Fókuszban

Az elmúlt 9 hónap, és a közösen megtett 10000km után már érdemes írni egy "tesztet". Mi az ami tetszik, és mi az ami nem a Ford Focus kombiban.
Nem tudok olyan hosszú referencia listát felmutatni, mint az autós újságírók, amit leírok sportszakmailag nem megalapozott. Szubjektív vélemény.
Már leírtam, hogyan sikerült megtalálni Őt
Röviden összefoglalnám a sztorit, kattintáshoz lusták kedvéért:
Mivel már untam az abszolút megbízható, jól felszerelt Suzukit (benzinkútra mindig vittem kanát, hogy lehessen belőle lefejteni benzint, olyan keveset fogyaszt), meg ugye hirtelen elszórni való tőke is összeállt, indulhatott a herda. Maximum pár havi fizetést tessék elképzelni, mint pénzmag így hiába a legnépszerűbb használt autó idén a BMW 3-as típusa (döbbenetes mennyiséget hoztak magyarországra 2014-ben), nem számoltam vele. Gyorsan kijött a matek, hogy ezredforduló környékén gyártott, alsó közepes méretű lesz a kiszemelt, a biztonság kedvéért és a futásteljesítmény miatt benzin motorral. Első  lépés mindenképpen nézzük meg alaposan. Hiszen sokféle típus van, mindegyik már kimondottan megbízható (persze ezt befolyásolja az előző tulaj(ok) hozzáállása), tehát ami nem tetszik nyugodtan ki is ikszelhetjük a keresőből. Majd jön a hozzáértők véleményének összegyűjtése. Például itt egész alapos, és objektív képet kaphat az ember. Egy-egy ember véleményét kezeljük kellő gyanakvással.
Esetünkben a választás gyorsan ment, a külső szerencsére nem takar nagyon problémás technikát. Már csak a megfelelő darabot kellett megtalálni, ami egy Focus esetén még ha kombi sem túl bonyolult- több száz eladót találni mindegyik kiadásból.
Aztán mikor ott állsz előtte, felgyorsulnak az események.
Papírmunka gyorsan flottul ment (főleg mivel egy normális, becsületes kereskedő végezte), a kesztyűtartóban szervizkönyv igaz nem végig pecsételve, de reális volt a 192000 km futás sugallta állapot. Az előző tulaj elérhetőségével, ha szeretnék írhatok neki. Nem kell időutazó féreglyukat kutatnom, hogy mondjuk hogyan lehet kevesebb km, ha még a füzetben is többet igazoltak vissza több évvel ezelőtt. Biztosan azóta csak hátramenetben használták.
Első benyomás: kényelmesek az ülések, és némi oldaltartásuk is van. Látszik, hogy a tervezők a belsp tér dizájnjával is foglalkoztak, nem csak a külsővel. Nem elégedtek meg a másolással (saját modelljük, vagy a "minta" folkszvágen aktuális generációja alapján). Mondjuk amennyit tudok az előd Escortról érthető ha tiszta lapot akartak nyitni, amibe nem fér bele, ha valami hasonlít az elődre. Nekem kimondottan bejön az ívelt műszerfal, alig találni egyenes vonalat. Nem fáj a szememnek, ha körbenézek belül. Ennek persze köze van a felszereltségnek, ami köthető a motorhoz. Négy légzsák, ami akár működhet, ha eljön az ideje. Bőrből jutott a kormányra, váltókarra, könyöklőre. Minden, de minden kézre esik. Az elektromos ablakok (mind a négy le/fel automata), a rádió alapfunkciói. Ez akkoriban nem egy modellnél vagy feláras extra, vagy elérhetetlen ergonómiai álom volt. Tetszik az ablaktörlő okos állása, lefelé nyomva addig töröl, míg lent tartom a kart. Pár cseppnél, vagy ha szembe jövő telibe fröcsköli a szélvédőt, igen praktikus. Ahogy a csomagtér nyitó gomb. Könnyű volt megszokni a Suzuki ülés melletti karját, a műszerfalra tett gomb pedig kényelmes is. Többen panaszkodnak "de hol van a kilincs" kérdéssel. De így legalább nem tudják "véletlenül" kinyitni a csomagtartót. Apropó, hátsó tér: 520, azaz ötszázhúsz liter alaphelyzetben, ablakig pakolva. Az addigi 220 után- nincsenek szavak. Az ajtó lökhárítóig leér, lecsukáshoz tartozik a szokásos mélyedés hogy ne legyen sáros a kezünk. Másnak ezek evidens dolgok, nekem használni újdonság, de a jóhoz könnyű hozzászokni. Ha lehajtjuk a hátsó üléseket, a sima, filcborítású hangárban simán lehet aludni (Orsi tesztelte, neki még hosszú is), vagy a 1,5 köbméter jól jött költözés idején. A hátsó üléstámla igaz, hogy 2:1 arányban dönthető, de az ülőlap nem. Itt elfért volna pár zsanér pluszban.
Milyen menet közben? Csendes. A modern autókkal nem veszi fel persze a versenyt, de egy gramm mániás kisautóhoz képest sokkal jobb. Az 1,8-as motor normális tempójú közlekedésre bőven elég, emelkedőkön is inkább a gázpedál állása befolyásolja a sebességet, nem a szélirány. Nyolcszáz kiló helyett közel 1,2 tonna, erre mondják hogy emberes különbség. Mégis a nagyobb ménes könnyedebben mozgatja a bódét. Ami nem döcög, dülöngél, sokkal stabilabban fekszi az utat. Mondjuk ez a többi alsó középkategóriás, hasonló tömegű autóra igaz. Az átlag 1,6-os motorhoz képest plusz 200 köbcenti több előnnyel jár. Lóerőben, nyomatékban és fékben is többet ad. A nagyobb motorhoz hátra is jár a tárcsafék. Amit csak a modellfrissítésnél kapott meg a gyengébb változat. Külön plusz, hogy a nagyobb motor tartalékot jelent, nem többlet fogyasztást. Jellemzően országúton használjuk, nagyrészt bejáratott útvonalon. Nos, 6,5-6,7 liter száz kilométeren nem kirívó érték. Persze ez feltételezi, hogy jófiú a sofőr, és megelégszik a 90-100-as tempóval. A spórolásban partner a váltó is, kategóriatársakhoz képest  hosszabbra áttételezett- ebben egyezik a kis Suzukival. Nem mindegy, hogy a motor 2500-at, vagy 3000-et forog, órákon keresztül hallgatva elég zsibbasztó.
Ősszel elértük a 200000. kilométert, csodák csodája az autó nem hullott azonnal darabjaira, és vált eggyé az univerzummal.
Szerviztapasztalatokról is beszámolhatok, ha nem is hosszú a lista. Eddig volt egy olajcsere. Sima 10W40 olaj, hozzá "ezerforintos" szűrő... Mi ez, Swift? Nyilván, hosszabb távon el fog romlani ez-az, eddig működik. Amit érdemes lenne megjavítani, a műszerfal világítás, a váltókar visszahúzó rugó, és a  letört antennacsonk cseréje. Ezek pepecselős munkák lesznek, mivel rejtett helyen van a gyulladás. A kiégett izzót egy perc cserélni, jól hozzáférhető helyen van, a cseréhez szerszám sem kell, csak két ujj.
Pozitív élmény volt a téli gumi beszerzése. Mivel "csak" 15 collos a kerék, kimondottan barátiak az árak. Komolyabb problémát a típushoz való acél keréktárcsák beszerzése jelentette.

Lehet óriási mázlim volt, de szerintem egyáltalán nem lehetetlen nem lefingott használt autót venni amiben van hely, kulturáltan működik, és nem annyira fapados, hogy szálka megy a hátsódba. Remélem, évekig velünk marad.

Jöhet a tél!

Immár bő fél éve tart a teszt. Volt költözés, hosszú hétvége csomagokkal, családi körút, meg csak utazás a megszokott útvonalon. Néha kihasználva a 1,5 köbméteres rakteret, de azét az 520 liter sem kevés. :)
Nos, hamarosan írok egy hosszabb élménybeszámolót az eddig együtt töltött időről. Mindenesetre biztató, hogy óra szerint túllépte a kétszázezret, és nem hullott darabokra. Sőt!
A november a sárguló leveleken és a korai sötétedésen kívül még (legalább) egy dologról nevezetes: a hőmérséklet tartósan kezd csökkenni, átmenet a télbe. És az út sem melegszik oly erősen, ha kevés fény éri. Ezért is indokolt némi alkalmas gumiabroncs használata.
Eljött az idő az első komoly(abb) beruházásnak. Hiszen téli gumiból nincs éppen készletem. Sőt, az alu felnit sem akarom kitenni a sónak- mellesleg praktikus csak akkor szerelni a kereket, ha új gumit teszünk fel, és a kopottat le.
Mivel nem akartam kiköhögni egy gyári szettet (14 éves autóra?), így maradt a használt piac. Ekkor szembesültem az elég gyenge kínálattal. Vagy volt viszonylag olcsó, használható gumi, vagy a Focushoz passzoló felni. A második volt a ritkább, még "drágán" sem áll hegyekben. Több napon át túrtam a hirdetések között, míg végül találtam gumizott felniszettet tízezerért. Ha az összes gumi kuka érett, csak a felniért megéri. Lényeg, lett négy kerék 2 kukás és 2 véleményes állapotú Dunlop gumival- természetesen import holmiról van szó. Mondanom sem kell, simán "bedobtam" a csomagtartóba.
Az első kerekeken lévő téli gumik gondoltam jók lesznek, így pont kijön a nyolc kerék, és egész évre megvagyok. Csak meggyőztek, hogy a 2,5-3 milliméteres profilmélység annyira nem menő, így lett profi módon 185/65-ös Kormoran (Michelin X kategória). Plusz csavarszett, kerékőr nélkül. Hol szerezzek kerékőrt, szombaton egy vidéki kisvárosban?
A megoldáshoz szükség van egy vasárnap este is nyitva tartó gumis műhelyre, ahol olyan kerékőr anyát is tartanak, ami szinte csak az első generációs Focushoz jó. Sőt, egyből választhattam is nyitott vagy zárt verziók közül. Persze várhattam volna hétfőig, de nekem a nyugodt alvás többet ért. Megvan, felszerelve:

A nulláról indulva, most sk tudom cserélni a téli és nyári kerekeket, ez a gond évekre letudva. Felelősségteljesség: pipa!

A végösszeg ~90K jött ki. 

Berepülés

Nagyjából egy hónap alatt sikerült távirányítással átíratni a "vasat", közben apukám alaposan rendbe tette. Mert szegény nem volt egészséges. Külsőleg mondjuk árulkodó, ha utólagos indexek, és a ráncfelvarrás előtti fejidom+ lámpa van egy motoron. Mondjuk ez addig nem zavar, míg a vázzal nincs baj, és az oké. Ez a vegyes kinézet nem csúnya, legalább egyedi(bb) a többinél.
Nos, a vásárlás már egy ideje érlelődött, egyre erősebb hullámokban tört fel. Egészen addig ellen tudtam állni, míg meg nem láttam. 270-ért még kis hibával is simán. Mondjuk ezt a csávó elfelejtette megemlíteni, a próbaút meg nem lehet egy Zalaegerszeg-Miskolc retúr, a Mátrán keresztül.
Szóval, első hiba a lámpa hiba- vezeték kidörzsölés. Ereszti a vizet- termosztát tömítetlenség. Ezek még viszonylag egyszerű bakik. A komolyabb gond a rossz karburálás miatt volt. Mondjuk nem tűnt fel a 800 decibeles koppány csövek mellett, meg azért így is ment elég szépen. Amióta ki lett javítva a karburáció, és szinkronban dolgozik a két porlasztó, azóta nem durrog, vagy hirtelen indul meg, van rendes nyomatékgörbe, meg amúgy is- sokkal finomabban jár, például van stabil alapjárat. Az eredeti gyári hangtompítók visszaszerelése is jótékonyan hatott a járáskultúrára (és nem süketül meg tőle az ember).
Nos, az első komolyabb próbaút még nem volt hosszú, egy Ajka-Noszlop-Devecser háromszöget gurultunk a száradó félben lévő aszfalton. Mondjuk nagy mázli, mert ezen a környéken is van Autobahn. Simán, egyenesen húzott, újrakezdőként azért nem forszíroztam a száguldozást. De sokkal jobb volt, mint először.
Vasárnap kihasználtuk a jó időt, és ebéd után indult a móka. Kicsit szűkre szabtam az időtervet, Veszprémet a 8-as úton közelítettük meg. Addig sem volt unalmas (mondjuk erről gondoskodott pár féreg, 40-es táblánál fél méteres oldaltávval suhant el mellettünk úgy bő százzal, utána a csicskája), de a 82-esen már nem csak a futófelület közepe kopott. Első állomás Csesznek, csak kívülről csodáltuk meg a várat. Közben gyakoroltunk egy kis kanyargást (van mit), majd Zircen át irány Pápa, egy fagyira! Igen jól haladtunk, annyira hogy az egész kört megjártuk három óra alatt. A 125-össel mondjuk plusz egy-másfél óra. Persze az utak tele motorokkal, mindenki szellőzött még egyet, talán utoljára idén.
A motorról: egyáltalán nem bántam meg, hogy erre a típusra böktem végül. Ne feledjük, ez egy eredetileg 1985-ben bemutatott típus, akkor nagy szenzáció volt a félliteres kategóriában. A korszakalkotó GSXR (a első "százlovas" 750 köbcentis) bemutatása után egy évvel. Akkoriban ekkora teljesítmény elég volt. Igaz, többet nem is nagyon lehetett biztonságosan az útra vinni, hogy még használható is legyen, és sportos. De ez a 60 lóerős sportos motor hamar népszerű lett, és versenytársak híján szépen fogyott. Meg is értem. Ez a motor a "pontjó" kategória mindenese. Kicsi, keskeny de nem kell rajta nyomorogni. Éppen kétmázsás tömege is "pontjó", nem fújja el a szél, de nem is viselkedik, mint egy fagyasztott mamut. A 17-es kerekekkel már stabilabb mint volt (ezt csak olvastam, nem tudom megcáfolni), a rugózása inkább túrázósan kényelmes, mint sportosan feszes. Van rajta idomzat, így némi szélvédelmet is nyújt, de a motor lényege is látszik. A két henger dobolása élettelivé teszi. Mivel viszonylag kicsik a hengerek (darabja 250 köbcentis), mohón veszi a fordulatot mégsem szól úgy mint egy porszívó. Enyhén zsibbasztó vibrálás jut el az utasokhoz, mondjuk jóval kevesebb mintha fele ennyi henger dolgozna a blokkban. Már 4000-es fordulattól veszi a lapot (szadista hajlamúak lemehetnek 3500-ig), szépen húz, de 7000-nél rátesz egy lapáttal. Kisimul a hangja, kapaszkodni kell erősen. A motorfék olyan, mintha fékezőernyőt dobnék ki. Legalább tovább tart a fékbetét. Mivel eredetileg "csak" 60 tagú a ménes, nem kell aggódnunk, hogy tizedmilliméter pontosan tartsuk a gázkart mert különben fejre állunk. Na jó, nem túl virgonc egy mai sportmotorhoz (vagy egy jóval erősebbhez) képest. Azért nem is gyenge. Ne feledjük, itt a 60 ló csak egy kétmázsás élettelen, és egy-másfél mázsányi élő tömeget cipel. A 0-100 elvileg simán 5 másodperc, ezt már komolynak mondott sportautók tudják, az átlag bőven lemarad. És itt nincs háttámla, aminek nekipréselődhet kis testünk. Két személlyel se lehet sokkal rosszabb az érték. Menet közben csak annyi az egész, hogy egy előzés egy közepes csavarás a markolaton. Őszintén szólva, jóval könnyebb mint autóval.
A kanyarok már egészen más kérdés. Ott még igencsak szögletesen megy(ek). Utassal, hűvös aszfalton még nem megszokott motorral, meg amúgy is kirándulni jöttünk. Azért a kanyarból kifelé érzem, hogy erősebben karolják át a derekam. :)
Szóval, eddig sűrű az élmény. Sűrű, de jó.

