3 F

Ez a történet nem mai, lassan fél éves. De maradandó élményt, emlékeket adott. A skála mindkét végéről.
Április, tavasz, húsvét. Már nem emlékszem, pontosan milyen apropóból, de kitaláltam, hogy "szaladjunk le" Olaszországba, a húsvéti hétvégével max. egy szabadnapomba kerül. Felcsaptuk a nagy szállásfoglaló oldalt, aztán gyors tanakodás következett: mi legyen az úticél? Mivel utazzunk? Eljátszottam azért a gondolattal, hogy repcsivel. De összességében csak a déli rész felé lett volna jobb, arra meg kevesebb vagy más a látnivaló, macerás az ottani közlekedés, szóval jön velünk MOM. Vagy nem. Mert éppen téli pihenőjét töltötte, mi meg a családba frissen érkezett small block-os Suzukival jártunk. Ha valami baja van, jöjjön ki hamar. Már majdnem bevállaltam volna a kis bevásárlókocsival is (hiszen 2012-ben egészen Trogirig mentünk egy szusszra), de győzött a kényelem, a modernebb konstrukció. És persze A csomagtartó. A téli állás után, már március végén esedékes is volt a téli bunda nyárira cserélése, irány a gumis műhely. De előtte persze a kopottak helyett keresnem kellett újat. Ilyenkor azért inkább a japán doxa felé hajlottam volna, de sikerült jó áron találnom megfelelő méretű és minőségű használtat (fúj-fúj, ide köpjetek). Akku töltőre, mert kevés benne az akarat. Elgurulok a doktor bácsihoz, hátul a nyolc kerék. Állnék be a műhelybe, annyi elektron nem maradt az akksiban, ami egy bicikli villogót meghajtana, nem egy önindítót. Aztán közben kiderült, a 130 feletti kormány rázás az egyik hátsó felni hibájából adódott. Gumi szerelés, egy felni ment a görgőshöz. Mi meg az akkumulátor boltba. Annyira nem örültem neki, de ezek kopó alkatrészek, szóval összességében még mindig jó. Azért ha Olaszország közepén száll el az akksi, az annyira nem vidám sztori. Persze akinek elmesélem, kibicnek ugye semmi sem drága. Autó felkészítve az útra.
Szóval, még fizikailag hárman, de gyakorlatilag négyen indultunk neki a nagyvilágnak. Hova is? Ravennába. Közben persze Modena, és Bologna felé kanyarodunk, van ott valami Ferrari meg Ducati múzeum. Így a család minden tagjának lesz érdekes program. A Ferrari nem is tudom ki miatt, de elsősorban nem én akartam. :) Aztán Ravennából elgurulhatunk San Marino felé, onnan már tényleg nincs messze. Három nap, tömény izgalom ezért hazafelé megszállunk Ljubljana mellett, így frissen kipihenten érkezünk vasárnap délután.
Rajt szombaton egy órakor, éjjel. Lentinél léptük át a "határt". Egy elhagyatott, ablaktalan viskót képzeljen el mindenki, aki még a módszerváltás előtt ment külföldre annak sokkoló lehet a látvány. Gyorsan elértük az autópályát, innen sima az út. Vagyis majdnem. Ljubljana környékén kicsit elbambultam, aztán csak azt vettem észre hogy nagyon rossz irányba megyünk. Bő fél órába, és 50 km-be került. Ezután nem sokkal fel is kelt a Nap.
A szlovén-olasz határon hasonlóan könnyen jutottunk át. Aztán feltűnt, hogy merül a telefon akksija. Telefonra GPS ugye offline (de friss) térképpel (még a roaming free idők előtt járunk), csak ugye a töltőt hagytuk otthon- minek az? Persze vannak táblák, de ha lehajtunk a pályáról, hogyan találjuk el a célt? Az elosztós töltő inkább feladta a harcot. Első napra, az odaútra tettük a berregős múzeumokat, friss fejjel könnyebben bír ki az ember hosszabb távot úton. Mire Modenába értünk, 17%-ra esett a keret. egy idegen országban, kis város akárhányadik utcájából elmenni egy szintén eldugott másik helyre... Nem voltam túl nyugodt. Éppen emiatt inkább röviden csak körbeszaladtunk a múzeumban. Nos, amit ott láttunk tényleg a csoda. A tárlat persze erősen F1-központú, az egykor használt versenyautók viszont "barn find" állapotúak, egy sem volt kisuvickolva, OT vizsgára felkészítve. És mindegyik körül egy méterre kordon. És akkor magyarázd meg az autóőrült másfél évesnek, hogy mindent a szemnek semmit a kéznek. Legyen elég annyi, hogy kitört a világháború. Az összes.
Fenti okból kifolyólag ki is hagytuk Enzo Ferrari szülőházában kialakított tárlatot, pedig az állítólag jobb, közvetlenebb. Talán egyszer.
Töltő kell, de azonnal. Az olaszok a magyarral rokon nép, ott is alig beszélnek idegen nyelvet, mondjuk angolt. De inkább egyáltalán nem. Az első helyen nem jártunk sikerrel. Akkor szerencse fel, irány Bologna de nem az autópályán. Hátha lesz útközben benzinkút, bolt vagy ilyesmi. Lett. Csak töltő nem- mondjuk adtak volna, de nem elvitelre. Meg amúgy is mindjárt kezdődik a szieszta. Szép! Viszont itt van a közelben egy kínai bolt, ott árulnak ilyet. Ez nem vicc! Mint az Asia Center, csak kicsiben és kicióccó helyett van a Bon Giorno. Megmenekültünk, már tudjuk, merre lesz az előre!
A Ducati múzeumba a babkocsi miatt nem a hivatalos főbejáraton jutottunk be, hanem hátul, az üzem felől. Mindenki kedves segítőkész volt, nem kellett mutogatnunk. A telefon para elmúlásával sokkal jobban át tudtunk szellemülni a hely hangulatához.
Ebéd után jött az utolsó etap, irány a szállás. Főúton, mert drága az autópálya (nem lett volna arra a kis szakaszra). Péntek délután, Bolognán keresztül. És az alapjárat elkezd menni fel, le, fel, le. Gyanúsan erőtlen a kocsi. Aztán elmegy az alapjárat, 2000 fordulat alatt három hengerezik- pedig nem ezres Swift, kell a 4. is. Mondom, péntek délutáni csúcsban volt vagy 30 Celsius fok. Plusz egyszer kinyílt menet közben a hanyagul lecsapott csomagtérajtó. Mázli, hogy a babakocsi, kismotor, bőrőndök közül semmi nem borult ki. Én viszont igen. Nem kicsit, nagyon. Másfél órába telt átjutni a városon, jutalmul a check engine is kigyulladt. Benzinkúton pingvinezés, inkább tegyük le a kocsit, holnap hideg fejjel és motorral hátha előrébb jutok. Azt mondanom sem kell, szombat délutánra mindenki eldobja a munkát, a Húsvét miatt kb. esélytelennek láttam, hogy egy helyi szaki megjavítsa a kocsit. Pláne, ha még alkatrész is kell hozzá. Megrendült a bizalom MOM felé. Meg persze tankolni is kellene, de péntek délutántól önkiszolgáló a kutak többsége. Ahol nem, az amúgy sem olcsó benzinre jön a kiszolgálási felár. És ugye nem tudom tele tölteni így a tankot, aztán számolgathatom mennyi nyál kell ami elég a határig. Mert az nyilvánvaló, hogy innen csak egy irányba fogunk menni, haza. San Marino meg vár. haha
A szállásunk korrekt, gyerekbarát, cicákkal. Voltak még rajtunk kívül családok gyerekkel, ez a része rendben volt. Parkolóhely a ház előtt. Közben kértem telefonos segítséget, de nem találtam meg a hiba okát. Ilyenkor jön az újratervezés. Másik szállást lemondani, így a teljes utolsó nap az utazásé lehet, egy fenékkel. Csak a városból kell kijutni, fel a pályára, és beállni egy kellemes tempóra, és azt tartani.
Első nap, 1000 km és egy kisebb agybaj lábon kihordása után még gyorsan körülnéztünk, de nem kellett esti mese.
Vasárnap városnézés, a kellemes kora nyári időben Amikor itt volt 20 ott már inkább 30 fok, és sütött a Nap. N+1 templomban, és múzeumban jártunk ettünk igazi gelato-t... Aztán délutánra megjött a vihar. Pont, mire Magonc kidőlt az egész napos pörgés után. A visszaút igaz csak 10 percig tartott, de bugyogóig áztunk. Erre ébredni elég nagy sokk, azért sikerült megnyugtatni, és este remekül aludt. Mi is. A helyszíneket annyira nem követtem, de voltunk a városi bazilikában, Dante sírjánál, mindenféle tornyokat láttunk. Erről majd Orsi mesél.
A módosított terv szerint vasárnap reggel kényelmesen összepakoltunk, még vettünk volna elemózsiát az útra. De MINDEN zárva volt. Itt komolyan veszik a katolikus ünnepnapokat. Még egy száraz zsemlét sem találtunk- bár ott nem zsemlét esznek. Legalább a forgalom is minimális volt, szinte senki az utakon. A hazaúton csak egy hosszabb eső zavart, néhol kellemetlenül le kellett lassítani hogy lássunk is valamit. De előztünk motorost, az út felett kb. 10 centivel a vízen járt. Meg ugye a fizetőkapu, alapjárat nélkül, dadogó motorral egy önkiszolgáló automatát kell kezelni. És azért hatalmas mázlink volt, még Modenát elhagyva láttunk a szembe oldalon egy több kilométeres dugót. No, ott biztosan befonom a szemöldököm. Vagy ott sátorozunk estig, míg mindenki hazamegy. A család kétharmada (háromnegyede?) aludt, szinte végig.
Remek három napot töltöttünk el délen, csak MOM miatt kicsit keserű a szánk íze.

ui.: Egy kiszakadt vákuumcső okozta a galibát, 1 perc alatt meggyógyult.
uii.: Rá két hétre a Suzuki akkumulátora is bedöglött

Maradékból is lehet finomat főzni

Ez csak egy villámposzt. Mármint rövid, nem lesz benne meteorológia. Csak egy kicsi.
Szóval, arra jutottam hogy azt a sok jót, amit a kerékpársport adott, nos abból visszaadnék. Magyarul térdig lehet gázolni a megunt használt, feleslegessé vált bicikliktől, a padlón nem port lehet seperni, hanem váltókat, csavarokat bicikli vázakat... Az ésszerűsítés jegyében, mindentől meg KELL szabadulni, amire a következő fél évben nem lesz szükség.
A Szent Scandal érinthetetlen, most készült el (vagyis éppen nem keresem, mit tehetek jobbá rajta)
Csepel Woodlands nagy túlélő, nagyon a szívemhez nőtt ez a pár csőből álló fémdarab. Marad, és jutalmul kicsit megújult. Hamarosan írok róla.
Bodza szintén fix, bár nem az enyém de mégis a flottába sorolom. 2018-ra kap egy könnyű tuningot. Pár sort az is megér.
Neuzer Courier DT-ből indult bringám már minden volt, amit abból a vázból építeni lehet. CX, túra országúti, commuter, fitness... Friss immár nyugdíjas állása, mint Orsi másodbicaja lesz. Erről hosszabban is jó lenne írnom, mert maga téma is érdekes lehet.
A karbon CX vázat nyugdíjaztam (egyelőre), keresem neki a falon megérdemelt helyét.
A mentett Merida váz is hamarosan feltámad, egy eléggé furcsa szerepkörben. Érdemes kivárni!
Aztán, csak úgy kallódik egy Puch mtb váz szett, az tökéletes városi közlekedésre. Van annyi alkatrész, hogy össze lehessen építeni.
