Az elmúlt hetekben nem volt egy olyan nap, amire nem jutott program. A legújabb kifogásom, a költözés is kezd kopni, úgyhogy nem halogathatom tovább a rendszeres testmozgást.
Ezen a hétvégén viszont valami olyan történt, amire sokáig emlékezni fogok. Télig biztosan.
Történt, hogy már az első alkalom után ámulva néztem a "Balboa futás" eseményről készült képeket. Rengetegen, szürke mackóban futottak át a Fenyőgyöngye étteremtől az Erzsébet kilátóig, és vissza. A futást abszolút átjárta Rocky, a hős bokszoló szelleme. Nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam róla, hiszen nagy rajongója vagyok a művész úrnak. Majd egy év múlva! DE! Júliusban Sly születésnapjára Csanya és csapata megszervezte a Balboa 2-t. Kacérkodtam a gondolattal, de az edzetlenség futva még durvábban büntet, mint biciklin. Itt nincs olyan, hogy majd valahogy hazagurulok. Végül Reni segített a döntésben. Jössz holnap? Igen- vágtam rá.
Szombat reggel már nem voltam ennyire bátor. Ettől függetlenül kilenckor nekivágtunk, bő százméteres kígyózó sorban foglaltuk el a Szépvölgyi utat, az első kis hupliig. A Határ-nyeregig nagyon vidámak voltunk. Hűvösvölgyből aztán megkezdődött egy elég hosszú mászóka. Közben volt időm gondolkodni. Hogy például miért nem futok nyáron? Mert 20 fok felett nem tudok olyan gyorsan futni, hogy ne dőljön rólam a víz. Meg gyakrabban kellene futnom, hogy legalább két óra zökkenőmentesen menjen, ne keressem a kiszállási lehetőséget. Valahogy úgy nézhettem ki, mint aki megnézett egy Don kanyarról szóló dokumentumfilmet. De aztán a "pálya" szélén állók bíztatása, tapsa új erőt adott. Szépjuhásznénál profi frissítőpontot rittyentettek. Az összes forgalmas útnál biztosították a gyors, biztonságos átkelésünket. Innen már csak egy hosszú lépés a kilátó. A visszaúton már abszolút a célba érésre koncentráltam, és hogy ne hagyjam Renit egyedül. Ő még talán nálam is rosszabbul viselte, teljesen eléhezett. "Azt a kisgyereket leütöm egy csokiért." Hiába bíztatott, menjek nyugodtan ne várjak rá, nem tudtam meggyőzni, hogy nekem bőven elég lett volna a fele is.
Végül azért beértünk a célba, ahol Gábor jóvoltából alaposan pótoltuk az elvesztett kalóriákat. Az alma tényleg savanyú volt, olyan jó kökényesen.
Futás után gyors ebéd, átöltözés stb. majd rohanás a Különleges Sörök Boltjába a Hegedűs Gyula utcába. Persze Óbudán hagytam az esernyőm, és ugye egészen véletlenül akkor kezd el esni az eső ökölnyi cseppekben. Onnan vissza az albérletbe, felnyalábolni a szükségeseket, a vasútállomástól vissza az albérletbe az ajándék könyvért. És még így sem sikerült lekésnünk a vonatot, amivel egy remek buliba mentünk, amolyan "welcome home party" meglepetésként egy barátunknak. Sokáig nem maradhattunk, hiszen vasárnapra ismét elígérkeztem, és Orsinak is találtam még ki plusz programot- nem mintha unatkozott volna vagy kihúzhatná a Délig aludni-sort a to-do-listájáról.
Vasárnap kelés 6:30, elmentem nekem tízóraiért, Orsinak reggeliért a piacra, átmentünk Ádámhoz, aki kivitt Visegrádra. Ezúton is köszönöm neki, mert haza már házhoz vitt. Tehát Visegrád, Duna Maraton, idén a Magyar Bajnokság. Láttunk nagy csatákat, volt ki feladta, volt ki nem tudott tovább menni- vagy nem éppen a pálya irányában- de ettől függetlenül remélem mindenki jól érezte magát.
Két nap kicsit sűrű de én akartam. Viszont van a hétnek hibaszázaléka is: valami féreg meghúzta a hátsó lökhárítóm bal oldalát. Naná, hogy leszedte a festéket.
Úgy néz ki, holnaptól muszáj lesz bicikliznem, ha a 20-ai Gerecse Maratonon nem akarok megalázóan kínosan (le)szerepelni.
