Megkezdődött a szezon. Végre! Első komolyabb falat, nyolc órás körözés Óbudán.
A 8 órás MTB versenyen voltunk, eme pár sor egy műszak történéseit próbálja visszaadni.

Óbuda Mocsárosdűlő területén találkoztak a „megszállottak, amolyan –sokadik- évadnyitó versenyre.

A magam részéről alaposan felkészülve álltam rajthoz. Három héttel korábban egy hosszú túra a Pilisben, két hete egy 4:15-ös Bakony 25 (erről a héten írnom kell pár sort), majd amolyan felkészülést zárónak, egy durva montizás. Ezek az említésre méltó aktivitások elvileg elegendőek a felkészüléshez, de volt bennem félsz.

Először is, a tegnapi versenyt erőfelmérőnek, szántam, egy lépcsőnek, hogy feljebb léphetek, érdemes emelni a tétet vagy át kell gondoljam az idei terveim. Annak ellenére, hogy egyre közeledett a verseny napja, nem mentem túl sokat edzés jelleggel. Az utolsó hosszú szombati meneten ráadásul sikerült úgy eléhezni, ahogy a nagykönyvben meg van írva: megérkezés után annyira éhes voltam, hogy nem bírtam enni. De három kanál leves, és másfél óra alvás helyre tett. Legalább megismertem a korlátaimat, sé egész jól sikerült javítani a zsíranyagcserémen.

Utolsó hétre még beterveztem több edzést, végül csak a keddit sikerült kivitelezni. A többi ment a levesbe, de nem bosszankodtam emiatt. Nem ezen a pár napon múlik.

A versenyen nem helyezést tűztem ki célnak, csak annyit hogy hullámvölgy nélkül végigcsinálom. Csak semmi felesleges virtuskodás, hamar sírás lehet belőle!

Vittünk lehetőleg mindenből tartalékot, még bringából is. Pályabejárásnra elég volt egy kör. Tavalyihoz képest fordított menetirány, és némileg módosított nyomvonal. Sok egyenes, pár erős szűk kanyarral, ahol figyelni kell(ene). Elvileg kevésbé rázós.

Tavaszi időjárás ellenére karmelegítőt és szélmelléynt fent hagytam, védve a kihűléstől a kevesebbet mozgó területeim- különösen a derekam, ami a korral előre haladva egyre érzékenyebb. Verseny mehet el a fájós háton.

Elrajtoltunk 10 órakor, a mezőnyből egyedül Kakas Lacit figyeltem. Egyrészt őt látásból már jól ismerem, tudom nagyon jó endurance távon. Tettem rá a kereket, hátha elleshetek tőle ezt-azt. Másrészről, ami igazából csak kíváncsiság, hozzá képest mire vagyok képes. Afelől nem volt kétségem, hogy gyorsabb, azt nem tudtam mennyivel. Így az első körökben még látótávolságon belül tartottam magam, de hamar beálltam a saját tempómra, mielőtt a derekam áll be a nagy akarásban.

Teltek a körök, a szél csak fújt pont a nyílt szakaszon szembe-oldalról. Legalább a pihenő aszfaltoson hátszélben vitorlázhattunk.

Az első komolyabb izgalom a 2. órában jött: furán kövályog a hátsó kerék kanyarban, és tűlkormányzott lett a „vas”. Ez bizony defekt! Szerencsére a lassabb fajtából, így óvatosan tekerve beértem a boxba egy gyors gumicserére. Veszély elhárítva, gyerünk tovább! Időközben Gömbi sporttárs megelőzött, így volt kis plusz motivációm visszaelőzni őt.

Pár kör alatt befogtam, mehetett a verseny alatti rutin: kör egyik felén 14-es, másik felén 12-es keréken a lánc. És figyeljem, nem essen le. Mert lustaságból nem cseréltem a kopott hajtást, ami 26”-os montiról származik emiatt nem elég hosszú kéttányéros hajtóműhöz. Láncterelőt sem szereltem fel. Azért idővel egész jól belejöttem, hol mekkora nyomatékkal tehreljem a pedálokat.

Próbáltam figyelni arra, hogy lazán menjek, semmi erőlködés, ezzel kímélve a hátamat, de a pálya karakterisztikája nagyon nem támogatta. Egyrészt teljesen sík, tehát nincs rövidebb-hosszabb lejtőzés, ahol át lehetne mozgatni, sem emelkedő ahol tornáztathatnánk az ízületeket. Másrészt a zötyögős, gödrös nyom folyton lasítottam a bringát, a sima tempó tartás is igényelt némi izommunkát.

Az erő beosztás mellett még nagyon fontos dolgom volt verseny közben: a frissítés. Vagyis, a frissítés nem az én dolgom, hanem Orsié volt, akinek ezúton is puszi örök hála. Profi módon szolgált ki, leste kívánságaimat. Nekem csak kérni kellett. Ennyi volt a feladatom. Folyamatosan inni, és figyeljek ne fogyjon ki a tank. Ez a 4. óra végén jött el, enyhe korgás jelezte: oké haver könnyebb testtel jobban gurul a verda, de üzemanyag nélkül nem jut messzire. Tehát a folyékony mellé kezdtem pótolni szilárd táplálékot is. A 8 óra alatt összesen 3 banán el is fogyott.

Az első nehezebb időszak a 4-5. órák között jött. A fájdalom. Egyre nehezebben esett az ülés, hogy koncentráljak a dinamikus haladásra. A köridők is kezdtek romlani, de csak a 6. óra után. Itt már mondjuk nem is éreztem nagy szükségét a sietségnek. A dobogó biztosnak tűnik, ha nagy borulás nincs, akkor simán hozom a végéig.

Az utolsó órára megkegyelmeztem a láncnak, nem kellett a gyorsabb áttételen forognia. Hiszen ugrálással jelezte nemtetszését. Velem aztán lehet beszélni. A célhoz közeledve- ami azt jelenti hogy szállj le a bicikliről hülyegyerek, lejárt az idő- átfutott rajtam pár kósza gondolat mi lenne ha elspórolnám, és pont célzárás után egy másodperccel haladok át a célkapu alatt. Végül győzött a kötelességtudat.

Orsi majd kiugrott a bőréből. Nekem inkább egy erős edzés, de nélküle biztosan nem sikerült volna ilyen jól. A tiszteletkör az övé.

A célban vidámság, móka, kacagás, pacsi hegyek és gratuláció hegyek. Meg pezsgőfürdő az érmek mellé.
Egyszer menet közben még észrevettem a bal vállamon jelölő festékes lett a mezem. Valahol súrolhattam egy fát. Lankadt a figyelmem, rosszabbul is járhattam volna

Kezdésnek mindenképpen bíztató, a hármo hét múlva esedékses marcali 10 órás már nagyobb falat lesz- saját selejtezőm a Nagy Verseny előtt. Most már illene rendesen edzeni is. J

„Hű, ez nagyon nehéz” állapította meg B. Tamás Master-korú lehet nem pont ezekkel a szavakkal, de valami ilyesmire gondolhatott utalva paripámra. Amúgy az említett problémákat leszámítva, zokszó nélkül tűrte a gyötrést fekete kétkerekű..

Eredmények, köridőkkel:
http://8oras.hu/8H_2014_egyeni_eredmenyek.xls