A cseszneki várnál

És az új motorhoz új sisak is dukál. (Nekem jövőre marad, sejtem mennyire lesz egyszerű) Orsi eddig egy nyitott tökfödőt használt, az elég is volt a 60-70-es tempóhoz. De gyorsabban haladva már alákap a szél, és ez elég kellemetlen.Szóval keressünk sisakot. Saját sisakot. Röpke kettő, vagy három hét alatt meg is lett a nyertes, de addig akadt pár zsákutca. Pedig a szempontok nem voltak teljesíthetetlenek: elérhető árú, tetsszen és a közelben megvásárolható. Szerencsére Orsinak egyre jobb az ízlése, tehát könnyen le tudom beszélni az egybeszürkéről. Már-már célt érünk, kiválasztott legalább három típust. Mondjuk a keresésben segítettem neki. Aztán kiderül, hogy a weben kinézett sisakból vagy méret nincs, vagy már nem gyártják, vagy már elfogyott idénre. Marad még, hogy mégiscsak túlhaladja a keretet. Nőknek nem készítenek olyan sok modellt, de aki mégis keresne, nekünk (tetszési sorrendben) a Motowell, az LS2 és a nyertes márka jött be. Előző kettő még idei modellek, viszont a nyertes egy Caberg 103 Diva már erősen kifutó. Ugyanez volt a helyzet a tengerkék színű LS2 bukóval is, ami idén már pink lett. Azt Hollandiából meg tudtuk volna rendelni, kösz... Budapesten a Cabergből csak más méretekből tudott Orsi próbálni, de nagy szerencsére sógorjelöltje pont debreceni. Mondjuk a szerencse inkább ahhoz kellett, hogy egy ottani motoros bolt hirdessen aukciós oldalon, pont M méretet. Köszi a postát! Így történt, hogy következő héten már meg is kapta szép, fehér alapon rózsaszín-fekete virágos tökfödőjét. Van orrvédője párásodás ellen, nyitható szellőzői, mosható bélése, frankó zárja. A szél nem cibálja a fejét, nem csak kívülről, belülről is szép a világ ahogy mondta. 

Széles kanyarokat, gumifákat!

