Mega Bakony- Levezető túra

Június 21-én a Meg a Bakony Mega Bakony teljesítménytúrán vettünk részt. Hogy csak most jelentkezem kis tudósítással, annak van pár oka de erről később.
A tökéletesen sikerült verseny után egy régi vágyam teljesítettem, mikor szombat reggel Tés felé kanyarodtunk. Nem indult pedig zökkenőmentesen- ami nem baj. Praktikusan hajnalban indultunk, mivel már reggel 7 órakor neki lehet vágni, előtte pedig nevezni sem árt. Ez a túra a táv miatt különleges (ki hinné), amit könnyít (vagy inkább nehezít, ez egyénfüggő), hogy köröket kell megtenni. Ez a megoldás viszont előnyös a szervezők számára, és a rövid távot választók sem maradnak le a látnivalókról, ami a hosszabb távosoknak "járni szokott".
A túráról itt találtok információkat:
Mega Bakony
A nevezés gyorsan lezajlott, hiába gázolunk nyakig a naptári nyárban, a hőmérő alig kúszhatott 15 fok fölé. Tehát felül két réteg, szélmellény és karmelegítő. Majd ha melegem lesz, leveszem. Aztán indultam is, mert hiába lenne időm az este 8 órás pályazárig megtenni a maximális hat kört, még Ajkára sem akartam éjjel beesni. Hét kört talán jövőre bevállalom, addig talán tudok többet edzeni, hogy akár csak megközelítsem ex csapattársam Baros Bálint teljesítményét.

Rajt! Az első kör az ismerkedéssel telt. Főleg a pályával. Ami szekciókra bontható. Első szakasz a füves rét, szántóföld. Majd jön a zöld pocsolyákat kerülgetős rész, lejtővel. Majd egy viszonylag hosszú aszfaltozás Királyszálláson és Hétházpusztán keresztül. Szintemelkedés eddig nem sok, szépen lehet haladni. Ez Hétházpuszta után sem változik, csak az aszfaltot széles/szeles dózer váltja. Csőszpuszta előtt pedig elérjük az Eplény Maratonról már ismerős szakaszt. Innen sokáig a verseny útvonalán halad a túra is, egy kivétellel: a frissen átadott Széchenyi Zsigmond kilátót is hatszor láthattam egy nap alatt. Jásdra le tovább egy jó kis lejtőzés, a keskeny pallóhídon óvatosan, és máris leértem a hosszú lejtőn. Itt következik a kör neheze: Jásdról vissza kell kapaszkodni Tésre. Viszont nem egyben, és igencsak elkélt volna a kistányér... No igen, a technikai malőrök. Szegény első váltó gondolta úgy, hogy szabotálja a munkát, így maradt elöl a 38-as lánckerék ami okozott pár szenvedős kapaszkodót. Továbbra is az eplényi versenyről ismerős szakaszon járva, négy részletben sikerült felérni Tés határába. Ott még egy kis kanyargás, és újra hallani a szpíkert. Ebből hat.
Első kör: jó lesz ez, csak nyugodtan. De hideg van! Fúj a szél, az árnyékban fázom.
Második kör: Talán a kör végén leveszem a karmelegítőt. Meg enni sem ártana, egy zselét fogyasztok, ne pimpósodjon tovább. Várallyai Laci megelőz, beállok mögé kicsit síkon, de ő más dimenzióban mozog hozzám képest.
Harmadik kör: Vetkőzés, de a szélmellény marad, tartaléknak felveszek egy banánt. Csőszpuszta előtt defekt, természeten harapásos így egyszerre két lyukat ragasztok. Indulok tovább, hű de hideg van brr!
Negyedik kör: Kör elején a szántóföldeknél elfogyasztom a két maradék zselét. Az egyik mentolos, meglepő... Ej, de csúnya fekete felhők gyülekeznek északról! Remélem, nem fog esni. Biztonságképpen Jásdon a frissítőponton kérek kis elemózsiát, a plusz szénhidráttal kibírom a célig. Mert Pocak újra szól, egyre hangosabban.
Ötödik kör: Megállok ebédelni, így az ötödik körben nem biciklizek, hanem az út felett suhanok. Lazán megfutom az első kör idejét mindezt bő 8 óra sportolás után.
Hatodik kör: Egy banán csak az íze miatt, ez már csak tiszteletkör. A pálya olyan délután háromra kiürült, bőven van hely. Célba érkezés előtt, csak a fotó kedvéért leveszem a szélmellényt. Valahogy nem sikerült leizzadnom ma. Mikor beérek, nem is érzem túl fáradtnak magam. Jobban megviselt az összesen négy óra alvás, amúgy csak annyi, hogy egy jót bicikliztem.

Viszont inni sikerült, körönként meg is kellett állnom fél percre. Vesemosás oké.
A célban, és a pályán is végig mosolygós embereket látok. Nagyon jó a hangulat, nem ez az utolsó teljesítésem lesz, ez biztos.
Megkapom az emléklapot, pólót, bögrét és a kupát majd rohanunk is tovább.

Úgy tűnik, számomra befejeződött a 2014-es szezon. Természetesen a Horal Tour nem marad ki, de több versenyre vagy frissíteni, vagy résztvevőként bohóckodni megyek majd.
Ennek egyik oka egy lakásfelújítással egybekötött költözés. És csak délután-este tudok, tudunk foglalkozni a munkákkal. Utána már elég, ha az ágyig eljutok, nem a Hármashatárhegyre.
A többi ok még nem publikus, de szintén nem edzésbarát, hiszen megvan a maga időigénye. Remélem, nemsokára beszámolhatok róla. Mindenesetre érdekes projekt, annyit mondhatok.

Galléros nyeregcső

Ismét egy "otthon ne próbáld ki" munka. Köszönöm a lehetőséget a nyeregcső gazdájának, aki egyben elvállalta a tesztpilóta szerepet.
Gyuri elmondása szerint, régóta szenvedett a becsúszó nyeregcső miatt. Nem nagyon, csak pár centivel került lejjebb a nyereg, ez egyrészt rendkívül kellemetlen, másrészt hosszú távon a térdeknek sem tesz jót. A hagyományos orvoslás nem vált be: karbonzsír, fogkrém, menetrögzítő, folyáshatárig meghúzott csavar...
Mi lenne, ha... Á, biztos nem lesz jó. Vagy mégis?
Végülis csak a megvalósításnál kapcsolódtam be: Vastagítsuk meg a nyeregcsövet a kritikus részen, majd le lesz szedve a felesleg, és a keletkező váll már rásegít a kapcsolatra a nyeregcső és a váz között. Hiába mondtam, hogy csúnya lesz, hiszen nincsenek profi eszközeim. A cső kapott 6-8 réteg +/- 45 fokos karbont, szépen átitatva lamináló gyantával, majd az elmaradhatatlan szalaggal rögzítettem. Az egész művelet egy óra alatt megvolt, mivel a külcsín nem volt szempont. Ehhez képest szinte észrevétlen a végeredmény. Szépen le lett esztergálva a felesleg.
A teszteredmények bíztatók: több mint 500 km (de lehet már 1000 is) tökéletesen tart, jó a tapadás a friss gyanta, és az eredeti nyeregcső anyaga között.
https://www.facebook.com/petergergely.henn/posts/729781537059975

24 óra számokban

A végére kis statisztika, jó móka annak, aki szereti a számokat.
Nos tehát:
Az eredmények itt láthatók, névre kattintva látható az összes köridő, szumma versenyidő, körátlag. A köridő csalóka, mivel a célkapu, és a rajtkapu közötti szakasz a versenyidőbe beleszámított, de a körbe nem. Ez nálam, ha csak átgurultam a depóknál akkor is 40-45 másodpercet jelentett körönként.
52 kör
7 km-el számolva 364 km. Ez nagyjából egy Budapest-Miskolc retúr.
A körönkénti 160 méterből lett 8320. Mondjuk egy Hármashatárhegy-Mount Everest különbség kijön belőle. Vagy a Kolosy térről fel a Hármashatár hegyre huszonháromszor. Mindezt terepen.
A kezdeti lendület miatt, a legjobb köridő 22:48 lett. A verseny átlag körideje viszont 25:12.
Két megingás látszik, az első este 10 táján, illetve reggel 6-fél8 között, de még így is maradtam 28 percen belül. Az utolsó órákra újra be tudtam állni 25-26 perc körüli körökre. Ez nagyon jó, és bíztató a jövőre nézve. Magyarul már "csak" gyorsulni kell, az erőbeosztás jónak tűnik. Érdemes megnézni akár a 4. helyezett köridőit.

Második első: 24 óra flow

Imént a reggeli tornával hagytam abba a mesélést.
A délelőtt még várt ránk némi munka. Összerendeztem a fontos kajákat a kosárba, bekésztettem az izotóniás port, megbeszéltük a keverési arányt, mikor mit kérek egy körrel előre, hogy flottul menjen a frissítés. Hoztam füzetet, amibe kértem segítőim írják le mikor mit ettem-ittam, milyen állapotban voltam. És csak akkor mondjanak állást, ha kérdezem! Ez nagyon fontos, ne zökkentsen ki a saját ritmusomból.
Gurultam pár kört a kemping betonján, melegítésnek sok értelmét nem láttam. Egyrészt kellemes meleg volt már az idő dél előtt nem sokkal, az elején úgyis hátra kerülök a rajtnál, és az első hídnál be fogunk tömörülni. Nem ezen múlik.
Eljött a dél, zászlólengetésre rajtoltunk. Ahogy vártam, hídnál volt kis tömörülés. Utána szépen kezdett nyúlni a sor. Legközelebb a technikás részen volt némi vonatozás (meg később a lekörözéseknél), de alapvetően nyugodtan vágtunk neki a 24 órának.

