A bringa összeállt, bizonyított Lőcsén. Ha van rá igény, írok majd róla pár sort (úgyis fogok, nem bírom ki hogy nem), ha lesz rá időm és/vagy energiám. Ezt a beszámolót is illett volna már hétvégén felvésnem a zinternet nagy falára.
A változó sikerű maratonos próbálkozások után, jött egy elvileg testhez álló(bb) feladat: nem a táv, hanem az idő adott, és a leggyorsabb is majdnem ugyanakkor ér célba, mint az utolsó.
A 2014-es fiaskó óta rendszeresen nézem az időjárás előrejelzéseket. Lehet a kor teszi, de 5 fokban, esőben valahogy nincs kedvem biciklizni. Természetesen ahány helyen néztük, mindenhol mást írtak. Az özönvízszerű monszuntól a ragyogó napos időig bármi, az azonban valószínű volt hogy nem fogunk fázni. Ez már valami, tehát megyünk.
Mondhatni időben érkeztünk a verseny helyszínére, kényelmesen kipakoltunk, Orsit elláttam a fő instrukciókkal (enni vagy inni kérek), majd beálltam a rajtba. Melegítést nem tartottam fontosnak, egyrészt lesz idő bemelegedni, másrészt az is értékes energiát vesz el. Állóképességem konkrétan nincs, egyedül abban bíztam, hogy amolyan túrázó tempóban végig bírom. Ha meg nem, mert vagy elfáradok vagy a derekam szól közbe, akkor szépen megállok, és pihenek egy jót. Nem az eredmény a fontos, hanem hogy biciklizzek!
Időben elindultunk, és igyekeztem felvenni egy olyan tempót, amivel nem előznek meg cekkeres vénasszonyok a tanyabájkkal.
A mezőnyből egyedül Pósfalvi Tamást ismertem fel, ő nagyon jó ultra távokon. Jobbnak láttam tenni rá a kereket. Ha az ő tempóját bírom, talán nem lövöm el hamar azt a kevés puskaport. Meglepően, viszonylag könnyen tartottam a lépést, maratonos tempóhoz képest jóval szolidabb volt a menés (vagyis nem, de erről később). Voltam már két alkalommal a pályán, tudom, hogy rázós. De a plusz hidakon átkelés, a ragadós rövid kaptatókkal szerintem egy olyan újítás, amit át lehetne gondolni. Csak az erőt szívja, előzni nehéz (ez a gyors lábúak miatt fontos), és plusz zötyögést jelent. Ilyen szempontból "régen minden jobb volt".
Körözgetünk, Orsi köridőt mér: 7 perc. Az első óra után sajnos hallom a szpíkert (féltávig nem szerencsés tudni az állást), 4. vagyok Tamás mögött. Aki pont előttem teker, merev villás merevfarú montin. Kemény. Hm, mintha tudnék én gyorsabban is menni. Nem nagyon, csak egy picit hogy elé kerüljek. Pár körön át előzgettük egymást kinek hol volt jobb a tempója. Aztán rákapcsoltam, hogy legyen néhány másodperces előnyöm is vele szemben. Sikerült bevágni elé kanyarban, ezúton is bocsánat! Ez adott plusz motivációt, hogy ne tartsam fel. És sikerült előre menekülni. Annyira, hogy észrevétlenül feljöttem a második helyre megelőzve Elek Gábort.
A 2. órát már dobogós helyen fejeztem be. Csak nyugi, nyugi! De már késő, eddig tartott az erő. Ugye a lendület vitt volna tovább, a bejáratott sebességfokozatokban, csak a test elfáradt. Erősen görcsölni kezdtek a combjaim. Egyre többet ittam. A tempót amúgy sem akartam/tudtam volna fokozni a derekam miatt, de most már lassulni sem akartam, ha talán egy dobogó is lehet a végén.
Közben lepillantok, hoppá az egyik lánctányér csavar szökni próbál! Mire szerszám közelbe kerültem, meglógott a fedélzetről. Sőt egy társa is akarta követni, de maradásra bírtam. Szóval rázós volt a pálya. Innentől 3 csavar tartotta a lánctányért. "Örültem" volna, ha elgörbül.
Az időre nem lehetett panaszunk, mondhatni kerékpározáshoz tökéletes volt. Süt a Nap, meleg van de mégsem kánikula. Azt utálom.
A pálya annyiban volt technikás, hogy rengeteg szűk kanyar volt egységnyi távolságon. Amiből ugye adódik, hogy ki kell gyorsítani. Ez annyira nem jó móka, ha fáj az erőkifejtés. Az ellenfelek jó messzire tőlem, előttem-mögöttem 5 percekre. Ha ezt tudom tartani a végéig, nos akkor nagyon vidám lesz a célba érkezés.
Aztán időközben történt valami. Az addigi első, Szabó Zsolt 6 perces előnye elkezdett fogyni. Egy óra alatt egy perccel, majd egyre gyorsabban olvadt. A 40. körben értem utol, 4,5 óra után. Közben Orsit faggattam ki az első, meg aki előttem van nézze meg a rajtszámát. Mire mondta, addig már meg is beszéltük egymás közt. Tamás, miután megelőztem mintha nem találta volna a ritmust. Felült a SS bringájára is, de nem sokkal később már csak a depóban láttam pihenni. Kiderült, nem önszántából tette, sajnos technikai malőr történt.
Nos, vissza a versenyre! Az 5. óra végére már volt egy szusszanásnyi előnyöm, de szoros volt a küzdelem. Meglepő! Az igazán nagy meglepetés még nekem is az volt, hogy én mentem elöl. Ahogy hallottam a szpíkert, a közönségnek is tetszhetett ez az izgalmas adok-kapok.
Aztán jött, aminek jönnie kell. Mikor már az izom sem bírja emlékezetből, az akarat is csökken ezzel együtt a tempó. Csak érjek be így, nagyon jó vagy, nyomjad! A semmiből akár meg is nyerhetem, a karosszékből felállva. Néhanapján megyek el tekerni 1, max. 2 órát Csömör felé ami azért nem magashegység. De hát ebből kell főzni. Az előny is szépen nő, akkor legalább ezt a tempót tartsam és akkor nagyon jó lesz.
És akkor elindult Ladányi Miki. Kíméletlenül bedarált mindenkit. 11 perc hátrányból 3 óra alatt kényelmesen csinált 4 perc előnyt. Igazából tehetetlenül néztem, mindkét lábam csomókba állt a görcstől, és ezen a pályán kevés lehetőség volt a lazításra. Szépen félreálltam mikor visszavette a körét, meg mikor élre állt. Még korábban mikor dörgött az ég, reménykedtem hogy leszakad valami zuhi, és leállítják a versenyt. Akkor másképp gondoltam, de így igazságos. Miki megérdemelten nyert. Az utolsó órában még rádobott két percet, így a 10 óra után 6 perces előnnyel nyerte az első fordulót.
A végére teljesen kimerültem. Fájt mindenem, a legkényesebb helyeken dörzsölt, égetett. Magonc persze azonnal támadt, 10 óra apa nélkül komoly elvonási tüneteket okoz.
Következett a vacsora, majd az eredményhirdetés. Annyira nem terveztem ezzel a lehetőséggel, hogy nem is volt nálam ünneplős mez.
Ez a dobogóra állás különleges pillanat volt. Együtt álljunk ott fenn először, a fiammal... Nem adták ingyen ezt a második helyet, de megérte a szenvedést! Többet ér minden versenyzős szuper profi fotónál. Mikor nyakamba vettem, vigyorgott ami mindenkinek tetszett. Megvan a motiváció, most már tényleg edzeni kell, hogy minél többször felvihessem az egy évest a magasba. Köszönöm a rengeteg tetszés nyilvánítást, amit a képre adtatok! És a gratulációkat, nagyon jól esik. De ez Orsi és Magonc érdeme is.
A High5 izotóniás por nagy segítség volt, hogy végig tudjak menni a versenyen. Használatával a görcsöket kordában tudtam tartani annyira, hogy mindig mehessek még egy meg még egy kört. Köszönöm Zsigabának és csapatának, hogy megszervezték ezt a jó hangulatú versenyt!
Az Excel imádóknak egy kis grafikon, mégis mennyire volt szoros a küzdelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése