2013 lassan elmúlik, ideje lenne kis összegzésnek. Majd egyszer.
Most inkább egy érdekes észrevételt osztok meg a nagyvilág előtt.
Történt a Budai Piros túra után, nem szégyen némi izomlázam lett. A szezon első komolyabb menete- időben. Ez volt szombaton, muszáj volt beiktatnom pihenőt könnyelműségem miatt. Amire viszont nem számítottam, hogyan fog elmúlni!
December 25. Karácsony első napja. Izmaim még mindig nem heverték ki teljesen a szombati kínzást, de muszáj menni! Korábban két napra is terveztem futást, egyik pont a hosszabb, szintesebb kör.
Parkerdőn keresztül fel a Kab-hegyre, ott fotózkodás, majd Úrkút felé a K jelzésen Pálmajor érintésével haza, még ebéd előtt.
Bőven délelőtt indultam, nem volt kimondottan kellemes a sportolás, de bíztam magamban. Különben is, bármikor visszafordulhatok. Az idei "télnek" köszönhetően csak némi sár nehezítette a haladást, októberben szokott ilyen jó idő lenni. Ennek megfelelően, némi kavargást is beiktattam, mielőtt pont 2 óra trappolás után felértem az adótoronyhoz. Jé, milyen csecse kis kilátó nőtt ki hirtelen a földből! Meg fa korlát, ejha! Gyors fotó, irány a lejtő! A tavalyi körhöz képest könnyebbre választottam az útvonalat, hogy ne sérüljek le még jobban. Úrkút után a szokásos sártenger fogadott, tavasszal ezt a részt messze fogom kerülni. Az utolsó pár kilométer az országút mellett már csak nem akart elfogyni.
Ami viszont ezután következett, nem kicsit lepett meg. Nem hogy kiújult volna az izomláz, teljesen elmúlt másnapra! Az más lapra tartozik, hogy a Csurgó kutat végül nem látogattam meg, de bámulatos a szervezet ilyen szintű reagálása.
A további próbatétel pedig a kajakóma elkerülése lett volna, bevallom nem jártam sikerrel.
Az év utolsó napjai pedig már a 2014-es szezonra való felkészülésben teltek: kipróbáltam a montit, amivel remélhetőleg minél több helyre fogok eljutni, és összeállítottam a versenynaptárat is. Mindkettőre mondhatom, hogy letisztult. Benne van tíz év tapasztalata.
2013. december 29., vasárnap
2013. december 21., szombat
Félmaraton reggelire
"A túra útvonala végig a piros sáv turistajelzést kell követni. Aki ezek ellenére eltéved, sajnos nem áll módunkban megkeresni."
Kis türelmeteket kérem, kedves olvasóim!
Valóban ígértem egy kis csemegét "a következő" posztban. Bocsánat, de a héten egyéb teendőim miatt, nem tudtam megírni a (remélem) várt bejegyzést.
Helyette, amolyan fájdalomdíjként következzen egy kis beszámoló!
Az új cipő rögtön feladatot kapott: Budai Piros túra. 20 km, nem túl sok szinttel. Pénteken találtam a TTT oldalon.Jó lesz, bírni fogom? Nem lesz túl fájdalmas a be nem járatott cipő? Kidörzsölhet, hólyagokat okozhat, szóval tartottam egy kicsit. A szerdai bő órás kocogást sem nevezném felkészülésnek. Két dologban bízhattam: az eddig sportmúltam (ha van ilyen) okán meglévő tapasztalat, állóképesség, a másik pedig a szigorú pulzuskontroll.
Így történt, hogy december 21-én leszálltam a KFKI előtt, hogy elkezdjem a pulzustornát. Nem fel, hanem le tornázni. Zavaromban, a többi leszállóval tartva bementem az intézetbe, bár a beléptető kapu, és a portás némi gyanúra adott okot. Oké, hátra arc, meg is lett gyorsan a rajtközpontul szolgáló kisasztal. Gyors nevezés, nápolyis csoki a zsebbe, és rajt!
Biztosra akartam menni, ezért reggeli nélkül éhgyomorra indultam neki a túrának. A hátizsákba persze került egy csoki, és egy mogyorós Horalky szelet is. Sőt, találtam még egy szénhidrátos zselét is. Bármi baj lenne, csak kibontom és tűz tovább!
Megfontoltan indultam a napnak, az elején még sikerült a 120-130-as pulzussal lejtőzés. Bő negyed óra után levettem a széldzsekit, maradt a szélmellény. Első nevezetes pont Makkosmária, templom. Sehol senki. Ellenőrzöm az itinert, az első pont csak jóval később következik. És ekkor láttam meg a címoldalról idézett mondatot. Ennek még jelentősége lesz.
Szóval, haladok a P jelzésen (a mai nap itinere: végig a P-n), meglátok előttem két gyalogost. Ők biztosan a túra miatt vannak itt. Megelőzöm őket, aztán nézem a jelzést, nincs piros. Hm... A nagy koncentrálásban elvétettem az elágazót pár száz méterrel. Kicsit vissza, majd újra a helyes úton. Virágvölgy után fel az Erzsébet kilátó felé. Itt a távolban lévő fák úgy tűntek, mint fehér sziklák. A vastag zúzmarától egybefüggő nagy fehér masszává vált a kopasz erdő. Szemkápráztató. A másik érdekes látvány, a bokron, bogyókon vízszintesen fagyott zúzmara. A szél is feltámadt, néhol havazást imitált, néhol a már korábbi munkájában gyönyörködve néztem a földet. A fehér talajra hóból, jégből készült forgácsot szórt valaki az éjjel. Hasonlóan nézett ki, mint fakitermeléseknél, csak itt minden csillogóan fehér. Igen, csillogott. Nagy mázlimra a Nap is úgy gondolta, elég a szürkeségből. Rendesen megmutatta magát. Az Erzsébet-kilátónál bejelöltem papíromon a helyes választ- ennyi volt az összes frissítő-, ellenőrző pont a túrán. Maga az útvonal végig ismerős, így tökéletesen tudtam, mennyi van még vissza. Az erőbeosztással sem volt gondom, sokkal inkább arra fókuszálni, hogy ne fussam el. Az emelkedőkön igenis gyalogolni, mert a túl intenzív mozgás most többet árt, mint használ. A Fekete fej tetején találtam az első sárfoltot a nap folyamán. A sziklás, csúszós lejtőn óvatosan! Petneházy lovastanya, féltáv nagyjából. Átlagpulzus 140, tökéletes.Beleszámolva, hogy futás közben 5-10-el magasabb az ütésszám, ez tökéletes is. Szóval csak így tovább A "pályaismeret" ellenére sikerült Vörös-pocsolya előtt megint elkavarnom. Tájékozódjá', hülyegyerek! :) Közben csak csodáltam az erdőt: mikor indultam, minden fagyott, hideg és kemény volt. Néhol hóval, Akár minden méter emelkedéssel- süllyedéssel változott a fehérség. Erre itt vagyok, nagyjából 10 órakor és izzad a természet.A hó meglöttyed, kis pocsolyák kezdenek alakulni, az ágak ledobják magukról jégpáncéljukat. Mindezt olyan zajjal, ami vadvonuláshoz hasonlítható. Közben további izgalmat a pulzusmérő óra szabotázsa jelentette. Nem volt hajlandó tovább együtt (és amúgy is) működni. Innentől csak a megérzéseimre tudtam hagyatkozni, ami a tempót illeti. Már nem akadt nagy hegy, viszonylag haladtam- persze a pontatlanabb kontroll miatt valószínűleg gyorsabban, mint elterveztem.
A célba pont a 11 órás hírekre toppantam be, megkaptam forró teámat, mellé pár túra ajánlatot, a szokásos kitűző-emléklap kombót, majd indulhattam is a buszra.
Kezdődik a sport nehezebb része, az "after-event". Kóvályogtam Nagykovácsi utcáiban, mire kijutottam a főutcára. Innen bő 5 km tömény padka-run. Nem volt jó ötlet, az biztos. A BM iskolánál már séta, a megálló tele, irány a következő! Onnantól már jó lesz a bérletem is, igaz az állóhely garantált. És ekkor csoda történt, más szavam nincs rá: egy második busz indult csak nekünk Adyligetről, hogy ne a tele buszon kelljen konzerv halat játszanunk. Beállt a megállóba, felszálltunk és úgy 10 percen belül már Hűvösvölgyben voltam. Ilyen, amikor gondolkodik valaki, örültem neki. A többi csatlakozás is hasonlóan zseniálisra sikerült, a finom ebéd pedig megkoronázta a napot.
Aki a számokra kíváncsi: 20-21 (+6) km, 625m szintemelkedés, 2 óra 30 perc. Átlagpulzus 140-145. Út során szerzett élmények száma: bőséges.
Köszönöm az Ösvénytaposó Baráti Társaságnak a túrát, jó lenne jövőre a 4 állomásos turnét teljesíteni a nagy hűtőmágnesért!
A túra leírása:
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5083
Kis türelmeteket kérem, kedves olvasóim!
Valóban ígértem egy kis csemegét "a következő" posztban. Bocsánat, de a héten egyéb teendőim miatt, nem tudtam megírni a (remélem) várt bejegyzést.
Helyette, amolyan fájdalomdíjként következzen egy kis beszámoló!
Az új cipő rögtön feladatot kapott: Budai Piros túra. 20 km, nem túl sok szinttel. Pénteken találtam a TTT oldalon.Jó lesz, bírni fogom? Nem lesz túl fájdalmas a be nem járatott cipő? Kidörzsölhet, hólyagokat okozhat, szóval tartottam egy kicsit. A szerdai bő órás kocogást sem nevezném felkészülésnek. Két dologban bízhattam: az eddig sportmúltam (ha van ilyen) okán meglévő tapasztalat, állóképesség, a másik pedig a szigorú pulzuskontroll.
Így történt, hogy december 21-én leszálltam a KFKI előtt, hogy elkezdjem a pulzustornát. Nem fel, hanem le tornázni. Zavaromban, a többi leszállóval tartva bementem az intézetbe, bár a beléptető kapu, és a portás némi gyanúra adott okot. Oké, hátra arc, meg is lett gyorsan a rajtközpontul szolgáló kisasztal. Gyors nevezés, nápolyis csoki a zsebbe, és rajt!
Biztosra akartam menni, ezért reggeli nélkül éhgyomorra indultam neki a túrának. A hátizsákba persze került egy csoki, és egy mogyorós Horalky szelet is. Sőt, találtam még egy szénhidrátos zselét is. Bármi baj lenne, csak kibontom és tűz tovább!
Megfontoltan indultam a napnak, az elején még sikerült a 120-130-as pulzussal lejtőzés. Bő negyed óra után levettem a széldzsekit, maradt a szélmellény. Első nevezetes pont Makkosmária, templom. Sehol senki. Ellenőrzöm az itinert, az első pont csak jóval később következik. És ekkor láttam meg a címoldalról idézett mondatot. Ennek még jelentősége lesz.
