A mai írás apropója egy esős napnak köszönhető. A saras versenyen megsérült csapattársam (Bringabanda SC), Varga Ádám Giant XTC karbonváza. Május 11-én, a következő verseny kitűzve 18-ára. Nem éppen bőséges határidő, közben még muszáj elvinni a kerékpárt állapotfelmérésre, ami lehet több nap a javítással, javításokkal együtt. Közben pedig egy éktelen csúnya sebet ejtett az élet a bal láncvillán.
A gondolkodni valót nem is ez okozta, hanem a távolság: 150 km-ről nehéz távgyógyítani. Végül sikerült, a javításhoz szükséges anyagok beszerzése mellett egy nagyobb adagot vásároltam az Alvin-Plast kft-nél. Több féle szénszál, és lamináló gyanta a bevásárló listán. A döntést nagyban segítette, mikor kiderült: a meglévő készletet eléggé megviselte, hogy télen nem fűtött helyen tároltam- szerencsére nem volt már sok belőle.
Tehát szerda este bicikli át Óbudára, csütörtökön érkezem, nekiállok. A műveletekkel nem nagyon terhelnék senkit, csak pár szóban: csiszolás, felesleges anyag eltávolítása, előkészítés (lakk, és zsírmentes felület) a felépítéshez. Laminálás, mélyebben bidirekcionális szálköteg rövidre vágva, majd fedéshez néhány réteg zsákszövésű szénszál, kalkulálva az utómunkával. Mikor ez kész, a rétegek összepréselése, majd várakozás. A gyanta viselkedése hasonló, mikor az ember süteményt süt. Összekeveri a hozzávalókat, és a közepes viszkozitású folyadékból a térhálósodás után szilárd, többé-kevésbé kemény homogén anyag keletkezik.
Másnapra kész a "süti", lebontom a segédanyagot, majd a kézi megmunkálás határain belül igyekszem szépre, simára eldolgozni. Sajnos a sérülés feliratot is ért, a teljes kozmetika hosszadalmas lett volna.
Az azóta megtett kilométerek tapasztalata: a váz nem sérült szerkezetileg, így nem tudtam rajta sokat rontani.

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Bizonyos kultúrkör(ök) ezt olyan fontosnak gondolja, hogy kis hazánkban munkaszüneti nap a mai, hétfői nap. Ezen felbuzdulva, és a hétvégi sort folytatva ismét mozgalmas programot szerveztünk. Egy kis túrácska a közeli Csurgó-kúthoz, továbbá Orsi tesztpilótává vált, amennyiben használatba vette Meridáját. A bicaj hamarosan kap egy külön mesét, a lényeg: a kezdeti tétovaság hamar elszállt, szerinte jó barátok lesznek ők ketten.
Némi felhősödés alakult az égen mikor indultunk, de ilyen apróság nem tántoríthat el minket. Vittünk szélmellényt, esernyőt, bundabugyit hősugárzót...
Magyarpolányig eseménytelenül teltek a kilométerek, ám a faluban elkezdett cseperegni. Mire terepre értünk, helyre kis zápor kerekedett. Úgy döntöttünk, inkább kivárjuk míg eláll. Persze pár percig tartott, és ki is sütött a Nap. Majd a napsütésben is esett kicsit, de ez már gyenge próbálkozás volt. A talaj éppen csak egy kicsit ázott fel, ennek ellenére igen gyorsan tapadt a kerekekre a matéria. Nem baj, legalább mentálisan erősödünk! Nemsoká be is értünk az erdőbe, át a patakon és hopp- itt a vízesés!
Gyorsan lőttünk pár "pózolj vízeséssel" spontán fotót, majd lecsüccsentünk egy padra kis piknikre. Az idilli nyugalmat néhány hangos kipufogós quados szakította meg, akik csak teljes gázon tudnak átmenni a saras patakmedren. Felmásztunk a Z+jelzésen, megnéztük a vízesés forráshelyét majd elindultunk vissza. A fél órája még sáros szekérút nagyon sokat szikkadt a jó meleg nyári, nyárias időben. Orsi is egyre jobb barátságba kerülvén Meridával (Merida, a bátor) csak a nagy pocsolyák kedvéért szállt le nyergéből. A lejtős, hátszeles aszfaltozás pedig nagyszerű lezárása ennek a hosszú hétvégének.

Új blog, rögtön egy visszatekintéssel kezdem. Ez a túra még március havában történt, de az erdő most is csodás.

Végre, itt a tavasz! Csak lehet, várakoznia kell a határon, mint a nagy hóvihar idején a baráti hókotróknak.

Bakony50, egy komoly hagyományokkal rendelkező teljesítménytúra a BXTSE rendezésében. Első („A”) terv szerint futás a hosszú távon. Ez annyira nem merész vállalkozás, 5,5 óra körüli idővel teljesíthető. De elég volt egy rossz lépés, és máris módosult a terv. A vonat lépcsőjén feltépett bőrrel, vérben ázva azon gondolkodtam, egyáltalán felkeljünk másnap kora reggel? Orsi már nagyon rákészült a 25-ös középtávra, így végül mégis elbuszoztunk Herendre, a Bakony25 rajtjához. Gyors regisztráció, megkaptuk a térképvázlatot, némi itinerrel és indulás!

Fél kilenckor még keményre fagyott pocsolyák fogadtak minket. A hagyományos útkezdet (S jelzés) a birtokviszonyok átrendeződése miatt módosult, ezt a többi túratárs további könnyítéssel „toldotta meg”, a Hajag felé minél tovább az erdészeti úton haladással. Mi rendesek voltunk, és az első lehetőségnél a S út felé vettük az irányt. A szerpentin aljában már többed magunkkal kezdtük meg az első komolyabb emelkedőt. Mászás közben még jutott idő távolsági, fénykepézési útmutatásra. Igazából nem volt sok kedvünk megállni, és gyönyörködni a tájban. Legalább nem izzadtunk.

 

Nagy-Nyergesnél a már szokásos citromos tea várt minket. Innen a P jelzés lett a barátunk, egészen Öreghálásig, ahol a következő pecsétet kaptuk meg. Itt végre már kezdett engedni a fagy, és kisütött a Nap is.

Meglátogattuk az ős bükkfát, és szedtünk egy kis medvehagymát.

Öreghálástól számomra ismeretlen szakasz következett, és a tempónk sem csökkent- ügyesen haladtunk a cél felé.

 

A 6 órás szintidő alapján számolhattunk a 14:32-es személyvonattal, vagy a kicsit később induló busszal. Nos, ekkor már örömmel nyugtáztuk, hogy bőven lesz időnk várni a célban.

Az utolsó pecsételő pont utáni két komoly feladat: átkelni a Torna patakon, majd utána felkaptatni az utolsó meredek, de nem túl hosszú emelkedőn. Bár a hosszúságát az 50-es távon indulók másképp ítélhették meg. Kiérve az erdőből, már csak egy nagyon hosszú lejtőzés, és vidám célba érkezés várt ránk. Amit hibátlanul abszolváltunk. Herendről nem kis kerülővel, 25 km-t megtéve 5 óra 10 perc után kaptuk meg jól a megérdemelt kitűzőt, és emléklapokat.

A MÁV következő hibapontja a bő 10 perces késés volt, mivel addigra elindultunk a buszállomás felé. Orsi álomba zuhant, kellemesen elfáradtunk. Remélem, jövőre tényleg az évszaknak megfelelő időben fogunk visszatérni!