Tehát a hellyel-közzel teljes bringák mellett még megannyi alkatrész: váz(ak), villák teleszkópok, hajtás- és váltórendszer, különféle fékek, kerekek, gumik...

Ígértem, hogy rövid leszek, illene a lényegre térnem. Steel is real, tartja a mondás. Az Onone beszerzésekor is eljátszottam a gondolattal, végül megfutamodtam és a jobb ár/tömeg arányt választottam. Ez a zöld váz már nem is tudom honnan van, sok éve hánykolódott a pincében. Pedig jó vételnek tűnt, hiába kisebb méret, mint ami nekem ideális lenne. Majd Orsinak jó lesz! De neki is annyi de annyi bringája volt, minden napra jutna egy. Mindig csak arrébb tettem, kezdett egyre jobban zavarni. Oké, rakjuk össze, legalább kiderüljön mit tud! Igaz, már 4 éve "megtértem" a 29er montik irányába, de van egy kazal 26" gumim. A gyerekeknek még kell pár év, hogy belenőjenek, muszáj elhasználni legalább egy részét. Közben már próbaképpen használtam a Pyxist, 1x8 váltórendszerrel. A váltás bejött, a kerék és geometria viszont nagyon nem passzolt. A 29er elkényeztet a helykínálattal, és stabilitásával. Adtam még egy esélyt, milyen lehet acél vázzal? Átraktam a Magellan vázról amit lehetett, "mázli", hogy van 140mm hosszú GT stucnim. A mai átlagos méret inkább a 90-hez közelít, más idők jártak régen a hőskorban. Kis kerék, keskeny kormány, tiszta '90-es évek. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha tényleg ilyen volt, akkor köszönöm, de nem kérem. Szétszedtem, ne is lássam.
Itt ér össze a történet egy másik szállal, ugyanis már 2012-ben mai divatos szóval "gravel bike"-nak építettem meg. Abban tetszett, hogy aszfalton viszonylag gyors, de ha akarok dózer- vagy szekérutakon is mehetek. A gravel bike kifejezés ismerős lehet azoknak, akiknek volt már mondjuk Csepel Apolló, Marathon kerékpárjuk a '80-as '90-es években. No, ez ugyanaz csak modern köntösben! Tehát akkor legyünk trendik, gravelezzünk! Hoppá, mivel? Váz nincs, venni kellene. Villát is, mert a mostaniak szabványa miatt a régiekkel nem is kompatibilis. Akkor egy lépést hátra, nézzük miből főzhetünk:
-Végy egy 26" acél mtb vázat, acél villával
-Tégy rá országúti kajlakormányt
-Fűszerezd a CX bicikliről "leesett" mini-V fékkel
-Váltókkal ne bonyolítsd, ha nem tetszik annál több ideig tart a szétszerelés
És kész. A fékkarokat kivéve, gyakorlatilag 0 ft ráköltéssel lett egy (n+1) bicikli a flottában.
Feladata lesz megszerettetni (vagy megutáltatni) a koskormánnyal terepezést úgy, hogy bármikor, bármilyen időben -kivéve ha esik az eső, meg nagyon hideg van- rendelkezésre álljon. Munkába járni, városban csámborogni, vagy tenni egy kört a Gödöllői dombság (Csömör már, Nyugat?) huplijain. A 36/17-es áttétel erre elegendő lehet, nincs itt túl sok meredek emelkedő. Csak homok, de az rengeteg. Az első napok az ismerkedéssel telnek, teltek. Eddig jó, a kormányszár lehetne pöttyet rövidebb, most fájós öreg derekammal a kényelmesnél picit jobban kell nyújtóznom. A fékerő elegendő (az én tempómhoz nem is biztos, hogy kell hehe), és ennyi. Megszavaztam a bizalmat, remélem megszolgálja. Ha bejön, akkor már csak a kincstárnokot kell meggyőznöm egy újabb flotta bővítésről.