Taktikám egyszerű volt: első harmadban 25, majd 28 az utolsó harmadban pedig 30 perces köröket menjek. Zéró izmozás, felesleges kigyorsítások meg egyéb huncutságok nélkül. A pálya alkalmas is volt ehhez a taktikához, nem volt szlalomozás, vagy több visszafordító szűk kanyar.

Peter Vavrica fotója

Az első két óra simán elment, nem is lett volna szabad történnie semminek. Bár feltűnt, pár rendszámos feltűnően nagy sebességkülönbséggel előz meg. Aztán az első elkalandozás meg is bosszulta magát: a technikás lejtőn a bal hajtűkanyarban egyszerűen elfogyott a lendület, én meg talajt fogtam. Mázli, nem estem nagyot és nem térdre. Fél kettőkor felvettem második kulacsom, amit sikerült elhagynom. Valahol kiesett. Balázs felment megkeresni, de eltűnt a rengetegben- mármint a kulacs. Így három helyett már csak kettő flaskából gazdálkodhattam. Kettőkor így banán mellé felvettem egy kulacsot is. 15:12, a harmadik banán. Következő körben 15:37-kor jött a harmadik teli kulacs.

A nagy meleget nehezen bírom, fél ötre muszáj volt kérnem egy hideg vizes locsolást. Felfrissített! Ekkor tudtam, meg, hogy 12. vagyok. Hogy hányadik? Hiszen ezekkel a köridőkkel a tavalyi mezőnyben dobogó esélyes lennék. Ennyire erősödött a felhozatal? Nem lett túl jó kedvem, de menni kellett. Továbbra is ugyanazt csináltam, mint eddig. Minden körben ugyanazt az áttételt használva. Fülemben csengtek Varga Peti szavai, még a 2005-ös 24 órásról: "Kinyírod magad, lassíts!" És persze Lőrincz Olivér szavai: "Versenyen maximum 140-es pulzussal." A másodikat nehéz volt követnem, óra nélkül érzésre, a légzésemre figyelve mentem. Meg tudom, ha elkezdem erősebben terhelni, hamar megfájdul a derekam. A tempó azért nem volt rossz, és legalább egyenletes, nekem annak tűnt.

Öt előtt friss kulacs, egy körrel később banán jött menetrend szerint. Hat órakor (vagyis kicsivel előtte) megálltam bekenni kenőccsel alfelem, hogy ne törje fel a nyereg. Negyed hét, újabb banán a szájba. Következő körre kifogyott a kulacsom, kértem és kaptam frisset.
A verseny bemelegítése, a könnyű szakasznak nevezhető első nyolc óra letelt. Várakozásoknak megfelelően semmi probléma, a technika az első váltó makacsságát leszámítva tökéletesen működik. Fél nyolckor váltottam a banánról, mivel kezdett megülni a gyomromban, ami gátolja a tápanyagok felszívódását. Nem vagyok táplálkozástudós, mielőtt bárki észrevétellel élne. :) Szóval banán helyett jött némi házi sütésű müzliszelet. És rendbe is tett, két kör simán lement. Negyed kilenckor még kértem egy teli kulacsot, de már ment le a Nap.

