Rövid versenyhez rövid beszámoló jár.
Igen sűrűnek ígérkezett a hétvége, már csütörtökön elkezdtük a pakolást. Pénteken munka után uzsgyi nagyszülőkhöz, szombaton egy helyre kis esküvőn vettünk részt- hatalmas köszi Laci+Sári vagy Sár+Laci, ez a meccs még nem dőlt el- ami tök jó lett volna, ha:
- nincs egy 10 órás verseny másnap
- nincs hőségriadó
- Magonc nem bulizik estig. De tényleg, este tízkor csak az autóban aludt el. Addig közel harminc embert szórakoztatott
- nincs egy oltári vihar. ami miatt tíz percet várunk hogy egyáltalán kiszállhassunk az autóból éjféltájt
- nem kell ötkor kelni
- nem 8:15-re érünk a helyszínre, ahol fél órán belül rajt
- ahol "kicsit" segítőkészebbnek bizonyul a helyi személyzet
Szóval nem sokat, gyakorlatilag semmit nem vártam magamtól. Egy tisztes helytállást, azzal a feltétellel ha nagy meleg lenne minden szívfájdalom nélkül megállok, és ledőlök az árnyékba. Az ellátmányra nem lehetett panaszom, volt minden mi szem-szájnak ingere. Pont összeraktam a bringát, felvettem a sisakot mikor indulhattunk is. Pályabejárás a versenyen.
Csak nyugi, naagyon messze a vége. Ami feltűnt, jó pálya ez minimális rázatóval, talán a "hegyről" lejövet nagyot csattan a kerék a padkán.
Az eleje jól alakult. Összefutottam Tamással, aki szerintem megérdemli a fair-play díjat. Komolyan, azon kívül hogy maga előtt tolt, minden. Mikor milyen tempót menjek, kilazult a kulacstartó csavarom, de tényleg mindenre figyelt, és tanácsokat adott. Köszönöm!
Bő óra után megálltam egy kétbetűsre, Pár kör alatt felzárkózom, hiszen a tempó egyáltalán nem egetverő. Mondjuk éppen aktuális állapotomban (edzetlenség+kevés alvás) bőven elég volt.
Aztán ereszkedem le a lejtőn, a padkán csatt és szissz! Remek, felütéses defekt. Besétálok a technikai zónába, hát nincs pótbelsőm. Amatőr hiba, otthon hagytam. Mire megtaláltam a lyukakat, elment egy kör. Mire megragasztom, még 2-3. Plusz ebben a hőségben inkább én fogok megrogyni. Van értelme visszaállnom, tekeregni, körözgetni? A mérleg egyik serpenyőjében az edzés lehetősége (gyakorlatilag csak versenyen kerékpározom egy óránál többet, értékelhető pulzuson). A másikban pedig, hogy szüleim alaposan kiunokázhatják magukat (el is jöttek Zegre, azért sajnáltam hogy így alakult a futam), plusz pihenhetünk mielőtt pestre megyünk. Kövezzen meg bárki, de a második lehetőséget választottam. A fej erősebb a lábnál. Régen mondtam, ha lazítani akarok tekerés közben, inkább hazamegyek és otthon pihenek.
2016. június 27., hétfő
2016. június 12., vasárnap
A legjobb magyar
Mostanában elég sokat edzem. Az elmúlt hónapban a két maratonnal, és a 10 órás versennyel össze is jött 16 óra.
A mai sportfoglalkozáshoz egészen Miskolcig kellett kocsikázni. De mivel nem volt bátor jelentkező, és az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalak egyértelműen gatya időt jósoltak, szóba került, hogy nem is megyek. Hideg, esős időben Magonc és Orsi annyira nem érzi jól magát, meg nekem sincs kedvem dagonyázni, majd generálozni a bringát. Szombat este annyiban maradtunk, ha reggel esik nem megyünk. Azért a biciklit betettem a kocsiba éjszakára.
Reggel negyed hat, éppen nem esik. Aztán egy kicsit csepereg. Mi legyen? Legfeljebb kimegyünk Lillafüredre kirándulni.
Milyen jól döntöttünk! A rajt előtt még igencsak borongós, felhős időből délutánra napsütéses meleg nap lett. Menet közben volt egy kis permet, de ezt nevezhetjük párakapunak. Kerékpározáshoz ideális időjárás. A pálya milyen? Pocsolya is alig, kérem szépen bánhattuk volna ha otthon maradunk- ezt persze előre nem tudtuk.
Beállok a rajthoz, "szokás szerint" bemelegítés nélkül. Majd a lassú rajt, meg az első hegy megoldja. Addig sem fáradok. Kulacsban higított Kofola, zsebben két csoki. Ilyen rövid távra nekem majdnem mindegy, mit viszek. Hűvös időben a sóveszteség sem vészes, ha mégis gond lenne akkor a frissítőt igénybe veszem. Ha négy órán belül beérek, akkor örülni fogok. 2013-ban sikerült egysebességessel a sárban 4,5 órát dagonyázni.
Rajt után annak rendje és módja szerint hátra kerültem. Aztán megkezdődött az igazi verseny, az első mászás egy hosszú emelkedő, amit majdnem egyben teljesítünk. Meredeksége nem vészes, csak a a tetején fájt a 34/36 áttétel. Itt viszonylag sokat előztem. Mivel az összes táv együtt indult, a középtávosok mellett rövid távos fiúk-lányok is voltak körülöttem, ami plusz motivációt adott. A múltkori jó tapasztalatok alapján úgy döntöttem, csapjunk bele a lecsóba! Terheltem a pedált keményen, amint volt lehetőség előztem. Sokat. Az első lejtőzés utáni aszfaltos úton beálltam szélárnyékba pihenni kicsit. Aztán megint, hajrá! Kívülről biztosan nem úgy látszott, de úgy éreztem végre halad az a bicikli. Ment a hosszú emelkedő, a rövid meredek, még lefelé sem tudtak visszaelőzni, akik mellett elhaladtam. Mondjuk a pálya viszonylag egyszerű, nincs is benne túl sok szint, lehetett tempósan haladni. A varbói frissítő előtti füves részre ismét utolértem pár ellenfelet. Egyikük mögé sikerült beragadni, kicsit elméláztam, a mély keréknyom rögtön megvezette a kereket, én meg huppantam a magas fűbe. Felpattanok, komoly szerelvény jött mögöttünk. Oké, lehet megint előzni.
Az első kör viszonylag gyorsan pörgött, a másodiknak már a rövid távosok nélkül vágtunk. Sok időt nyertem azzal, míg a többiek lassítottak vagy akár meg is álltak a frissítéshez én lendületből tovább haladtam. Ennivaló van, innivaló van, erő.... még van.
A második körre új feladat adódott. Akit megelőztem, nem hagyhatom hogy visszavegye a pozíciót. A pályát ismerem, megjegyzem jó volt a jelölés, előre!
Az tűnt fel, hogy jól érzem magam bringázás közben. Sőt, idővel újra feltűntek előttem. Először messzebb, majd egyre közelebb. Még néhány skalp begyűjtve, viszonylag könnyen. A varbói frissítőn felveszek egy pohár izót, majd fura nézők állnak az út mellett: delelő tehéncsorda. Egyikük nagyon kíváncsi természet, kijött konkrétan az útra. Igaz, hogy a medve veszélyes állat, de egy boci is megvan pár mázsa. Ha egyszer meglódul...Jól van, nem bőszítettem fel nyomás tovább! Az utolsó kilométereken egymás után több rövid, de viszonylag meredek emelkedő van. Itt még beértem egy-két sporttársat, majd majdnem elszálltam. Lejtőn, fékezés közben egy kezem lecsúszott a kormányról. Előttem nagy gödör, Az ijedtségen kívül nem történt semmi. No, érjünk be végre!
Az utolsó 500 méter már nyugodtan telt. A célban Magonc azonnal ám haladéktalanul letámadott, nem eresztett.
Jól ment a verseny. Annyira, hogy szerintem nagy dráma nélkül tekertem volna egy harmadik kört is. Semmi görcs, hátfájás alig, szinte el sem fáradtam. Azért így is jó volt. A bicikli "tette a dolgát".
És, hogy én lettem a legjobb magyar? Középtáv Master1-ben mindenképpen. Mondjuk árnyalja a képet, hogy előttem négy szlovák srác végzett. Közülük Hauser Tamás volt a leggyorsabb. Bő fél órával hamarabb ért célba. Az abszolút első, Palumby Zsombor még több percet osztott.
A mai sportfoglalkozáshoz egészen Miskolcig kellett kocsikázni. De mivel nem volt bátor jelentkező, és az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalak egyértelműen gatya időt jósoltak, szóba került, hogy nem is megyek. Hideg, esős időben Magonc és Orsi annyira nem érzi jól magát, meg nekem sincs kedvem dagonyázni, majd generálozni a bringát. Szombat este annyiban maradtunk, ha reggel esik nem megyünk. Azért a biciklit betettem a kocsiba éjszakára.
Reggel negyed hat, éppen nem esik. Aztán egy kicsit csepereg. Mi legyen? Legfeljebb kimegyünk Lillafüredre kirándulni.
Milyen jól döntöttünk! A rajt előtt még igencsak borongós, felhős időből délutánra napsütéses meleg nap lett. Menet közben volt egy kis permet, de ezt nevezhetjük párakapunak. Kerékpározáshoz ideális időjárás. A pálya milyen? Pocsolya is alig, kérem szépen bánhattuk volna ha otthon maradunk- ezt persze előre nem tudtuk.
Beállok a rajthoz, "szokás szerint" bemelegítés nélkül. Majd a lassú rajt, meg az első hegy megoldja. Addig sem fáradok. Kulacsban higított Kofola, zsebben két csoki. Ilyen rövid távra nekem majdnem mindegy, mit viszek. Hűvös időben a sóveszteség sem vészes, ha mégis gond lenne akkor a frissítőt igénybe veszem. Ha négy órán belül beérek, akkor örülni fogok. 2013-ban sikerült egysebességessel a sárban 4,5 órát dagonyázni.
Rajt után annak rendje és módja szerint hátra kerültem. Aztán megkezdődött az igazi verseny, az első mászás egy hosszú emelkedő, amit majdnem egyben teljesítünk. Meredeksége nem vészes, csak a a tetején fájt a 34/36 áttétel. Itt viszonylag sokat előztem. Mivel az összes táv együtt indult, a középtávosok mellett rövid távos fiúk-lányok is voltak körülöttem, ami plusz motivációt adott. A múltkori jó tapasztalatok alapján úgy döntöttem, csapjunk bele a lecsóba! Terheltem a pedált keményen, amint volt lehetőség előztem. Sokat. Az első lejtőzés utáni aszfaltos úton beálltam szélárnyékba pihenni kicsit. Aztán megint, hajrá! Kívülről biztosan nem úgy látszott, de úgy éreztem végre halad az a bicikli. Ment a hosszú emelkedő, a rövid meredek, még lefelé sem tudtak visszaelőzni, akik mellett elhaladtam. Mondjuk a pálya viszonylag egyszerű, nincs is benne túl sok szint, lehetett tempósan haladni. A varbói frissítő előtti füves részre ismét utolértem pár ellenfelet. Egyikük mögé sikerült beragadni, kicsit elméláztam, a mély keréknyom rögtön megvezette a kereket, én meg huppantam a magas fűbe. Felpattanok, komoly szerelvény jött mögöttünk. Oké, lehet megint előzni.
Az első kör viszonylag gyorsan pörgött, a másodiknak már a rövid távosok nélkül vágtunk. Sok időt nyertem azzal, míg a többiek lassítottak vagy akár meg is álltak a frissítéshez én lendületből tovább haladtam. Ennivaló van, innivaló van, erő.... még van.
A második körre új feladat adódott. Akit megelőztem, nem hagyhatom hogy visszavegye a pozíciót. A pályát ismerem, megjegyzem jó volt a jelölés, előre!
Az tűnt fel, hogy jól érzem magam bringázás közben. Sőt, idővel újra feltűntek előttem. Először messzebb, majd egyre közelebb. Még néhány skalp begyűjtve, viszonylag könnyen. A varbói frissítőn felveszek egy pohár izót, majd fura nézők állnak az út mellett: delelő tehéncsorda. Egyikük nagyon kíváncsi természet, kijött konkrétan az útra. Igaz, hogy a medve veszélyes állat, de egy boci is megvan pár mázsa. Ha egyszer meglódul...Jól van, nem bőszítettem fel nyomás tovább! Az utolsó kilométereken egymás után több rövid, de viszonylag meredek emelkedő van. Itt még beértem egy-két sporttársat, majd majdnem elszálltam. Lejtőn, fékezés közben egy kezem lecsúszott a kormányról. Előttem nagy gödör, Az ijedtségen kívül nem történt semmi. No, érjünk be végre!
Az utolsó 500 méter már nyugodtan telt. A célban Magonc azonnal ám haladéktalanul letámadott, nem eresztett.
Jól ment a verseny. Annyira, hogy szerintem nagy dráma nélkül tekertem volna egy harmadik kört is. Semmi görcs, hátfájás alig, szinte el sem fáradtam. Azért így is jó volt. A bicikli "tette a dolgát".
És, hogy én lettem a legjobb magyar? Középtáv Master1-ben mindenképpen. Mondjuk árnyalja a képet, hogy előttem négy szlovák srác végzett. Közülük Hauser Tamás volt a leggyorsabb. Bő fél órával hamarabb ért célba. Az abszolút első, Palumby Zsombor még több percet osztott.
2016. június 11., szombat
Skandallum!
Többen kérdezték, idén mivel versenyzem. Köszönöm a bizalmat, hogy egyáltalán kinézitek belőlem a versenyzési szándékot. Szándék volt, van és talán lesz is. Kézenfekvő lenne, hogy a Csepel mint jól bevált technika működjön közre a továbbiakban is. Most pihen, de miért?
Annak ellenére, hogy egy kimondottan olcsó termék, a jól eltalált geometria és a tűrhető súly miatt nekem még maratonozásra is alkalmas volt. Viszont fejleszteni nem érdemes. Meg kíváncsi is voltam, valami újat kipróbálni.
Az utódnak azért magas lécet kellett megugornia. Valami pluszt adjon. A "kommersz" 29er vázak többsége nem ilyen, mondhatni tizenkettő egy tucat. Természetesen a felső kategóriában lévő vázak már tetszenek, viszont hibájuk például a Pressfit középcsapágyház, vagy az átütőtengely kompatibilitás. Előbbit műszaki zsákutcának tartom (kezet foghat a bovdenes tárcsafékkel), a másikhoz kerékszettet is kellett volna keresnem szintén nem kevés pénzért. Akkor már komplett bringa, de azt nem érdemlem meg. Jobb helye is van annak a pénznek.
Szeretem az acél vázakat. 2007-8 években versenyeztem is a '90-es évek elejéről származó darabokkal, talán az utolsó lehetőségem volt megtapasztalni milyen érzés. És egy jó váz nem is olyan nehéz, akár 2 kg alatti tömeget is hozhat. Csak a tömegtermelés elfelejtette az acélt, csak vascsöveket taknyolnak össze a budget kategóriában. Aki szépet akar, méretre gyártat mint egy öltönyt.
Elgondolkodtam egy karbonváz építésen is- nos, talán egyszer. Idő hiány miatt jegelem az ötletet.
Két éve találtam a Speedone márkára. Áll leesés, nyálcsorgatás. Lehetőségem adódott, hogy Tajvanon élőben is megcsodálhassam pár vázukat. Hol lehet megrendelni? Csodák csodája, válaszoltak a levelemre, küldték is volna csak a szállítással annyiba jött volna ki, mint egy itthoni kézzel készített. Ritchey P29? Ó, igen! Gyönyörű klasszikus forma, a P21-et idéző dizájnnal. És a papucsa állítható, így lehet egysebességes és soksebességes is. De nagyon nem olcsó, és a fejcső sem (volt) kúpos. Szóval így egyre jobb opció a karbon.
Kitaláltam, hogy csökkentem a gépparkot. Tehát ha jön egy új, legalább kettőnek mennie kell.
Hogy végül mi lett, az szerencse is. Egy jól ismert kerékpáros újság apróhirdetései között találtam. Már a kis képeken megtetszett, nézzük meg közelebbről. On One. Scandal. Szkandium és alumínium csövekből hegesztve. Nyers festetlen váz, mint az ezüst nyilak a hőskori Grand Prix-k idején. A feliratok gravírozva, itt nincs cicoma, festék meg matrica. Itt csak a fémért fizetsz. 19,5" méret, ezt nekem hirdetik Sopronban. Azért tipródtam pár napot, reméltem hogy elviszik előlem és akkor marad a Woodlands a verseny kerékpárom. Ott maradt. Hétvégén elmentünk érte.
A vázhoz járt még kormánycsapágy, Thomson nyeregcső bilinccsel, sőt túrtunk még hozzá egy Alivio hajtókar szettet két Octalink csapággyal.
A vásárlás után hosszú pihenő következett. Mert villám nem volt kúpos nyakkal, a Suntour XCR-t meg közgyűrű híján nem tehettem a vázba. És olyan villa kell, ami tapered vázba megy, de gyárszáras kereket lehet bele tenni. Ekkor jött segítségemre Timi és Pedro, lett egy szép ciklámen matricás Manitou Marvel teló is. Középméretes nyakkal, közgyűrűvel. Igen, de a gyűrű másik csapágyhoz való. Sokat görcsöltem, hogyan oldjam meg a helyzetet, végül a legkézenfekvőbb megoldás nyert.
Megvan a vázszett. Időközben találtam a hajtás-váltás rendszerhez is alkatrészeket. Racsni, lánc, váltó, váltókar... Váltóból Deore, váltókarból SLX. Amiből csak a jobbost fogom használni.
További variálás, furdalta az oldalam a kíváncsiság mert sokan dícsérték: Narrow wide lánctányér. Lényege, hogy elöl egy lánctányér van, terelő nélkül sem esik le róla a vékony lánc, ami a hátul váltás miatt szükséges. Az a tény, hogy alumíniumból van tehát kevésbé tartós, mint az acél- amennyit tekerek, sok éven át fogom használni. Előbb unom meg, mint elkopik. De ha cserélni kell, akkor sem drága mulatság. 2007-ben mentem dupla lánckerekes hajtókarral, a 2x7 fokozat mindenhol elég volt. Ebből deriváltam, most sem lesz gond. Legalább nem zavarodok össze a sok kallantyúval a kormányon.
Az egészben a legrosszabb a várakozás volt. Természetesen besétálhattam volna a boltba, és megrendelhettem volna katalógusból mindent. De az olyan steril, meg a pénztárca is megsínylette volna. Közben meg már azon voltam, inkább visszaépítek mindent a Csepelre, és eladom az On One-t. Próbára tette a türelmem. Azért féket már nem kajtattam, egy pár Deore lett Varga Ádám segítségével külföldiából. És zöld Ritchey markolat. Persze miután megjött, értesültem hogy a Spyralnak is van "nagyon hasonló" szivacs markolata. Sebaj, abból is egy párat, legyen tartalék!
Az építés a hullámzó kedv (és a közbejött tél) miatt úgy fél évig tartott. Sőt, mikor raktam össze a bringát vettem észre, hogy a fékhez elfelejtettem adaptert is csomagoltatni. Hát, ez ciki! Hétvégén Vértes Maraton hosszú távval. Lényeg a lényeg, letekertem, de a munkába járós ezeréves Meridával.
De utána nem volt pardon! Összeállt végre, az első feladatot tökéletesen teljesítette. A zöld bovdenház már csak egy csipet só. Második bevetése második helyet hozott, Mondjuk a nyeregcsövet karbonra fogom cserélni, de az ergonómia nagyon is tetszik. Gyakorlatilag azonos a Csepellel, amin szintén jól éreztem magam hosszú távon is.
Marad.
Annak ellenére, hogy egy kimondottan olcsó termék, a jól eltalált geometria és a tűrhető súly miatt nekem még maratonozásra is alkalmas volt. Viszont fejleszteni nem érdemes. Meg kíváncsi is voltam, valami újat kipróbálni.
Az utódnak azért magas lécet kellett megugornia. Valami pluszt adjon. A "kommersz" 29er vázak többsége nem ilyen, mondhatni tizenkettő egy tucat. Természetesen a felső kategóriában lévő vázak már tetszenek, viszont hibájuk például a Pressfit középcsapágyház, vagy az átütőtengely kompatibilitás. Előbbit műszaki zsákutcának tartom (kezet foghat a bovdenes tárcsafékkel), a másikhoz kerékszettet is kellett volna keresnem szintén nem kevés pénzért. Akkor már komplett bringa, de azt nem érdemlem meg. Jobb helye is van annak a pénznek.
Szeretem az acél vázakat. 2007-8 években versenyeztem is a '90-es évek elejéről származó darabokkal, talán az utolsó lehetőségem volt megtapasztalni milyen érzés. És egy jó váz nem is olyan nehéz, akár 2 kg alatti tömeget is hozhat. Csak a tömegtermelés elfelejtette az acélt, csak vascsöveket taknyolnak össze a budget kategóriában. Aki szépet akar, méretre gyártat mint egy öltönyt.
Elgondolkodtam egy karbonváz építésen is- nos, talán egyszer. Idő hiány miatt jegelem az ötletet.
Két éve találtam a Speedone márkára. Áll leesés, nyálcsorgatás. Lehetőségem adódott, hogy Tajvanon élőben is megcsodálhassam pár vázukat. Hol lehet megrendelni? Csodák csodája, válaszoltak a levelemre, küldték is volna csak a szállítással annyiba jött volna ki, mint egy itthoni kézzel készített. Ritchey P29? Ó, igen! Gyönyörű klasszikus forma, a P21-et idéző dizájnnal. És a papucsa állítható, így lehet egysebességes és soksebességes is. De nagyon nem olcsó, és a fejcső sem (volt) kúpos. Szóval így egyre jobb opció a karbon.
Kitaláltam, hogy csökkentem a gépparkot. Tehát ha jön egy új, legalább kettőnek mennie kell.
Hogy végül mi lett, az szerencse is. Egy jól ismert kerékpáros újság apróhirdetései között találtam. Már a kis képeken megtetszett, nézzük meg közelebbről. On One. Scandal. Szkandium és alumínium csövekből hegesztve. Nyers festetlen váz, mint az ezüst nyilak a hőskori Grand Prix-k idején. A feliratok gravírozva, itt nincs cicoma, festék meg matrica. Itt csak a fémért fizetsz. 19,5" méret, ezt nekem hirdetik Sopronban. Azért tipródtam pár napot, reméltem hogy elviszik előlem és akkor marad a Woodlands a verseny kerékpárom. Ott maradt. Hétvégén elmentünk érte.
A vázhoz járt még kormánycsapágy, Thomson nyeregcső bilinccsel, sőt túrtunk még hozzá egy Alivio hajtókar szettet két Octalink csapággyal.
A vásárlás után hosszú pihenő következett. Mert villám nem volt kúpos nyakkal, a Suntour XCR-t meg közgyűrű híján nem tehettem a vázba. És olyan villa kell, ami tapered vázba megy, de gyárszáras kereket lehet bele tenni. Ekkor jött segítségemre Timi és Pedro, lett egy szép ciklámen matricás Manitou Marvel teló is. Középméretes nyakkal, közgyűrűvel. Igen, de a gyűrű másik csapágyhoz való. Sokat görcsöltem, hogyan oldjam meg a helyzetet, végül a legkézenfekvőbb megoldás nyert.
Megvan a vázszett. Időközben találtam a hajtás-váltás rendszerhez is alkatrészeket. Racsni, lánc, váltó, váltókar... Váltóból Deore, váltókarból SLX. Amiből csak a jobbost fogom használni.
További variálás, furdalta az oldalam a kíváncsiság mert sokan dícsérték: Narrow wide lánctányér. Lényege, hogy elöl egy lánctányér van, terelő nélkül sem esik le róla a vékony lánc, ami a hátul váltás miatt szükséges. Az a tény, hogy alumíniumból van tehát kevésbé tartós, mint az acél- amennyit tekerek, sok éven át fogom használni. Előbb unom meg, mint elkopik. De ha cserélni kell, akkor sem drága mulatság. 2007-ben mentem dupla lánckerekes hajtókarral, a 2x7 fokozat mindenhol elég volt. Ebből deriváltam, most sem lesz gond. Legalább nem zavarodok össze a sok kallantyúval a kormányon.
Az egészben a legrosszabb a várakozás volt. Természetesen besétálhattam volna a boltba, és megrendelhettem volna katalógusból mindent. De az olyan steril, meg a pénztárca is megsínylette volna. Közben meg már azon voltam, inkább visszaépítek mindent a Csepelre, és eladom az On One-t. Próbára tette a türelmem. Azért féket már nem kajtattam, egy pár Deore lett Varga Ádám segítségével külföldiából. És zöld Ritchey markolat. Persze miután megjött, értesültem hogy a Spyralnak is van "nagyon hasonló" szivacs markolata. Sebaj, abból is egy párat, legyen tartalék!
Az építés a hullámzó kedv (és a közbejött tél) miatt úgy fél évig tartott. Sőt, mikor raktam össze a bringát vettem észre, hogy a fékhez elfelejtettem adaptert is csomagoltatni. Hát, ez ciki! Hétvégén Vértes Maraton hosszú távval. Lényeg a lényeg, letekertem, de a munkába járós ezeréves Meridával.
De utána nem volt pardon! Összeállt végre, az első feladatot tökéletesen teljesítette. A zöld bovdenház már csak egy csipet só. Második bevetése második helyet hozott, Mondjuk a nyeregcsövet karbonra fogom cserélni, de az ergonómia nagyon is tetszik. Gyakorlatilag azonos a Csepellel, amin szintén jól éreztem magam hosszú távon is.
Marad.
2016. június 7., kedd
Engedjenek előre, gyerekkel vagyok!
Tagadhatatlanul beindult a kerékpáros szezon. Ez azoknak jó hír, akik várták, készültek rá becsületesen rendszeres edzéssel. Nekem abból a szempontból jó, hogy kezdődik az XCU sorozat, így igazoltan biciklizhetek sokat. Kis túlzással egy ilyen verseny jelenti a havi edzés mennyiséget.
A bringa összeállt, bizonyított Lőcsén. Ha van rá igény, írok majd róla pár sort (úgyis fogok, nem bírom ki hogy nem), ha lesz rá időm és/vagy energiám. Ezt a beszámolót is illett volna már hétvégén felvésnem a zinternet nagy falára.
A változó sikerű maratonos próbálkozások után, jött egy elvileg testhez álló(bb) feladat: nem a táv, hanem az idő adott, és a leggyorsabb is majdnem ugyanakkor ér célba, mint az utolsó.
A 2014-es fiaskó óta rendszeresen nézem az időjárás előrejelzéseket. Lehet a kor teszi, de 5 fokban, esőben valahogy nincs kedvem biciklizni. Természetesen ahány helyen néztük, mindenhol mást írtak. Az özönvízszerű monszuntól a ragyogó napos időig bármi, az azonban valószínű volt hogy nem fogunk fázni. Ez már valami, tehát megyünk.
Mondhatni időben érkeztünk a verseny helyszínére, kényelmesen kipakoltunk, Orsit elláttam a fő instrukciókkal (enni vagy inni kérek), majd beálltam a rajtba. Melegítést nem tartottam fontosnak, egyrészt lesz idő bemelegedni, másrészt az is értékes energiát vesz el. Állóképességem konkrétan nincs, egyedül abban bíztam, hogy amolyan túrázó tempóban végig bírom. Ha meg nem, mert vagy elfáradok vagy a derekam szól közbe, akkor szépen megállok, és pihenek egy jót. Nem az eredmény a fontos, hanem hogy biciklizzek!
Időben elindultunk, és igyekeztem felvenni egy olyan tempót, amivel nem előznek meg cekkeres vénasszonyok a tanyabájkkal.
A mezőnyből egyedül Pósfalvi Tamást ismertem fel, ő nagyon jó ultra távokon. Jobbnak láttam tenni rá a kereket. Ha az ő tempóját bírom, talán nem lövöm el hamar azt a kevés puskaport. Meglepően, viszonylag könnyen tartottam a lépést, maratonos tempóhoz képest jóval szolidabb volt a menés (vagyis nem, de erről később). Voltam már két alkalommal a pályán, tudom, hogy rázós. De a plusz hidakon átkelés, a ragadós rövid kaptatókkal szerintem egy olyan újítás, amit át lehetne gondolni. Csak az erőt szívja, előzni nehéz (ez a gyors lábúak miatt fontos), és plusz zötyögést jelent. Ilyen szempontból "régen minden jobb volt".
Körözgetünk, Orsi köridőt mér: 7 perc. Az első óra után sajnos hallom a szpíkert (féltávig nem szerencsés tudni az állást), 4. vagyok Tamás mögött. Aki pont előttem teker, merev villás merevfarú montin. Kemény. Hm, mintha tudnék én gyorsabban is menni. Nem nagyon, csak egy picit hogy elé kerüljek. Pár körön át előzgettük egymást kinek hol volt jobb a tempója. Aztán rákapcsoltam, hogy legyen néhány másodperces előnyöm is vele szemben. Sikerült bevágni elé kanyarban, ezúton is bocsánat! Ez adott plusz motivációt, hogy ne tartsam fel. És sikerült előre menekülni. Annyira, hogy észrevétlenül feljöttem a második helyre megelőzve Elek Gábort.
A 2. órát már dobogós helyen fejeztem be. Csak nyugi, nyugi! De már késő, eddig tartott az erő. Ugye a lendület vitt volna tovább, a bejáratott sebességfokozatokban, csak a test elfáradt. Erősen görcsölni kezdtek a combjaim. Egyre többet ittam. A tempót amúgy sem akartam/tudtam volna fokozni a derekam miatt, de most már lassulni sem akartam, ha talán egy dobogó is lehet a végén.
Közben lepillantok, hoppá az egyik lánctányér csavar szökni próbál! Mire szerszám közelbe kerültem, meglógott a fedélzetről. Sőt egy társa is akarta követni, de maradásra bírtam. Szóval rázós volt a pálya. Innentől 3 csavar tartotta a lánctányért. "Örültem" volna, ha elgörbül.
Az időre nem lehetett panaszunk, mondhatni kerékpározáshoz tökéletes volt. Süt a Nap, meleg van de mégsem kánikula. Azt utálom.
A pálya annyiban volt technikás, hogy rengeteg szűk kanyar volt egységnyi távolságon. Amiből ugye adódik, hogy ki kell gyorsítani. Ez annyira nem jó móka, ha fáj az erőkifejtés. Az ellenfelek jó messzire tőlem, előttem-mögöttem 5 percekre. Ha ezt tudom tartani a végéig, nos akkor nagyon vidám lesz a célba érkezés.
Aztán időközben történt valami. Az addigi első, Szabó Zsolt 6 perces előnye elkezdett fogyni. Egy óra alatt egy perccel, majd egyre gyorsabban olvadt. A 40. körben értem utol, 4,5 óra után. Közben Orsit faggattam ki az első, meg aki előttem van nézze meg a rajtszámát. Mire mondta, addig már meg is beszéltük egymás közt. Tamás, miután megelőztem mintha nem találta volna a ritmust. Felült a SS bringájára is, de nem sokkal később már csak a depóban láttam pihenni. Kiderült, nem önszántából tette, sajnos technikai malőr történt.
Nos, vissza a versenyre! Az 5. óra végére már volt egy szusszanásnyi előnyöm, de szoros volt a küzdelem. Meglepő! Az igazán nagy meglepetés még nekem is az volt, hogy én mentem elöl. Ahogy hallottam a szpíkert, a közönségnek is tetszhetett ez az izgalmas adok-kapok.
Aztán jött, aminek jönnie kell. Mikor már az izom sem bírja emlékezetből, az akarat is csökken ezzel együtt a tempó. Csak érjek be így, nagyon jó vagy, nyomjad! A semmiből akár meg is nyerhetem, a karosszékből felállva. Néhanapján megyek el tekerni 1, max. 2 órát Csömör felé ami azért nem magashegység. De hát ebből kell főzni. Az előny is szépen nő, akkor legalább ezt a tempót tartsam és akkor nagyon jó lesz.
És akkor elindult Ladányi Miki. Kíméletlenül bedarált mindenkit. 11 perc hátrányból 3 óra alatt kényelmesen csinált 4 perc előnyt. Igazából tehetetlenül néztem, mindkét lábam csomókba állt a görcstől, és ezen a pályán kevés lehetőség volt a lazításra. Szépen félreálltam mikor visszavette a körét, meg mikor élre állt. Még korábban mikor dörgött az ég, reménykedtem hogy leszakad valami zuhi, és leállítják a versenyt. Akkor másképp gondoltam, de így igazságos. Miki megérdemelten nyert. Az utolsó órában még rádobott két percet, így a 10 óra után 6 perces előnnyel nyerte az első fordulót.
A végére teljesen kimerültem. Fájt mindenem, a legkényesebb helyeken dörzsölt, égetett. Magonc persze azonnal támadt, 10 óra apa nélkül komoly elvonási tüneteket okoz.
Következett a vacsora, majd az eredményhirdetés. Annyira nem terveztem ezzel a lehetőséggel, hogy nem is volt nálam ünneplős mez.
Ez a dobogóra állás különleges pillanat volt. Együtt álljunk ott fenn először, a fiammal... Nem adták ingyen ezt a második helyet, de megérte a szenvedést! Többet ér minden versenyzős szuper profi fotónál. Mikor nyakamba vettem, vigyorgott ami mindenkinek tetszett. Megvan a motiváció, most már tényleg edzeni kell, hogy minél többször felvihessem az egy évest a magasba. Köszönöm a rengeteg tetszés nyilvánítást, amit a képre adtatok! És a gratulációkat, nagyon jól esik. De ez Orsi és Magonc érdeme is.
A High5 izotóniás por nagy segítség volt, hogy végig tudjak menni a versenyen. Használatával a görcsöket kordában tudtam tartani annyira, hogy mindig mehessek még egy meg még egy kört. Köszönöm Zsigabának és csapatának, hogy megszervezték ezt a jó hangulatú versenyt!
Az Excel imádóknak egy kis grafikon, mégis mennyire volt szoros a küzdelem.
A bringa összeállt, bizonyított Lőcsén. Ha van rá igény, írok majd róla pár sort (úgyis fogok, nem bírom ki hogy nem), ha lesz rá időm és/vagy energiám. Ezt a beszámolót is illett volna már hétvégén felvésnem a zinternet nagy falára.
A változó sikerű maratonos próbálkozások után, jött egy elvileg testhez álló(bb) feladat: nem a táv, hanem az idő adott, és a leggyorsabb is majdnem ugyanakkor ér célba, mint az utolsó.
A 2014-es fiaskó óta rendszeresen nézem az időjárás előrejelzéseket. Lehet a kor teszi, de 5 fokban, esőben valahogy nincs kedvem biciklizni. Természetesen ahány helyen néztük, mindenhol mást írtak. Az özönvízszerű monszuntól a ragyogó napos időig bármi, az azonban valószínű volt hogy nem fogunk fázni. Ez már valami, tehát megyünk.
Mondhatni időben érkeztünk a verseny helyszínére, kényelmesen kipakoltunk, Orsit elláttam a fő instrukciókkal (enni vagy inni kérek), majd beálltam a rajtba. Melegítést nem tartottam fontosnak, egyrészt lesz idő bemelegedni, másrészt az is értékes energiát vesz el. Állóképességem konkrétan nincs, egyedül abban bíztam, hogy amolyan túrázó tempóban végig bírom. Ha meg nem, mert vagy elfáradok vagy a derekam szól közbe, akkor szépen megállok, és pihenek egy jót. Nem az eredmény a fontos, hanem hogy biciklizzek!
Időben elindultunk, és igyekeztem felvenni egy olyan tempót, amivel nem előznek meg cekkeres vénasszonyok a tanyabájkkal.
A mezőnyből egyedül Pósfalvi Tamást ismertem fel, ő nagyon jó ultra távokon. Jobbnak láttam tenni rá a kereket. Ha az ő tempóját bírom, talán nem lövöm el hamar azt a kevés puskaport. Meglepően, viszonylag könnyen tartottam a lépést, maratonos tempóhoz képest jóval szolidabb volt a menés (vagyis nem, de erről később). Voltam már két alkalommal a pályán, tudom, hogy rázós. De a plusz hidakon átkelés, a ragadós rövid kaptatókkal szerintem egy olyan újítás, amit át lehetne gondolni. Csak az erőt szívja, előzni nehéz (ez a gyors lábúak miatt fontos), és plusz zötyögést jelent. Ilyen szempontból "régen minden jobb volt".
Körözgetünk, Orsi köridőt mér: 7 perc. Az első óra után sajnos hallom a szpíkert (féltávig nem szerencsés tudni az állást), 4. vagyok Tamás mögött. Aki pont előttem teker, merev villás merevfarú montin. Kemény. Hm, mintha tudnék én gyorsabban is menni. Nem nagyon, csak egy picit hogy elé kerüljek. Pár körön át előzgettük egymást kinek hol volt jobb a tempója. Aztán rákapcsoltam, hogy legyen néhány másodperces előnyöm is vele szemben. Sikerült bevágni elé kanyarban, ezúton is bocsánat! Ez adott plusz motivációt, hogy ne tartsam fel. És sikerült előre menekülni. Annyira, hogy észrevétlenül feljöttem a második helyre megelőzve Elek Gábort.
A 2. órát már dobogós helyen fejeztem be. Csak nyugi, nyugi! De már késő, eddig tartott az erő. Ugye a lendület vitt volna tovább, a bejáratott sebességfokozatokban, csak a test elfáradt. Erősen görcsölni kezdtek a combjaim. Egyre többet ittam. A tempót amúgy sem akartam/tudtam volna fokozni a derekam miatt, de most már lassulni sem akartam, ha talán egy dobogó is lehet a végén.
Közben lepillantok, hoppá az egyik lánctányér csavar szökni próbál! Mire szerszám közelbe kerültem, meglógott a fedélzetről. Sőt egy társa is akarta követni, de maradásra bírtam. Szóval rázós volt a pálya. Innentől 3 csavar tartotta a lánctányért. "Örültem" volna, ha elgörbül.
Az időre nem lehetett panaszunk, mondhatni kerékpározáshoz tökéletes volt. Süt a Nap, meleg van de mégsem kánikula. Azt utálom.
A pálya annyiban volt technikás, hogy rengeteg szűk kanyar volt egységnyi távolságon. Amiből ugye adódik, hogy ki kell gyorsítani. Ez annyira nem jó móka, ha fáj az erőkifejtés. Az ellenfelek jó messzire tőlem, előttem-mögöttem 5 percekre. Ha ezt tudom tartani a végéig, nos akkor nagyon vidám lesz a célba érkezés.
Aztán időközben történt valami. Az addigi első, Szabó Zsolt 6 perces előnye elkezdett fogyni. Egy óra alatt egy perccel, majd egyre gyorsabban olvadt. A 40. körben értem utol, 4,5 óra után. Közben Orsit faggattam ki az első, meg aki előttem van nézze meg a rajtszámát. Mire mondta, addig már meg is beszéltük egymás közt. Tamás, miután megelőztem mintha nem találta volna a ritmust. Felült a SS bringájára is, de nem sokkal később már csak a depóban láttam pihenni. Kiderült, nem önszántából tette, sajnos technikai malőr történt.
Nos, vissza a versenyre! Az 5. óra végére már volt egy szusszanásnyi előnyöm, de szoros volt a küzdelem. Meglepő! Az igazán nagy meglepetés még nekem is az volt, hogy én mentem elöl. Ahogy hallottam a szpíkert, a közönségnek is tetszhetett ez az izgalmas adok-kapok.
Aztán jött, aminek jönnie kell. Mikor már az izom sem bírja emlékezetből, az akarat is csökken ezzel együtt a tempó. Csak érjek be így, nagyon jó vagy, nyomjad! A semmiből akár meg is nyerhetem, a karosszékből felállva. Néhanapján megyek el tekerni 1, max. 2 órát Csömör felé ami azért nem magashegység. De hát ebből kell főzni. Az előny is szépen nő, akkor legalább ezt a tempót tartsam és akkor nagyon jó lesz.
És akkor elindult Ladányi Miki. Kíméletlenül bedarált mindenkit. 11 perc hátrányból 3 óra alatt kényelmesen csinált 4 perc előnyt. Igazából tehetetlenül néztem, mindkét lábam csomókba állt a görcstől, és ezen a pályán kevés lehetőség volt a lazításra. Szépen félreálltam mikor visszavette a körét, meg mikor élre állt. Még korábban mikor dörgött az ég, reménykedtem hogy leszakad valami zuhi, és leállítják a versenyt. Akkor másképp gondoltam, de így igazságos. Miki megérdemelten nyert. Az utolsó órában még rádobott két percet, így a 10 óra után 6 perces előnnyel nyerte az első fordulót.
A végére teljesen kimerültem. Fájt mindenem, a legkényesebb helyeken dörzsölt, égetett. Magonc persze azonnal támadt, 10 óra apa nélkül komoly elvonási tüneteket okoz.
Következett a vacsora, majd az eredményhirdetés. Annyira nem terveztem ezzel a lehetőséggel, hogy nem is volt nálam ünneplős mez.
Ez a dobogóra állás különleges pillanat volt. Együtt álljunk ott fenn először, a fiammal... Nem adták ingyen ezt a második helyet, de megérte a szenvedést! Többet ér minden versenyzős szuper profi fotónál. Mikor nyakamba vettem, vigyorgott ami mindenkinek tetszett. Megvan a motiváció, most már tényleg edzeni kell, hogy minél többször felvihessem az egy évest a magasba. Köszönöm a rengeteg tetszés nyilvánítást, amit a képre adtatok! És a gratulációkat, nagyon jól esik. De ez Orsi és Magonc érdeme is.
A High5 izotóniás por nagy segítség volt, hogy végig tudjak menni a versenyen. Használatával a görcsöket kordában tudtam tartani annyira, hogy mindig mehessek még egy meg még egy kört. Köszönöm Zsigabának és csapatának, hogy megszervezték ezt a jó hangulatú versenyt!
Az Excel imádóknak egy kis grafikon, mégis mennyire volt szoros a küzdelem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)