Na, muti, mit vettél!?

Ez a poszt az új jövevényről fog szólni, de előtte visszatekintenék kicsit, hátha teljesebb lesz a kép, mi motivált hogy éppen azt választottuk, amit.
Megírtam a fészbuk falamon: viszonylag hamar, könnyen találtam vevőt az idén érettségiző korba lépett Fordunkra. Mondjuk megtartottam volna még legalább két évig, viszont tavaly megrendült a bizalmam. Apró, de bosszantó hiba, ráadásul a lehető legrosszabbkor- húsvét péntek délután, Olaszországban. Aztán még decemberben bezárta magát- az mondjuk az én hülyeségem, hogy pótkulcsot minek tartom közös karikán. Márciusban műszaki, és ugye a típus betegsége a rozsda kezdte legyűrni a bódét. Szóval feltettem a kérdést: megcsináltatom, feljavítjuk hogy még egy kicsit használjuk, vagy inkább cseréljünk? Nyilván egy 20 éves autót eladni manapság lehetetlen, hogy szemmel látható összeget adjanak érte, így Karácsony körül elkezdtem a keresést. Tavasszal meghirdetem a Focust annyiért, hogy ne a vasazók hívogassanak érte. Míg nálunk marad, használjuk tovább. Így, ha mégis akad vevő, felkészülten indulhatok neki a vásárlásnak.
Miből állt a keresés? Alapvetően az egyik (ha nem a legnagyobb) autós portálról tájékozódom. Még típus szűkítés nélkül, olvastam a teszteket, a használói vélemény adatbázis sem kihúzható tétel. Mi a teendő, ha esetleg külföldről magam hoznék be valamit? Mondjuk ezt túl kockázatosnak ítéltem.
Mivel használni szeretnénk az autót, nem reprezentálni, meg félteni sem szeretném túlzottan a járgányt. Ha bármi baj történne, hamar tudjuk pótolni, javítani. Benzines szívó (atmoszférikus) motor, a lehető legkevesebb sallanggal. Kombi, vagy akár egyterű, mert nem szeretnénk aggódni azon, hogy befér-e még egy valami vagy sem.
Az "új" verdának a Focus által feltett lécet kell megugornia. Ami mint kiderült, nem is olyan könnyű. Elsősorban tetsszen. Most őszintén, szívesen utazol olyan autóban, amire nem szívesen nézel? Itt főként a belső térre gondolok. Az egyes Focusban pont ez volt a nagy szó, hogy _valamilyen_ volt, nem pedig a középszer. Lehet, ez viccesnek tűnik, de az ezredforduló környékén ütős volt a New Edge dizájn. Legyen kombi- itt már pár típus el is vérzett, ha nem volt kapható belőle puttonyos. Legyen benne megbízható(nak gondolt), benzin motor, ami rendesen viszi a kocsit, és nem kell hozzá saját kútoszlop. Mondjuk egy régi Swift dinamikáját hozza. Ezzel a VAG konszern ki is esett.
A keret kb. 1 millió forint. Opel kilőve. G már akkor sem tetszett, mikor a Focust vettük, a H szériából meg csak az alja van ennyiért. Okos alternatívának tűnne a Daewoo/Chevrolet is, de azokban a karosszériákban nem bízom hogy elég biztonságos ( ugye, 4 csillag már konyhából sem jelent rosszat). A francia márkák az általános megítélésük (jellemzően alacsonyabbra értékeltek a tulajdonosok által) miatt estek ki. Meg az ergonómia, és dizájn miatt. Valakinek lehet, pont a francia iskola a tuti, használják egészséggel! Maradjunk Európában- már ami a márka központokat illeti. Fiat? A kétezres évek elején volt 1 azaz egy modelljük a Stilo. Jó lenne, de pont az olaszság hiányzik belőle- a dizájn erősen németes, élére állított.
Mondjanak japánautó bérencnek, de a Suzuki elég sok pozitív emlékkel ajándékozott meg. Sajnos a tartósságnak ára van, egy Toyota vagy Honda sokkal többe kerül, mint amennyit terveztem költeni. És a Mazda? Japánban tervezett, és gyártott autó, mi baj történhet? A rozsda, amit mindenki mond hogy típushiba. A 6-osból van kombi, és előfordul belőle rozsdamentes is még emberi áron. Felkerült a listára.
A Ford érintettség okán biztos szereplő. Bár az újabb Focust visszalépésnek tartom, de ha legalább annyira lesz megbízható, akkor üsse kavics. És ugye a modellciklus eleje ami elérhető számunkra. A Mondeo MK3-ból már lehet ráncfelvarrott, viszonylag sok is van belőle. Mivel középkategóriás autó, már az alapfelszereltsége is magasabbról indul mint mondjuk a Focusnak.
A következő lépés, felkeresni a típus specifikus oldalakat, fórumokat, fészbuk csoportokat. Itt tényleg naprakész információk vannak, alaposan ki lehet ismerni a járgányokat. Mert nyilván, akinek jól működik a kocsija, nem fog segítséget kérni probléma megoldásban.
Aztán, ha nagyjából képbe kerültünk a típussal kapcsolatban, jöhet az üléspróba. Mire idáig eljut az ember, elég sok időt energiát befektet, viszont megkíméli magát a felesleges köröktől. Itt egyértelműen a Mazda 6 nyert. Hangsúlyozom, ez abszolút szubjektív!
Ha mindezeken túl vagyunk, és kezünkben van a pénzköteg, éppen autó nélkül maradt a család, irány a hahu. Újra. vagyis sokadjára. A hirdetések már előre köszönnek, annyiszor láttad őket. Ismeretségi körből nem akadt éppen jó vétel a megfelelő típusból, még kompromisszumos sem, így "muszáj" volt az egyik legnagyobb hirdetési portálra hagyatkoznom. Itt, a típusokkal már nagyjából képben vagy, célirányosan keresel. Milyen autó, melyik motorral, stb. A keresést azért nehezítette, a vonóhorog. Mert az is kellene, és jó, ha már fel van szerelve. Nem betonkeverőt akarok vontatni vele, meg költöztetni, egy sima bringatartó férjen fel rá, ha már olyan egyszerűsített a legális használata. Mondanom sem kell, ha minden kb. alap elvárást bejelöltem, nem sok találat jött ki. Típustól függetlenül, hátha mégis lesz valami jó vétel, amire nem gondoltam. A kívánalmaink:
Benzin motor, 1,6-2,0 (ne legyen alulmotorizált)
Kombi / talán ferdehátú, de akkor a vonóhorog kötelező
4 csillagos törésteszt (papír sokat elbír, de azért nah)
Minimum 4 légzsák
Működő klímaberendezés
Utazósra áttételezett váltó (100-nál 3000 fordulat, az sok)
Gyerekülés könnyű behelyezhetősége
Nagy puttony- azt hiszem nem szorul magyarázatra.
Bőr kormány
Tempomat- ez inkább csak kívánság

Aztán újra elkezdve a szűrést, kiestek az egyterűek is- Orsinak sem tetszenek, bár annyira nem igyekeztem meggyőzni a praktikusságukról. A fent taglalt márkák újra kikerültek. Hiába, ha nem tetszik, nem veszem meg. Vagy nincs rá pénzünk.
Egy kezemen meg tudtam számolni, végül hány szereplős lett a "megnézzük, pénzzel a zsebben" lista. Egy behatárolható körön belül, mivel nem akartam hónapokig húzni, ezzel csak utazgatással elkölteni a vételár egyre növekvő hányadát. Ford, Mazda, ne variáljuk. Újabb kör, a végső döntés előtt. Aztán eljött a mai nap, apukám is megnézte a kiválasztottakat. Nézte volna, de nem volt szükséges. A listán első lett a nyertes. Most még kérdés, hogy mi is nyertünk-e vele, mondjuk jövő ilyenkor már okosabbak leszünk.

3 F

Ez a történet nem mai, lassan fél éves. De maradandó élményt, emlékeket adott. A skála mindkét végéről.
Április, tavasz, húsvét. Már nem emlékszem, pontosan milyen apropóból, de kitaláltam, hogy "szaladjunk le" Olaszországba, a húsvéti hétvégével max. egy szabadnapomba kerül. Felcsaptuk a nagy szállásfoglaló oldalt, aztán gyors tanakodás következett: mi legyen az úticél? Mivel utazzunk? Eljátszottam azért a gondolattal, hogy repcsivel. De összességében csak a déli rész felé lett volna jobb, arra meg kevesebb vagy más a látnivaló, macerás az ottani közlekedés, szóval jön velünk MOM. Vagy nem. Mert éppen téli pihenőjét töltötte, mi meg a családba frissen érkezett small block-os Suzukival jártunk. Ha valami baja van, jöjjön ki hamar. Már majdnem bevállaltam volna a kis bevásárlókocsival is (hiszen 2012-ben egészen Trogirig mentünk egy szusszra), de győzött a kényelem, a modernebb konstrukció. És persze A csomagtartó. A téli állás után, már március végén esedékes is volt a téli bunda nyárira cserélése, irány a gumis műhely. De előtte persze a kopottak helyett keresnem kellett újat. Ilyenkor azért inkább a japán doxa felé hajlottam volna, de sikerült jó áron találnom megfelelő méretű és minőségű használtat (fúj-fúj, ide köpjetek). Akku töltőre, mert kevés benne az akarat. Elgurulok a doktor bácsihoz, hátul a nyolc kerék. Állnék be a műhelybe, annyi elektron nem maradt az akksiban, ami egy bicikli villogót meghajtana, nem egy önindítót. Aztán közben kiderült, a 130 feletti kormány rázás az egyik hátsó felni hibájából adódott. Gumi szerelés, egy felni ment a görgőshöz. Mi meg az akkumulátor boltba. Annyira nem örültem neki, de ezek kopó alkatrészek, szóval összességében még mindig jó. Azért ha Olaszország közepén száll el az akksi, az annyira nem vidám sztori. Persze akinek elmesélem, kibicnek ugye semmi sem drága. Autó felkészítve az útra.
Szóval, még fizikailag hárman, de gyakorlatilag négyen indultunk neki a nagyvilágnak. Hova is? Ravennába. Közben persze Modena, és Bologna felé kanyarodunk, van ott valami Ferrari meg Ducati múzeum. Így a család minden tagjának lesz érdekes program. A Ferrari nem is tudom ki miatt, de elsősorban nem én akartam. :) Aztán Ravennából elgurulhatunk San Marino felé, onnan már tényleg nincs messze. Három nap, tömény izgalom ezért hazafelé megszállunk Ljubljana mellett, így frissen kipihenten érkezünk vasárnap délután.
Rajt szombaton egy órakor, éjjel. Lentinél léptük át a "határt". Egy elhagyatott, ablaktalan viskót képzeljen el mindenki, aki még a módszerváltás előtt ment külföldre annak sokkoló lehet a látvány. Gyorsan elértük az autópályát, innen sima az út. Vagyis majdnem. Ljubljana környékén kicsit elbambultam, aztán csak azt vettem észre hogy nagyon rossz irányba megyünk. Bő fél órába, és 50 km-be került. Ezután nem sokkal fel is kelt a Nap.
A szlovén-olasz határon hasonlóan könnyen jutottunk át. Aztán feltűnt, hogy merül a telefon akksija. Telefonra GPS ugye offline (de friss) térképpel (még a roaming free idők előtt járunk), csak ugye a töltőt hagytuk otthon- minek az? Persze vannak táblák, de ha lehajtunk a pályáról, hogyan találjuk el a célt? Az elosztós töltő inkább feladta a harcot. Első napra, az odaútra tettük a berregős múzeumokat, friss fejjel könnyebben bír ki az ember hosszabb távot úton. Mire Modenába értünk, 17%-ra esett a keret. egy idegen országban, kis város akárhányadik utcájából elmenni egy szintén eldugott másik helyre... Nem voltam túl nyugodt. Éppen emiatt inkább röviden csak körbeszaladtunk a múzeumban. Nos, amit ott láttunk tényleg a csoda. A tárlat persze erősen F1-központú, az egykor használt versenyautók viszont "barn find" állapotúak, egy sem volt kisuvickolva, OT vizsgára felkészítve. És mindegyik körül egy méterre kordon. És akkor magyarázd meg az autóőrült másfél évesnek, hogy mindent a szemnek semmit a kéznek. Legyen elég annyi, hogy kitört a világháború. Az összes.