Peter Bugán képei

A naplementével a hőség nemhogy csökkent, egészen hűvös lett. No, most aztán kiderül mennyire bírom a hideget! Marcalihoz hasonló időjárás azért nem volt várható, biztonságképpen hoztam kabátot. De a lámpa felszereléssel együtt összesen a kar- és lábmelegítőket vettem fel illetve a szélmellényt. Ha fázom, vehetek még fel több réteget, vagy száraz ruhát. Ezen nem múlik. Negyed tíz, egy banán újra, még pont nem kell világítani, de a következő kör már villanyfényes lesz. Ami a versenyt illeti, kezdtek kiderülni, ki milyen erős valójában. Én tartottam a magam tempóját, mégis egyre előrébb kerültem. Estére már bejöttem bőven 10-en belülre.Az 5-6. hely azért már nem olyan rossz.
Mikor ilyen erős a lehűlés, könnyen lecsapódik a pára a levegőből. Amitől a fű, talaj csúszós lesz. Direkt okosan próbáltam menni az első éjszakai körökben, hogy szokjam a fényviszonyokat. A lámpa két fokozatából elégnek bizonyult a kisebb fokozat. Nem akartam kapcsolgatni, és a tempóm sem volt olyan észveszejtő ami igényelte volna a fotonágyút.
A faluban vezető füves lejtőn megtörtént a baj: Az első kerék felkapott a rézsűre, és azonnal kirepüt alólam a bringa. Abban a pillanatban bevillant a 2005-ös soproni verseny. Ott bő 40-es tempónál repültem hasonló szituációban, és landoltam a murván. JAJ NE! Vége a versenynek. Puffanás, bukfencezek, hallom a bringa követi jó példámat. Valahogy sikerült megállni. Bringa mellettem. Felpattanok, majd rögtön fekszem újra. Rendesen megszédültem a pörgéstől. Kellett egy-két perc mire túlteszem magam az eseten. Versenytárak persze érdeklődnek jól vagyok, mondom minden oké. No, átkapcsolok csiga módba a lejtőn. De ma mintha az istenek tavában fürödtem volna. Sértetlenül megúsztam, semmim nem fájt pár perccel később. A sisakot majd kicserélem, biztos ami biztos. Hamarosan újra fel tudtam venni az utazótempót.
Az éjszaka első felében müzlivel tápoltam, és hiába vittünk egy csomó kávét, elpilledés ellen mégis kólát ittam.
Éjfélkor megejtettem egy hosszabb szünetet, fasírt vacsorát betervezve: Tócsi már nem ment volna. Közben megejtettem a harmadik krémezést. A vacsora nem tartott sokáig, alig ment a rágás. Másfél darab után ledobtam a takarót, és inkább nekiindultam. Ha megéhezem, majd megállok még egyszer. Még pont időben keltem fel: míg nem jött az emelkedő, pár percen keresztül fáztam, vacogtam rendesen. De mire a technikai szekcióhoz értem, minden problémám elszállt. És már feljöttem kategória 3. helyre. Mégis muszáj lesz versenyezni.
Itt emelném ki a közönséget. Lelkesen buzdítottak, ki jéger-kofolázva, ki dudaszóval-tapssal, kiabálva álltak/ültek a pálya szélén, több helyen. Ez sokat segített abban, hogy nem kókadtam le idő előtt. Ez a szurkolósdi úgy éjjel fél kettőig tarthatott, a fotós vakuja is érdekes atomvillanásokat okozott a koromsötét éjszakában. Folyamatos müzlizés után legközelebb két órakor ettem újra banánból. Itt már csak Balázs maradt ébren, és leste kívánságaimat. Túl sok nem volt, nem is beszéltünk csak szavakat, a lényeget. A kezdeti frissesség már elszállt, viszont céltudatosságom, koncentrációm egyre javult. Már 14 órája nyomjuk, az igazán kemények most kezdenek igazán menni. Aki nem esélyes dobogóra, már vagy visszavett, vagy egyszerűen alszik reggelig.
A folyamatos evés-ivás mellett krémeztem is szorgalmasan, első 24 órázásom kellemetlen emlékeit nem akartam újra átélni. És működött a terv: simán, erőlködés nélkül megyek, a nyakam és derekam minden körben le tudom lazítani a falu lejtős utcáján.
Még alig múlt fél négy, a madarak az első fényfoszlányok hatására azonnal felébrednek és énekelni kezdenek. Alig vöröslik a keleti égbolt, hegy takarja azt a kevés fényt is, de már madárdal kísér körbe a pályán.
Hasad a hajnal. Minden körben, minden kanyarban egyre világosabb van. Ez az egyik ok, amiért megéri 24 óra szólózni. Csodálatos érzés látni, ahogy felkel a Nap. Majdnem olyan, mint mikor a vámpír Brad Pitt moziban látja a napfelkeltét. A pálya már olyan este 10 órakor kiürült, és még mindig üresnek mondható. A nyomvonal erősen átalakult a tegnap déli rajt óta, főleg a technikás szekció. Gödrössé vált féktáv, a lejtőkön kifékezett gyökerektől lépcsőssé lett az ereszkedés. Fél ötre már egészen világos van, és a levegő elkezd melegedni. Ennek örömére meg is eszek két kis mogyorós csokit. Orsi váltja Balázst. A harmatra figyelek.
Egyre jobban érezném magam, de belém bújik a kisördög: elvileg abszolút második itt van előttem 1-2 percre. Semmi bajom, akkor gyerünk hajrá! Elkezdem hajtani magam, a faluból vissza egy fokozattal erősebbet hajtok. De nem sokat érek el az akcióval, versenytársam is rákapcsolt, a távolság nem csökken kettőnk között. Viszont elkezd fájni a hátam, ha csak kicsit is. Ez azt jelenti, hogy részemről a harmadik hely néz ki. A mögöttem jövő nincs túl messze, de úgy tűnik tudom tartani a maradék hat órában. Itt is jön el az első hullámvölgy, de nem vészes. Körszámot nem tudok, de a köridőkből saccolva meglehet a tervezett távom. Bármilyen furcsa, a helyezés most másodlagos.
Most, hogy lekerült vállamról a teher, van idő többet depózni. A sós ropi is felüdülés a szinte egész napos édes után. Utolsó hosszú kiállásom pár perces, megszabadulok a lámpáktól és az éjszakai meleg ruhától.
Nem sok ingerem van az izotóniás italhoz, legyen kóla is.
Az utolsó két órára nem figyeltem. Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen frissen eljutok idáig. De 10 órakor, már újra meleg lett és elvesztettem a fonalat. Pihentem pár percet, hosszú vizes locsolást kértem, kaptam- ez helyre tett. Mögöttem jövő ellenfelem nem tudott eddig megújulni, még két óra az lehet még öt további kör is.
A fáradságot a meredek emelkedőkön éreztem leginkább. Ugyanabban a fokozatban, ugyanaz a terhelés mennyivel több erőbedobást igényelt délelőtt, mint előző nap délután. De nem egyszer sem szálltam le, tolni. Tizenegy óra után még lett volna idő szűken két körre. Ellenfelem fájós háttal kiállt mögülem, tehát nem fog utolérni sem, nemhogy megelőzni.
A pályán már elkezdődött a fieszta. A váltós csapatok kedélyesen beszélgettek egymással, várták hogy pont délre vagy kicsivel előtte futhassanak be. Nekem nem volt ehhez túl sok kedvem, hiszen két 25 perces kör még beleférne.
Végül nem így lett. 11 óra 36 perckor leintettek. Először tanácstalan voltam, de Orsiék jelezték: ennyi volt. Ennyi volt? Fura, de mintha mennék még pár kört, olyan jól sikerült rendet tennem a fejemben az elmúlt pár körben. Azért pár perccel később nem akartam ár tovább menni. :)

Mirko Hracek fotója

A verseny után, ahogyan egész hétvégén teljes kiszolgálásban részesültem. Megkaptam a két adag ebédet, innivalót. Kicsit sokáig tartott, de legyűrtem. Bepakoltunk, frissítő zuhany átöltözés és máris jött az eredményhirdetés. Megkaptam érmecskémet, ami viszont nem sikerülhetett volna, ha Orsi, Zsuzsi és Balázs nem segítenek ilyen profi módon.
A tombolán nyertem egy karton energiaitalt, szerencsére nem a fődíjként felajánlott bringát. Bár Balázs felpókozta volna a tetősínre. :)
A hazaút első fele jórészt kiesett, jó hogy nem kellett vezetnem.
Szeretnék még egyszer köszönetet mondani kis csapatomnak, nagyszerűek voltatok!

A High5 izotóniás port alaposan teszteltem, jelentem tökéletesen alkalmas a feladatra!
A 24 órás igénybevételhez erősen túlbecsültem előre a fogyasztást. Alig fogyott 11-12 liter folyadék, talán két fürt banán, 30-40dkg müzli meg az apróságok. Ennek ellenére, ha kis is ürült a szervezetem a felesleges ballaszttól, nem akartam az elmúlt napokban halálra zabálni magam. Súlyvesztést is minimálisra sikerült szorítani.
Köszönöm a versenyzési lehetőséget Lubos Terry Dupkala és csapatának, a Bikepointnak! Élvezetes klasszikus montis pályát jelöltek ki, gyönyörű környezetben. Nem lehetetlen kihívás, de a gyorslábúak sem unatkoztak rajta- gondolom. Jövőre, ha lehet visszatérünk.

A második első- előzmények

Vége. Hihetetlen.

Letelt a fél éves ciklus, kisebb-nagyobb kanyarokkal nehezítettem a pályát, de beértem a célba. Hogyan történt?
2014 őszén határoztam el, ha már ennyire jó irányba indult az életem, kitűzhetek komolyabb célt. Elkezdtem előre tervezni. Erről igyekeztem is időnként beszámolni, hogyan haladok a felkészüléssel. Azonban van pár dolog, amit nem tudhatsz kedves olvasó.
2005-ben egy igen sűrű szezon vége felé indultam életem első 24 órás versenyén. Mivel a 2004-es duó tetszett, ezúttal szólóban próbáltam szerencsét. Mai fejjel visszanézve, banális hibákat követtem el. Amit el lehetett rontani, elrontottam. Ennek ellenére eldöntöttem, nem az volt az utolsó. Akkor 18 órát mentem, érett a visszavágó.
A téli szezont becsülettel végig küzdöttem- vagyis inkább bohóckodtam, de a ciklokrossz versenyeken sokat javult az egyensúlyérzékem, és bátrabb is lettem a tempós lejtőkön. Tavasszal volt is pár meleg pillanat :) Apropó tavasz! Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon nehezen viseltem, mikor még áprilisban is fel kellett venni a téli gúnyát kerékpározáshoz. Ennek ellenére jöttek a versenyek, lassan indult a szezon. Óbudán követhettem Kakas Laci nyomát tisztes távolból- ő viszonyítási alapnak tökéletes. Örültem is, mikor megtudtam hogy Marcaliban ismét találkozunk. A marcali 10 órás verseny nagy mélypont volt, mindennel bajom volt, görcsösen akartam menni, és nem igazán jött be.
A verseny utáni karbantartás közben kiderült, hogy már csak pár menet maradt ép a középcsapágyházban- éljen az integrált tengelyes hajtókar és a fogyasztói társadalom! Kemény egy napot bírt az új csapágy, no comment. Tehát vissza az alapokhoz, egyszerű négyszögtengelyes hajtókar két tányérral. És az ima, hogy a monoblokkot megtartsa a menet.
Az eplényi maraton előtt nagyon bizakodó voltam: Palota Maratonon és Kishegy Kupán sem fáradtam el, vagyis az állóképességem mégis javult valamelyest. Megnéztem a 24 órás verseny honlapját: 1 kör 7km, kb. 160m szinttel. Hm, hiába "csak" 73 km az eplényi verseny, mégis menni kellene hiszen szintességben nagyon hasonló. Aztán megint belenyúltam a csalánba... Izzadságszagú 3,5 óra, hátfájással, emellett dekoncentrált is voltam. Érdemes így akár elutazni a Fátrába? Jött egy pihenős nap, meg még egy, kedden egy könnyű tekerés- jé, mégis megy a bringa. Akkor mégis készen állok? Mivel a szabadságot korábban elintéztem, gyorsan segítőket kellett kerítenem. Ha nem találok, ez is egy jel, hogy várjak még. "Sajnos" Balázs és Zsuzsi is szabaddá tudták tenni magukat. Csütörtökön őrült bevásárlás kezdődött. Ja, mi fog kelleni? Van már kaja, innivaló? Izotóniás por, zselék? Lámpák? Nem sokat aludtunk, sőt péntek kora reggel még izzott a tűzhely a készülő elemózsia készüljön el időben. Lóhalálában megvoltunk, megjöttek Balázsék. Bepakoltunk a kocsiba, és egy kellemes 4,5 órás út után kiszállhattunk a verseny központjául szolgáló kempingben. Rögtön kezünkbe is nyomták a welcome drink-et. Gyors ismerkedés a helyszínnel, rajtcsomag átvétel, sátroverés.. hol vannak a cövekek? Ó, otthon maradtak. Aztán pályabejárás, mert miért ne... Itthon még gondolkodtam a 24 vagy 28 fogas kistányért szereljem fel. Nem bántam meg a kisebbet! Maga a kör a kemping központjából indul, majd át kell kelni egy patakon. 20-25 méter hosszú raklapnyi széles és korlát nélküli hídon. Gondoltam is, ha itt elbóbiskolok, felébreszt a hideg víz! Kis sík szakasz után elkezdődött az első emelkedő. Amely folyamatosan lett egyre meredekebb. A legdurvább szakaszon 24/32-vel pedáloztam fel. Kínosan ügyeltem a pulzusra. A meredek rész után még volt három sík szakasz, végén egy lépcsős huplival- így jutottunk egyre feljebb a pálya technikás szekciójához. No kérem, ha egy táblán együtt szerepel a Pozor! és egy koponya, az csak egyet jelent: itt nem sétabiciklizés lesz. Ez bejött. Rögtön egy letörés, kanyar, fán szivacs, bal hajtű jobboldalon meredek hegyoldallal. Mindez 50 méteren belül, végig lefelé. Majd egy pihentető lejtő, a féktáv rézsűn majd egy jobbos hajtű. Tovább lefelé az egynyomoson, híddal szivaccsal burkolt fákkal- izgalmas lesz félkómában lekormányozni az éjszakában. Pihentetőnek jött egy nyílt szakasz, alattomosan emelkedő. A végén egy szintén kistányéros mászóka (sportosaknak, váltóban indulóknak középtányéros simán), majd zúzás le a faluba, Nizné Kamenecbe. Végre aszfalt! Nem sokáig élvezhetjük, gyakorlatilag csak amíg leérünk a hegyről. Innen már nem volt számottevő emelkedő, de a kempingig hátralévő kb. 2 kilométer nem volt unalmas. Nyújtott kanyarok, bokros-fás alagútban vezetett nyomon csapattunk, vagy köves nyílt szakaszon. Hidakon át, végül körbe is értem. Mit mondjak, ilyet képzelek el egy jó 24h pályának, az első benyomások pozitívak. Gyerünk városnézőbe!
Valószínűleg nem voltam csúcsformában, hiszen sikerült elkavarni egy nem túl nagy városban, egy nem túlzottan eldugott pontot (óváros fő tere) keresve. Közúti ellenőrzésbe is botlottunk, de a nemzetközi biztosítás hiánya sem szúrt nekik szemet. Ékes angolságggal igazítottak útba. Ja, kb. 200 méterre voltunk a céltól és csak kétszer mentünk el mellette...

Hangulatos órácskát sétáltunk, a templomról a kilátás a hegyek felé egyenesen pazar. Csak kicsit későn érkeztünk, így éttermet már nem találtunk nyitva. Marad az úti elemózsia! Vagy a Tesco, pont útba esik! Nos, oda sem sikerült elsőre betalálnom- nem kicsit voltam szétcsúszva. Ezt kompenzálva feltankoltunk csokiból, és vettünk sátor cövekeket is- sikerült anélkül elhozni a sátrat. Mire visszaértünk, erősen lehűlt a levegő. Kabátban nem volt melegem- mi lesz holnap, megfagyok? Egy gyors vacsorát azért megejtettünk, és éjfél előtt bevetettük magunkat a sátorba. Nem kellett ringatni egyikünket sem.
Reggel már fél nyolc előtt felébredtem. Furcsa, mintha kialudtam volna magam, frissen keltem. Azért pihenjek még amíg lehet! Nemsokára nagy lesz a nyüzsgés, és a sátor is felmelegszik. Valamire azért nem számítottam, a reggeli ébresztő zenére:
https://www.youtube.com/watch?v=WCqIzrfrjv8
Öt percen keresztül. Jól indult a nap! :)
És a látvány a sátrunkból:

Folyt. köv.

Eplény Maraton- dolgos szombat

Történt, hogy- mint mindig, idén- a rajt előtt kevéssel értünk az eplényi Bringarénába, hogy rajthoz álljak a Nyugat Maraton Kupa nyitó versenyén. Lassan túlteszem magam azon, hogy június kopogtat de még mindig a téli színem van. Nem mintha gondom lenne a barnulással, valahogy az esetek nagy részében muszáj rétegesen öltözni. Szerintem a jövő évi csapatmezt rendelhetjük bolyhos thermo anyagból.
Tervem nem volt sok erre a napra. A lapos pályákat nem szeretem, és elég sok sík szakasz volt várható. 73 kilométert hosszú távnak nevezni, khm... De a javamra is fordíthatom a dolgot: mi lenne, ha a 24 órásra tervezett tempóval mennék végig? Mert szintességben gyakorlatilag megegyezik, bő 2% átlaggal. Ezt a tervet mindössze három dolog húzhatta keresztül: a késői érkezés, a többi versenytárssal meccselés igénye, és az erős fejfájás 3-4 óra alvással párosítva.
A helyszín hangulatos, gyorsan felveszem a rajtszámom, összerakom a bringát és már gurulhatok a rajtvonalhoz. Kétszáz méter jutott melegítésre.
Aki már volt versenyen, sejti mi következett a rajtzászló "eldördülése" után. A mezőny megindult, én persze utánuk. Teljesen máshol jártam fejben, testben. Hamar beértünk terepre. Aztán pár kilométer után egyedül maradtam.
Olaszfalu, újra aszfalton egyedül, szélben. Annyira szét voltam esve, hogy az első terepes kis lejtőn simán elvétettem egy kanyart. Majd jött egy lapos, fű alatt-mellett pocsolyás szakasz.
Bakonynánára ismét aszfalton értem be, majd onnan fel egy kis emelkedő, újra terep de immár széles dózer. Frissítő mellett elgurulok, hiszen még bemelegítéssel sem végeztem, hiába szokatlanul magas a pulzus.
Talán egy óra után volt az első kemény mászás. Pontosan nem tudom, egy darab óra vagy kerékpáros komputer nincs nálam. Azt megfogadtam magamnak még a verseny előtt, hogy nem használom a kistányért. Közben még állítottam a nyergen, sikerült kicsit "kulhavy-sra" beállítani- folyton csúsztam előre. Persze ezzel vártam bő 10 kilométert. Mondtam már, hogy dekoncentrált voltam?
A második etap már jobban emlékeztetett montis nyomvonalra, de a motor nem tudott felpörögni. És természetesen jött a hátfájás. Vagyis bekezdtem, ésszel kellett volna. A hosszú emelkedőn muszáj volt letennem kistányérra, bár az elöl 28 hátul 24 nem a klasszikus mókuskerekes áttétel. Ezt leszámítva csak a 38-as lánctányér kopott.
