm, mintha tudnék én gyorsabban is menni. Nem nagyon, csak egy picit hogy elé kerüljek. Pár körön át előzgettük egymást kinek hol volt jobb a tempója. Aztán rákapcsoltam, hogy legyen néhány másodperces előnyöm is vele szemben. Sikerült bevágni elé kanyarban, ezúton is bocsánat! Ez adott plusz motivációt, hogy ne tartsam fel. És sikerült előre menekülni. Annyira, hogy észrevétlenül feljöttem a második helyre megelőzve Elek Gábort.
A 2. órát már dobogós helyen fejeztem be. Csak nyugi, nyugi! De már késő, eddig tartott az erő. Ugye a lendület vitt volna tovább, a bejáratott sebességfokozatokban, csak a test elfáradt. Erősen görcsölni kezdtek a combjaim. Egyre többet ittam. A tempót amúgy sem akartam/tudtam volna fokozni a derekam miatt, de most már lassulni sem akartam, ha talán egy dobogó is lehet a végén.
Közben lepillantok, hoppá az egyik lánctányér csavar szökni próbál! Mire szerszám közelbe kerültem, meglógott a fedélzetről. Sőt egy társa is akarta követni, de maradásra bírtam. Szóval rázós volt a pálya. Innentől 3 csavar tartotta a lánctányért. "Örültem" volna, ha elgörbül.
Az időre nem lehetett panaszunk, mondhatni kerékpározáshoz tökéletes volt. Süt a Nap, meleg van de mégsem kánikula. Azt utálom.
A pálya annyiban volt technikás, hogy rengeteg szűk kanyar volt egységnyi távolságon. Amiből ugye adódik, hogy ki kell gyorsítani. Ez annyira nem jó móka, ha fáj az erőkifejtés. Az ellenfelek jó messzire tőlem, előttem-mögöttem 5 percekre. Ha ezt tudom tartani a végéig, nos akkor nagyon vidám lesz a célba érkezés.
Aztán időközben történt valami. Az addigi első, Szabó Zsolt 6 perces előnye elkezdett fogyni. Egy óra alatt egy perccel, majd egyre gyorsabban olvadt. A 40. körben értem utol, 4,5 óra után. Közben Orsit faggattam ki az első, meg aki előttem van nézze meg a rajtszámát. Mire mondta, addig már meg is beszéltük egymás közt. Tamás, miután megelőztem mintha nem találta volna a ritmust. Felült a SS bringájára is, de nem sokkal később már csak a depóban láttam pihenni. Kiderült, nem önszántából tette, sajnos technikai malőr történt.
Nos, vissza a versenyre! Az 5. óra végére már volt egy szusszanásnyi előnyöm, de szoros volt a küzdelem. Meglepő! Az igazán nagy meglepetés még nekem is az volt, hogy én mentem elöl. Ahogy hallottam a szpíkert, a közönségnek is tetszhetett ez az izgalmas adok-kapok.
Aztán jött, aminek jönnie kell. Mikor már az izom sem bírja emlékezetből, az akarat is csökken ezzel együtt a tempó. Csak érjek be így, nagyon jó vagy, nyomjad! A semmiből akár meg is nyerhetem, a karosszékből felállva. Néhanapján megyek el tekerni 1, max. 2 órát Csömör felé ami azért nem magashegység. De hát ebből kell főzni. Az előny is szépen nő, akkor legalább ezt a tempót tartsam és akkor nagyon jó lesz.
És akkor elindult Ladányi Miki. Kíméletlenül bedarált mindenkit. 11 perc hátrányból 3 óra alatt kényelmesen csinált 4 perc előnyt. Igazából tehetetlenül néztem, mindkét lábam csomókba állt a görcstől, és ezen a pályán kevés lehetőség volt a lazításra. Szépen félreálltam mikor visszavette a körét, meg mikor élre állt. Még korábban mikor dörgött az ég, reménykedtem hogy leszakad valami zuhi, és leállítják a versenyt. Akkor másképp gondoltam, de így igazságos. Miki megérdemelten nyert. Az utolsó órában még rádobott két percet, így a 10 óra után 6 perces előnnyel nyerte az első fordulót.
A végére teljesen kimerültem. Fájt mindenem, a legkényesebb helyeken dörzsölt, égetett. Magonc persze azonnal támadt, 10 óra apa nélkül komoly elvonási tüneteket okoz.
Következett a vacsora, majd az eredményhirdetés. Annyira nem terveztem ezzel a lehetőséggel, hogy nem is volt nálam ünneplős mez.
Ez a dobogóra állás különleges pillanat volt. Együtt álljunk ott fenn először, a fiammal... Nem adták ingyen ezt a második helyet, de megérte a szenvedést! Többet ér minden versenyzős szuper profi fotónál. Mikor nyakamba vettem, vigyorgott ami mindenkinek tetszett. Megvan a motiváció, most már tényleg edzeni kell, hogy minél többször felvihessem az egy évest a magasba. Köszönöm a rengeteg tetszés nyilvánítást, amit a képre adtatok! És a gratulációkat, nagyon jól esik. De ez Orsi és Magonc érdeme is.
A High5 izotóniás por nagy segítség volt, hogy végig tudjak menni a versenyen. Használatával a görcsöket kordában tudtam tartani annyira, hogy mindig mehessek még egy meg még egy kört. Köszönöm Zsigabának és csapatának, hogy megszervezték ezt a jó hangulatú versenyt!
Az Excel imádóknak egy kis grafikon, mégis mennyire volt szoros a küzdelem.

Gyereknap felnőtteknek

Bár a lőcsei versenyről mehettünk volna Szilvásváradra is, nézelődni/segíteni, de találtam érdekesebb programot.
Egy ideje foglalkoztat, ki kellene próbálni egy vezetéstechnikai tréninget. Mondjuk nem egy teljes áras, egész estés verziót, hanem amolyan rövid pályásat. Gyorsan kellett dönteni, pár óra alatt elfogyott a kb. 150 hely.
Tehát vasárnap reggel irány a Tanpálya, amolyan verseny utáni levezetés.
A két órás gyakorlás egy sallangoktól megszabadított gyorstalpaló. Nincs alapos elméleti oktatás, és annyi gyakorló idő sincs. Viszont jó dolog arra rájönni hogy te magad mire vagy képes az autóval. Vagy fordítva, mennyire bízhatsz meg a technikában.
Az első pálya lett a kedvenc, egyértelmű. Nedves műgyanta felület (kb. 65%-al kisebb tapadás) és rántó pad. Bemelegítésként vészfékezés. Elméletileg egyszerű feladat: adott sebességről állj meg, amilyen rövid úton csak tudsz. Egy kivétellel mindenkinek ABS-es autója volt, ennek ellenére volt aki vagy nem mert teljes erővel a fékre taposni, vagy nem fékezett állóra. Az instruktor közben mindegyikünk produkcióját figyelte, elemezte és tanácsokat adott. Amit hallottunk, tehát könnyen fel lehetett készülni a lehetséges hibákból.
Második körben ugyanígy vészfékezés, de már a műgyantán. Bevallom, 50-es tempóról olyan szépen végigszánkáztam a 80 (nyolcvan) méteres pályát, "orom" volt nézni. Én is csak utas voltam. Mondjuk egy szett cserére érett nyári gumi a letaposott havas úton képes ilyen mutatványra. A blokkolásgátló meg izzadt, dolgozott keményen de a fizika már csak ilyen. Mondjuk aki téli gumival jött, mintha ragasztóval kenték volna be a kerekeit. Bár az sem megoldás mindenre, de a fékút jelentősen legalább 15 méterrel rövidebb volt még a jobb nyári gumis kocsiknál is.
A fékezés után kis óvatos szlalom következett. Jól sikerült (nem csak nekem), szépen nyugodtan a két széle közt végiggurulni nem nagy kaland, de ez sem volt mindenkinek "alap".
Aztán jött a nap fénypontja a rántó pad. Feltörtek az emlékek, a Zsigával töltött idő. Ez a feladat a reakcióidőn, és koncentráción alapul. A jó irányba, lehetőleg azonnal a kellő szögben kell kormányozni, hogy ha az autó hátulja kitör (mondjuk a Focusban erre kevés esélyt látok, hogy miért azt később), ne az legyen a reakciónk hogy "jajúristenmostmilesz", hanem lehetőleg higgadtan, és minél hamarabb stabillá tett autóval el tudjuk kezdeni a fékezést, vagy tovább haladhassunk. A második körtől kaptunk vizes kaput, addig egyenesbe kellett hozni a verdát. Elvileg ESP-s, meg téli gumival szerelt autók is forogtak, mint a búgócsiga. Én meg, a hülyegyerek még cirfáztam is. Egyrészt egyszer sem forogtam meg, sőt volt hogy kiadott még egy hintázást is. :) Rögtön meg is dicsértek, hogy ezzel drift versenyre is mehetnék. Na jó, még a végén a hatásom alá kerülök- azért ez nagyon messze volt attól.
Amúgy a Focus kombi nagyon "bamba" autó, igen stabil és érezhetően alulkormányozott. És a futóműve is addig nagyon jó, míg a korabeli kategóriatársakkal hasonlítják össze. Bár kétségtelen, nem rossz.
Következő pálya szlalom, változó útfelülettel, időre. Ez annyira nem tetszett, a két kört sem mondanám soknak. Ahhoz, hogy jobban megtapasztaljuk a gyors tapadásvesztést, én nem ilyen feladatot találnék ki. Egy fékezős próba, oldalanként más tapadással lehet hasznosabb lenne.
Végül jött a sodrós kanyar feladat. Erre nem is vesztegetnék szót, a Focus csúszós kanyarban erősen orral előre akar leesni az útról. Legalább látjuk a fákat, amik közé beszáguldunk.

Összegezve, hasznos volt ez a két óra. Nem vagyok teljesen fogalmatlan a vezetéshez, és a kocsit is úgy-ahogy megismertem. Bár az igazi a teljes napos tréning lenne, ilyet több helyen is szerveznek. Hm, elgondolkodtató.
De kell otthonra egy rántó pad, műgyanta pályával. :)

Maraton light

Ígéret szép szó, ha megtartják...
Szóval van ez a dolog, hogy idén akkor a montis maratonok középtávjára nevezek. Tudom, ciki meg hogy pont én miért, de vannak kifogásaim. Legfőképpen az, hogy nem a bringázásból élek, s megértem azokat, akik munka ÉS család mellett szinte csak a versenyeken tudnak biciklizni.
Idei második verseny, a Lőcse körüli hegyeken vezetett maraton lett. A Pedál Tour nyitó futama, abszolút ismerkedés. A versennyel, a biciklivel de leginkább a távval. Utoljára ilyen rövid maraton versenyem talán a 2006-os Buda Maraton volt. De tartom a szavam, amíg nem leszek alkalmas nagyobb távokra, addig marad a "gyerek" táv. 45 kilométer, 1400 m szinttel. Piha... Lenne, de a korral óvatosabb (=dagadtabb, beszaribb meg családosabb) lettem.
Szállásunk ugyanott volt, Hidegpatakon mint tavaly. Most is hibátlan volt. Az odaút elég döcögősen indult: péntek déltájban, Budapestről kifelé ahol minden lámpa piros, és hátulról jön a vokálmetál ezre decibellel tizenötezer Herz-en... Miután kipakolta az ebédet, és feljebb húztuk a fejtámláját, öt percre rá aludt. Szóval senki ne spóroljon a gyerekülés beállításával! Nekünk sikerült úgy összepréselni szegényt, nem csoda hogy nem érezt jól magát. Az út további része kb. eseménytelenül telt, csak egy valaki akart előzés közben frontálisan nekünk csattanni. Forrón egy gyors tankolás, peluscsere és délután hatkor már szállásadónkkal vitattuk meg az élet dolgait. Ő csak szlovákul tud, mi csak szlovákul nem. De megértettük egymást, plusz erősítésnek jött a szomszéd aki bizonyos szinten kötődik Budapesthez. Sok időt nem töltöttünk tévézéssel, nem kellett ringatni. Meg ugye korán kukorékol a telefon-kakas.
Felvirradt a verseny napja. Jó időben érkeztünk a helyszínre, válogathattunk a helyek közül. Kényelmesen pakolgattunk, megnéztük a kemények rajtját, majd Orsi elindult Magonccal felfedezni a várost.
10 óra, indulás! Tényleg lassú volt a rajt. Éppen csak megcsíptük Lőcse szélét, már kezdődött az első mászás. Ami mint kiderült nem is volt olyan rövid. De hihetetlen, mennyi ember körülöttem! Furcsa, a hosszú távosok mezőnye jóval kisebb. Meg én voltam a hülye, viszonlyag hátra álltam be a rajthoz, így előzgethettem a sporttársakat. Akik nem átallottak mondjuk szélálló aero országútis kamáslit húzni a dorkóra és abban terhelni a taposópedált. Egyrészt nem kivételes jelenség volt (mármint a taposópedál), hanem elég jól is ment vele pár arc. Tehát ott tartottam, hogy első emelkedő. Bennem volt a félsz, hogy az új bringához nem vagyok elég erős, és szégyenszemre tolni fogom már az első dombon, de volt elég könnyű fokozat a tarsolyban.
Az első hegy tetején már lemorzsolódott a gruppetto, volt terem de még mindig közel voltak hozzám a többiek, látótávolságon belül. És ez a célig nem is változott. Ez nekem új. No tehát, kezdődött az első ereszkedés. Amolyan bemelegítésnek, széles dózer, legalább szokom a bringa viselkedését.
Az első frissítőpont (kb. 45 perc) után nem sokkal jött az első komolyabb lejtő. Szűk, egynyomos kanyargós meredek lejtő. Itt tolják? Akkor nekem is így kell cselekednem. Sőt, egy későbbi lejtőzésnél összeverődtünk páran, szerintem én voltam a leggyorsabb közülük de nem tudtam előzni. Jött pár "letörés", szűk kanyarokkal. Itt is gyalog. Majdnem sírtam. Aztán ahol volt egy plusz traktornyom, a sor elejére futottam- a végére 5-10 percet adtam nekik.
Második frissítőpont a lejtő alján, ugorjunk neki a következő hegynek! Másfél óra után kezdtem elfogyni, meg is előztek páran (visszavették a pozíciót). Ez az emelkedő a jó kis klasszikus, erőszívó fajta. Széles dózerút, folyamatosan emelkedő pár százalékos. Folyamatosan kell tekerni, de mégsem vagy olyan lassú hogy elöl kistányérra (ami nem volt) kelljen váltani. Egy kis lejtő után eljött a pillanat, leszálltam és toltam a biciklit. Mély, kavicsos meredek, gyalog jobban haladtam. Talán tudtam pihentetni a derekamat is, az eltérő pozícióban. Itt értem utol egy szlovák lányt, őt követtem sokáig hol közelebbről hol távolabbról figyelve milyen íveket használ. De rajta kívül is volt, voltak még viszonylag közel hozzám rajtszámos montisok, Valamikor volt aszfaltos lejtő is, jó hosszú. De az sem meredek, lehetett tekerni nagytányéron (ami szintén nincs). Itt már homályosabbak az emlékek, mondjuk 2 óra után már erősen a célra gondoltam. Meg hogy most még mennyi lehet hátra, hol tartok a pályán. Egy faluban lévő frissítőpont után már úgy számoltam, hogy ez lesz az utolsó komoly hegy, ha lesz is még azok kisebbek. A tetejére ismét gyalog jutottam fel- ez már a fáradtság és a görcs kezdemények kétharmados többsége (akaratommal szemben) miatt lehetett. Egy jó hosszú lejtőzés, majd ki az aszfaltra... Jé, újra itt a rövid táv felfestése! Azt meg kell jegyeznem, hogy a pálya jelölése távonként különböző színű volt, és oxigénhiányos állapotban sem volt nehéz követni lévén ugyanaz a szín volt mindenkinek a rajtszámán is.
Szóval mind a három táv újra egy nyomon fut, akkor már csak pár kilométer lehet hátra. Egy rafkós spori beáll anslusszba, könnyű dolga van ha szélárnyékot keres. Nem is hajtok erősen. Hagyom, hogy előre álljon és vezessen. Erre kétszáz méter után fintorogva fogja a combját, hogy akkor ő most köszöni szépen de mégis inkább a sakkot választaná. Több sem kellett, nehogy tovább vontassam, meglószoltam (már amennyire tudok, a tévéből tanultam) és hopp, itt a kemping bejárata! Egy utolsó 10 %-os száz méter, és kész!
Mennyi? 2 óra 52 perc? Inkább 3,5-re számítottam, jó gyors volt a pálya. Annyira gyors, hogy kiccsalád lemaradt a bevánszorgásról. Bár a pálya nem is igényelte, hogy túl sok időt töltsünk rajta. Technika szinte semmi nem volt benne, lehetett nyomni mint süket a csengőt. Szó, mi szó az új bringával hamar felbátorodtam és régen (vagy csak motoron) érzett menetszél fújt a lejtőkön. Jól belátható, széles, száraz lejtmenetek voltak. Szóval relatíve jó időt mentem, abszolútban annyira nem: Palumby Zsombor nyerte 2:06-al, és a hosszú távot ami 75 km 2100 szinttel is teljesíteni lehetett 3 óra 22 percen belül.
Elsőre úgy érzem, kihajtottam magam és fizikailag sem rogytam meg túlzottan (lsd. Vértes Maraton 3. köre). Mondhatnám, hogy akkor mehettem volna a hosszúra is- de az. 52. kilométernél már hiába mondod, hogy hoppá ezt nem így terveztem.
Egy szó, mint száz, kellemes emlék lesz a verseny, gyors pörgős. A bringa is elsőre hozta amit kell, nem csak szép.

