Gyereknap felnőtteknek

Bár a lőcsei versenyről mehettünk volna Szilvásváradra is, nézelődni/segíteni, de találtam érdekesebb programot.
Egy ideje foglalkoztat, ki kellene próbálni egy vezetéstechnikai tréninget. Mondjuk nem egy teljes áras, egész estés verziót, hanem amolyan rövid pályásat. Gyorsan kellett dönteni, pár óra alatt elfogyott a kb. 150 hely.
Tehát vasárnap reggel irány a Tanpálya, amolyan verseny utáni levezetés.
A két órás gyakorlás egy sallangoktól megszabadított gyorstalpaló. Nincs alapos elméleti oktatás, és annyi gyakorló idő sincs. Viszont jó dolog arra rájönni hogy te magad mire vagy képes az autóval. Vagy fordítva, mennyire bízhatsz meg a technikában.
Az első pálya lett a kedvenc, egyértelmű. Nedves műgyanta felület (kb. 65%-al kisebb tapadás) és rántó pad. Bemelegítésként vészfékezés. Elméletileg egyszerű feladat: adott sebességről állj meg, amilyen rövid úton csak tudsz. Egy kivétellel mindenkinek ABS-es autója volt, ennek ellenére volt aki vagy nem mert teljes erővel a fékre taposni, vagy nem fékezett állóra. Az instruktor közben mindegyikünk produkcióját figyelte, elemezte és tanácsokat adott. Amit hallottunk, tehát könnyen fel lehetett készülni a lehetséges hibákból.
Második körben ugyanígy vészfékezés, de már a műgyantán. Bevallom, 50-es tempóról olyan szépen végigszánkáztam a 80 (nyolcvan) méteres pályát, "orom" volt nézni. Én is csak utas voltam. Mondjuk egy szett cserére érett nyári gumi a letaposott havas úton képes ilyen mutatványra. A blokkolásgátló meg izzadt, dolgozott keményen de a fizika már csak ilyen. Mondjuk aki téli gumival jött, mintha ragasztóval kenték volna be a kerekeit. Bár az sem megoldás mindenre, de a fékút jelentősen legalább 15 méterrel rövidebb volt még a jobb nyári gumis kocsiknál is.
A fékezés után kis óvatos szlalom következett. Jól sikerült (nem csak nekem), szépen nyugodtan a két széle közt végiggurulni nem nagy kaland, de ez sem volt mindenkinek "alap".
Aztán jött a nap fénypontja a rántó pad. Feltörtek az emlékek, a Zsigával töltött idő. Ez a feladat a reakcióidőn, és koncentráción alapul. A jó irányba, lehetőleg azonnal a kellő szögben kell kormányozni, hogy ha az autó hátulja kitör (mondjuk a Focusban erre kevés esélyt látok, hogy miért azt később), ne az legyen a reakciónk hogy "jajúristenmostmilesz", hanem lehetőleg higgadtan, és minél hamarabb stabillá tett autóval el tudjuk kezdeni a fékezést, vagy tovább haladhassunk. A második körtől kaptunk vizes kaput, addig egyenesbe kellett hozni a verdát. Elvileg ESP-s, meg téli gumival szerelt autók is forogtak, mint a búgócsiga. Én meg, a hülyegyerek még cirfáztam is. Egyrészt egyszer sem forogtam meg, sőt volt hogy kiadott még egy hintázást is. :) Rögtön meg is dicsértek, hogy ezzel drift versenyre is mehetnék. Na jó, még a végén a hatásom alá kerülök- azért ez nagyon messze volt attól.
Amúgy a Focus kombi nagyon "bamba" autó, igen stabil és érezhetően alulkormányozott. És a futóműve is addig nagyon jó, míg a korabeli kategóriatársakkal hasonlítják össze. Bár kétségtelen, nem rossz.
Következő pálya szlalom, változó útfelülettel, időre. Ez annyira nem tetszett, a két kört sem mondanám soknak. Ahhoz, hogy jobban megtapasztaljuk a gyors tapadásvesztést, én nem ilyen feladatot találnék ki. Egy fékezős próba, oldalanként más tapadással lehet hasznosabb lenne.
Végül jött a sodrós kanyar feladat. Erre nem is vesztegetnék szót, a Focus csúszós kanyarban erősen orral előre akar leesni az útról. Legalább látjuk a fákat, amik közé beszáguldunk.

Összegezve, hasznos volt ez a két óra. Nem vagyok teljesen fogalmatlan a vezetéshez, és a kocsit is úgy-ahogy megismertem. Bár az igazi a teljes napos tréning lenne, ilyet több helyen is szerveznek. Hm, elgondolkodtató.
De kell otthonra egy rántó pad, műgyanta pályával. :)

Maraton light

Ígéret szép szó, ha megtartják...
Szóval van ez a dolog, hogy idén akkor a montis maratonok középtávjára nevezek. Tudom, ciki meg hogy pont én miért, de vannak kifogásaim. Legfőképpen az, hogy nem a bringázásból élek, s megértem azokat, akik munka ÉS család mellett szinte csak a versenyeken tudnak biciklizni.
Idei második verseny, a Lőcse körüli hegyeken vezetett maraton lett. A Pedál Tour nyitó futama, abszolút ismerkedés. A versennyel, a biciklivel de leginkább a távval. Utoljára ilyen rövid maraton versenyem talán a 2006-os Buda Maraton volt. De tartom a szavam, amíg nem leszek alkalmas nagyobb távokra, addig marad a "gyerek" táv. 45 kilométer, 1400 m szinttel. Piha... Lenne, de a korral óvatosabb (=dagadtabb, beszaribb meg családosabb) lettem.
Szállásunk ugyanott volt, Hidegpatakon mint tavaly. Most is hibátlan volt. Az odaút elég döcögősen indult: péntek déltájban, Budapestről kifelé ahol minden lámpa piros, és hátulról jön a vokálmetál ezre decibellel tizenötezer Herz-en... Miután kipakolta az ebédet, és feljebb húztuk a fejtámláját, öt percre rá aludt. Szóval senki ne spóroljon a gyerekülés beállításával! Nekünk sikerült úgy összepréselni szegényt, nem csoda hogy nem érezt jól magát. Az út további része kb. eseménytelenül telt, csak egy valaki akart előzés közben frontálisan nekünk csattanni. Forrón egy gyors tankolás, peluscsere és délután hatkor már szállásadónkkal vitattuk meg az élet dolgait. Ő csak szlovákul tud, mi csak szlovákul nem. De megértettük egymást, plusz erősítésnek jött a szomszéd aki bizonyos szinten kötődik Budapesthez. Sok időt nem töltöttünk tévézéssel, nem kellett ringatni. Meg ugye korán kukorékol a telefon-kakas.
Felvirradt a verseny napja. Jó időben érkeztünk a helyszínre, válogathattunk a helyek közül. Kényelmesen pakolgattunk, megnéztük a kemények rajtját, majd Orsi elindult Magonccal felfedezni a várost.
10 óra, indulás! Tényleg lassú volt a rajt. Éppen csak megcsíptük Lőcse szélét, már kezdődött az első mászás. Ami mint kiderült nem is volt olyan rövid. De hihetetlen, mennyi ember körülöttem! Furcsa, a hosszú távosok mezőnye jóval kisebb. Meg én voltam a hülye, viszonlyag hátra álltam be a rajthoz, így előzgethettem a sporttársakat. Akik nem átallottak mondjuk szélálló aero országútis kamáslit húzni a dorkóra és abban terhelni a taposópedált. Egyrészt nem kivételes jelenség volt (mármint a taposópedál), hanem elég jól is ment vele pár arc. Tehát ott tartottam, hogy első emelkedő. Bennem volt a félsz, hogy az új bringához nem vagyok elég erős, és szégyenszemre tolni fogom már az első dombon, de volt elég könnyű fokozat a tarsolyban.
Az első hegy tetején már lemorzsolódott a gruppetto, volt terem de még mindig közel voltak hozzám a többiek, látótávolságon belül. És ez a célig nem is változott. Ez nekem új. No tehát, kezdődött az első ereszkedés. Amolyan bemelegítésnek, széles dózer, legalább szokom a bringa viselkedését.
Az első frissítőpont (kb. 45 perc) után nem sokkal jött az első komolyabb lejtő. Szűk, egynyomos kanyargós meredek lejtő. Itt tolják? Akkor nekem is így kell cselekednem. Sőt, egy későbbi lejtőzésnél összeverődtünk páran, szerintem én voltam a leggyorsabb közülük de nem tudtam előzni. Jött pár "letörés", szűk kanyarokkal. Itt is gyalog. Majdnem sírtam. Aztán ahol volt egy plusz traktornyom, a sor elejére futottam- a végére 5-10 percet adtam nekik.
Második frissítőpont a lejtő alján, ugorjunk neki a következő hegynek! Másfél óra után kezdtem elfogyni, meg is előztek páran (visszavették a pozíciót). Ez az emelkedő a jó kis klasszikus, erőszívó fajta. Széles dózerút, folyamatosan emelkedő pár százalékos. Folyamatosan kell tekerni, de mégsem vagy olyan lassú hogy elöl kistányérra (ami nem volt) kelljen váltani. Egy kis lejtő után eljött a pillanat, leszálltam és toltam a biciklit. Mély, kavicsos meredek, gyalog jobban haladtam. Talán tudtam pihentetni a derekamat is, az eltérő pozícióban. Itt értem utol egy szlovák lányt, őt követtem sokáig hol közelebbről hol távolabbról figyelve milyen íveket használ. De rajta kívül is volt, voltak még viszonylag közel hozzám rajtszámos montisok, Valamikor volt aszfaltos lejtő is, jó hosszú. De az sem meredek, lehetett tekerni nagytányéron (ami szintén nincs). Itt már homályosabbak az emlékek, mondjuk 2 óra után már erősen a célra gondoltam. Meg hogy most még mennyi lehet hátra, hol tartok a pályán. Egy faluban lévő frissítőpont után már úgy számoltam, hogy ez lesz az utolsó komoly hegy, ha lesz is még azok kisebbek. A tetejére ismét gyalog jutottam fel- ez már a fáradtság és a görcs kezdemények kétharmados többsége (akaratommal szemben) miatt lehetett. Egy jó hosszú lejtőzés, majd ki az aszfaltra... Jé, újra itt a rövid táv felfestése! Azt meg kell jegyeznem, hogy a pálya jelölése távonként különböző színű volt, és oxigénhiányos állapotban sem volt nehéz követni lévén ugyanaz a szín volt mindenkinek a rajtszámán is.
Szóval mind a három táv újra egy nyomon fut, akkor már csak pár kilométer lehet hátra. Egy rafkós spori beáll anslusszba, könnyű dolga van ha szélárnyékot keres. Nem is hajtok erősen. Hagyom, hogy előre álljon és vezessen. Erre kétszáz méter után fintorogva fogja a combját, hogy akkor ő most köszöni szépen de mégis inkább a sakkot választaná. Több sem kellett, nehogy tovább vontassam, meglószoltam (már amennyire tudok, a tévéből tanultam) és hopp, itt a kemping bejárata! Egy utolsó 10 %-os száz méter, és kész!
Mennyi? 2 óra 52 perc? Inkább 3,5-re számítottam, jó gyors volt a pálya. Annyira gyors, hogy kiccsalád lemaradt a bevánszorgásról. Bár a pálya nem is igényelte, hogy túl sok időt töltsünk rajta. Technika szinte semmi nem volt benne, lehetett nyomni mint süket a csengőt. Szó, mi szó az új bringával hamar felbátorodtam és régen (vagy csak motoron) érzett menetszél fújt a lejtőkön. Jól belátható, széles, száraz lejtmenetek voltak. Szóval relatíve jó időt mentem, abszolútban annyira nem: Palumby Zsombor nyerte 2:06-al, és a hosszú távot ami 75 km 2100 szinttel is teljesíteni lehetett 3 óra 22 percen belül.
Elsőre úgy érzem, kihajtottam magam és fizikailag sem rogytam meg túlzottan (lsd. Vértes Maraton 3. köre). Mondhatnám, hogy akkor mehettem volna a hosszúra is- de az. 52. kilométernél már hiába mondod, hogy hoppá ezt nem így terveztem.
Egy szó, mint száz, kellemes emlék lesz a verseny, gyors pörgős. A bringa is elsőre hozta amit kell, nem csak szép.

Arccal a jövő felé

Eljött ez a nap is. Mikor Magonc már nem fér el a hordozóban, praktikus lenne megfordítani, hogy a jövőbe láthasson mikor utazunk. Az utóbbi hetekben valahogy elromlott a varázsülése, egyre rosszabbul viselte, hogy beszíjazva bámulhatja az ülés háttámláját. Ha unta, ott volt még a fejtámla is. A játékok általában elvonják a figyelmét, de egyre "tovább ideig" tartott, mire elaludt.
Ennek remélhetőleg a mai naptól vége!
Körbejártuk a témát, nem kapkodtuk el. Első lépés, a használt piac feltérképezése. Egyáltalán, milyen márkák léteznek, és azokból melyiket lehet jó áron eladni, miután kinőtte a gyerkőc. Vagyis mik az "elfogadott" márkák a szegmensben, amiknek kisebb az értékvesztése, de nagyobb a respektje.
Azután jött, mit kapunk a pénzünkért. Nyilván darázsfészekbe nyúltam, hiszen bármelyik típusra kerestem, mindről bebizonyosodott, hogy A. ócska B: életveszélyes C. nem lehet 18 kg-ig menetiránynak háttal (mivaaan?) bekötni.
Nyilván foglalkoztam a kérdéssel, de tudtam, hogy egy új korában négy csillagos biztonságú autóban fog utazni. Önző dolog vagy sem, megelégedtem azzal, ha azt a szintet tudja. Pontosan mit?
- Elég erősek az öv csatok, tartók hogy egy esetleges ütközésnél ne törjenek el.
- Elég erős az alap héj, hogy ne zuhanjon előre Magonc, ha baj van. Vagyis ne az én ülésem háttámlája fogja fel a negatív gyorsulást, hanem a saját öve
- Oldalütközésnél az ülés habját fejelje meg, ne az ajtókárpitot, vagy az ablakot
- Fixen lehessen rögzíteni, Isofix rendszer nélkül
- A biztonsági szint bizonyított legyen. Mondjuk törésteszt nem árt, az ECE szabvány jóval engedékenyebb. Sajnos vannak rossz tapasztalataim a "kínai" tanúsítványokkal.

Utolsó (vagy az előtti) lépésként körkérdést intéztem az ismerőseim között. Mondjuk mondhattam volna az egri várostrom idején a töröknek. Ide lőjetek! Akkor sem kaptam volna nagyobb golyózáport. Köszönöm a hozzászólásokat, a segítő szándékot, de inkább még nagyobb sűrűbb lett az erdő.
Ami viszont nyilvánvaló, hogy jelenleg, neves gyártótól származó ülés nem fér bele negyvenezer forint alá. Alatta csak a saját márkás, ki tudja milyen tudású ülések találhatóak. Ezzel nem szeretnék senkit megbántani, sajnos igenis pénzkérdés, ki milyen ülésbe "szeretné" ültetni az utánpótlást. De divatház nevével fémjelzett, vagy dömping bébiáruval foglalkozó multi ülését akkor sem biztos, hogy szívesen veszi meg az ember, ha anyagilag azt engedheti meg magának. Például, ha még a Swift lenne meg, abban engedékenyebb lennék és az lenne a fő szempont, hogy Magoncnak kényelmes legyen.
Így vettünk egy nagy levegőt, és "cipőt a cipőboltból" elv alapján a szűkítettük a keresést. Itt van nem méregdrága típus is. Most már csak olyan bolt kell, ahol mindegyikből van próba darab. Orsi elvállalta a nemes feladatot, lelkiismeretesen beültette Magoncot annyi ülésbe amennyibe csak tudta. Egyértelműen a Maxi Cosi és Besafe ülések voltak, mikben Magonc vigyorgott.
Leges, leges legutolsó lépésként jött a vásárlás. Sajnos előfordul 2016-ban, hogy egy üzlet kínálata nem egyezik meg azzal, ami a saját honlapjukon elérhető. Akkor minek van? Nem szeretek telefonálni, pláne feleslegesen. Mondjuk mi voltunk a hülyék, nem szóltunk előre hogy a katicamintás cserebogár kell, neonzöld színben.
Végül szigorú döntést kellett hoznunk. A szürke szín, vagy a finomabb textúra legyen? Vagy a kicsit akciós, de fekete? A két utolsó, lábon maradt versenyző a Maxi Cosi Rubi és a Besafe Izi Comfort X3. Előbbi ott vérzett el, hogy nincs extra övfeszítője. Tehát nyert a finomabb huzat. Egy több évtizede gyerekülésekre specializált (Specialized muhaha :) ) márka modellje, ami valaha tesztgyőztes is volt egy elvileg szigorú összehasonlító teszten.
A bekötés gyorsan, egyszerűen megoldható, a plusz feszítővel pedig alaposan bepasszírozza az autó ülésébe. Stabilan áll.
És megvolt az első út is. Az első kilométerek után gyanús hangok jöttek hátulról. Végül a Keletinél jött ki, aminek ki kellett. Szóval már nem vihetjük vissza, bár gyorsan ki tudtuk tisztítani.
A nagy előrelépés, hogy Magonc rengeteg mindet IS lát, ha meg elpilled, menet közben is tudjuk dönteni az ülést.

Fel, fel!

Az úgy volt, hogy tavaly elmentünk egy meglepetés piknikre. Mondjuk nekem nem volt, lévén az én ötletem volt. Sajnos nem volt teljes a kép, de nagyon jól sült el a dolog. Dobogókő, Esztergomban Bazilika bámulás, és Magonc bő egy héttel a kiírt nap előtt kibújt. Az élénken mozgó magzat. Meg kíváncsi is. Orsi ott mondta, hogy ide (mármint Dobogókőre) bringával is fel kell jönnie.
Teltek a hetek, hónapok, zajlott az élet a maga sodrásában. Tavaszra jött újra az elhatározás, hogy most jött el az idő. Orsiról tudni kell, hogy nem bringás alkat. A térdei porclágyulás miatt nem terhelhetőek. Hosszú évek, és néhol kúraszerű tornáztatás után eljutott oda, hogy körbetekerte a Balatont- kétszer is, egy kis bringás kirándulás mondjuk egy szentendrei túra nem probléma.
A Pilis viszont más. A hegy nem viccel. Itt nem működik, hogy tekerek kettőt majd gurulok száz métert. Orsi használta is párszor a görgőt a télen, de Magonc mellett más jellegű kardió edzésprogramja van.
Első a logisztika. Magonc végre megszabadul tőlünk, a nagyszülők vállalták egy napra. És állítólag édibédi aranyos cukiság bomba volt.
Időben nekivágtunk a feladatnak. Előre küldtem Orsit, ő tudja mi a kellemes tempó. A csobánkai elágazásig simán ment minden. Itt kezdődik a hegy, az igazi próbatétel. És, igaz voltak nehéz pillanatok de Orsi ott volt Dobogókőn méghozzá biciklivel!
Ez nagy dolog, kérem szépen. Sajnos a lángosos nem volt nyitva, de a Matyi büfé kínálata azért kárpótolt minket. És közben, illetve az úton is rengeteg ismerőssel találkoztunk.
A hazaút már sokkal gördülékenyebb volt, a végén kellett egy kis plusz támogatás de nagyon büszke vagyok rá, mert csak azért is megcsinálta, 70 kilométert százezer méter szintemelkedéssel letekerni, forgalomban autók között azért szép teljesítmény. Nem is a táv, a magasság, ahova eljutott egy új szint. Bodza is jól viselkedett, megérdemel pár új alkatrészt.
Természetesen lesz holnap izomláz, de állítólag megérte a szenvedést.

Köszönöm a mai napot!

Ezt a bringát... ezt büntetésből kaptad?

Találó idézet, jól jellemzi a mai napot.

Az úgy volt, hogy indultam a Vlagyimir Iljics Ghost Vértes Maratonon. Emtébével. Hosszú távon, szegény fejem.
Mindössze két dolgot nem vettem figyelembe kellően: az edzettségi szintem, és a megfelelő kerékpár megléte.
Edzettségről gyakorlatilag 2008 óta nem beszélhetünk, tehát jó régen volt, hogy rendesen edzettem versenyekre, nem csak készültem. A tavalyi Gerecse Maraton helyre tett a sok kihagyás után furcsa volt "visszatérni". Hiszen az elmúlt években indultam versenyeken, de elég ritkán és inkább Szlovákiában.
Azonban figyelnem kell magamra, pár éve szenvedek a derékfájással. Ez egy hosszú kúra lesz, a lényege annyi: 70% intenzitás fölött kb. 1,5 óra után nem csak jelez, tekerni nem bírok. Elkalandoztam, vissza a mai napra!

Mivel még nem készültem el a "versenyzős" vagy idézőjel nélkül az ünneplős montival, de mégis akartam egy jót "csapatni", befogtam a munkába járós biciklit. 2001-2003 körüli Merida Matts Speed, RST Capa T4 telóval és a változatosság kedvéért 21 sebességgel. Mikor mostanában kijutottam edzeni (az a pár alkalom), a hátam is bírta de egy óra alatt nem is szokott. Meg az edzés nem verseny.

A versenyre család+ Boda Peti mentünk. Magonc nagyon élvezte az utat, aludt végig. Azt is átaludta, mikor Tatabánya határában a dzsindzsában kerestük a jó utat. Végül is csak háromszor voltunk eddig a Villaparkban. egyszer csak megjegyzem hogyan kell odamenni Vagy lesz GPS.
Nagy volt a nyüzsgés a rajt-cél területen, sokan újítottak, és azt meg kellett egymás közt beszélni. Engem nem érintett a dolog. Azért a mezem kapott pár lájkot.
A rajt csendben dördült el, taktikusan a hátsó sorból indultam, hogy láthassam a mezőnyt elhúzni a messze távolba. Az első meredeken már láttam, hogy ma is az eredménylista aljára férek fel. Ekkor eresztette el Szűcs Gabi a címben szereplő mondatot. Inkább hátra sem néztem. De igaza volt. Ha vehetjük büntetésnek, hogy évek óta nem edzek normálisan, akkor ilyen technika "jár".
Az első kör viszonylag jól ment, De a végére derék kartárs azt mondta, neki ennyi volt mára. Innentől szabotálta a sport tevékenységet. Közben utolért a közép- majd a rövid táv eleje, próbáltam ügyesen félreállni mint Baumgartner Zsolt.
Nem is néztem a körülöttem lévőket. Akit láttam, mindenki lehagyott. Ez mondjuk elég nagy kontraszt a "régi idők" ismeretében, de a hosszútávos mezőny közepe messzebb van, mint Makó Jeruzsálemtől. Azért maradt pár sorstárs, és idővel egyre lassabb közép távosok előztek meg.
A második körben a cél előtt 3-4 kilométerrel hátba csapott a hosszú táv eleje. Hoznom kellett volna kispárnát. Az összes mezőny kifújta az orromat. Innentől már azon gondolkodtam, egyáltalán kiengednek a harmadik körre. Persze Hunya gratulált hogy beértem a célba. De nekem még volt egy köröm.
Ki. Bár ezen erősen gondolkodtam, hogy kell nekem? Az eleje benn a célban, nekem legalább két óra míg beérek ha egyáltalán. A derekam leszakad, görcs is van rendesen, plusz az állóképesség hiánya miatt inkább megálltam még a Villaparkban gondolkodni. Kiszállok, visszagurulok és lúzer leszek, vagy végigcsinálom és a győztes idejét megduplázva érek be. Ja, és lúzer leszek.
"Ha pihenni akarok, akkor hazamegyek" elv alapján mégis nekiindultam. Hülyeség volt, nem ajánlom senkinek! Fáradtan, sérülten görcsökkel küzdve az okos döntés, ha szépen hazakullogsz ahelyett hogy az egész napot az erdőben töltöd.
Végül közel öt és fél óra alatt de megcsináltam, nem vagyok magamra büszke. De ez jár az el nem végzett edzésmunkáért. Idén középtávozni fogok, mindenkinek jobb lesz.