Fenti okból kifolyólag ki is hagytuk Enzo Ferrari szülőházában kialakított tárlatot, pedig az állítólag jobb, közvetlenebb. Talán egyszer.
Töltő kell, de azonnal. Az olaszok a magyarral rokon nép, ott is alig beszélnek idegen nyelvet, mondjuk angolt. De inkább egyáltalán nem. Az első helyen nem jártunk sikerrel. Akkor szerencse fel, irány Bologna de nem az autópályán. Hátha lesz útközben benzinkút, bolt vagy ilyesmi. Lett. Csak töltő nem- mondjuk adtak volna, de nem elvitelre. Meg amúgy is mindjárt kezdődik a szieszta. Szép! Viszont itt van a közelben egy kínai bolt, ott árulnak ilyet. Ez nem vicc! Mint az Asia Center, csak kicsiben és kicióccó helyett van a Bon Giorno. Megmenekültünk, már tudjuk, merre lesz az előre!
A Ducati múzeumba a babkocsi miatt nem a hivatalos főbejáraton jutottunk be, hanem hátul, az üzem felől. Mindenki kedves segítőkész volt, nem kellett mutogatnunk. A telefon para elmúlásával sokkal jobban át tudtunk szellemülni a hely hangulatához.
Ebéd után jött az utolsó etap, irány a szállás. Főúton, mert drága az autópálya (nem lett volna arra a kis szakaszra). Péntek délután, Bolognán keresztül. És az alapjárat elkezd menni fel, le, fel, le. Gyanúsan erőtlen a kocsi. Aztán elmegy az alapjárat, 2000 fordulat alatt három hengerezik- pedig nem ezres Swift, kell a 4. is. Mondom, péntek délutáni csúcsban volt vagy 30 Celsius fok. Plusz egyszer kinyílt menet közben a hanyagul lecsapott csomagtérajtó. Mázli, hogy a babakocsi, kismotor, bőrőndök közül semmi nem borult ki. Én viszont igen. Nem kicsit, nagyon. Másfél órába telt átjutni a városon, jutalmul a check engine is kigyulladt. Benzinkúton pingvinezés, inkább tegyük le a kocsit, holnap hideg fejjel és motorral hátha előrébb jutok. Azt mondanom sem kell, szombat délutánra mindenki eldobja a munkát, a Húsvét miatt kb. esélytelennek láttam, hogy egy helyi szaki megjavítsa a kocsit. Pláne, ha még alkatrész is kell hozzá. Megrendült a bizalom MOM felé. Meg persze tankolni is kellene, de péntek délutántól önkiszolgáló a kutak többsége. Ahol nem, az amúgy sem olcsó benzinre jön a kiszolgálási felár. És ugye nem tudom tele tölteni így a tankot, aztán számolgathatom mennyi nyál kell ami elég a határig. Mert az nyilvánvaló, hogy innen csak egy irányba fogunk menni, haza. San Marino meg vár. haha
A szállásunk korrekt, gyerekbarát, cicákkal. Voltak még rajtunk kívül családok gyerekkel, ez a része rendben volt. Parkolóhely a ház előtt. Közben kértem telefonos segítséget, de nem találtam meg a hiba okát. Ilyenkor jön az újratervezés. Másik szállást lemondani, így a teljes utolsó nap az utazásé lehet, egy fenékkel. Csak a városból kell kijutni, fel a pályára, és beállni egy kellemes tempóra, és azt tartani.
Első nap, 1000 km és egy kisebb agybaj lábon kihordása után még gyorsan körülnéztünk, de nem kellett esti mese.
Vasárnap városnézés, a kellemes kora nyári időben Amikor itt volt 20 ott már inkább 30 fok, és sütött a Nap. N+1 templomban, és múzeumban jártunk ettünk igazi gelato-t... Aztán délutánra megjött a vihar. Pont, mire Magonc kidőlt az egész napos pörgés után. A visszaút igaz csak 10 percig tartott, de bugyogóig áztunk. Erre ébredni elég nagy sokk, azért sikerült megnyugtatni, és este remekül aludt. Mi is. A helyszíneket annyira nem követtem, de voltunk a városi bazilikában, Dante sírjánál, mindenféle tornyokat láttunk. Erről majd Orsi mesél.
A módosított terv szerint vasárnap reggel kényelmesen összepakoltunk, még vettünk volna elemózsiát az útra. De MINDEN zárva volt. Itt komolyan veszik a katolikus ünnepnapokat. Még egy száraz zsemlét sem találtunk- bár ott nem zsemlét esznek. Legalább a forgalom is minimális volt, szinte senki az utakon. A hazaúton csak egy hosszabb eső zavart, néhol kellemetlenül le kellett lassítani hogy lássunk is valamit. De előztünk motorost, az út felett kb. 10 centivel a vízen járt. Meg ugye a fizetőkapu, alapjárat nélkül, dadogó motorral egy önkiszolgáló automatát kell kezelni. És azért hatalmas mázlink volt, még Modenát elhagyva láttunk a szembe oldalon egy több kilométeres dugót. No, ott biztosan befonom a szemöldököm. Vagy ott sátorozunk estig, míg mindenki hazamegy. A család kétharmada (háromnegyede?) aludt, szinte végig.
Remek három napot töltöttünk el délen, csak MOM miatt kicsit keserű a szánk íze.

ui.: Egy kiszakadt vákuumcső okozta a galibát, 1 perc alatt meggyógyult.
uii.: Rá két hétre a Suzuki akkumulátora is bedöglött

Maradékból is lehet finomat főzni

Ez csak egy villámposzt. Mármint rövid, nem lesz benne meteorológia. Csak egy kicsi.
Szóval, arra jutottam hogy azt a sok jót, amit a kerékpársport adott, nos abból visszaadnék. Magyarul térdig lehet gázolni a megunt használt, feleslegessé vált bicikliktől, a padlón nem port lehet seperni, hanem váltókat, csavarokat bicikli vázakat... Az ésszerűsítés jegyében, mindentől meg KELL szabadulni, amire a következő fél évben nem lesz szükség.
A Szent Scandal érinthetetlen, most készült el (vagyis éppen nem keresem, mit tehetek jobbá rajta)
Csepel Woodlands nagy túlélő, nagyon a szívemhez nőtt ez a pár csőből álló fémdarab. Marad, és jutalmul kicsit megújult. Hamarosan írok róla.
Bodza szintén fix, bár nem az enyém de mégis a flottába sorolom. 2018-ra kap egy könnyű tuningot. Pár sort az is megér.
Neuzer Courier DT-ből indult bringám már minden volt, amit abból a vázból építeni lehet. CX, túra országúti, commuter, fitness... Friss immár nyugdíjas állása, mint Orsi másodbicaja lesz. Erről hosszabban is jó lenne írnom, mert maga téma is érdekes lehet.
A karbon CX vázat nyugdíjaztam (egyelőre), keresem neki a falon megérdemelt helyét.
A mentett Merida váz is hamarosan feltámad, egy eléggé furcsa szerepkörben. Érdemes kivárni!
Aztán, csak úgy kallódik egy Puch mtb váz szett, az tökéletes városi közlekedésre. Van annyi alkatrész, hogy össze lehessen építeni.
Tehát a hellyel-közzel teljes bringák mellett még megannyi alkatrész: váz(ak), villák teleszkópok, hajtás- és váltórendszer, különféle fékek, kerekek, gumik...

Ígértem, hogy rövid leszek, illene a lényegre térnem. Steel is real, tartja a mondás. Az Onone beszerzésekor is eljátszottam a gondolattal, végül megfutamodtam és a jobb ár/tömeg arányt választottam. Ez a zöld váz már nem is tudom honnan van, sok éve hánykolódott a pincében. Pedig jó vételnek tűnt, hiába kisebb méret, mint ami nekem ideális lenne. Majd Orsinak jó lesz! De neki is annyi de annyi bringája volt, minden napra jutna egy. Mindig csak arrébb tettem, kezdett egyre jobban zavarni. Oké, rakjuk össze, legalább kiderüljön mit tud! Igaz, már 4 éve "megtértem" a 29er montik irányába, de van egy kazal 26" gumim. A gyerekeknek még kell pár év, hogy belenőjenek, muszáj elhasználni legalább egy részét. Közben már próbaképpen használtam a Pyxist, 1x8 váltórendszerrel. A váltás bejött, a kerék és geometria viszont nagyon nem passzolt. A 29er elkényeztet a helykínálattal, és stabilitásával. Adtam még egy esélyt, milyen lehet acél vázzal? Átraktam a Magellan vázról amit lehetett, "mázli", hogy van 140mm hosszú GT stucnim. A mai átlagos méret inkább a 90-hez közelít, más idők jártak régen a hőskorban. Kis kerék, keskeny kormány, tiszta '90-es évek. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha tényleg ilyen volt, akkor köszönöm, de nem kérem. Szétszedtem, ne is lássam.
Itt ér össze a történet egy másik szállal, ugyanis már 2012-ben mai divatos szóval "gravel bike"-nak építettem meg. Abban tetszett, hogy aszfalton viszonylag gyors, de ha akarok dózer- vagy szekérutakon is mehetek. A gravel bike kifejezés ismerős lehet azoknak, akiknek volt már mondjuk Csepel Apolló, Marathon kerékpárjuk a '80-as '90-es években. No, ez ugyanaz csak modern köntösben! Tehát akkor legyünk trendik, gravelezzünk! Hoppá, mivel? Váz nincs, venni kellene. Villát is, mert a mostaniak szabványa miatt a régiekkel nem is kompatibilis. Akkor egy lépést hátra, nézzük miből főzhetünk:
-Végy egy 26" acél mtb vázat, acél villával
-Tégy rá országúti kajlakormányt
-Fűszerezd a CX bicikliről "leesett" mini-V fékkel
-Váltókkal ne bonyolítsd, ha nem tetszik annál több ideig tart a szétszerelés
És kész. A fékkarokat kivéve, gyakorlatilag 0 ft ráköltéssel lett egy (n+1) bicikli a flottában.
Feladata lesz megszerettetni (vagy megutáltatni) a koskormánnyal terepezést úgy, hogy bármikor, bármilyen időben -kivéve ha esik az eső, meg nagyon hideg van- rendelkezésre álljon. Munkába járni, városban csámborogni, vagy tenni egy kört a Gödöllői dombság (Csömör már, Nyugat?) huplijain. A 36/17-es áttétel erre elegendő lehet, nincs itt túl sok meredek emelkedő. Csak homok, de az rengeteg. Az első napok az ismerkedéssel telnek, teltek. Eddig jó, a kormányszár lehetne pöttyet rövidebb, most fájós öreg derekammal a kényelmesnél picit jobban kell nyújtóznom. A fékerő elegendő (az én tempómhoz nem is biztos, hogy kell hehe), és ennyi. Megszavaztam a bizalmat, remélem megszolgálja. Ha bejön, akkor már csak a kincstárnokot kell meggyőznöm egy újabb flotta bővítésről.

A váltás ideje

A nyári szünetre erősen megkopott a munkába járásra használt Merida. A váz, és a javítás tökéletes, más a "probléma". Kicsi. Maximumon túl kihúzott nyeregcső az álmoskönyvek szerint sem a hosszú élet titka, szegény derekamnak meg a mélyen és közel lévő kormány ad egy olyan korlátot, miután 1 óra elteltével nagyon kényelmetlenné válik. Tehát hosszú távra (akár sport célú kerékpározásra) nekem nem alkalmas. Majd Orsi tovább nyúzza, amolyan tartalékként Bodza mellett. 

Még a nagy szabadság előtt elkészült a fürdőszoba felújítása, ami a burkolat és a szerelvények cseréjét jelentette, azóta találtunk polcos szekrényt. Izgalmas, ugye?

A két hetes leállás szó szerint értendő. Első héten elutaztunk Regécre, egy kis borsodi faluba ahol térerő igazán csak a várban van, a faluból egy könnyed 2,5 km hegyi sétával megoldható. Szóval inkább "kihúztuk a dugót" és úgy pihentünk, mint a hús-vér emberek. Kis kirándulások, túrák, Magonc felfedezte a játszóteret, és persze mindenkivel összeismerkedett. Ide, az időjárás előrejelzések miatt úgy döntöttem a Meridát visszük. Az OnOne ünneplős bicikli, nem akartam összekoszolni. 

Szóval a második nap a füzéri vár megcsodálása után sikerült is tenni egy nagyobb kört két keréken. Csak azzal nem számoltam, hogy az utóbbi időben mintha elfelejtettem volna biciklizni. Oké, köves, nedves volt a K jelzés meg emelkedett is fenemód, de hogy biciklivel nehezített gyalogtúra legyen az első pár kilométer... Szánalmas. Ja, igen, a Merida a "büntetésből kapott" bringa. Azért csak vége lett a köveken sétálásnak, irány a K+. Itt az utat teljes szélességében elfoglaló pocsolyáknak örülhettem. Nem akartam úgy kinézni, mint az erdő lakói, így itt is sétáltam. Mondjuk jó volt a levegő. Jó döntés volt a Meridát hozni ide, a sárba, mocsokba. Aztán ezt azért átgondoltam párszor, mert a K+ majd S+ útvonalak nagyon szuperek voltak. Bár a jelzések nincsenek mindenhol, emiatt sokat forgattam a térképet, de az ösztönöm jól súgott. Az aszfaltos úton erőt és sebességet gyűjtöttem, egy utolsó nagy falathoz. Óhutáról terepen fel a regéci várhoz. A technika jól bírta (mint mindig), én kevésbé (mint mostanában). Azért összejött 2,5 óra tekerés.

Következő nap túracipőt húztunk. Délelőtt felmentünk a várba (nem, nem fészbukolni), Magonc ellenőrizte minden rendben zajlik az ásatáson. A várat folyamatosan tárják fel, építik-szépítik. Majd megnéztük még a Fehér-kutat is, szép kört tettünk meg. 

Egy átstartolást követően, pénteken már Ajkán ébredtünk. Elkezdtem legózni. Kell egy olyan kétkerekű, amivel dolgozóba mehetek, illetve előtte vagy utána egy jót tekerek a csömöri lankákon. Akár több órán át (hétvégén), akár rossz időben. Mivel a személyi edzőm miatt nem mindig akkor megyek tekerni amikor kedvem van, hanem ha a lehetőség adott. Mondjuk hetente talán egyszer. Erre gyakorlatilag bármi megfelel.

Ekkor került elő a garázs mélyéről a Woodlands vázszett. Amivel 2014-ben nem tudom hogyan, de végig eufóriában, bármi hullámvölgy nélkül tekertem 24 órát. A kényelemmel úgy gondolom nem lesz gond. A geometriája is jó. Maga a váz már eléggé megviselt állapotú, de eszmei értéke miatt nincs szívem eladni, hiába rakosgattam ide-oda. Most újra aktiválom. A villa maradt Suntour XCR, egyszerű acélrugós villa, merevet nem kapok ennyiért, szóval amíg él használom. Fékek maradtak Elixir5, bár válogattam egy ideig míg találtam jó állapotú és megfelelő méretű tárcsákat. És itt jött jól, hogy talán tavaly egy Deore agyas kerékszettet. Valami Kellys trekkingben/montiban lehetett. De a lényeg, kazettás agy és hat csavaros féktárcsával használható. Ami pont volt. Szóval alakul a low budget. Egy másik, szintén olcsón szerzett kerékszettről átraktam a Rapid Rob gumikat. Ezek amolyan mindenesek. A többi alkatrész is a felhalmozott készletből jött: karbon kormány (640-es!!), zöld bilincses markolat, alu nyeregcső és a nyereg (aminek huzata azóta sajnos felhasadt). Eljutottam az utolsó kérdéshez, amin már tépelődöm egy ideje. Az 1x10 bevált, de erre a bringára nem akartam. Mert úgy nem sok értelme van, két hasonló tudású monti az egyiket sarazni viszem a másikat nem. Kalapban volt még más lehetőség is, az edzős 26-os montin (a fehér) 1x8 van/volt. Ez is bevált, nem meredek helyeken nekem elég is. Ennek hatására vágtam bele az 1x10-be is. Szóval fel a váltót, váltókart, bowdent... Vagy, mi lenne ha adnék még egy esélyt a szingli életérzésnek? Tudom, normális ember ilyet nem csinál, hogy leszereli a biciklijéről a váltót. 2013-ban más indíttatásból, de egysebességes montival versenyeztem is. 26-os kerék, alu váz, merev villa, kanti fék. Mi lenne, ha most "poénból" megraknám a közeli helyeket, de egy áttétellel? Meg tudom magyarázni, miért jó ez nekem. Nem időre megyek, a jelenlegi helyzetben edzéstervről, szisztematikus edzésről kár beszélni, amennyit az elmúlt egy évben bringáztam, nos... ennél simán van, aki többet fut. Ha meg mégis puhány leszek, felrakok valami váltószettet. Addig marad ez elöl 38, hátul 21 fogas összeállítás. Mindez egy remek KMC Z50 lánccal, amit láncfeszítő tart feszesen és vezet a lánckerék alá. Azt elmondhatom már előre, miután beállítottam a láncvonalat azóta egyszer sem esett le a lánc.

Az első próba jól sikerült. Valami oknál fogva, akkor is és azóta folyamatosan "ideálisak" a körülmények a teszteléshez. Első nap Ajkáról indulva terepen Kislőd, majd a Csurgó-kút volt az úticél. Onnan minél több terepen vissza. Alapvetően nem volt "brutális" menet, sokkal jobban zavart, hogy errefelé nem járnak olyan sokan az erdőbe túrázni, a jelzett utak is sok helyen botrányos állapotban vannak. Mondjuk a 29er "átmegy mindenen", nem volt probléma néhány száz faág és egyebek. Egy emelkedőn toltam, de az rendes montival is komoly feladat középső tányéron.

Következő nap, merészkedjünk messzebbre. Első tervem az volt, hogy terepen Szentgálig (eddig kellően lapos), majd onnan az egykori herendi maraton vonalán Márkóig aztán ott kitalálom merre haza. Az esti viharnak köszönhetően az első kilométer után úgy néztem ki (megint) mint a varacskos disznó. Zúgó patakok, vízátfolyások vagy csak sima pocsolyák biztosították a sár utánpótlást. Én meg inkább a vízbe mentem, itt az agyagos talajon ez a jobb döntés. És az áttétellel sem volt probléma! Pont úgy hullámzott a terep, amivel tudtam tartani mindig egy jó pedálcsapást. Lefelé meg nem engedtem a csúszós talajon. A kislődi kalandparktól indul egy hosszú, pár fokos emelkedő. Nem meredek, de van negyed óra biztosan. No kérem, itt ideálisak voltak a körülmények! Optimális fordulatszám, alulról víz, felülről napsütés... pazar. Aztán jött a lejtő, és ugye az egy sebesség hátránya. Legalább pihentem egy jót. Szentgálról végül mégis Herend felé kanyarodtam, a jobban ismert Bakony25-öt akartam inkább megtekerni. Herendről végeláthatatlan hosszú aszfaltos emelkedő visz fel, majdnem egészen az elhagyott katonai létesítményig. Pihenni alig lehet, és a meredekség miatt inkább kiállva lehetett haladni. Feljebb még erősített a hegy. Bennem volt két óra tekerés, muszáj volt megállnom enni valamit. A tetejére azért toltam. De vége lett ennek is, és jött a jól megérdemelt lejtő. Sárral, sima vizes kiálló kövekkel, faágakkal. No, itt kellett volna letenni a bringát, és keresni valami nyugágyat pihenéshez. A fő gond az volt, hogy nem tankoltam fel rendesen biciklizés előtt. És itt jobban szívja az energiát a tekerés. Amolyan emelkedőn mindent, lejtőn semmit váltakozik. Nincs olyan, hogy visszakapcsolok, és szépen felmegyek mókuskerekezve. Csehbánya után már puding voltam, egyből az aszfaltos rövidítés felé kormányoztam. A tekerés végén bringa mosás. Másodszor.

Hétfő pihenőnap, szerencsére ekkor zuhogott az eső fél napon keresztül. A sárban az a jó, hogy nem porzik. Szóval kedden ismét felnyergeltem, taposó pedállal mert a montis cipő még mindig vizes volt. Egy könnyedebb feladatot tűztem ki, a Kab-hegy meghódítását ami majdnem pontosan 600 méter magas csúcs. László forrásig aszfalton, aztán be az erdőbe. Itt akkorát sikerült esnem, szó szerint pofára hogy ihaj! Mentem talán 100 métert, éppen felértem a kis emelkedőre, mikor az első kerék megsüllyedt a puha sárban, az meg nem eresztette így átestem a kormány felett. Aztán még a biciklivel is betakaróztam. Az összes bibim telement masszívan sárral, alig győztem a bringáról levakarni. Ezt leszámítva eseménytelen volt a mai nap, két emelkedőt kivéve mindenhol felgurultam. Lett 3 óra, de sokkal jobban esett, mint a vasárnapi nagy menet.

Összegzés, tanulság? Három nap biciklizés, háromszor mostam, vakartam utána a bringát. Csúszkáltam, tapostam, patakból ittam. Mindezt meg lehet tenni más biciklivel is. Csak a váltósnál még vannak plusz alkatrészek amiknek árt ha ilyen kemény kiképzést kapnak. A többi alkatrész sem szereti, de azok minimálisan kellenek egy jóleső tekeréshez. És ez a lényeg, hogy jól érezd magad anélkül, hogy a technika miatt aggódnál.

A fej erősebb a lábnál

Rövid versenyhez rövid beszámoló jár.
Igen sűrűnek ígérkezett a hétvége, már csütörtökön elkezdtük a pakolást. Pénteken munka után uzsgyi nagyszülőkhöz, szombaton egy helyre kis esküvőn vettünk részt- hatalmas köszi Laci+Sári vagy Sár+Laci, ez a meccs még nem dőlt el- ami tök jó lett volna, ha:
- nincs egy 10 órás verseny másnap
- nincs hőségriadó
- Magonc nem bulizik estig. De tényleg, este tízkor csak az autóban aludt el. Addig közel harminc embert szórakoztatott
- nincs egy oltári vihar. ami miatt tíz percet várunk hogy egyáltalán kiszállhassunk az autóból éjféltájt
- nem kell ötkor kelni
- nem 8:15-re érünk a helyszínre, ahol fél órán belül rajt
- ahol "kicsit" segítőkészebbnek bizonyul a helyi személyzet
Szóval nem sokat, gyakorlatilag semmit nem vártam magamtól. Egy tisztes helytállást, azzal a feltétellel ha nagy meleg lenne minden szívfájdalom nélkül megállok, és ledőlök az árnyékba. Az ellátmányra nem lehetett panaszom, volt minden mi szem-szájnak ingere. Pont összeraktam a bringát, felvettem a sisakot mikor indulhattunk is. Pályabejárás a versenyen.
Csak nyugi, naagyon messze a vége. Ami feltűnt, jó pálya ez minimális rázatóval, talán a "hegyről" lejövet nagyot csattan a kerék a padkán.
Az eleje jól alakult. Összefutottam Tamással, aki szerintem megérdemli a fair-play díjat. Komolyan, azon kívül hogy maga előtt tolt, minden. Mikor milyen tempót menjek, kilazult a kulacstartó csavarom, de tényleg mindenre figyelt, és tanácsokat adott. Köszönöm!
Bő óra után megálltam egy kétbetűsre, Pár kör alatt felzárkózom, hiszen a tempó egyáltalán nem egetverő. Mondjuk éppen aktuális állapotomban (edzetlenség+kevés alvás) bőven elég volt.
Aztán ereszkedem le a lejtőn, a padkán csatt és szissz! Remek, felütéses defekt. Besétálok a technikai zónába, hát nincs pótbelsőm. Amatőr hiba, otthon hagytam. Mire megtaláltam a lyukakat, elment egy kör. Mire megragasztom, még 2-3. Plusz ebben a hőségben inkább én fogok megrogyni. Van értelme visszaállnom, tekeregni, körözgetni? A mérleg egyik serpenyőjében az edzés lehetősége (gyakorlatilag csak versenyen kerékpározom egy óránál többet, értékelhető pulzuson). A másikban pedig, hogy szüleim alaposan kiunokázhatják magukat (el is jöttek Zegre, azért sajnáltam hogy így alakult a futam), plusz pihenhetünk mielőtt pestre megyünk. Kövezzen meg bárki, de a második lehetőséget választottam. A fej erősebb a lábnál. Régen mondtam, ha lazítani akarok tekerés közben, inkább hazamegyek és otthon pihenek.

A legjobb magyar

Mostanában elég sokat edzem. Az elmúlt hónapban a két maratonnal, és a 10 órás versennyel össze is jött 16 óra.
A mai sportfoglalkozáshoz egészen Miskolcig kellett kocsikázni. De mivel nem volt bátor jelentkező, és az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalak egyértelműen gatya időt jósoltak, szóba került, hogy nem is megyek. Hideg, esős időben Magonc és Orsi annyira nem érzi jól magát, meg nekem sincs kedvem dagonyázni, majd generálozni a bringát. Szombat este annyiban maradtunk, ha reggel esik nem megyünk. Azért a biciklit betettem a kocsiba éjszakára.
Reggel negyed hat, éppen nem esik. Aztán egy kicsit csepereg. Mi legyen? Legfeljebb kimegyünk Lillafüredre kirándulni.
Milyen jól döntöttünk! A rajt előtt még igencsak borongós, felhős időből délutánra napsütéses meleg nap lett. Menet közben volt egy kis permet, de ezt nevezhetjük párakapunak. Kerékpározáshoz ideális időjárás. A pálya milyen? Pocsolya is alig, kérem szépen bánhattuk volna ha otthon maradunk- ezt persze előre nem tudtuk.
Beállok a rajthoz, "szokás szerint" bemelegítés nélkül. Majd a lassú rajt, meg az első hegy megoldja. Addig sem fáradok. Kulacsban higított Kofola, zsebben két csoki. Ilyen rövid távra nekem majdnem mindegy, mit viszek. Hűvös időben a sóveszteség sem vészes, ha mégis gond lenne akkor a frissítőt igénybe veszem. Ha négy órán belül beérek, akkor örülni fogok. 2013-ban sikerült egysebességessel a sárban 4,5 órát dagonyázni.
Rajt után annak rendje és módja szerint hátra kerültem. Aztán megkezdődött az igazi verseny, az első mászás egy hosszú emelkedő, amit majdnem egyben teljesítünk. Meredeksége nem vészes, csak a a tetején fájt a 34/36 áttétel. Itt viszonylag sokat előztem. Mivel az összes táv együtt indult, a középtávosok mellett rövid távos fiúk-lányok is voltak körülöttem, ami plusz motivációt adott. A múltkori jó tapasztalatok alapján úgy döntöttem, csapjunk bele a lecsóba! Terheltem a pedált keményen, amint volt lehetőség előztem. Sokat. Az első lejtőzés utáni aszfaltos úton beálltam szélárnyékba pihenni kicsit. Aztán megint, hajrá! Kívülről biztosan nem úgy látszott, de úgy éreztem végre halad az a bicikli. Ment a hosszú emelkedő, a rövid meredek, még lefelé sem tudtak visszaelőzni, akik mellett elhaladtam. Mondjuk a pálya viszonylag egyszerű, nincs is benne túl sok szint, lehetett tempósan haladni. A varbói frissítő előtti füves részre ismét utolértem pár ellenfelet. Egyikük mögé sikerült beragadni, kicsit elméláztam, a mély keréknyom rögtön megvezette a kereket, én meg huppantam a magas fűbe. Felpattanok, komoly szerelvény jött mögöttünk. Oké, lehet megint előzni.
Az első kör viszonylag gyorsan pörgött, a másodiknak már a rövid távosok nélkül vágtunk. Sok időt nyertem azzal, míg a többiek lassítottak vagy akár meg is álltak a frissítéshez én lendületből tovább haladtam. Ennivaló van, innivaló van, erő.... még van.
A második körre új feladat adódott. Akit megelőztem, nem hagyhatom hogy visszavegye a pozíciót. A pályát ismerem, megjegyzem jó volt a jelölés, előre!
Az tűnt fel, hogy jól érzem magam bringázás közben. Sőt, idővel újra feltűntek előttem. Először messzebb, majd egyre közelebb. Még néhány skalp begyűjtve, viszonylag könnyen. A varbói frissítőn felveszek egy pohár izót, majd fura nézők állnak az út mellett: delelő tehéncsorda. Egyikük nagyon kíváncsi természet, kijött konkrétan az útra. Igaz, hogy a medve veszélyes állat, de egy boci is megvan pár mázsa. Ha egyszer meglódul...Jól van, nem bőszítettem fel nyomás tovább! Az utolsó kilométereken egymás után több rövid, de viszonylag meredek emelkedő van. Itt még beértem egy-két sporttársat, majd majdnem elszálltam. Lejtőn, fékezés közben egy kezem lecsúszott a kormányról. Előttem nagy gödör, Az ijedtségen kívül nem történt semmi. No, érjünk be végre!
Az utolsó 500 méter már nyugodtan telt. A célban Magonc azonnal ám haladéktalanul letámadott, nem eresztett.
Jól ment a verseny. Annyira, hogy szerintem nagy dráma nélkül tekertem volna egy harmadik kört is. Semmi görcs, hátfájás alig, szinte el sem fáradtam. Azért így is jó volt. A bicikli "tette a dolgát".
És, hogy én lettem a legjobb magyar? Középtáv Master1-ben mindenképpen. Mondjuk árnyalja a képet, hogy előttem négy szlovák srác végzett. Közülük Hauser Tamás volt a leggyorsabb. Bő fél órával hamarabb ért célba. Az abszolút első, Palumby Zsombor még több percet osztott.

Skandallum!

Többen kérdezték, idén mivel versenyzem. Köszönöm a bizalmat, hogy egyáltalán kinézitek belőlem a versenyzési szándékot. Szándék volt, van és talán lesz is. Kézenfekvő lenne, hogy a Csepel mint jól bevált technika működjön közre a továbbiakban is. Most pihen, de miért?
Annak ellenére, hogy egy kimondottan olcsó termék, a jól eltalált geometria és a tűrhető súly miatt nekem még maratonozásra is alkalmas volt. Viszont fejleszteni nem érdemes. Meg kíváncsi is voltam, valami újat kipróbálni.
Az utódnak azért magas lécet kellett megugornia. Valami pluszt adjon. A "kommersz" 29er vázak többsége nem ilyen, mondhatni tizenkettő egy tucat. Természetesen a felső kategóriában lévő vázak már tetszenek, viszont hibájuk például a Pressfit középcsapágyház, vagy az átütőtengely kompatibilitás. Előbbit műszaki zsákutcának tartom (kezet foghat a bovdenes tárcsafékkel), a másikhoz kerékszettet is kellett volna keresnem szintén nem kevés pénzért. Akkor már komplett bringa, de azt nem érdemlem meg. Jobb helye is van annak a pénznek.
Szeretem az acél vázakat. 2007-8 években versenyeztem is a '90-es évek elejéről származó darabokkal, talán az utolsó lehetőségem volt megtapasztalni milyen érzés. És egy jó váz nem is olyan nehéz, akár 2 kg alatti tömeget is hozhat. Csak a tömegtermelés elfelejtette az acélt, csak vascsöveket taknyolnak össze a budget kategóriában. Aki szépet akar, méretre gyártat mint egy öltönyt.
Elgondolkodtam egy karbonváz építésen is- nos, talán egyszer. Idő hiány miatt jegelem az ötletet.
Két éve találtam a Speedone márkára. Áll leesés, nyálcsorgatás. Lehetőségem adódott, hogy Tajvanon élőben is megcsodálhassam pár vázukat. Hol lehet megrendelni? Csodák csodája, válaszoltak a levelemre, küldték is volna csak a szállítással annyiba jött volna ki, mint egy itthoni kézzel készített. Ritchey P29? Ó, igen! Gyönyörű klasszikus forma, a P21-et idéző dizájnnal. És a papucsa állítható, így lehet egysebességes és soksebességes is. De nagyon nem olcsó, és a fejcső sem (volt) kúpos. Szóval így egyre jobb opció a karbon.
Kitaláltam, hogy csökkentem a gépparkot. Tehát ha jön egy új, legalább kettőnek mennie kell.
Hogy végül mi lett, az szerencse is. Egy jól ismert kerékpáros újság apróhirdetései között találtam. Már a kis képeken megtetszett, nézzük meg közelebbről. On One. Scandal. Szkandium és alumínium csövekből hegesztve. Nyers festetlen váz, mint az ezüst nyilak a hőskori Grand Prix-k idején. A feliratok gravírozva, itt nincs cicoma, festék meg matrica. Itt csak a fémért fizetsz. 19,5" méret, ezt nekem hirdetik Sopronban. Azért tipródtam pár napot, reméltem hogy elviszik előlem és akkor marad a Woodlands a verseny kerékpárom. Ott maradt. Hétvégén elmentünk érte.
A vázhoz járt még kormánycsapágy, Thomson nyeregcső bilinccsel, sőt túrtunk még hozzá egy Alivio hajtókar szettet két Octalink csapággyal.
A vásárlás után hosszú pihenő következett. Mert villám nem volt kúpos nyakkal, a Suntour XCR-t meg közgyűrű híján nem tehettem a vázba. És olyan villa kell, ami tapered vázba megy, de gyárszáras kereket lehet bele tenni. Ekkor jött segítségemre Timi és Pedro, lett egy szép ciklámen matricás Manitou Marvel teló is. Középméretes nyakkal, közgyűrűvel. Igen, de a gyűrű másik csapágyhoz való. Sokat görcsöltem, hogyan oldjam meg a helyzetet, végül a legkézenfekvőbb megoldás nyert.
Megvan a vázszett. Időközben találtam a hajtás-váltás rendszerhez is alkatrészeket. Racsni, lánc, váltó, váltókar... Váltóból Deore, váltókarból SLX. Amiből csak a jobbost fogom használni.
További variálás, furdalta az oldalam a kíváncsiság mert sokan dícsérték: Narrow wide lánctányér. Lényege, hogy elöl egy lánctányér van, terelő nélkül sem esik le róla a vékony lánc, ami a hátul váltás miatt szükséges. Az a tény, hogy alumíniumból van tehát kevésbé tartós, mint az acél- amennyit tekerek, sok éven át fogom használni. Előbb unom meg, mint elkopik. De ha cserélni kell, akkor sem drága mulatság. 2007-ben mentem dupla lánckerekes hajtókarral, a 2x7 fokozat mindenhol elég volt. Ebből deriváltam, most sem lesz gond. Legalább nem zavarodok össze a sok kallantyúval a kormányon.
Az egészben a legrosszabb a várakozás volt. Természetesen besétálhattam volna a boltba, és megrendelhettem volna katalógusból mindent. De az olyan steril, meg a pénztárca is megsínylette volna. Közben meg már azon voltam, inkább visszaépítek mindent a Csepelre, és eladom az On One-t. Próbára tette a türelmem. Azért féket már nem kajtattam, egy pár Deore lett Varga Ádám segítségével külföldiából. És zöld Ritchey markolat. Persze miután megjött, értesültem hogy a Spyralnak is van "nagyon hasonló" szivacs markolata. Sebaj, abból is egy párat, legyen tartalék!
Az építés a hullámzó kedv (és a közbejött tél) miatt úgy fél évig tartott. Sőt, mikor raktam össze a bringát vettem észre, hogy a fékhez elfelejtettem adaptert is csomagoltatni. Hát, ez ciki! Hétvégén Vértes Maraton hosszú távval. Lényeg a lényeg, letekertem, de a munkába járós ezeréves Meridával.
De utána nem volt pardon! Összeállt végre, az első feladatot tökéletesen teljesítette. A zöld bovdenház már csak egy csipet só. Második bevetése második helyet hozott, Mondjuk a nyeregcsövet karbonra fogom cserélni, de az ergonómia nagyon is tetszik. Gyakorlatilag azonos a Csepellel, amin szintén jól éreztem magam hosszú távon is.
Marad.