Dupla hétvége, két lábbal a földön.

Izgalmas, motiváló programon vettünk részt Renivel.
Kezdődött egy péntek délutáni telefonnal: Jössz? Nem így terveztem, de az ajánlatnak nem tudtam ellenállni. A 9 órás kezdés is szimpatikus volt, niába nem erre készültem, végülis: miért ne?
Szombat reggel, Kolosy tér. Lagymatag mozgás, még nem ébredt fel teljesen a város. De egyre-másra szállingóznak a szürke melegítős emberek a Hármashatárhegy felé. Több sem kellett, pár perccel később már mi is a rajtnál vártuk a jelet, közben hallgattuk Rocky zenéjét, bemelegítés gyanánt. Idén először, otthon hagytam a szélmellényt. Reméltem, nem lesz belőle probléma. Gábor, privát szupportunk megvárta, míg nekiindulunk. Ami a tempót illeti, szabad kezet vagyis lábat kaptam, Reni előre küldött. Több sem kellett, az első lejtőt még óvatosan futva a tömegben (Pedroval váltottunk pár szót, hiába a Bringabanda mezben nem lehetett elbújni), aztán a Határ-nyereg felé már tudtam, ez túl lesz a komfortzónán. A pályát mondjuk ismerem, a tempót úgy kell megválasztani, hogy az utolsó nagy emelkedőt, Hűvösvölgytől a S jelzést probléma nélkül, jó tempóban kell abszolválnom. Persze a tömeg vitt magával. Hűvösvölgyben mindkét átkelésnél biztosították nekünk az utat, csak a futásra kellett figyelnünk. A Szánkópálya mellett futva, egy elszánt kissrácot értem utol. Tán ő volt Kropkó Péter fia. Keményen küldte, ilyen fiatalon. A Kaán Károly kilátóhoz mászva, már nem volt olyan brutál harc a helyezésekért, nem volt erős a tempó, mindenki megtalálta a saját ritmusát. És szépen lassan értem utol a többieket, még mindig. Szépjuhásznénál öklözés, a terülj-terülj asztalka egy csoda lehetett, bár nálam még minden bontatlan volt, nem akartam elenni a többiektől az ételt. Visszanézve a képeket, nem egy verseny elbújhatna kínálatban. Budakeszi úton is megállították nekünk a forgalmat, zavarban is voltam. Rátértünk a P jelzésre, egy hosszú mászás kezdődött az Erzsábet kilátóig. Lehet, csak az évek teszik, de egyáltalán nem tűnt nehéznek, elég hamar felértem. Természetesen a leggyorsabbak már régen leértek (azt hiszem, Szépjuhászné után rögtön jöttek szembe). Fent megkerültem a kilátót, a klasszikus kéz felemelés, majd jött az egyik legjobb rész. Egyrészt ugye megvan a táv fele, és ami jobb, idefelé több volt a szintemelkedés. Igen hamar leértem a Szépjuhásznéhoz, folyamatosan, egyre nagyobb csoportokban jöttek a többiek, bíztattuk egymást, egy jó szó mindenkinek jutott. A hárs-hegyi kilátóhoz vezető emelkedő meredek részein inkább gyalogoltam (ahogy a többi szekción, ahol nincs értelme nekem futni), hogy maradjon erő. Tudtam, hogy ezután már csak egy nagy emelkedő lesz, oda kell az energia és a frissesség. A Hűvösvölgy_Határ-nyereg szakaszon egyedül a sár miatt bosszankodhattam volna, de kimondottan könnyen ment. Ráadásul még néhány sporttársat is sikerült befognom. A legjobb, egyikük sem vette át a tempót. Ezek szerint jól osztottam be az erőm. Vagy ők rosszabbul a sajátjukat. Ezen morfondíroztam, mire észbe kaptam, már le is értem a Szépvölgyi útra. Itt már páran tapsoltak, bíztattak, és elkövettem azt a hibát, hogy fejben beértem a célba- ettől a lépések ólomsúlyúvá váltak, izmaimba mintha apró tüzes késeket szúrtak volna. Rákanyarodok a célegyenesre, hallok valamit "Két órán belül vagy, hajrá!" felnézek, és tényleg: önzetlen támogatónak köszönhető, futóóra is volt! 1:59:35... és a számok hirtelen elkezdtek pörögni, én nagyobb sebességre kapcsoltam. 40 után rögtön 45 jött, egy életem egy halálom sprint! "Kolompolj!" ezt már csak mint valami távoli zúgást hallottam. utolsó erőmmel belekapaszkodtam a zsinórba, kicsengettem magam! Hatalmas felszabadító érzés lett úrrá rajtam. Megvan, ráadásul nem is rossz sőt tőlem telhető jó idővel. 19,5 km mellett több, mint 800m szintemelkedés, mindez 1:59:50 órában. Mit mondjak, sűrű volt, mint egy autentikus olasz eszpresszó. Ami az időt illeti, bíztató a jövőre nézve, már "csak" egy 3 órás 32 km-t kell mellé tenni. :)

Szász Norbert fotója

További információ a körről: http://terepfutas.hu/hu/koerzo/balboa-koer
Bármikor teljesíthető, szép helyeken vezet.

A vasárnapot mondhatni "lazsálással" töltöttem. Ajkáról indulva egy kellemes- nemrég felfedezett- edzőkört teljesítettem. Ajka-Kislőd-Csurgó kút- Ajkarendek-Ajka. Kirándulós, kocogós tempóban, éppen 3 órán belül futva. A nap különlegessége az 5 őz (fiúk-lányok vegyesen), harkályok, pásztorkutyák társasága, és az erdő tavasz előtti robbanásra kész, szunnyadó vulkánja mellett a Nap sugaraiból is részesülhettem. Ami már nem valami ványadt, homályos sugaracska, hanem finom, meleg, vakító, simogató. A forrásból megtöltöttem kulacsom, Ajkarendek után még egy kis plusz szinttel a Kórház. domb felé vettem az irányt, elkerülve a kerékpárúton elkövetett cipőtalp koptatást.

Itt a tavasz!

Fuss, ne szaladj!

A mai nap sikeresnek mondható.  Hiába „kényszerültem” módosítani a célt, ettől függetlenül nagyon jó és érdekes dolgok sorozatában volt részem.

A Téli Tihany teljesítménytúra 20-as távjáról van szó, a BTHE szervezésében. 20,5 km, 895m szinttel? Igen jól hangzik, hiába olvastam egyes beszámolókban barometrikus 750-ről. Azért az sem kevés. Mivel készülök a Bakony50-re, vagy mire nem ártana kicsit forszírozni a tempómenést, hiába tartok az alapozás közepén.  A keddi másfél, csütörtöki 2 órás görgőzés után amolyan megnyugtatásként futottam is. Sajnos csak egy margitszigeti körre  (plusz 6km oda-vissza) volt idő, azért a bevált módszerrel, csukott szájjal indultam neki. A második felét már erősebb tempóban futottam. Így sikerült egy 30 perces kör, ezen kicsit meg is lepődtem. De azt jelenti, hogy jó úton járok.  A péntek pihenősebbre sikerült- főleg az alváshiányom igyekeztem orvosolni- hogy frissen álljak szombaton a rajtvonalhoz.

Két órás menetidőt terveztem, a kevés hó ellenére teljesíthetőnek tűnt. Mondhatni laza kacsa, csak egy kicsit szenvedősebb lesz a vége.

Kényelmesen leértünk a tihanyi iskolába, a rajt/cél helyszínére. Meglehetősen sokan voltak, de a profi szervezésnek köszönhetően- erre visszatérek később- gyorsan megkapták a srácok itinerjüket. Ebben sajnálattal vettem észre, hogy előnyt kell adnom nekik, mert az ellenőrzőpontok nyitását tiszteletben tartva, később kellene indulnom, hogy ne várjak pontőrre.

9:05, indulás! Előtte természetesen „melegítettem”, mégse álljanak be a lábaim 20 perc után. Ami az öltözetet illeti, a kicsivel fagypont alatti hőmérséklet ellenére, thermo nadrág, egy rövid és két hosszú mezre húzott szélmellény összeállításban vágtam neki. Ja, és persze kesztyű+sapka.