Közben középtávosok közé kerültem, ez adott némi motivációt. Lassan kezdek belerázódni, a tempó is elfogadható. És megvolt a verseny technikai malőre: hajtókar felkapta a láncot, ami beszorult a lánckerék és a váz közé. Nem volt nehéz kiszedni.
Második frissítőnél már felvettem egy fél banánt.
Szépen gurulgatok, újra elterelődöm hosszú távra. Lenézek, hát a vázvédő gumi rögzítése nem elszakadt? Most vagy letekerem, és majd a csapkodó lánc leveri a festéket, vagy majd a lifegő szalag fog beakadni valahova. Inkább leszedtem. Indulok tovább, pályabiztosító máris irányítja a mögöttem jövő hosszútávost. Ejha! Vele azért jó lenne menni, csak nem húz el mellettem fénysebességgel. Így is történt, tudtunk menni hol én voltam elöl hol ő. Bár érdekes volt, hogy lejtőn feltartott az össztelós bringájával. Aztán győzött a fiatalos lendület. Kelemen Imre lassan de biztosan elhúzott, ismét magamra maradtam. Volna.
Mire Tésre értem, értünk addigra a pálya kijelölésnek köszönhetően ismét közös szakaszon tekertünk a többi távon versenyzőkkel. Így azért nem olyan vészes.
Egy rövid, de annál durvább emelkedőn csatlakoztunk vissza a már járt szakaszra, immár cél felé. Itt a kanyarban egy spori durva görcsöt kapott, szegény úgy kifeküdt mint a büdösbogár. Érdekes, de ezt a kaptatót simán kidolgoztam nagy áttétellel, ellentétben a lankás emelkedővel.
Eddig sem volt túl eseménydús a nyomvonal, de az utolsó bő tíz kilométer maga volt a dögunalom. Sík aszfalt, majd széles lapos dózer, kis szembeszélben. Nagyon felvillanyozott, mikor megláttam Kezsót a pálya szélén, fotózni. Ma is szuper képet fog készíteni rólunk, és már nincs messze a cél.
Verseny előtt a 4 órás teljesítést tűztem ki, erősen alapozó zónában. A tempó magasabbra sikerült, vajon időben hogyan állok? Ezt is megtudtam hamarosan, végül 3 óra 36 perces idővel hatodikként értem be a felnőtt kategóriában. Hét indulóból, ahol nem én voltam már Master (trotty) 1 korú.
Kellene valami összegzés.
Gratulálok Simon Gábornak, és csapatának. Nekik "érdekes módon" sikerült az, ami valakinek még 12. alkalommal sem. Egy versenyt magas szinten megtervezni, megszervezni és lebonyolítani. Lehet, a kis mezőny miatt, de ha híre megy ennek a kupának, nem sokáig marad ilyen családias kiscsoportos foglalkozás. Mert az, hogy nem úgy kapjuk a versenyt, mint szívességet hanem szolgáltatást. Bevált, népszerű dolgokat alkalmaztak, hozzátéve egy kis (online) marketinget. A jelölés ötös (Crosskovácsi érdemel csillagot), a tavalyi problémáknak nyoma sem volt. Kedves emberek a frissítőn, pályabiztosítóból pedig ennyit talán egy év alatt nem láttam. Az ebéd nem gulyás volt, sőt lehetett választani húsmentes ételt is. Ha panaszkodhatok, nekem tetszett tavaly a "még ennyi km van hátra" tábla, legalább az utolsó szakaszon jól jött volna. De égető szükség nem volt rá, a frissítők is megmondták, pontosan hol járok a pályán. Másik panaszom csak egyéni szoc. probléma: ilyen terepviszonyok között 100-110 km is lehetne a hosszútáv. Még én is végeztem vele kb. 3,5 óra alatt.
Most már csak össze kell készítenem az úti holmit a Nagy Kalandra. Összeállt a csapat, bringát átellenőrzöm, bevásárolok és pénteken indulás a messzi északra!
Ez a kép hűen visszaadja, mi történt a versenyen, hogyan éreztem magam. Jobb, mint egy interjú: