Adja az ütemet

A biciklizést nem lehet elfelejteni. Így van ez a motorozással is.
Amint lehet, mindig elvégeztem az éppen elérhető motoros képző tanfolyást. A rutinvizsgával nem volt gond, hiszen már előtte is motoroztunk Romet Ponyval. A boldog '90-es években, mikor a Simson volt a király, "motoros hordák tartották rettegésben kicsiny városunkat". Sokan közülük persze váltottak, nem csak köbcentiben, kerékben is többre vágyva. De van, akinek megcsúszott a kuplungja. Simson után volt egy KTM "segédmotorom". Bűnösen gyorsan ment, nem viccből volt rajta elöl-hátul tárcsafék.
1998, ekkoriban változtak először komolyabban a motoros kategóriák. Az eddigi 150 köbcentis teljesítménykorlát nélkülit felváltotta az A1. Friss jogsival, már rendszámos motorral jártunk a Veszprém megyében. Kis csúzli MZ remekül pöfékelt, a 10 lóerő viszont egy személyre is kevésnek tűnt. Meg ugye volt a közelben kétütemű sportmotor, jártunk motoros találkozókra- abban az időben a siroki dzsembori is még csak egy hosszú hétvégés program volt, nem mint egy szigetfesztivál motorral érkezőknek. És egy mérges 50 lóerős könnyű paripával még utasként is komoly a menetteljesítmény.
Hajnalban keltünk, mikor Japánból, vagy Ausztráliából közvetítették a Világbajnokság (fiatalabbak kedvéért motodzsipi) futamait. Volt ott egy vicces srác, pumukli hajjal, alig bírta magát összehajtogatni a százhuszonötös Apriliájára. Két dologról volt ismert még: általában nyert, és mindig kitalált valamit a tiszteletkörre: Valentino
Még ebben az évben lecseréltük a keleti technikát egy egészen távol-keletire. Kawasaki AR 125. Igen, nekem is ennyit mondott. Fiatalabb kedvéért leírom, akkor nem úgy ment a vásárlás, hogy kinézed a'interneten, kattintasz és másnap megkapod. Heteken át tartó hirdetőújság vásárlás, és a kétsoros aprók között találd meg a jó vételt. Képpel, mit képzelsz? Telefon is inkább fülkés. Mobil, ne röhögtess! Találsz egy jó motort, felhívod, kiderül messze van. Tárcsázol. Imádkozol, hogy a hirdető vegye fel a telefont, és képes legyen elmondani legalább annyit, amiből el tudod dönteni, egyáltalán érdemes elutazni. Alapvető bizalmi kérdés, hogy a hirdetett bármi állapotát hogyan írják le- így keresni, mint kikormolt alagútban az ugróiskola. Nos, szóval ilyen apróhirdetések között találtam a Kawasakit. Ja igen, gugli sem volt, ami 3 ezredmásodperc alatt elárasztott volna információval a típusról. De jó áron volt, megnéztük megvettük. Erről van szó: AR 125
Finom kis szerkezet volt, a '80-as években a versenysportban még egyeduralkodó volt a kétütemű technika, nagyobb fajlagos teljesítménye miatt. A forgótárcsás vezérlés eltért a konkurencia által alkalmazott membrántól, bár ha a Trabantnak jó, akkor nekem sem lesz rossz. Büszkén támasztottam le Sirokon.
Egy évvel később már egy komoly sportgépet hajtottam: TZR 125
Ezen minden megtalálható, amire egy fiatal nyálelválasztása beindul: a királykategóriában induló prototípus versenymotorok ihlette fényezés, teljes idomozás, pörgős motor, ilyen szelep olyan csappantyú... Nem az Euro norma. :) A 24-es úton egyikünk Rossi volt, a másik Kevin Schwantz és néztük kinek van még majrécsíkja. Igaz, 90-el is alig mentünk, de fejben simán megvolt a 300.
Aztán baráti ráhatásra, elkezdett érdekelni a terepezés. Ahhoz meg egy gyorsasági motor korlátozottan alkalmas. És küszöbön volt nagykorúságom beteljesülése.
Az A kategóriát egy 250-es sportmotorral szereztem meg. Novemberben, egy 150kg+pilótát 50 lóerővel cibáló puskagolyóval, amit nem lassú szlalomozásra terveztek. Másodszorra sikerült a rutin vizsga. Végül nem mentem vele többet, nem éreztem méltónak magam hozzá: Suzuki RG 250 Walter Wolf Edition. Szerfelett agresszív, és makrancos egy dög volt. Rendszámos versenymotor szinte.
Mivel már kezemben volt A jogsi (szó szerint), ki is akartam használni a lehetőséget. Volt olcsón egy Honda XL 250 1972-ből. Nagy, széles kormányával kényelmes tartással, játszi könnyedséggel lehetett irányítani. Sokkal könnyebben, mint egy százhuszonötös sportgépet, ami elvileg sokkal kevesebbet nyom a mérlegen. És a motorja... legyen annyi elég, hogy Gyöngyös, és Eger között egyszer sem kellett váltani, pedig van ott valami Mátra nevű buckagyűjtemény. Nyomaték, és Hang. Engem megvett kilóra. Hiába lehet gyorsan menni egy sportgéppel, élvezetesen egy keskeny építésű, széles kormányos motorral. Persze a tévében mindig a Ducatinak szurkoltam, a 916 szerintem minden idők legszebb motorja.
A Honda már sajnos nagyon öreg volt, harminchoz közel már minden nap ajándék. Colin Chapman után vallom, ha valami könnyű, nem kell erős motor bele. Ellentétben Enzo Ferrari hitével. :)
Mi legyen a következő? Keskeny, fordulékony, könnyű és nem tizenkettő egy tucat. Találtam is egy típust, majd hosszas várakozás után enyém lett: Yamaha SRX 600.
Ez a motor egy modern, gyári café racer. Ez nem kényszerből, karambol után a felesleges vagy menthetetlen alkatrészek ledobásával "helyreállított" gép. Egy régi angol közmondás szerint: "Ami nincs, nem romolhat el." Tehát egy henger, de négy szeleppel hogy erő is legyen, önindító helyett berúgókar. A nomatékgörbéje egy vízszintes egyenes, igazán nem gyors, de az engedélyezett és nem is túl veszélyes sebességtartományban igen combosan viselkedett. Kereket blokkoló motorfékkel. Alapjáraton remegő test. A berúgókar hasznos lopásgátló volt, csak én tudtam beindítani. Mondjuk egyszer letört, no akkor megizzadtunk, mikor be kellett tolni- lejtőn, ötödikben kb. huszonhatodszorra sikerült. Vagy mikor egy randi után, induláskor elszakad a kuplungbowden. Ott nyomogathatod a gomb helyét. :) Mondjuk akkor, ott nem volt vicces.
Aztán a folytatás a szokásos szomorú sztori: munkába állt, megnősült, gyerekek... Ja, nem! Mivel alig használtam, és egy újabb hülyeségre kellett a pénz (ez volt a biciklizés, 2004-et írunk) így eladtam. Anyagilag hatalmas bukta volt, de megérte.
Ugrunk az időben. A japán konkurencia igen irigyelte a Ducati sikereit, ennek köszönhető az SV650 is. Mit mondjak, vétkeztem. Éjszakákat töltöttem képek gyűjtögetésével. De álom maradt, sokáig még az is, hogy egyszer kipróbálhassak egyet. Szerencsémre, a családba mikor egy nagyvas került, nem tudom milyen szempontok alapján, de "véletlenül" egy SV650. Kezdő, női motor... senki ne higgye el! Igaz, csak párszáz métert gurultam vele, de khm... gyakorlat, és erős kéz kell ahhoz, hogy akár közepesen kihasználja az ember ami a motorban van. A sebességkorlátozást azonnal felejtse el mindenki. Csak megy, a nyeregtámasznak szorulsz, bármilyen fordulaton, akármelyik sebességben. 50-140 váltás nélkül, és nem a legnagyobb fokozatban... Köszönöm, de egyszerre túl nagy falat volt.
Ezzel viszont beleült a bogár a fülembe. Nem nem az a Bogár. Hiszen néha motorozgattunk, egy kölcsön mocival. Ami szegény csak 9 lóerőt tud kipréselni magából, ami azt jelenti a motorozás nem felhőtlen, ha rajtunk kívül más is van az úton- ami a 21. században nem is annyira ritka.
Ha egy üzlet beindul...  korábban írtam róla, nem unatkozunk. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva nem akartam csak amiatt halogatni a dolgot, mert "később drágábbra, jobbra, szebbre is lesz keret", de a pénzhalom nem berreg, nem lehet bedönteni a kanyarban. A várható használat nem is indokolja sem az erős, sem a drága vas megvásárlását. Persze, előjöttek az olyan igények, hogy szép hangja legyen. Nem a modern motorokon szocializálódtam. Könnyű legyen vezetni, ne azzal menjen el a fél szezon áprilistól júliusig, hogy újra meg kell szoknom a dinamikát. Ha alig használom, ne legyen fájó kifizetni a kötelezőket. Megbízható legyen, hiszen a motorozás a hobbim, nem a motorszerelés.
Szóval, egy '80-as évekből származó technika. Bemutatásakor 1986-ban még megfizethető árú, sportos középkategóriás motornak számított. Mire nyugdíjba küldték rendkívül hosszú gyártás után (közben egyetlen komoly modellfrissítés 1994-re) már az első példányok majdnem nagykorúak voltak, és a három fő jellemzőből csak az első maradt meg. Hamar megelőzte a konkurencia, de mégis sikeres tudott maradni. A sikernek több összetevője van. Az ár lehet nyomós érv, a potens ám megbízható technika később több más modellben is feltűnt. Teletankolva is megáll két mázsa alatt, ez segít az eredetileg 60 lóerős blokknak mozgatni a felépítményt, és segít a vezetőnek: a kisebb tehetetlenség könnyebben manőverezhető. A modellfrissítés során a motort nem, csak a futóművet és a fékeket modernizálták, javították. Ez a 2000-es évjáratú példány már a nyugdíjazás előtt nem sokkal készült. Valószínűleg lesz még pár meglepi, avagy akna amit ki kell még iktatnunk a tökéletes működéshez. Itt van rá az egész tél, nem sietek sehova. De a moci viszont nem cicózik. Még így, kicsit betegen is megy, mint a mérgezett egér. Mint korábban az SRX, a legális sebességek határáig remekül megy, és nem kínzás, ha jön mondjuk pár kanyar, amit mondjuk alig hatvannal lehet bevenni. És egy dombra nem negyvennel megy fel, hanem amennyivel szeretném. Alapjáraton úgy zakatol, mint egy traktor. Húzatás közben eléri a hatezret, már ordít. Gázelvételnél hörög, morog. További bizonyíték, hogy jó lesz a motor: Orsi a Kab-hegyen leszállva nem tudott megszólalni, és a mosoly is megmaradt :)

Visszatért egy érzés.

Üresjárat nélkül

Hol is kezdjem?

A Mega Bakony után, jól is esett egy kis pihenő. Gyakorlatilag csak munkába járásra használtam a bringát. És ahogy a dolgok állnak, ez őszig nem is fog változni. Miért?

Először is, kaptunk egy öröklött lakást. Már tervezgettük egy ideje a költözést, de mikor lett jelentkező egy további lakóra albérletünkben, felgyorsultak az események. Akkor most jött el az idő! Köszönjük az elmúlt évet, nagyon jól éreztük magunkat! Igaz, végül mégsem lett „nuszáj” a költözés, de addigra már túl sok energiát fektettem az előkészületekbe. Hirtelen sürgőssé vált egy minimális felújítás. Annyit tudni kell a lakásról, hogy egy idős dohányzó hölgy lakott benne. Tele régi holmikkal és persze a füst alap. Minden ajtónyitásnál arcul csapott, mindenből áradt a megkövült dohányszag, szóval nem egyszerű a helyzet. És mi ide költözünk egy hónapon belül? A lehető legnagyobb negyvenfokos kánikulában szedtük le a tapétát, tekertük fel a szőnyeget. De ahhoz képest, hogy tapasztalat és szakértelem nélkül vágtunk bele, egész jól sikerült. A sárgára csúnyult tapéta helyett fehér lett a fal, a közeli Diegoból vettünk puha szőnyeget, és leterítettük. Július végén el is kezdtük a pakolást. Betáraztunk nagyméretű dobozokból, ragasztószalagból. Majd pár kör alatt át is vittük- a kocsi jól vizsgázott, talán utolsó körben tudtuk teletömni. Azóta dobozok között élünk. Közben persze, akadt más is. Kaptam egy felkérést, vázjavításra- köszi Sala- egy karbon Dogma sínylette meg az erőszakos behatást. Nem egy egyszerű repedésről van szó, a váz konkrétan két darabba tört, hiányzott is némi anyag. Nem lesz szép, nem tudok nyugodt szívvel garanciát vállalni rá, csak teszt alapján. Vagy nehezebb lesz a végeredmény. A csiszolást csak Ajkán tudtam elvégezni, hogy azzal is időt spóroljak. Végül összeállt a keret, az eszközökhöz képest szerintem tűrhető eredménnyel. Remélem, a külcsínnel ellentétben a tartóssággal nem lesz probléma. Erről is lesz majd poszt. Kis bökkenő, hogy a képanyag a PC-n van, ami úgy döntött már nem várja meg a költözést és rejtélyes hibát produkált- azóta sem tudom használni. Az adatmentés még hátra van, fontosabb dolgok miatt. A másik vázra én jelentkeztem, csapattársam Kurucz Gábor összteleszkópos alumínium váza adta meg magát. Amolyan „addig guruljon, míg másik nem lesz” javítás, könnyebb dolgom volt mivel csak a tartósság számított. A Merida vázból kiindulva (köszöni szépen, még mindig tart), nyugodtan estem neki az alumínium váznak is. Közben van érdeklődő más területről is. Szóval lakás lakhatóvá tevés közben kis fusizás éjjelente, közben munka is van bőven szerencsére. A nyári szünet már igazán kellett, nagyon rám fért. És engedve a csábításnak, július utolsó napjaiban megkerültük a Balatont. A kezdeti nagy lelkesedés ellenére, végül négyen vágtunk neki a háromnapos kalandnak. Mi ketten és Zsuzsi+Balázs (vagy fordítva?) indultunk Zánkáról. A szállásokat neten jó előre (indulás előtt két nappal) lefoglaltam. Az első nap jól telt, ismerős tájakon gurultunk, ezúttal felmentünk a szigligeti várba. Hatalmas területen, egész jól tették turistabaráttá ezt a műemléket. De sokat nem nézelődhettünk, Füred felől vészjósló vihar közeledett. Mire legurultunk a 71-es úthoz, el is eredt az eső. Bár áztunk, de sem hideg nem volt, sem nem lettünk csurom vizesek. Ennek ellenére Keszthely határában megálltunk, megvártuk míg eláll. Keszthelyen, a parti soron költöttük el ebédünket, pontláttuk a Magyar Nagydíj utolsó köreit. Volt meglepetés, mikor a piros autót láttuk az első helyen. Most már elmondhatom, felvételről visszanézve is izgalmas futam sikeredett Mogyoródon. No de vissza a Balaton partjára: a srácok már kezdenek fáradni. Innen már alig 20-25 km Balatonfenyvesig, ahol vár minket a bevetett ágyikó. A maradékot teli hassal gyorsan ledaráltuk, a házat is sikerült megtalálni. Kedves házinéni várt minket, gyors frissülés után szaladtunk is a strandra, csobbanni egyet. Elmondhatom, estefelé nagyon jó, meleg volt a víz. A lapos déli partot persze még most sem tudtam megérteni. Gyorsabban mélyülő vízhez vagyok szokva. Mire véget ért a vízilabda EB döntő, már éppen dőltünk be az ágyba. Reggel ki frissen, ki egy kissé fáradtabban kelt. Mivel Balázsék nem bicikliznek túl sokat, úgy igyekeztem kiválasztani az etapokat, hogy időben előre haladva egyre könnyebbek legyenek. Az első nap dombos 75 km-e után most ugyanekkora táv várt ránk, de síkon. Nos, nem tudom mitől de ezen a napon máshogy telt az idő. Igaz, Fonyódon és Lellén is felmentünk a kilátókba (amik ugye nem alacsony pontokon vannak), és gyönyörködtünk a kilátásban. Voltunk boltban, gyógyszertárban, szépen ellazáztuk az időt. De úgy 5 óra alatt talán 30 kilométerrel kerültünk közelebb a második napi célhoz. Balatonszemesen muszáj volt beiktatni egy hosszabb ebédszünetet. Siófokon idén valahogy nem adta ki a logikus partmenti útvonal, ezúttal jobban bevettük magunkat a városba. Még olyan tényező, ami nem javítja az átlagtempót. Az aranyparti étkezős bazársoron már eléggé elcsigázottnak tűnt a társaság. Aztán észrevettem egy méretes tüskét a kerekemben. Ha kihúzom, ragaszthatok. Hátha kibírja estig, ha többször pumpálom. Siófok üdülőtelepig bírta, itt már meg kellett állnom. Többiek előre, majd később találkozunk a címet tudjátok hova kell menni. Pont mire összeraktam a bringát, elkezdett ömleni az eső. Eresz sehol, gyerünk a többiek után! Orsi megvárt egy Hekkelde és Lángosda nevű vendéglátó egység ernyői alatt. Itt vártunk pár percet, Balázsék a világosi vasútállomáson jártak ekkor. Ez már így fog esni, hiába csökkent az intenzitás, jobban úgysem ázunk el. Az eső ellenére egyáltalán nem volt hideg, sőt. Viszont, mire a világosi fennsíkra értünk, elállt! Csodás volt a kilátás a tiszta időben. Akarattya előtt összerázódtunk, és együtt értünk az erdőben kialakított Borsa Tanyára. Aki kedveli a szocreált, vagy volt a ’80-90-es években nyári iskolai táborban, az azonnal otthon érezheti magát. A zuhé miatt nem tankoltunk fel ennivalót, így besétáltunk a közeli strandra. Keddre már nem maradt sok, alig 60 km nagy része ismerős tájakon. Ez sokat számít már, ekkora távnál. Almádiban, és Füreden is fagyiztunk, végre ettünk lángost, teljes volt a nap. A vége kicsit elfáradós lett, de körbeértünk. Másnap mehettem dolgozni, amolyan önszorgalomból.

Augusztus első hétvégéje hagyományosan a Bükk Maratont jelenti a hegyikerékpárosoknak. Mi mentünk itatni, lazulni. Szarvaskőn szálltunk meg, Orsi jó barátainál. Jánosról tudni kell, hogy amit ő nem tud a szarvaskői várról és környékéről, azt nem is érdemes tudni. Vacsora előtt fel is mentünk megnézni a romvárat. A sok információ és a mennyei ételek megtették hatásukat. Szinte a tyúkokkal feküdtünk. Vasárnapra így sem aludtuk ki magunkat- mondjuk mostanában ez nálunk nem divat. A versenyről csak pár szót: kis hibákkal, de mindenki megkapta a magáét, szép sikerek is születtek csapaton belül. Hogy elüssük az időt, besétáltunk Felsőtárkányba a hűs forrás vizéből inni, és felkutatni az érthetetlenül egy napos rétes fesztivál maradékát. Találtunk sütit. J Vége lett a versenynek, gyorsan összepakoltunk, és a Kurucz expressznek hála gyorsan haza is értünk.

Eddigre lett elegem a rohanásból. Most azonnal irány Ajka, nem akarok SEMMIT csinálni! Ez A terv. Tehát még vasárnap este beszórtunk pár napra elegendő ruhát, hiszen jövő hétvégén már a Tátra lábainál fogunk aludni. Aztán máshogy alakult. Kedden kapjuk a telefont, most azonnal nyissuk ki a lakást, mert ázik az alsó szomszéd! Remek, csak 150 km-re vagyunk és egyáltalán nem akartam visszamenni még 1-2 napig. Kulcs csak nálunk, felírni: pótkulcs a szomszédnak! Indult a szervezés, hogyan legyen végül kocsiba be, délután felrohanunk a lakásba, már elzárták a pincében a vizet. A fürdőben csak egy kis tócsácska, semmi kacsaúsztató. Ekkor kicsit ideges lettem. Utána jobban, mikor kiderült hogy az alsó szomszéd elment otthonról. No, mindegy, lett vízvezeték szerelő, felmérte a terepet, megbeszéltük mi a teendő. Addig takarítottunk, pakoltunk ki a dobozokból. Adtunk kulcsot a szomszédoknak, hogy majd engedjék be a netszerelőt, meg a vizest. Nálunk elzártuk, ne történjen ismét baj. Majd még kedd este vissza Ajkára. Nem kellett altatni.

Újabb szál. Kitaláltam, hogy egy 125 köbcentis motor gyenge ahhoz, hogy legalább egy autó dinamizmusával vonszolja nemes hátsóinkat. Vagyis már július közepe óta elkezdtem nézni szabadidőmben (ráérek, muhaha) a hirdetéseket, ezzel párhuzamosan a teszteket, adott típusok fórumait és természetesen a „legnagyobb videómegosztó oldalt”. És persze Orsit traktáltam minden hülyeséggel. Persze, neki is számít a véleménye, de maradjunk annyiban hősiesen állta a strapát. Főleg mikor felkel reggel ötkor, én meg este 11 után még meg akarom neki mutatni a kétszáztizennyolcadik motort. Ami pont ugyanolyan, mint az előző kétszáztizenhét. De nem, nézd ennek turbókompresszoros kanyarbólintó szelepreléje van, csak ebben a típusban létezik és nézd milyen jól néz ki. Szóval mikor másodszor is megérkeztünk Ajkára, már kiírtam pár környékbeli telefonszámot. Alapvetésem, hogy erre a hobbira nem fogok sok pénzt áldozni, ennek megfelelően vagy problémás típus jöhetett szóba, vagy bontószökevény. Vagy olyan, amit még a bontó is kivet magából. Külföldről beráncigált roncsok vannak, amennyire állítottam az értékhatárt. Csak az a baj, hogy igényeim is vannak. Nem sportmotor, ne legyen hajszárító hangja, de ne legyen egy hegyomlás, és egy sportautó dinamikáját hozza, az nem hátrány, meg nézzen is ki valahogy. Van ilyen, több is. Szóba került a Honda VFR400 is, de a típust ismerők közül szinte mindenki kétségbeesetten próbált lebeszélni róla. Végső elkeseredésemben már utcai endurókat is majdnem felhívtam. De azok hiába kényelmesek, nyomatékosak és szép kalapácshangjuk van, ha nem tudnak versenyre kelni egy több hengeres nagyobb teljesítményével. A ’90-es években divatos 400 köbcentis bármilyen motorok közül kb. az összes érdektelen volt.

Új szál. Még Szarvaskőre utazás előtt elmentem egy üzletbe, hogy mosógépet nézzek. Mivel a lakásban elég hiányos az egy főre eső háztartási gépek aránya, meg a szennyes ruha sem tisztul magától. Annyiban maradtunk, hogy visszajövünk majd a friss szállítmány beérkezését megvárva. Szombaton 13 óráig vannak nyitva, ki is szállítják. Szóval szombat reggel vissza a fővárosba. Azt már csak egy post it-re jegyzem fel, hogy az elmúlt bő hónapban jelentős alkalommal hajtottuk le a hátsó üléseket. Most sem történt másként, de semmi gáz: Balázstól kaptunk hűtőgépet, mikrót, lexikonokat és még pár apróságot. Persze pont akkor mentünk motort nézni, mikor ő megvette volna az új padlót. Sebaj, legalább ő is tesztelte a Focus csomagterét. Majd padló ki, hűtőgép és a többi be. Korán fekvés pénteken, mert korán kelünk. Utazás, boltba be, kiválasztjuk a megfelelőt, fizetünk, kiszállítás- majd hétfő délután. Ki maradjon otthon? Orsi nagynénje végül vállalta a feladatot, igaz mint kiderült hiába mert a 3 utánból simán lehet fél6 is. Visszatérve a hűtőgéphez. Még volt fenn két kisebb darab, azokat előbb el kellett takarítani az útból. Logisztikai bravúrok során végül beállítottuk helyére az újat, a régieket egy másik mikróval együtt át Óbudára. Egy hét alatt 1000 km utazás… Még jó, hogy nyári szünetet tartunk. A szlovákiai versenyzésnek álcázott üdülés persze érthető okokból elmaradt, nem is volt hozzá kedvünk. Az új hűtővel újabb hiba derült ki, igazából az elmúlt húsz-huszonöt évben elmaradt karbantartás: a konnektorok minősége. Előbb-utóbb az egész bérleményt gatyába kell rázni.

Nos, szombat délután vissza a lakásba (otthonnak nem mondanám, de nyomai vannak, hogy lesz belőle valami), a net bekötve, a fürdőszoba csap is rendben. Huhh, végre indulhat a pihenés! A nagy izgalomra ciccentettem egy zsömlét. Csak poénból behozom a „legnagyobb használtjármű hirdető portált”. Keresőben beállítom az értékhatárt, az évjáratot véletlenül a szokásos 1996 helyett 2002-re. Hoppá, megvan! Kawasaki GPZ 500 S 2000-ből Velencén, igencsak baráti áron. Friss hirdetés. Erre le kell csapni. Ma már érthető okokból nem vezetek, de vasárnap oké. Sejtettem, hogy nem én leszek az egyetlen érdeklődő, ez be is igazolódott. Aztán egy klasszikus szombati esti, reggelig tartó program után délután ébredek. Akármi lesz, megyünk! Még megvan a moci. És ott áll az udvarban, itt már majdnem eldőlt, hogy biznisz lesz. Persze jól megszerveztem a vásárlást, bukót nem vittünk magunkkal. Budapestre sem. De kölcsön kobakkal, egy kilométer elég volt arra, hogy eldöntsem: ő lesz az. Ennyi pénzért nem hagyhattam ott. Mindene rendben volt, első pillantásra. Megegyeztünk, már csak el kell akkor szállítani. Ismét logisztikai manőverek sora következett. De már másnap mehettem érte: Balázsék hazaviszik, nem kell bukó csak vigyem a pénzt. Nagy rutinosan 7-re beszéltem meg a találkozót. Lehet, kicsit izgultam. Nos, 5-kor ki a melóból, bringával száguldás a lakásba, eurót majd váltok a Pólusban, ott van automata is. Meg átírásra is kell tartalék. Hat óra előtt pár perccel sikerült elindulni, a pénz égette a zsebem. A délutáni erős forgalom ellenére szinte pontosan sikerült hét órára odaérni. Persze a többiek már bent vizsgálták a vasat. Próbakör, oké a gép. Mondom jó, már megvettem tegnap. Papírmunkát elvégezzük, ők Ajka én Újpalota felé. Most akkor a következő napjaim nem írom le. Biztosítást intézni, átíráshoz meghatalmazás is kell. Biztosításkötéshez kell az adásvételi, érthető okokból nem volt nálam. Akkor fax ide, fax oda… A lényeg, jövő héten már az én nevem lesz a motor forgalmijában. Ez pozitív stressz. Ehhez kapcsolódik egy rövid történet: Orsi eddig egy robogós sisakot hordott, de most már nem ártana valami komolyabb. Erről is fogok írni hosszabban, ha van rá igény, de a lényeg itt is változatlan: ha kevés pénzed van, vagy ne legyenek igényeid, vagy tárazz be négylevelű lóheréből. Mert kb. 20ezerért nehéz normális bukót találni, ami tényleg tetszik, és olyan helyen kapható, ahol fel lehet próbálni.

Közben megvagyok még bringázás nélkül, de egyre jobban hiányzik, alakul a motiváció az alapozáshoz. Már most megvannak azok a versenyek, amikre tervezem, hogy nevezek. Nos, ha értékelhető sportteljesítményt szeretnék nyújtani, ahhoz már komolyabb munka szükséges. Több, rendszeresebb és célirányosabb. Néha jól jön, ha le is van írva a terv, amit egy tényleg hozzáértő vet papírra. Tehát kellene egy személyi edző, akár. Ez egy hosszabb folyamat, novemberre reményeim szerint meg fogom találni. Vagy mégis belevágok egyedül, egy más koncepcióval. Az is kérdés, milyen lesz a technika. No, lesz min rágódni üres óráimban.