Átjáró-barlangnál a tömeg elé vágtam, rögtön utána Orsiékat is utolértem. Apáti templomig a gyalogosokat tömegével értem utol. Az ellenőrző ponton erős voltam, kihagytam a minden bizonnyal finom, meleg forralt bort. Majd a többiek megisszák!

A túra első hét kilométere gyorsan elfogyott. Érthető, hiszen az összes szintemelkedés alig ötödét gyűjtöttem össze. No de most! Laza két kilométeres emelkedő, 140 méter szinttel! Persze volt benne lapos rész is. A tetőről levezető ZT jel, mondhatni „ad kihívást”. Mondhatni nem elég, hogy érdekes módon mekkora puklik vannak a félszigeten, de a jelzett ösvények, amerre a túra vezetett meglepően technikásak. Meredek, köves, szűk kanyargós egynyomosak a hegy oldalában. A tavalyi sártengerhez képest nem volt akkora korcsolyapálya, néhol nem volt biztos a talajfogás de viszonylag problémamentesen lehetett haladni. Csúcs-hegy után persze volt köteles lejtmenet, de ezt leszámítva jó kis futópálya. A gyalogos túratársakat természetesen nem fellökve előztem, hiába fontos a jó idő, annyira mégsem sietek. Akasztó-dombon muszáj volt vinnem egy almát. És milyen jó volt! Igazi alma íze volt! A Hajóállomás felé tartó hosszú lejtőn hozhattam az átlagon, különösen a bitumenes úton. A parton megcsodáltam a jégpáncélba bújt vízi füveket, amit a jégkása állagú Balaton hullámai nyaldostak. Utolsó hosszú emelkedő, a Barátlakásokon keresztül (10:56) egy kis lejtmenettel egészen a Kálvária dombig. Itt kaptam meg utolsó pecsétem, ahonnan egy kilométeres lejtőn már csak be kell „gurulni” a célba. Persze az utolsó kilométer volt a legnehezebb, ez fájt a legjobban. A tempót a maximumig fokoztam. Az első óra után becsült 2:12-es idő helyett 2:10 óra teltével 11:15-kor tettem igazolólapom a cél asztalára. Kész!

Nem az a legfontosabb, hogy sikerült-e a két óra. Ha nagyon bele akarok menni, és elkezdek "ha"-val kezdődő mondatokat gyártani, simán kihozok mínusz tíz percet. A mai nap feladata az idő hajszolása mellett az erő beosztása volt, és a kontroll fenntartása. Hogy minden lépésem pont olyan legyen, ahogy megterveztem. Az eddigi állképességem mekkora pluszt adhat a teljesítményhez az utolsó kilométereken. Ha síkon 5 perces ezreknek megfelelő intenzitással futok se fáradjak el, vagy kezdjenek izmaim tiltakozni a kemény igénybevétellel szemben. Sem a cél előtt, sem utána, pihenés közben. Hasznos tudással lettem gazdagabb, ami bizakodóvá tesz a következő lépcső előtt. De rengeteget kell még tanulnom. Kérdés, készen állok rá, képes vagyok rá, elég motivált vagyok hogy megtegyem?

A következő pár óra a pihenésé, száraz ruhában kellemesen telt. Ebéd gyanánt mákos tésztát kaptunk, harmadszor már nem volt pofám repetázni pedig kínálták jó szívvel. Ez később sem változott, mikor az iskola előcsarnoka megtelt a célba érőkkel. De fél egyig még nyugodt volt a helyzet.

Végül a srácok is beértek, gyors ebéd, kárfelmérés majd hazaút következett.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a BTHE csapatának ezért a remekül szervezett túráért. A nevezési díjért cserébe, vonalkódos regisztrációt kaptunk, a nevezés majd az emléklap kiállítása pillanatok műve volt. Igen hosszú sor is percek alatt fogyott el. Az ételosztásnál, az ellenőrző pontokon is mindenki lelkes volt, a célban a forró tea utánpótlás folyamatos. A részletes itiner mellett, a turistajelzéseket megerősítve, kiszalagozták nekünk a „pályát”. Lehetetlen volt eltévedni.

Jav. Hajóállomáson volt még tea, forralt bor és/vagy pálinka szív- és testmelengetőnek. Az utolsó kilométerekre. Így jár, aki siet, és nyitásra ér a pontra.

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5102