Arccal a jövő felé

Eljött ez a nap is. Mikor Magonc már nem fér el a hordozóban, praktikus lenne megfordítani, hogy a jövőbe láthasson mikor utazunk. Az utóbbi hetekben valahogy elromlott a varázsülése, egyre rosszabbul viselte, hogy beszíjazva bámulhatja az ülés háttámláját. Ha unta, ott volt még a fejtámla is. A játékok általában elvonják a figyelmét, de egyre "tovább ideig" tartott, mire elaludt.
Ennek remélhetőleg a mai naptól vége!
Körbejártuk a témát, nem kapkodtuk el. Első lépés, a használt piac feltérképezése. Egyáltalán, milyen márkák léteznek, és azokból melyiket lehet jó áron eladni, miután kinőtte a gyerkőc. Vagyis mik az "elfogadott" márkák a szegmensben, amiknek kisebb az értékvesztése, de nagyobb a respektje.
Azután jött, mit kapunk a pénzünkért. Nyilván darázsfészekbe nyúltam, hiszen bármelyik típusra kerestem, mindről bebizonyosodott, hogy A. ócska B: életveszélyes C. nem lehet 18 kg-ig menetiránynak háttal (mivaaan?) bekötni.
Nyilván foglalkoztam a kérdéssel, de tudtam, hogy egy új korában négy csillagos biztonságú autóban fog utazni. Önző dolog vagy sem, megelégedtem azzal, ha azt a szintet tudja. Pontosan mit?
- Elég erősek az öv csatok, tartók hogy egy esetleges ütközésnél ne törjenek el.
- Elég erős az alap héj, hogy ne zuhanjon előre Magonc, ha baj van. Vagyis ne az én ülésem háttámlája fogja fel a negatív gyorsulást, hanem a saját öve
- Oldalütközésnél az ülés habját fejelje meg, ne az ajtókárpitot, vagy az ablakot
- Fixen lehessen rögzíteni, Isofix rendszer nélkül
- A biztonsági szint bizonyított legyen. Mondjuk törésteszt nem árt, az ECE szabvány jóval engedékenyebb. Sajnos vannak rossz tapasztalataim a "kínai" tanúsítványokkal.

Utolsó (vagy az előtti) lépésként körkérdést intéztem az ismerőseim között. Mondjuk mondhattam volna az egri várostrom idején a töröknek. Ide lőjetek! Akkor sem kaptam volna nagyobb golyózáport. Köszönöm a hozzászólásokat, a segítő szándékot, de inkább még nagyobb sűrűbb lett az erdő.
Ami viszont nyilvánvaló, hogy jelenleg, neves gyártótól származó ülés nem fér bele negyvenezer forint alá. Alatta csak a saját márkás, ki tudja milyen tudású ülések találhatóak. Ezzel nem szeretnék senkit megbántani, sajnos igenis pénzkérdés, ki milyen ülésbe "szeretné" ültetni az utánpótlást. De divatház nevével fémjelzett, vagy dömping bébiáruval foglalkozó multi ülését akkor sem biztos, hogy szívesen veszi meg az ember, ha anyagilag azt engedheti meg magának. Például, ha még a Swift lenne meg, abban engedékenyebb lennék és az lenne a fő szempont, hogy Magoncnak kényelmes legyen.
Így vettünk egy nagy levegőt, és "cipőt a cipőboltból" elv alapján a szűkítettük a keresést. Itt van nem méregdrága típus is. Most már csak olyan bolt kell, ahol mindegyikből van próba darab. Orsi elvállalta a nemes feladatot, lelkiismeretesen beültette Magoncot annyi ülésbe amennyibe csak tudta. Egyértelműen a Maxi Cosi és Besafe ülések voltak, mikben Magonc vigyorgott.
Leges, leges legutolsó lépésként jött a vásárlás. Sajnos előfordul 2016-ban, hogy egy üzlet kínálata nem egyezik meg azzal, ami a saját honlapjukon elérhető. Akkor minek van? Nem szeretek telefonálni, pláne feleslegesen. Mondjuk mi voltunk a hülyék, nem szóltunk előre hogy a katicamintás cserebogár kell, neonzöld színben.
Végül szigorú döntést kellett hoznunk. A szürke szín, vagy a finomabb textúra legyen? Vagy a kicsit akciós, de fekete? A két utolsó, lábon maradt versenyző a Maxi Cosi Rubi és a Besafe Izi Comfort X3. Előbbi ott vérzett el, hogy nincs extra övfeszítője. Tehát nyert a finomabb huzat. Egy több évtizede gyerekülésekre specializált (Specialized muhaha :) ) márka modellje, ami valaha tesztgyőztes is volt egy elvileg szigorú összehasonlító teszten.
A bekötés gyorsan, egyszerűen megoldható, a plusz feszítővel pedig alaposan bepasszírozza az autó ülésébe. Stabilan áll.
És megvolt az első út is. Az első kilométerek után gyanús hangok jöttek hátulról. Végül a Keletinél jött ki, aminek ki kellett. Szóval már nem vihetjük vissza, bár gyorsan ki tudtuk tisztítani.
A nagy előrelépés, hogy Magonc rengeteg mindet IS lát, ha meg elpilled, menet közben is tudjuk dönteni az ülést.

Fel, fel!

Az úgy volt, hogy tavaly elmentünk egy meglepetés piknikre. Mondjuk nekem nem volt, lévén az én ötletem volt. Sajnos nem volt teljes a kép, de nagyon jól sült el a dolog. Dobogókő, Esztergomban Bazilika bámulás, és Magonc bő egy héttel a kiírt nap előtt kibújt. Az élénken mozgó magzat. Meg kíváncsi is. Orsi ott mondta, hogy ide (mármint Dobogókőre) bringával is fel kell jönnie.
Teltek a hetek, hónapok, zajlott az élet a maga sodrásában. Tavaszra jött újra az elhatározás, hogy most jött el az idő. Orsiról tudni kell, hogy nem bringás alkat. A térdei porclágyulás miatt nem terhelhetőek. Hosszú évek, és néhol kúraszerű tornáztatás után eljutott oda, hogy körbetekerte a Balatont- kétszer is, egy kis bringás kirándulás mondjuk egy szentendrei túra nem probléma.
A Pilis viszont más. A hegy nem viccel. Itt nem működik, hogy tekerek kettőt majd gurulok száz métert. Orsi használta is párszor a görgőt a télen, de Magonc mellett más jellegű kardió edzésprogramja van.
Első a logisztika. Magonc végre megszabadul tőlünk, a nagyszülők vállalták egy napra. És állítólag édibédi aranyos cukiság bomba volt.
Időben nekivágtunk a feladatnak. Előre küldtem Orsit, ő tudja mi a kellemes tempó. A csobánkai elágazásig simán ment minden. Itt kezdődik a hegy, az igazi próbatétel. És, igaz voltak nehéz pillanatok de Orsi ott volt Dobogókőn méghozzá biciklivel!
Ez nagy dolog, kérem szépen. Sajnos a lángosos nem volt nyitva, de a Matyi büfé kínálata azért kárpótolt minket. És közben, illetve az úton is rengeteg ismerőssel találkoztunk.
A hazaút már sokkal gördülékenyebb volt, a végén kellett egy kis plusz támogatás de nagyon büszke vagyok rá, mert csak azért is megcsinálta, 70 kilométert százezer méter szintemelkedéssel letekerni, forgalomban autók között azért szép teljesítmény. Nem is a táv, a magasság, ahova eljutott egy új szint. Bodza is jól viselkedett, megérdemel pár új alkatrészt.
Természetesen lesz holnap izomláz, de állítólag megérte a szenvedést.

Köszönöm a mai napot!

Ezt a bringát... ezt büntetésből kaptad?

Találó idézet, jól jellemzi a mai napot.

Az úgy volt, hogy indultam a Vlagyimir Iljics Ghost Vértes Maratonon. Emtébével. Hosszú távon, szegény fejem.
Mindössze két dolgot nem vettem figyelembe kellően: az edzettségi szintem, és a megfelelő kerékpár megléte.
Edzettségről gyakorlatilag 2008 óta nem beszélhetünk, tehát jó régen volt, hogy rendesen edzettem versenyekre, nem csak készültem. A tavalyi Gerecse Maraton helyre tett a sok kihagyás után furcsa volt "visszatérni". Hiszen az elmúlt években indultam versenyeken, de elég ritkán és inkább Szlovákiában.
Azonban figyelnem kell magamra, pár éve szenvedek a derékfájással. Ez egy hosszú kúra lesz, a lényege annyi: 70% intenzitás fölött kb. 1,5 óra után nem csak jelez, tekerni nem bírok. Elkalandoztam, vissza a mai napra!

Mivel még nem készültem el a "versenyzős" vagy idézőjel nélkül az ünneplős montival, de mégis akartam egy jót "csapatni", befogtam a munkába járós biciklit. 2001-2003 körüli Merida Matts Speed, RST Capa T4 telóval és a változatosság kedvéért 21 sebességgel. Mikor mostanában kijutottam edzeni (az a pár alkalom), a hátam is bírta de egy óra alatt nem is szokott. Meg az edzés nem verseny.

A versenyre család+ Boda Peti mentünk. Magonc nagyon élvezte az utat, aludt végig. Azt is átaludta, mikor Tatabánya határában a dzsindzsában kerestük a jó utat. Végül is csak háromszor voltunk eddig a Villaparkban. egyszer csak megjegyzem hogyan kell odamenni Vagy lesz GPS.
Nagy volt a nyüzsgés a rajt-cél területen, sokan újítottak, és azt meg kellett egymás közt beszélni. Engem nem érintett a dolog. Azért a mezem kapott pár lájkot.
A rajt csendben dördült el, taktikusan a hátsó sorból indultam, hogy láthassam a mezőnyt elhúzni a messze távolba. Az első meredeken már láttam, hogy ma is az eredménylista aljára férek fel. Ekkor eresztette el Szűcs Gabi a címben szereplő mondatot. Inkább hátra sem néztem. De igaza volt. Ha vehetjük büntetésnek, hogy évek óta nem edzek normálisan, akkor ilyen technika "jár".
Az első kör viszonylag jól ment, De a végére derék kartárs azt mondta, neki ennyi volt mára. Innentől szabotálta a sport tevékenységet. Közben utolért a közép- majd a rövid táv eleje, próbáltam ügyesen félreállni mint Baumgartner Zsolt.
Nem is néztem a körülöttem lévőket. Akit láttam, mindenki lehagyott. Ez mondjuk elég nagy kontraszt a "régi idők" ismeretében, de a hosszútávos mezőny közepe messzebb van, mint Makó Jeruzsálemtől. Azért maradt pár sorstárs, és idővel egyre lassabb közép távosok előztek meg.
A második körben a cél előtt 3-4 kilométerrel hátba csapott a hosszú táv eleje. Hoznom kellett volna kispárnát. Az összes mezőny kifújta az orromat. Innentől már azon gondolkodtam, egyáltalán kiengednek a harmadik körre. Persze Hunya gratulált hogy beértem a célba. De nekem még volt egy köröm.
Ki. Bár ezen erősen gondolkodtam, hogy kell nekem? Az eleje benn a célban, nekem legalább két óra míg beérek ha egyáltalán. A derekam leszakad, görcs is van rendesen, plusz az állóképesség hiánya miatt inkább megálltam még a Villaparkban gondolkodni. Kiszállok, visszagurulok és lúzer leszek, vagy végigcsinálom és a győztes idejét megduplázva érek be. Ja, és lúzer leszek.
"Ha pihenni akarok, akkor hazamegyek" elv alapján mégis nekiindultam. Hülyeség volt, nem ajánlom senkinek! Fáradtan, sérülten görcsökkel küzdve az okos döntés, ha szépen hazakullogsz ahelyett hogy az egész napot az erdőben töltöd.
Végül közel öt és fél óra alatt de megcsináltam, nem vagyok magamra büszke. De ez jár az el nem végzett edzésmunkáért. Idén középtávozni fogok, mindenkinek jobb lesz.

Szentendrei lángos túra 1.0

Kedves naplóm! Utóbbi időben hanyagoltalak, pedig rengeteg emlék gyűlt tavaly óta. Talán egyszer megosztom veled.
Addig is, mesélek a mai túráról.
Végre itt a tavasz, tehát szezont kell nyitni. Lángossal Szentendrén, hogy motiváció is legyen.
Magonc már biztosan ül, így velünk jöhetett.
Bodza még téli álmát alussza messze, így Orsi kölcsön biciklire pattant. Egy szép agyváltós Kellys city bringára. Furcsa is volt neki a magas kormány, de nem volt semmi gond, hamar át tudott állni. Lehetett volna monti is, az óbudai Berguson bringa kölcsönzőből, de erősek voltunk és "megelégedtünk" három sebességgel. És a felszereltségre sem lehetett panaszunk, minőségi alkatrészek mellett egy Abus Bordo lakat is a bringa része. Orsinak tetszett, milyen jól gurul a nagyobb kerékkel. Ennek viszont meglett a böjtje, de erről később.
Végül nem kellett útbiztosítást kérnem, négyen vágtunk neki a távnak. Géza csatlakozott hozzánk egy csoda masinával.
Jellemző a tavaszra, már odafelé is sokan voltak az úton, nem csak bringások.
Ebédidőre értünk a Fantázia lángososhoz ahol Berni már tűkön ült. Később is érkeztünk, mint számítottam. Magonc is élvezte az utat, persze amíg el nem aludt. Egy órát biztos szundított. Természetesen frissen vidáman ébredt és hamar levett mindenkit a lábáról.
Míg a többiek inkább biztosra mentek, ismert feltéteket választottak én gondoltam merész leszek: kipróbálom az elzászi savanyú káposztásat. Hm, furcsa volt, egy próbát megért. De aki lángost enne, ne ezzel a feltéttel kérje. Nyugodtan maradhat a sajtos-tejfölös kombónál. Az a tuti.
A korzón még ejtőztünk kicsit, Magonc megszámolta az összes apró kavicsot, majdnem meg is kóstolta... de vártak ránk Óbudán, így elindultunk vissza. Gézát orvul elcsalták holmi biciklis ruhába öltözött ügynökök, így a visszaút igazi kis családi túrává alakult. Meg is lett részben az oka, miért gurult olyan jól az a Kellys- a szél másodszor már a rossz irányból fújt. De nem is siettünk. Orsi simán letekerte a távot, annak ellenére, hogy mondjuk egy év óta ez a második alkalom hogy mozgó biciklire ült.
Feladat volt még a vasárnap délutáni Rómain áttekerni- kell oda a türelem. Magonc? Ki sem értünk Szentendréről, már kopogott a sisakja a gyerekülés oldalán. Azért a végére felébredt, de az út jó részét ismét átaludta.
Fél háromra meg is érkeztünk, leadtuk a bringát- amit rögtön adtak ki másnak.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, aki most lemaradt ne keseredjen el, hamarosan megyünk újra!