Találó idézet, jól jellemzi a mai napot.
Az úgy volt, hogy indultam a Vlagyimir Iljics Ghost Vértes Maratonon. Emtébével. Hosszú távon, szegény fejem.
Mindössze két dolgot nem vettem figyelembe kellően: az edzettségi szintem, és a megfelelő kerékpár megléte.
Edzettségről gyakorlatilag 2008 óta nem beszélhetünk, tehát jó régen volt, hogy rendesen edzettem versenyekre, nem csak készültem. A tavalyi Gerecse Maraton helyre tett a sok kihagyás után furcsa volt "visszatérni". Hiszen az elmúlt években indultam versenyeken, de elég ritkán és inkább Szlovákiában.
Azonban figyelnem kell magamra, pár éve szenvedek a derékfájással. Ez egy hosszú kúra lesz, a lényege annyi: 70% intenzitás fölött kb. 1,5 óra után nem csak jelez, tekerni nem bírok. Elkalandoztam, vissza a mai napra!
Mivel még nem készültem el a "versenyzős" vagy idézőjel nélkül az ünneplős montival, de mégis akartam egy jót "csapatni", befogtam a munkába járós biciklit. 2001-2003 körüli Merida Matts Speed, RST Capa T4 telóval és a változatosság kedvéért 21 sebességgel. Mikor mostanában kijutottam edzeni (az a pár alkalom), a hátam is bírta de egy óra alatt nem is szokott. Meg az edzés nem verseny.
A versenyre család+ Boda Peti mentünk. Magonc nagyon élvezte az utat, aludt végig. Azt is átaludta, mikor Tatabánya határában a dzsindzsában kerestük a jó utat. Végül is csak háromszor voltunk eddig a Villaparkban. egyszer csak megjegyzem hogyan kell odamenni Vagy lesz GPS.
Nagy volt a nyüzsgés a rajt-cél területen, sokan újítottak, és azt meg kellett egymás közt beszélni. Engem nem érintett a dolog. Azért a mezem kapott pár lájkot.
A rajt csendben dördült el, taktikusan a hátsó sorból indultam, hogy láthassam a mezőnyt elhúzni a messze távolba. Az első meredeken már láttam, hogy ma is az eredménylista aljára férek fel. Ekkor eresztette el Szűcs Gabi a címben szereplő mondatot. Inkább hátra sem néztem. De igaza volt. Ha vehetjük büntetésnek, hogy évek óta nem edzek normálisan, akkor ilyen technika "jár".
Az első kör viszonylag jól ment, De a végére derék kartárs azt mondta, neki ennyi volt mára. Innentől szabotálta a sport tevékenységet. Közben utolért a közép- majd a rövid táv eleje, próbáltam ügyesen félreállni mint Baumgartner Zsolt.
Nem is néztem a körülöttem lévőket. Akit láttam, mindenki lehagyott. Ez mondjuk elég nagy kontraszt a "régi idők" ismeretében, de a hosszútávos mezőny közepe messzebb van, mint Makó Jeruzsálemtől. Azért maradt pár sorstárs, és idővel egyre lassabb közép távosok előztek meg.
A második körben a cél előtt 3-4 kilométerrel hátba csapott a hosszú táv eleje. Hoznom kellett volna kispárnát. Az összes mezőny kifújta az orromat. Innentől már azon gondolkodtam, egyáltalán kiengednek a harmadik körre. Persze Hunya gratulált hogy beértem a célba. De nekem még volt egy köröm.
Ki. Bár ezen erősen gondolkodtam, hogy kell nekem? Az eleje benn a célban, nekem legalább két óra míg beérek ha egyáltalán. A derekam leszakad, görcs is van rendesen, plusz az állóképesség hiánya miatt inkább megálltam még a Villaparkban gondolkodni. Kiszállok, visszagurulok és lúzer leszek, vagy végigcsinálom és a győztes idejét megduplázva érek be. Ja, és lúzer leszek.
"Ha pihenni akarok, akkor hazamegyek" elv alapján mégis nekiindultam. Hülyeség volt, nem ajánlom senkinek! Fáradtan, sérülten görcsökkel küzdve az okos döntés, ha szépen hazakullogsz ahelyett hogy az egész napot az erdőben töltöd.
Végül közel öt és fél óra alatt de megcsináltam, nem vagyok magamra büszke. De ez jár az el nem végzett edzésmunkáért. Idén középtávozni fogok, mindenkinek jobb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése