Szerencsés 13-as

Beindult az élet. Alapozás, ciklokrossz szezon egyszerre, három hétvégén egymás után verseny- pörgünk a rúdon. Emellett mellékesen az edzés részét képezi a versenysúly stabilizálása.
Kedden sikerült kora reggel, negyed hatkor kimenni kocogni egy kicsit. Mert az frissít, meg beindítja a napod- ne hidd el! Ehhez megfelelő habitus kell, vagy előre kell tekerni a biológiai órát. Azért teszek még próbát, hátha elkapom a fonalat.
A verseny előtti átmozgatásra tökéletes volt a szombat: kis körözés a Hajógyári szigeten, majd némi országútizás pár ismerőssel. Hamar nyilvánvalóvá vált, vagy tartom a célzónát, vagy társaságban biciklizem. Inkább a rugalmas leszakadást választottam, és egy másik úticélt. November végén már igencsak küszöbön a tél, gyerünk fel a hegyekbe, idén utoljára bringával! Pomáz, Két-Bükkfa nyeregnél átöltözés, és következett a nap fénypontja: közel 10 km lejtmenet. Süt a Nap, hászél fúj... ezért érdemes volt kimozdulni.

De megjött a böjtje, elég hamar. Az autógyárnál balos, innentől hazáig szembeszél. Nos, fél nyolc óta megyek "zsíron", kezdett nem jól esni. A nyereg felkeményedett. Piliscsabánál elmajszoltam két kocka csokit, a déli harangszó örömére. És arra, hogy már csak 30 km a cél.
A délután csendes pihenővel telt. Estére lett fuvarom is, abszolút nyugodtan mentem aludni.
Vasárnap reggel, 7 óra. Reggeli, üzenetem jött: útitársam lesérült, ami választás elé állított: menjek egyedül? Még egy nagy kör, de most a Galga völgyében? Kinézek az ablakon- esik. B terv kell: verseny, vagy görgő? Hamar döntöttem.
Az időjárással kapcsolatban: egész nap esett, nem állt el, lapozzunk!
Pont az első futam közepére érkeztem a rajt-cél területre. Szombathoz képest érezhetően hűvösebb, és párásabb levegőben úgy döntöttem, nem erőltetem a kerékpáros bemelegítést. Meg a kerékpár nélkülit sem. Gyors nevezés, pakolás, pályabejárás gyalogosan, még maradt idő a második futam megtekintésére is. Közben próbáltam segítséget kapni a döntéshez- szélmellénnyel, vagy anélkül? A mellényt felvittem a technikai zónába, egy pótkerékkel, és némi szerszámmal együtt. Nem azért, mert minden másodperc számít, hanem mert nem azért jöttem, hogy akár egy kör után csomagolhassak defekt miatt.
A rajt pontosan történt, azonnal megindult a mezőny, mindenki igyekezett előre, hogy minél jobb helyet szerezzen az első szűkebb pályaszakaszig. A kör még ebben a nyálkás állapotában is jól tekerhető, élvezetes volt. Persze a sár a durva szemcsés fajta, ami gyilkolja a technikát: pillanatok alatt elkopik a fékpofa, körönként kell féket állítani, és a felnik is megsínylik az extrém igénybevételt. A versenyt is élveztem, már amennyire lehetett. De folyamatosan volt előttem valaki, akit üldözőbe vehettem. Bognár Tomival vívott csatánk szerintem bekerül a kerékpározás nagykönyvébe: szalagok között szűk visszafordítós részen több kanyaron keresztül gyűrtük egymást, fej-fej mellett. Azt hiszem, a pálya szélén álló srácoknak is tetszett.

Egyedül a sáros lejtőkön volt bennem a majré. Egyik körben sikerült puhára esnem. Felpattanok amint lehet, hátulról hallom: "Takarodj az útból a q..." Tényleg, baromi fontos lehet egy jó eredmény, de remélem, nem ez lesz a jellemző stílus. Egyrészt unintelligens megoldás, hogy leordítjuk a szerencsétlen, földön fekvő sporttárs haját, belerúgunk még egyet- másrészt ilyen szegényes szókinccsel én inkább nem káromkodnék. Szóval több tiszteletet, hidegebb fejet kérek!
A párás idő ellenére, tényleg jó volt biciklizni, ezzel a versennyel a kellő motiváció is megvolt. Igaz, bohóckodásnak fogom fel a krossz szezont, de nagyon hasznos ez a gyakorlás. Egyensúly, csúszáshatár és ilyenek.

A legjobb az egészben, hogy összetett 12. helyről várom a jövő heti balassagyarmati futamot.
Képeket köszönöm Vadas Máriának, Molnár Tibornak és a Bidon csapatának!

Háromból három


Röviden ennyi a 4. Supercross Sorozat eddigi mérlege.
Első futam Kazincbarcikán, még októberben. Napos, száraz idő, nem éppen technikás pályán el tudtam evickélni gyenge fékekkel, kopott gumikkal.

Második felvonás Ózdon. Valahogy nem éreztem át, miért is jó a ciklokrossz versenyeken, ha direkt sáros a pálya. Sima külsővel, verseny felétől nem lassító fékkel és hol ki- hol befelé leeső lánccal kaptam a kiképzést. Meg a sarat, alaposan tanulmányoztam a talajt.

Végre, a mondhatni hazai pályán megmutathatom, mire vagyok képes! Az most mellékes, hogy elkezdtem az alapozást, ami merőben más gyakorlatokat ír elő, mint ami ehhez a pörgős, rövid versenyszámhoz kell. Eddig sem voltam gyors, így nem foglalkoztam a sebességgel. Egy jót akartam csapatni, élesben próbálni a technikát, csiszolni a kerékpározási tudásomat (van mit).
Szombaton még tettünk egy kellemes, laza kört Mayer Balázzsal a Balaton-felvidék felé. Őszintén szólva, kissé megszeppentem. De sebaj, ha ettől fogok felgyorsulni, akkor bevállalom, hogy most október közepén 100 kilométer megtételéhez több, mint 4 óra kell.
Ami újítás az eddigi fordulókhoz képest, hogy nem a verseny előtti este lett kész a bicaj. Sőt, reggel is elég volt kényelmesen nyolckor kelni, finom reggeli, kis pakolás... Még kis bolyongás is belefért, a rajthelyet keresve.
Amint megérkeztünk, valami csodát láttam. Meglepően sok ember, és ami még jobb, nem csak csapatok, hanem kiállítók sátrai is a rajt/cél területen! Nevezés bár kicsit messzebb volt, de a jól megválasztott időpontnak és az előnevezésnek hála, alig pár perc alatt lezajlott. Bőséges rajtcsomag, chip, a rajtszám meg a szokásos.
Verseny előtt csak két kört tudtam menni a pályán. Ami először feltűnt, a kör végén egy murvás visszafordító (ez sodrós), majd lejtő, és a kamion. Szerencsésebb lett volna olyan helyen parkolni, ahol zökkenőmentesebb a leugrás. Majd egy nyomatós szakasz, megtörve egy szűk sikánnal, majd egy kanyargós rész. A kis homokozó elsőre nem sikerült, biztos a nagy izgalom miatt nem figyeltem a második verseny végére már szépen kijárt nyomot. A rövid kaptató még meglepetéseket okozhat- írtam fel a jegyzettömbbe. Kétféleképpen lehet teljesíteni: felfutva, vagy nyeregben. Ez akkor probléma, ha előtted szállnak le a bringáról- ez minimum 50 méter hátrány azonnal. A következő szakasz eléggé nyomatós ismét, majd a dupla palánk -amit azt hiszem egyre jobban sikerül abszolválnom- utána a technikai zóna, visszafordító után egy göröngyös kezdetű lejtő, majd a hurok végén már meg is tettük a kört. Ebből 13. Bíztam benne, hogy meglesz a 12, de nem sikerült. Miért?
Rajt előtt egy perces néma csenddel adóztunk Valcsó Anikó emlékének. Nyugodjék békében, legyen neki könnyű a föld!
Rajtnál hátra álltam be, és első körben már bementünk a kamionba. Szépen feltorlódtunk. Második dugó a gyors szakasz végét jelző sikánnál történt. Rögtön fél percet bespájzoltam, az eleje 4:15-20-as köröket hajtott. Sebaj, bugi a lábba, nehéz légzés bekapcsolva, húskampó bekészítve. A hátulról indulásnak azt a részét szeretem, mikor utolérem a többieket. Most sem volt másként: Thommey, Szász Viktor, Káldi Tamás, végül Tóth Attilában emberemre találtam. Hol ő húzott el- jellemzően a kör utolsó egyenesén- hol tudtam mindig annyit csípni a hátrányomból hogy felérjek rá. Fejes Gábor az élen nem teketóriázott, a 4. körben megadta az első körhátrányt. Talán még megúszom eggyel, gyerünk lábak, dolgozzatok! A 9. körben viszont amatőr hiba miatt három egész percig álltam, és láncot gabalyítottam. Egész jó helyen estem ki a ritmusból, élveztem a versenyt, a bringa remekül dolgozott alám, én meg olyan hibát vétek, hogy lustaságból nem szerelek fel rendes láncterelőt... Az újraindulás nem volt könnyű, kicsit elszontyolodtam, de új lendületet adott, mikor megláttam csapattársam Kovács Attilát magam mögött. Ő is lekörözzön, azt már nem hagyom! Ráadásul még éppen sikerült kimennem a 11. körömre, mikor Fejes Gabi behúzta második győzelmét. Feküdt neki a mai pálya.

Frissen, fitten

Csodás erdei pályán biciklizünk, ugrálunk

Eddig tartott számomra a verseny

Már nincs sok hátra!

Valaki visszahozná a tüdőmet? A pályán felejtettem

Egy hetem van köszörülni a csorbát. A hírek szerint ez volt az utolsó, ilyen kellemes időben rendezett cross verseny. Tényleg furcsa, bő 10 fok, napsütés... novembert írunk?

Összefoglalva (mert azt is kell): Tóth Andris és segítői remek versenyt rendeztek, a kellemes időjárásnak is hála, rekordszámú 150 feletti nevezővel. A pálya jó, a szurkolást köszönöm, találkozunk 24-én Salgótarjánban!

Kütyük, motyók


Csoda történt, nem az utolsó pillanatban készült el a bringám.
Jó munkához, megfelelő szerszám kell.
A karbonvázas cikokrossz vázam megérdemli a tuningot. Nekem meg tetszik az eredmény. Miért?

Elsőre semmi különös nem látszik. Egy sima V fék, már a teszkós bicikliken is ilyen van. Vagy mégsem? Első különbség a korábbi Deore LX fékhez képest, hogy ez nem középhúzós. Tehát nem kell bowdenvezető, sem zsiráfnyak, semmi ami tompítja a fékhatást. A csavaros fékpofák nagy előnye, hogy a beállítás ideje percekről (rosszabb hangulat esetén órák) másodpercre csökken. És marad a helyén fixen. A fékhatás kiszámítható marad. Ez egy versenyen elég nagy piros pont. Végül, de nem utolsósorban az különbözteti meg az átlag V fékektől, hogy ez mini típus- országúti fékkar kompatibilis. Mindkét oldalon állítható rugóerővel, árához képest korrekt a kidolgozása. 

Hogy milyen a gyakorlatban? Még csak pár kilométert tettem meg az új fékkel, de bekoptatás nélkül is sokkal jobb, mint a régi kanti (ami a maga idejében, újkorában sokkal többet tudott mint ma, megfáradva).

Másik hasznos tuning azoknak kedvez, akik nem annyira ügyesek a koskormánnyal való irányításban.

Kiegészítő, más néven ciklokrossz fékkar. Nagyon elmés szerkezet, a fékkar működését a hagyományossal ellentétes módon éri el. Ha meghúzza az ember a fékkart, mert teszem azt a lejtő alján, még a nagy fa előtt szeretne megállni, akkor nem a bovdenszálat húzza meg, hanem a házat "nyújtja meg" az elmozdulással. Zseniális. Plusz van rajta állítócsavar, így könnyű a féket finomhangolni.
A legjobbat a végére hagytam:

Fulcrum Racing 5. Azoknak, akik Campagnolo kereket szeretnének, de Shimano váltójuk van. A belépő modellnél eggyel jobb, a gyári tömeg adatnál azért súlyosabb egyéniség (1680 helyett 1760g), de ha azt veszem, az eddig használt kerékszettemből az első kerék nehezebb volt, mint ebből a hátsó...
A racsni hangja a japán csendhez szokott fülemnek elsőre furcsa volt. Mint egy orosz vekker. Vagy mintha kártyalapot pörgetnék a küllőkön. Majd megszokom. Az első méterek... mit mondjak, eléggé meglepő. Mintha nem lenne alattad kerék, csak lebegne a kerékpár a levegőben. Bő negyed kilótól szabadult meg a bringa, de hatványozottan érződik a könnyebb kerekek kisebb tehetetlensége. Nagy lelkierő kell, hogy ne ezzel menjek mindenhova. Jobbat nem érdemlek, de ennyi kellett. :)
Görgőzésre, tré időre már megvan a "használós" kerékszett, ma is megvolt a másfél óra szobabiciklizés. Az állványon nem számít az a pár(száz) gramm plusz.
Hogy a gasztro-fetisiszták se maradjanak csemege nélkül, elárulom: edzés után a vacsora kelbimbós rakott krumpli volt, majdnem vega módon elkészítve. Még élek!

Vissza az alapokhoz, vissza az alapokat!



Mielőtt belekezdenék mai mondókámba, ejtek pár szót, miért voltam méricskélni.
Olivért 2003-ban ismertem meg, életem első versenyén, éppen akkor nyert a Harang-féle 24 óráson, a Hármashatárhegyen. Segítek a történelemkönyv lapozásban, 2003-at írtunk. Később párszor feltűntek előttem Szilárddal (igen, Buruczki), mint a Magellan Team tagjai. Őszintén szólva egyikükről, gyakorlatilag az egész hazai montis, kerékpáros mezőnyről nem tudtam semmit. Országútizni akartam, és azt olvastam a profik edzőt "használnak". A sorsom az pecsételte meg, mikor talán egy fórumon hirdettek spinning órát, amit Olivér tartott. Nem sokkal később ő lett az edzőm.Az edzésterveken felül, emberileg is sokat tett azért, aki lett belőlem. Kézenfekvő volt, hogy most a komolyabbnak mondható újrakezdésnél- hiszen 2013 "még mindig átmeneti év" volt- újfent hozzá fordultam.
Maga a mérés nem bonyolult: tekerni kell egyre nagyobb intenzitással addig, míg elérem a laktát küszöböt. Ez tekinthető a kályhának. Állóképességi sporttal kacérkodóknak ajánlom egy hasonló teszt elvégzését. Megkönnyíti a későbbi edzésterv összeállítását.
A következő lépés, a reális (vagy inkább óvatos) célok megfogalmazása. Ezzel könnyű dolgom voltt, tudom hogy soha nem leszek gyors, sem túl ügyes. Kezdjük erőltetni az endurance versenyeket! No nem valami komoly "elitrészer" profizmusra kell gondolni, csak annyi, hogy hosszú távú versenyeken tervezem a célba érést. És a célba érésen van a hangsúly, nem a rajthoz álláson. Ehhez pedig masszív alap szükséges. Az idei 8 és 10 órás versenyek, illetve a háromnapos Horal Tour is "bejött". Ez mentálisan nagyon sok erőt adott, és ad az elkövetkező hónapokra. Persze változatosságként lesz néhány maraton is, de a fő verseny 2014-ben június közepére esik. Köze van 2005-höz, eddigi legsportosabb évemhez. És ezzel vége is lesz a nyári szezonomnak. Még nem tudom eldönteni a hideget vagy a meleget nem bírom jobban. De valahogy nincs kedvem a rajt után öt perccel a hőgutától lefordulni a bringáról.
Kedvesebb az életem.
Olivér adott egy edzésterv keretet, számokkal, időszakokkal. Nem túl bonyolult az ügy, de hiába írom le, másnak akár neked kedves olvasó lehet inkább árt, mint használ.
A márciusi edzőtáborig unalmas bélyeggyűjtés lesz, ha az idő engedi kint a szabadban, síkon, aszfalton. Ha nem, és ez lesz a jellemzőbb, akkor szobabiciklizés. Megpróbálok alkut kötni, hogy időnként kocogással dobjam fel a hangulatom, de szigorú a megcélzott pulzushatár.
Még beszerzek pár könyvet, hogy minél több tudományos okom legyen kifogásokat gyártani. Ebben Orsi fog segíteni nekem. Talán el is tudom olvasni tavaszig mindet.
A heti 10-12 órányi edzésről igyekszem néha hírekkel szolgálni, persze ha van rá igény.

Hajrá, bringára fel!

Mennyi? 160!


Kissé átköltve a klasszikus viccet teszem aktuálissá.
Történt ugyanis, hogy beköszöntött az ősz, véget ért az utolsó nyári(nak mondott) kerékpáros program. Ez egy fontos dolgot jelent, mégpedig azt, hogy pár hét pihenő után el is lehet kezdeni az alapozást 2014-re.  Ki hinné, de már több, mint tíz éve indultam kerékpáros versenyen. Így a következő évet illene komolyan vennem. Az eredményekben gazdag 2013-as évet ha nem is tudom megismételni, találtam célokat. A megvalósításhoz Lőrincz Olivér segítségét kértem. Egy gyors mérés, pár tűszúrás és kész is. A vérből egy nagyon fontos számot tudtam meg. Ez a szám a röviden laktát küszöbnek nevezett pulzusszám. Röviden arról van szó, ha e fölé megy a pulzus, akkor már nem esik jól a biciklizés hosszú távon.
Most tehát már tudom, milyen gyorsan  vagy inkább lassan érdemes mennem ahhoz, hogy jövőre a legsimábban vegyem azokat a megmérettetéseket, amiket kinéztem. Van ezek között egynapos, többnapos illetve extrém hosszú távú mtb verseny. De versenyenként minimum 100 km, hogy jó legyen a versenykilométer/nevezési díj arány. A mérés után szakszerű tanácsokat kaptam. Volt, amit terveztem eddig is, volt amin meglepődtem. Megint tanultam valamit.
Mostantól egy kiszáradt csiga sebességével fogok kerékpárolni. Mert attól fogok gyorsan menni, ha most lassan hajtok. Érthető?
Kitámasztó segédkerekeket vennék...