Szóval, haladok a P jelzésen (a mai nap itinere: végig a P-n), meglátok előttem két gyalogost. Ők biztosan a túra miatt vannak itt. Megelőzöm őket, aztán nézem a jelzést, nincs piros. Hm... A nagy koncentrálásban elvétettem az elágazót pár száz méterrel. Kicsit vissza, majd újra a helyes úton. Virágvölgy után fel az Erzsébet kilátó felé. Itt a távolban lévő fák úgy tűntek, mint fehér sziklák. A vastag zúzmarától egybefüggő nagy fehér masszává vált a kopasz erdő. Szemkápráztató. A másik érdekes látvány, a bokron, bogyókon vízszintesen fagyott zúzmara. A szél is feltámadt, néhol havazást imitált, néhol a már korábbi munkájában gyönyörködve néztem a földet. A fehér talajra hóból, jégből készült forgácsot szórt valaki az éjjel. Hasonlóan nézett ki, mint fakitermeléseknél, csak itt minden csillogóan fehér. Igen, csillogott. Nagy mázlimra a Nap is úgy gondolta, elég a szürkeségből. Rendesen megmutatta magát. Az Erzsébet-kilátónál bejelöltem papíromon a helyes választ- ennyi volt az összes frissítő-, ellenőrző pont a túrán. Maga az útvonal végig ismerős, így tökéletesen tudtam, mennyi van még vissza. Az erőbeosztással sem volt gondom, sokkal inkább arra fókuszálni, hogy ne fussam el. Az emelkedőkön igenis gyalogolni, mert a túl intenzív mozgás most többet árt, mint használ. A Fekete fej tetején találtam az első sárfoltot a nap folyamán. A sziklás, csúszós lejtőn óvatosan! Petneházy lovastanya, féltáv nagyjából. Átlagpulzus 140, tökéletes.Beleszámolva, hogy futás közben 5-10-el magasabb az ütésszám, ez tökéletes is. Szóval csak így tovább A "pályaismeret" ellenére sikerült Vörös-pocsolya előtt megint elkavarnom. Tájékozódjá', hülyegyerek! :) Közben csak csodáltam az erdőt: mikor indultam, minden fagyott, hideg és kemény volt. Néhol hóval, Akár minden méter emelkedéssel- süllyedéssel változott a fehérség. Erre itt vagyok, nagyjából 10 órakor és izzad a természet.A hó meglöttyed, kis pocsolyák kezdenek alakulni, az ágak ledobják magukról jégpáncéljukat. Mindezt olyan zajjal, ami vadvonuláshoz hasonlítható. Közben további izgalmat a pulzusmérő óra szabotázsa jelentette. Nem volt hajlandó tovább együtt (és amúgy is) működni. Innentől csak a megérzéseimre tudtam hagyatkozni, ami a tempót illeti. Már nem akadt nagy hegy, viszonylag haladtam- persze a pontatlanabb kontroll miatt valószínűleg gyorsabban, mint elterveztem.
A célba pont a 11 órás hírekre toppantam be, megkaptam forró teámat, mellé pár túra ajánlatot, a szokásos kitűző-emléklap kombót, majd indulhattam is a buszra.
Kezdődik a sport nehezebb része, az "after-event". Kóvályogtam Nagykovácsi utcáiban, mire kijutottam a főutcára. Innen bő 5 km tömény padka-run. Nem volt jó ötlet, az biztos. A BM iskolánál már séta, a megálló tele, irány a következő! Onnantól már jó lesz a bérletem is, igaz az állóhely garantált. És ekkor csoda történt, más szavam nincs rá: egy második busz indult csak nekünk Adyligetről, hogy ne a tele buszon kelljen konzerv halat játszanunk. Beállt a megállóba, felszálltunk és úgy 10 percen belül már Hűvösvölgyben voltam. Ilyen, amikor gondolkodik valaki, örültem neki. A többi csatlakozás is hasonlóan zseniálisra sikerült, a finom ebéd pedig megkoronázta a napot.
Aki a számokra kíváncsi: 20-21 (+6) km, 625m szintemelkedés, 2 óra 30 perc. Átlagpulzus 140-145. Út során szerzett élmények száma: bőséges.
Köszönöm az Ösvénytaposó Baráti Társaságnak a túrát, jó lenne jövőre a 4 állomásos turnét teljesíteni a nagy hűtőmágnesért!
A túra leírása:
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5083
2013. december 16., hétfő
"Ja, és a Papi kék szemet akar. És a kék szín.. tovább drágítja."
Ki nem ismeri a filmet?
Találó az idézet, bár esetemben nem kék, hanem a zöld szín a mumus. A sportfelszerelés gyártók kínálatában a fő színek, például piros, kék fekete, sárga mellett vagy nincs a megfelelő árnyalat a palettán, vagy valami olyan túlburjánzó mennyiségben, izomból szövegkiemelő-zöld a portéka, hogy még láthatósági eszköznek sem merném felvenni, nehogy megvakítsak másokat.
Szombaton viszont csoda történt: egy üzletben, rögtön két cipő is rám köszönt.
1. Asics Gel Kahana 6
Ki nem ismeri a filmet?
Találó az idézet, bár esetemben nem kék, hanem a zöld szín a mumus. A sportfelszerelés gyártók kínálatában a fő színek, például piros, kék fekete, sárga mellett vagy nincs a megfelelő árnyalat a palettán, vagy valami olyan túlburjánzó mennyiségben, izomból szövegkiemelő-zöld a portéka, hogy még láthatósági eszköznek sem merném felvenni, nehogy megvakítsak másokat.
Szombaton viszont csoda történt: egy üzletben, rögtön két cipő is rám köszönt.
1. Asics Gel Kahana 6
Alapesetben kívül esik azon a határon, amiért futócipőt akarok (tudok) venni. Egy cipő aműgy is több év alatt éri el nálam a "kritikus" 1000 km-t, mely után szakértői ajánlás szerint érdemes lecserélni, megelőzve a sérüléseket- mármint mi ne sérüljünk le a cipőnek már mindegy.
Viszont elég szép számot is láttam mellette, százalék jellel támogatva nehogy eldőljön. Nosza, irány a próbapuff!
Mellé találtam egy versenytársat, a szintén cselekvésre ösztönző "akciós" kategóriából. Érdekes, lábjegyzetnek szúrom be, hogy a már régóta el nem vitt árukat kifutó termék névvel illetik. A futócuccok osztályán találó is!
Nos, a kihívó:
2. Adidas Kanadia TR5
Csinos darab, nem? Japán gyökerű ellenfeléhez hasonlóan, itt is sikerült egy ízléses határon belül maradni a rikító szín használatában. Nem kilométerekről észre vehető, de azért mutatja: itt vagyok!
A technikai hókuszpókusszal nem untatnék senkit, nyugodtan keressetek rá, a neten másodpercek alatt többet, és alaposabb információt tudhattok meg a két modellről. A lényeg: egyik sem a márka első ilyen stílusú (trail) cipője, a többedik generációnál már érezhető a koncentrálódó know-how.
Az alsó-közép kategóriába tartoznak (majd a szakértők jól megmondják a tutit, hogy nem), és jócskán akcióznak télvíz idején. A dolgom minimálisan nehezítette, hogy mindkét típus ugyanannyiba kerül(t).
Tehát egy érv nem játszik. A külcsínnel sincs gond, bár a zöld cipőfűző azért vitás helyzetben könnyen eldöntheti a meccset. De ez "csak" a máz.
A puding próbája, ha megeszik, nekem sem maradt más hátra mint tenni pár próbakört. Adott két láb, összesen négy darab cipő (ugye 2 jobbos, két balos), ezekből két méret. És muszáj végigvinni az összes lehetőséget. Mert így kiderül, hogy melyik cipőből melyik a jó méretű, hogy hol támasztja jobban a lábboltozatot, a lábfejed kompatibilis azzal a kaptafával amire a cipő készült. Vagy szimplán annyi, hogy mennyire toleráns a cipő a nem egyforma lábfejekkel.
A meccs hamar véget ért, és a Kanadia győzelmével zárult, ha nem is utcahosszal de nyert. A talpa sprődebb az Asicsnál (ezt más modellek esetében is tapasztaltam), de az alacsonyabb talppal nincs az az érzésem hogy terepjárón, vagy traktorban ülök. Sokkal cipőszerűbb számomra. Ez persze csak az első benyomás. Viszont lesz időm kitapasztalni döntésem következményét.
2014 első célkitűzése, 5 órán belüli Bakony50 túra. Ehhez kell kilométer (1000-1200 minimum), és sokkal jobban telik, ha a cipőd nem csak jó, hanem tetszik is. Ráadásul a már meglévő Fuji mellett, folyamatosan vagy csak kampányszerűen cserélgethetem a párokat (nem egymás közt), frissen tartva ezzel is növelve a változatosságot. A téli kerékpáros edzések mellett különösen jól jön, ha nem a szobában izzadok, de nincs feltétlenül kedvem kimenni a zimankóba. Öregszem, puhulok, ez van.
De alakul a versenynaptár, és a túraként teljesített hosszú edzések remekül fejlesztik a fizikális, és mentális állóképességet.
Visszatérve a megkezdett történethez: már össze is koszoltam, az első kilométereken még a saját mozgásomat is szoknom kell. Jövő héten már a cipőre tudok figyelni, de eddig nem jelzett, hogy nem akar barátkozni velem, amit jó jelnek veszek.
Most már tényleg csak edzeni kell!
Következő bejegyzésemben a tréning egy merőben más szeletéről is írnék pár sort, ami szintén fontos a sikerhez.
2013. december 15., vasárnap
Sziasztok!
Ma olyan dolog történt velem, ami nagyon rég nem fordult elő. A totális kikészülés, testem végletekig kifacsarása. Akkor éppen nem igazán kellemes sőt inkább rossz érzés, de ebből magasabb szintre léphetek. Hogyan is történt?
Igaz, ezt a hetet "lazábbra" hagytam, így is volt 1,5 meg 2 órás görgőzés. A hosszú napon például két komplett cikokrossz Világkupa futam is belefért. Hangolódtam a hétvégére. Ha már a balassagyarmati forduló kimaradt, ha komolyan akarom venni az összetett értékelést, akkor illene a hátra lévő két futamon célba érnem.
Szóval edzésben könnyebb, munkában erősebb hét után még egy kis szó szerint állóképességi foglalkozást tartottunk. Edzésnek nem nevezném a boltokból ki-be járkálst, azért este nem kellett ringatni.
Szeretem a Supercross sorozatban, hogy mindig egyre közelebb vannak nekem a futamok. Imre Zsolt segítségével, az utazásra sem volt gondom, úri helyet kaptam.
Taktikusan minél tovább halogattam az átöltözést, ezzel együtt melegítést/pályabejárást. Mondhatni elszoktam a hidegben tekeréstől. Kényelmes a jó meleg szobában görgőzni. :)
A futamom előtt tudtam menni két közepes tempójú kört. Röviden a pálya: Első két perc tetszett, főleg a hirtelen meredekek. A hátsó rész annyira nem, volt két dupla akadály, de a palánkok meglepően közel voltak egymáshoz. Amúgy a pálya nagy része lapos, egyenes, kemény talajú vagy bitumenes szakaszokból épült fel, a kanyarok jó részét is könnyen meg lehetett oldani fékezés nélkül, ami a lendület megtartása miatt fontos. A sorozatos defektek elharapózása ellen a pályán gyors nyomvonal módosítás segített, a Master 2 mezőnyének így pórul járt versenyzői velünk indulhattak a harmadik futamban.
Szóval, sok egyenes, nagy tempó= bolyozás. Amit utálok. Annyit azért kitűztem célként, hogy 1 kör hátránnyal fejezzem be a 8 (vagy 9) körös versenyt.
A rajtnál beragadtam, ahogy kell. Ráadásul csak sokára tudtam megelőzni egy nálam lassabb srácot. De nem baj, legalább lesz motiváció. A pálya elég szélesre sikerült, viszonylag hamar széthúzódott a mezőny. Az első pár körben küzdöttem az akadályokkal. Milyen tempóban közelítsem meg, mennyit fékezzek (kb. 30-as tempóról érdemes, olyan gyorsan nem tudok futni), mikor ugorjak le, a két palánk között rövidet, vagy hosszút lépjek...
A második körben a híd után Szmolka Feri esett egy embereset. Nem pattant fel rögtön a bringára, remélem nem lett komoly baja.
Aztán elkezdődött a macska-egér játék: Míg a kör elején el tudtam távolodni pár másodpercre, az akadályokig, de legkésőbb a kör utolsó bitumenes szakaszára visszaért rám egy pár fős csoport. 13-17. helyet foglaltuk el. Közülük Szász Viktorra figyeltem, vele hasonló pontszámmal állok. És csak az ötödik körben lettem "elméletimásodik", mikor Fejes Gábor lekörözött. És végre sikerrel jártam, ugyanekkor sikerült tartósan elszakadnom közvetlen üldözőimtől. Tudtam előre figyelni. Jé, bő száz méterrel előttem vannak ketten, mi lenne ha utolérném őket? Eddig is már a fülemen vettem a levegőt, de átálltam bőrlégzésre. Taknyom-nyálam összefolyt, az adrenalin az agyam, a tejsav az izmaim öntötte el. Sikerült is néhány másodpercet hoznom. Amit a következő körben el is dobtam, mert a patak túloldalán folyó versenyt néztem, és jól elvétettem a lassítót (ami inkább S kombináció, lendületből teljesíthető). Az utolsó, nyolcadik körre már nem kellett volna kimennem: görcs, oxigénhiány- szép dolog a kerékpározás, egészséges! Főleg fagypont közelében, maximális pulzushoz közel.
Mikor beértem a célba, kedvem támadt volna összecsuklani. Ez egy nagyon kemény menet volt, 0 másodperc pihenéssel végig nyélen. A kecskeméti pálya egy új szín, eddigiekhez nem hasonlító nyomvonala inkább érdekes volt. A hosszú egyenesek nem hiányoztak, ennek ellenére kihoztam a maximumot, és ebben a technika is maximálisan segített. Mire véget ér a szezon, addigra bele is jövök. :) De idén úgyis csak "bohóckodásnak" veszem ezt a terepezést. Technikailag mindenképpen hasznos, emellett talán segít elkerülni a totális belassulást, amit a monoton 130-135 pulzussal végzett edzések okozhatnak. Tavasszal nem lesz olyan nehéz a résztávozás megkezdése.
Még ettük az iskola menzáján a mákos (vagy választhattunk sajtos-tejfölös) tésztát, elkezdődött az eredményhirdetés. Egyébként tartom a pozíciót, 13. lettem.
Úgy érzem, jó úton halad a Supercross sorozat. Ha nem is olyan vehemenciával, de hasonló módon válik meghatározóvá, mint a '90-es években az MTB XC versenyek. Ami jó, hiszen egy decemberi versenyen nagyjából 130 nevező nem rossz eredmény.
A jövő héten elkalandozok egy másik irányba, érdekes lesz azt garantálom!
Képet köszönöm Káldi Tamásnak! Galériája itt megtekinthető: https://www.facebook.com/tamas.kaldi/media_set?set=a.612207322159720.1073741876.100001113724626&type=1
Igaz, ezt a hetet "lazábbra" hagytam, így is volt 1,5 meg 2 órás görgőzés. A hosszú napon például két komplett cikokrossz Világkupa futam is belefért. Hangolódtam a hétvégére. Ha már a balassagyarmati forduló kimaradt, ha komolyan akarom venni az összetett értékelést, akkor illene a hátra lévő két futamon célba érnem.
Szóval edzésben könnyebb, munkában erősebb hét után még egy kis szó szerint állóképességi foglalkozást tartottunk. Edzésnek nem nevezném a boltokból ki-be járkálst, azért este nem kellett ringatni.
Szeretem a Supercross sorozatban, hogy mindig egyre közelebb vannak nekem a futamok. Imre Zsolt segítségével, az utazásra sem volt gondom, úri helyet kaptam.
Taktikusan minél tovább halogattam az átöltözést, ezzel együtt melegítést/pályabejárást. Mondhatni elszoktam a hidegben tekeréstől. Kényelmes a jó meleg szobában görgőzni. :)
A futamom előtt tudtam menni két közepes tempójú kört. Röviden a pálya: Első két perc tetszett, főleg a hirtelen meredekek. A hátsó rész annyira nem, volt két dupla akadály, de a palánkok meglepően közel voltak egymáshoz. Amúgy a pálya nagy része lapos, egyenes, kemény talajú vagy bitumenes szakaszokból épült fel, a kanyarok jó részét is könnyen meg lehetett oldani fékezés nélkül, ami a lendület megtartása miatt fontos. A sorozatos defektek elharapózása ellen a pályán gyors nyomvonal módosítás segített, a Master 2 mezőnyének így pórul járt versenyzői velünk indulhattak a harmadik futamban.
Szóval, sok egyenes, nagy tempó= bolyozás. Amit utálok. Annyit azért kitűztem célként, hogy 1 kör hátránnyal fejezzem be a 8 (vagy 9) körös versenyt.
A rajtnál beragadtam, ahogy kell. Ráadásul csak sokára tudtam megelőzni egy nálam lassabb srácot. De nem baj, legalább lesz motiváció. A pálya elég szélesre sikerült, viszonylag hamar széthúzódott a mezőny. Az első pár körben küzdöttem az akadályokkal. Milyen tempóban közelítsem meg, mennyit fékezzek (kb. 30-as tempóról érdemes, olyan gyorsan nem tudok futni), mikor ugorjak le, a két palánk között rövidet, vagy hosszút lépjek...
A második körben a híd után Szmolka Feri esett egy embereset. Nem pattant fel rögtön a bringára, remélem nem lett komoly baja.
Aztán elkezdődött a macska-egér játék: Míg a kör elején el tudtam távolodni pár másodpercre, az akadályokig, de legkésőbb a kör utolsó bitumenes szakaszára visszaért rám egy pár fős csoport. 13-17. helyet foglaltuk el. Közülük Szász Viktorra figyeltem, vele hasonló pontszámmal állok. És csak az ötödik körben lettem "elméletimásodik", mikor Fejes Gábor lekörözött. És végre sikerrel jártam, ugyanekkor sikerült tartósan elszakadnom közvetlen üldözőimtől. Tudtam előre figyelni. Jé, bő száz méterrel előttem vannak ketten, mi lenne ha utolérném őket? Eddig is már a fülemen vettem a levegőt, de átálltam bőrlégzésre. Taknyom-nyálam összefolyt, az adrenalin az agyam, a tejsav az izmaim öntötte el. Sikerült is néhány másodpercet hoznom. Amit a következő körben el is dobtam, mert a patak túloldalán folyó versenyt néztem, és jól elvétettem a lassítót (ami inkább S kombináció, lendületből teljesíthető). Az utolsó, nyolcadik körre már nem kellett volna kimennem: görcs, oxigénhiány- szép dolog a kerékpározás, egészséges! Főleg fagypont közelében, maximális pulzushoz közel.
Mikor beértem a célba, kedvem támadt volna összecsuklani. Ez egy nagyon kemény menet volt, 0 másodperc pihenéssel végig nyélen. A kecskeméti pálya egy új szín, eddigiekhez nem hasonlító nyomvonala inkább érdekes volt. A hosszú egyenesek nem hiányoztak, ennek ellenére kihoztam a maximumot, és ebben a technika is maximálisan segített. Mire véget ér a szezon, addigra bele is jövök. :) De idén úgyis csak "bohóckodásnak" veszem ezt a terepezést. Technikailag mindenképpen hasznos, emellett talán segít elkerülni a totális belassulást, amit a monoton 130-135 pulzussal végzett edzések okozhatnak. Tavasszal nem lesz olyan nehéz a résztávozás megkezdése.
Még ettük az iskola menzáján a mákos (vagy választhattunk sajtos-tejfölös) tésztát, elkezdődött az eredményhirdetés. Egyébként tartom a pozíciót, 13. lettem.
Úgy érzem, jó úton halad a Supercross sorozat. Ha nem is olyan vehemenciával, de hasonló módon válik meghatározóvá, mint a '90-es években az MTB XC versenyek. Ami jó, hiszen egy decemberi versenyen nagyjából 130 nevező nem rossz eredmény.
A jövő héten elkalandozok egy másik irányba, érdekes lesz azt garantálom!
Képet köszönöm Káldi Tamásnak! Galériája itt megtekinthető: https://www.facebook.com/tamas.kaldi/media_set?set=a.612207322159720.1073741876.100001113724626&type=1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)