Adja az ütemet

A biciklizést nem lehet elfelejteni. Így van ez a motorozással is.
Amint lehet, mindig elvégeztem az éppen elérhető motoros képző tanfolyást. A rutinvizsgával nem volt gond, hiszen már előtte is motoroztunk Romet Ponyval. A boldog '90-es években, mikor a Simson volt a király, "motoros hordák tartották rettegésben kicsiny városunkat". Sokan közülük persze váltottak, nem csak köbcentiben, kerékben is többre vágyva. De van, akinek megcsúszott a kuplungja. Simson után volt egy KTM "segédmotorom". Bűnösen gyorsan ment, nem viccből volt rajta elöl-hátul tárcsafék.
1998, ekkoriban változtak először komolyabban a motoros kategóriák. Az eddigi 150 köbcentis teljesítménykorlát nélkülit felváltotta az A1. Friss jogsival, már rendszámos motorral jártunk a Veszprém megyében. Kis csúzli MZ remekül pöfékelt, a 10 lóerő viszont egy személyre is kevésnek tűnt. Meg ugye volt a közelben kétütemű sportmotor, jártunk motoros találkozókra- abban az időben a siroki dzsembori is még csak egy hosszú hétvégés program volt, nem mint egy szigetfesztivál motorral érkezőknek. És egy mérges 50 lóerős könnyű paripával még utasként is komoly a menetteljesítmény.
Hajnalban keltünk, mikor Japánból, vagy Ausztráliából közvetítették a Világbajnokság (fiatalabbak kedvéért motodzsipi) futamait. Volt ott egy vicces srác, pumukli hajjal, alig bírta magát összehajtogatni a százhuszonötös Apriliájára. Két dologról volt ismert még: általában nyert, és mindig kitalált valamit a tiszteletkörre: Valentino
Még ebben az évben lecseréltük a keleti technikát egy egészen távol-keletire. Kawasaki AR 125. Igen, nekem is ennyit mondott. Fiatalabb kedvéért leírom, akkor nem úgy ment a vásárlás, hogy kinézed a'interneten, kattintasz és másnap megkapod. Heteken át tartó hirdetőújság vásárlás, és a kétsoros aprók között találd meg a jó vételt. Képpel, mit képzelsz? Telefon is inkább fülkés. Mobil, ne röhögtess! Találsz egy jó motort, felhívod, kiderül messze van. Tárcsázol. Imádkozol, hogy a hirdető vegye fel a telefont, és képes legyen elmondani legalább annyit, amiből el tudod dönteni, egyáltalán érdemes elutazni. Alapvető bizalmi kérdés, hogy a hirdetett bármi állapotát hogyan írják le- így keresni, mint kikormolt alagútban az ugróiskola. Nos, szóval ilyen apróhirdetések között találtam a Kawasakit. Ja igen, gugli sem volt, ami 3 ezredmásodperc alatt elárasztott volna információval a típusról. De jó áron volt, megnéztük megvettük. Erről van szó: AR 125
Finom kis szerkezet volt, a '80-as években a versenysportban még egyeduralkodó volt a kétütemű technika, nagyobb fajlagos teljesítménye miatt. A forgótárcsás vezérlés eltért a konkurencia által alkalmazott membrántól, bár ha a Trabantnak jó, akkor nekem sem lesz rossz. Büszkén támasztottam le Sirokon.
Egy évvel később már egy komoly sportgépet hajtottam: TZR 125
Ezen minden megtalálható, amire egy fiatal nyálelválasztása beindul: a királykategóriában induló prototípus versenymotorok ihlette fényezés, teljes idomozás, pörgős motor, ilyen szelep olyan csappantyú... Nem az Euro norma. :) A 24-es úton egyikünk Rossi volt, a másik Kevin Schwantz és néztük kinek van még majrécsíkja. Igaz, 90-el is alig mentünk, de fejben simán megvolt a 300.
Aztán baráti ráhatásra, elkezdett érdekelni a terepezés. Ahhoz meg egy gyorsasági motor korlátozottan alkalmas. És küszöbön volt nagykorúságom beteljesülése.
Az A kategóriát egy 250-es sportmotorral szereztem meg. Novemberben, egy 150kg+pilótát 50 lóerővel cibáló puskagolyóval, amit nem lassú szlalomozásra terveztek. Másodszorra sikerült a rutin vizsga. Végül nem mentem vele többet, nem éreztem méltónak magam hozzá: Suzuki RG 250 Walter Wolf Edition. Szerfelett agresszív, és makrancos egy dög volt. Rendszámos versenymotor szinte.
Mivel már kezemben volt A jogsi (szó szerint), ki is akartam használni a lehetőséget. Volt olcsón egy Honda XL 250 1972-ből. Nagy, széles kormányával kényelmes tartással, játszi könnyedséggel lehetett irányítani. Sokkal könnyebben, mint egy százhuszonötös sportgépet, ami elvileg sokkal kevesebbet nyom a mérlegen. És a motorja... legyen annyi elég, hogy Gyöngyös, és Eger között egyszer sem kellett váltani, pedig van ott valami Mátra nevű buckagyűjtemény. Nyomaték, és Hang. Engem megvett kilóra. Hiába lehet gyorsan menni egy sportgéppel, élvezetesen egy keskeny építésű, széles kormányos motorral. Persze a tévében mindig a Ducatinak szurkoltam, a 916 szerintem minden idők legszebb motorja.
A Honda már sajnos nagyon öreg volt, harminchoz közel már minden nap ajándék. Colin Chapman után vallom, ha valami könnyű, nem kell erős motor bele. Ellentétben Enzo Ferrari hitével. :)
Mi legyen a következő? Keskeny, fordulékony, könnyű és nem tizenkettő egy tucat. Találtam is egy típust, majd hosszas várakozás után enyém lett: Yamaha SRX 600.
Ez a motor egy modern, gyári café racer. Ez nem kényszerből, karambol után a felesleges vagy menthetetlen alkatrészek ledobásával "helyreállított" gép. Egy régi angol közmondás szerint: "Ami nincs, nem romolhat el." Tehát egy henger, de négy szeleppel hogy erő is legyen, önindító helyett berúgókar. A nomatékgörbéje egy vízszintes egyenes, igazán nem gyors, de az engedélyezett és nem is túl veszélyes sebességtartományban igen combosan viselkedett. Kereket blokkoló motorfékkel. Alapjáraton remegő test. A berúgókar hasznos lopásgátló volt, csak én tudtam beindítani. Mondjuk egyszer letört, no akkor megizzadtunk, mikor be kellett tolni- lejtőn, ötödikben kb. huszonhatodszorra sikerült. Vagy mikor egy randi után, induláskor elszakad a kuplungbowden. Ott nyomogathatod a gomb helyét. :) Mondjuk akkor, ott nem volt vicces.
Aztán a folytatás a szokásos szomorú sztori: munkába állt, megnősült, gyerekek... Ja, nem! Mivel alig használtam, és egy újabb hülyeségre kellett a pénz (ez volt a biciklizés, 2004-et írunk) így eladtam. Anyagilag hatalmas bukta volt, de megérte.
Ugrunk az időben. A japán konkurencia igen irigyelte a Ducati sikereit, ennek köszönhető az SV650 is. Mit mondjak, vétkeztem. Éjszakákat töltöttem képek gyűjtögetésével. De álom maradt, sokáig még az is, hogy egyszer kipróbálhassak egyet. Szerencsémre, a családba mikor egy nagyvas került, nem tudom milyen szempontok alapján, de "véletlenül" egy SV650. Kezdő, női motor... senki ne higgye el! Igaz, csak párszáz métert gurultam vele, de khm... gyakorlat, és erős kéz kell ahhoz, hogy akár közepesen kihasználja az ember ami a motorban van. A sebességkorlátozást azonnal felejtse el mindenki. Csak megy, a nyeregtámasznak szorulsz, bármilyen fordulaton, akármelyik sebességben. 50-140 váltás nélkül, és nem a legnagyobb fokozatban... Köszönöm, de egyszerre túl nagy falat volt.
Ezzel viszont beleült a bogár a fülembe. Nem nem az a Bogár. Hiszen néha motorozgattunk, egy kölcsön mocival. Ami szegény csak 9 lóerőt tud kipréselni magából, ami azt jelenti a motorozás nem felhőtlen, ha rajtunk kívül más is van az úton- ami a 21. században nem is annyira ritka.
Ha egy üzlet beindul...  korábban írtam róla, nem unatkozunk. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva nem akartam csak amiatt halogatni a dolgot, mert "később drágábbra, jobbra, szebbre is lesz keret", de a pénzhalom nem berreg, nem lehet bedönteni a kanyarban. A várható használat nem is indokolja sem az erős, sem a drága vas megvásárlását. Persze, előjöttek az olyan igények, hogy szép hangja legyen. Nem a modern motorokon szocializálódtam. Könnyű legyen vezetni, ne azzal menjen el a fél szezon áprilistól júliusig, hogy újra meg kell szoknom a dinamikát. Ha alig használom, ne legyen fájó kifizetni a kötelezőket. Megbízható legyen, hiszen a motorozás a hobbim, nem a motorszerelés.
Szóval, egy '80-as évekből származó technika. Bemutatásakor 1986-ban még megfizethető árú, sportos középkategóriás motornak számított. Mire nyugdíjba küldték rendkívül hosszú gyártás után (közben egyetlen komoly modellfrissítés 1994-re) már az első példányok majdnem nagykorúak voltak, és a három fő jellemzőből csak az első maradt meg. Hamar megelőzte a konkurencia, de mégis sikeres tudott maradni. A sikernek több összetevője van. Az ár lehet nyomós érv, a potens ám megbízható technika később több más modellben is feltűnt. Teletankolva is megáll két mázsa alatt, ez segít az eredetileg 60 lóerős blokknak mozgatni a felépítményt, és segít a vezetőnek: a kisebb tehetetlenség könnyebben manőverezhető. A modellfrissítés során a motort nem, csak a futóművet és a fékeket modernizálták, javították. Ez a 2000-es évjáratú példány már a nyugdíjazás előtt nem sokkal készült. Valószínűleg lesz még pár meglepi, avagy akna amit ki kell még iktatnunk a tökéletes működéshez. Itt van rá az egész tél, nem sietek sehova. De a moci viszont nem cicózik. Még így, kicsit betegen is megy, mint a mérgezett egér. Mint korábban az SRX, a legális sebességek határáig remekül megy, és nem kínzás, ha jön mondjuk pár kanyar, amit mondjuk alig hatvannal lehet bevenni. És egy dombra nem negyvennel megy fel, hanem amennyivel szeretném. Alapjáraton úgy zakatol, mint egy traktor. Húzatás közben eléri a hatezret, már ordít. Gázelvételnél hörög, morog. További bizonyíték, hogy jó lesz a motor: Orsi a Kab-hegyen leszállva nem tudott megszólalni, és a mosoly is megmaradt :)

Visszatért egy érzés.

Üresjárat nélkül

Hol is kezdjem?

A Mega Bakony után, jól is esett egy kis pihenő. Gyakorlatilag csak munkába járásra használtam a bringát. És ahogy a dolgok állnak, ez őszig nem is fog változni. Miért?

Először is, kaptunk egy öröklött lakást. Már tervezgettük egy ideje a költözést, de mikor lett jelentkező egy további lakóra albérletünkben, felgyorsultak az események. Akkor most jött el az idő! Köszönjük az elmúlt évet, nagyon jól éreztük magunkat! Igaz, végül mégsem lett „nuszáj” a költözés, de addigra már túl sok energiát fektettem az előkészületekbe. Hirtelen sürgőssé vált egy minimális felújítás. Annyit tudni kell a lakásról, hogy egy idős dohányzó hölgy lakott benne. Tele régi holmikkal és persze a füst alap. Minden ajtónyitásnál arcul csapott, mindenből áradt a megkövült dohányszag, szóval nem egyszerű a helyzet. És mi ide költözünk egy hónapon belül? A lehető legnagyobb negyvenfokos kánikulában szedtük le a tapétát, tekertük fel a szőnyeget. De ahhoz képest, hogy tapasztalat és szakértelem nélkül vágtunk bele, egész jól sikerült. A sárgára csúnyult tapéta helyett fehér lett a fal, a közeli Diegoból vettünk puha szőnyeget, és leterítettük. Július végén el is kezdtük a pakolást. Betáraztunk nagyméretű dobozokból, ragasztószalagból. Majd pár kör alatt át is vittük- a kocsi jól vizsgázott, talán utolsó körben tudtuk teletömni. Azóta dobozok között élünk. Közben persze, akadt más is. Kaptam egy felkérést, vázjavításra- köszi Sala- egy karbon Dogma sínylette meg az erőszakos behatást. Nem egy egyszerű repedésről van szó, a váz konkrétan két darabba tört, hiányzott is némi anyag. Nem lesz szép, nem tudok nyugodt szívvel garanciát vállalni rá, csak teszt alapján. Vagy nehezebb lesz a végeredmény. A csiszolást csak Ajkán tudtam elvégezni, hogy azzal is időt spóroljak. Végül összeállt a keret, az eszközökhöz képest szerintem tűrhető eredménnyel. Remélem, a külcsínnel ellentétben a tartóssággal nem lesz probléma. Erről is lesz majd poszt. Kis bökkenő, hogy a képanyag a PC-n van, ami úgy döntött már nem várja meg a költözést és rejtélyes hibát produkált- azóta sem tudom használni. Az adatmentés még hátra van, fontosabb dolgok miatt. A másik vázra én jelentkeztem, csapattársam Kurucz Gábor összteleszkópos alumínium váza adta meg magát. Amolyan „addig guruljon, míg másik nem lesz” javítás, könnyebb dolgom volt mivel csak a tartósság számított. A Merida vázból kiindulva (köszöni szépen, még mindig tart), nyugodtan estem neki az alumínium váznak is. Közben van érdeklődő más területről is. Szóval lakás lakhatóvá tevés közben kis fusizás éjjelente, közben munka is van bőven szerencsére. A nyári szünet már igazán kellett, nagyon rám fért. És engedve a csábításnak, július utolsó napjaiban megkerültük a Balatont. A kezdeti nagy lelkesedés ellenére, végül négyen vágtunk neki a háromnapos kalandnak. Mi ketten és Zsuzsi+Balázs (vagy fordítva?) indultunk Zánkáról. A szállásokat neten jó előre (indulás előtt két nappal) lefoglaltam. Az első nap jól telt, ismerős tájakon gurultunk, ezúttal felmentünk a szigligeti várba. Hatalmas területen, egész jól tették turistabaráttá ezt a műemléket. De sokat nem nézelődhettünk, Füred felől vészjósló vihar közeledett. Mire legurultunk a 71-es úthoz, el is eredt az eső. Bár áztunk, de sem hideg nem volt, sem nem lettünk csurom vizesek. Ennek ellenére Keszthely határában megálltunk, megvártuk míg eláll. Keszthelyen, a parti soron költöttük el ebédünket, pontláttuk a Magyar Nagydíj utolsó köreit. Volt meglepetés, mikor a piros autót láttuk az első helyen. Most már elmondhatom, felvételről visszanézve is izgalmas futam sikeredett Mogyoródon. No de vissza a Balaton partjára: a srácok már kezdenek fáradni. Innen már alig 20-25 km Balatonfenyvesig, ahol vár minket a bevetett ágyikó. A maradékot teli hassal gyorsan ledaráltuk, a házat is sikerült megtalálni. Kedves házinéni várt minket, gyors frissülés után szaladtunk is a strandra, csobbanni egyet. Elmondhatom, estefelé nagyon jó, meleg volt a víz. A lapos déli partot persze még most sem tudtam megérteni. Gyorsabban mélyülő vízhez vagyok szokva. Mire véget ért a vízilabda EB döntő, már éppen dőltünk be az ágyba. Reggel ki frissen, ki egy kissé fáradtabban kelt. Mivel Balázsék nem bicikliznek túl sokat, úgy igyekeztem kiválasztani az etapokat, hogy időben előre haladva egyre könnyebbek legyenek. Az első nap dombos 75 km-e után most ugyanekkora táv várt ránk, de síkon. Nos, nem tudom mitől de ezen a napon máshogy telt az idő. Igaz, Fonyódon és Lellén is felmentünk a kilátókba (amik ugye nem alacsony pontokon vannak), és gyönyörködtünk a kilátásban. Voltunk boltban, gyógyszertárban, szépen ellazáztuk az időt. De úgy 5 óra alatt talán 30 kilométerrel kerültünk közelebb a második napi célhoz. Balatonszemesen muszáj volt beiktatni egy hosszabb ebédszünetet. Siófokon idén valahogy nem adta ki a logikus partmenti útvonal, ezúttal jobban bevettük magunkat a városba. Még olyan tényező, ami nem javítja az átlagtempót. Az aranyparti étkezős bazársoron már eléggé elcsigázottnak tűnt a társaság. Aztán észrevettem egy méretes tüskét a kerekemben. Ha kihúzom, ragaszthatok. Hátha kibírja estig, ha többször pumpálom. Siófok üdülőtelepig bírta, itt már meg kellett állnom. Többiek előre, majd később találkozunk a címet tudjátok hova kell menni. Pont mire összeraktam a bringát, elkezdett ömleni az eső. Eresz sehol, gyerünk a többiek után! Orsi megvárt egy Hekkelde és Lángosda nevű vendéglátó egység ernyői alatt. Itt vártunk pár percet, Balázsék a világosi vasútállomáson jártak ekkor. Ez már így fog esni, hiába csökkent az intenzitás, jobban úgysem ázunk el. Az eső ellenére egyáltalán nem volt hideg, sőt. Viszont, mire a világosi fennsíkra értünk, elállt! Csodás volt a kilátás a tiszta időben. Akarattya előtt összerázódtunk, és együtt értünk az erdőben kialakított Borsa Tanyára. Aki kedveli a szocreált, vagy volt a ’80-90-es években nyári iskolai táborban, az azonnal otthon érezheti magát. A zuhé miatt nem tankoltunk fel ennivalót, így besétáltunk a közeli strandra. Keddre már nem maradt sok, alig 60 km nagy része ismerős tájakon. Ez sokat számít már, ekkora távnál. Almádiban, és Füreden is fagyiztunk, végre ettünk lángost, teljes volt a nap. A vége kicsit elfáradós lett, de körbeértünk. Másnap mehettem dolgozni, amolyan önszorgalomból.

Augusztus első hétvégéje hagyományosan a Bükk Maratont jelenti a hegyikerékpárosoknak. Mi mentünk itatni, lazulni. Szarvaskőn szálltunk meg, Orsi jó barátainál. Jánosról tudni kell, hogy amit ő nem tud a szarvaskői várról és környékéről, azt nem is érdemes tudni. Vacsora előtt fel is mentünk megnézni a romvárat. A sok információ és a mennyei ételek megtették hatásukat. Szinte a tyúkokkal feküdtünk. Vasárnapra így sem aludtuk ki magunkat- mondjuk mostanában ez nálunk nem divat. A versenyről csak pár szót: kis hibákkal, de mindenki megkapta a magáét, szép sikerek is születtek csapaton belül. Hogy elüssük az időt, besétáltunk Felsőtárkányba a hűs forrás vizéből inni, és felkutatni az érthetetlenül egy napos rétes fesztivál maradékát. Találtunk sütit. J Vége lett a versenynek, gyorsan összepakoltunk, és a Kurucz expressznek hála gyorsan haza is értünk.

Eddigre lett elegem a rohanásból. Most azonnal irány Ajka, nem akarok SEMMIT csinálni! Ez A terv. Tehát még vasárnap este beszórtunk pár napra elegendő ruhát, hiszen jövő hétvégén már a Tátra lábainál fogunk aludni. Aztán máshogy alakult. Kedden kapjuk a telefont, most azonnal nyissuk ki a lakást, mert ázik az alsó szomszéd! Remek, csak 150 km-re vagyunk és egyáltalán nem akartam visszamenni még 1-2 napig. Kulcs csak nálunk, felírni: pótkulcs a szomszédnak! Indult a szervezés, hogyan legyen végül kocsiba be, délután felrohanunk a lakásba, már elzárták a pincében a vizet. A fürdőben csak egy kis tócsácska, semmi kacsaúsztató. Ekkor kicsit ideges lettem. Utána jobban, mikor kiderült hogy az alsó szomszéd elment otthonról. No, mindegy, lett vízvezeték szerelő, felmérte a terepet, megbeszéltük mi a teendő. Addig takarítottunk, pakoltunk ki a dobozokból. Adtunk kulcsot a szomszédoknak, hogy majd engedjék be a netszerelőt, meg a vizest. Nálunk elzártuk, ne történjen ismét baj. Majd még kedd este vissza Ajkára. Nem kellett altatni.

Újabb szál. Kitaláltam, hogy egy 125 köbcentis motor gyenge ahhoz, hogy legalább egy autó dinamizmusával vonszolja nemes hátsóinkat. Vagyis már július közepe óta elkezdtem nézni szabadidőmben (ráérek, muhaha) a hirdetéseket, ezzel párhuzamosan a teszteket, adott típusok fórumait és természetesen a „legnagyobb videómegosztó oldalt”. És persze Orsit traktáltam minden hülyeséggel. Persze, neki is számít a véleménye, de maradjunk annyiban hősiesen állta a strapát. Főleg mikor felkel reggel ötkor, én meg este 11 után még meg akarom neki mutatni a kétszáztizennyolcadik motort. Ami pont ugyanolyan, mint az előző kétszáztizenhét. De nem, nézd ennek turbókompresszoros kanyarbólintó szelepreléje van, csak ebben a típusban létezik és nézd milyen jól néz ki. Szóval mikor másodszor is megérkeztünk Ajkára, már kiírtam pár környékbeli telefonszámot. Alapvetésem, hogy erre a hobbira nem fogok sok pénzt áldozni, ennek megfelelően vagy problémás típus jöhetett szóba, vagy bontószökevény. Vagy olyan, amit még a bontó is kivet magából. Külföldről beráncigált roncsok vannak, amennyire állítottam az értékhatárt. Csak az a baj, hogy igényeim is vannak. Nem sportmotor, ne legyen hajszárító hangja, de ne legyen egy hegyomlás, és egy sportautó dinamikáját hozza, az nem hátrány, meg nézzen is ki valahogy. Van ilyen, több is. Szóba került a Honda VFR400 is, de a típust ismerők közül szinte mindenki kétségbeesetten próbált lebeszélni róla. Végső elkeseredésemben már utcai endurókat is majdnem felhívtam. De azok hiába kényelmesek, nyomatékosak és szép kalapácshangjuk van, ha nem tudnak versenyre kelni egy több hengeres nagyobb teljesítményével. A ’90-es években divatos 400 köbcentis bármilyen motorok közül kb. az összes érdektelen volt.

Új szál. Még Szarvaskőre utazás előtt elmentem egy üzletbe, hogy mosógépet nézzek. Mivel a lakásban elég hiányos az egy főre eső háztartási gépek aránya, meg a szennyes ruha sem tisztul magától. Annyiban maradtunk, hogy visszajövünk majd a friss szállítmány beérkezését megvárva. Szombaton 13 óráig vannak nyitva, ki is szállítják. Szóval szombat reggel vissza a fővárosba. Azt már csak egy post it-re jegyzem fel, hogy az elmúlt bő hónapban jelentős alkalommal hajtottuk le a hátsó üléseket. Most sem történt másként, de semmi gáz: Balázstól kaptunk hűtőgépet, mikrót, lexikonokat és még pár apróságot. Persze pont akkor mentünk motort nézni, mikor ő megvette volna az új padlót. Sebaj, legalább ő is tesztelte a Focus csomagterét. Majd padló ki, hűtőgép és a többi be. Korán fekvés pénteken, mert korán kelünk. Utazás, boltba be, kiválasztjuk a megfelelőt, fizetünk, kiszállítás- majd hétfő délután. Ki maradjon otthon? Orsi nagynénje végül vállalta a feladatot, igaz mint kiderült hiába mert a 3 utánból simán lehet fél6 is. Visszatérve a hűtőgéphez. Még volt fenn két kisebb darab, azokat előbb el kellett takarítani az útból. Logisztikai bravúrok során végül beállítottuk helyére az újat, a régieket egy másik mikróval együtt át Óbudára. Egy hét alatt 1000 km utazás… Még jó, hogy nyári szünetet tartunk. A szlovákiai versenyzésnek álcázott üdülés persze érthető okokból elmaradt, nem is volt hozzá kedvünk. Az új hűtővel újabb hiba derült ki, igazából az elmúlt húsz-huszonöt évben elmaradt karbantartás: a konnektorok minősége. Előbb-utóbb az egész bérleményt gatyába kell rázni.

Nos, szombat délután vissza a lakásba (otthonnak nem mondanám, de nyomai vannak, hogy lesz belőle valami), a net bekötve, a fürdőszoba csap is rendben. Huhh, végre indulhat a pihenés! A nagy izgalomra ciccentettem egy zsömlét. Csak poénból behozom a „legnagyobb használtjármű hirdető portált”. Keresőben beállítom az értékhatárt, az évjáratot véletlenül a szokásos 1996 helyett 2002-re. Hoppá, megvan! Kawasaki GPZ 500 S 2000-ből Velencén, igencsak baráti áron. Friss hirdetés. Erre le kell csapni. Ma már érthető okokból nem vezetek, de vasárnap oké. Sejtettem, hogy nem én leszek az egyetlen érdeklődő, ez be is igazolódott. Aztán egy klasszikus szombati esti, reggelig tartó program után délután ébredek. Akármi lesz, megyünk! Még megvan a moci. És ott áll az udvarban, itt már majdnem eldőlt, hogy biznisz lesz. Persze jól megszerveztem a vásárlást, bukót nem vittünk magunkkal. Budapestre sem. De kölcsön kobakkal, egy kilométer elég volt arra, hogy eldöntsem: ő lesz az. Ennyi pénzért nem hagyhattam ott. Mindene rendben volt, első pillantásra. Megegyeztünk, már csak el kell akkor szállítani. Ismét logisztikai manőverek sora következett. De már másnap mehettem érte: Balázsék hazaviszik, nem kell bukó csak vigyem a pénzt. Nagy rutinosan 7-re beszéltem meg a találkozót. Lehet, kicsit izgultam. Nos, 5-kor ki a melóból, bringával száguldás a lakásba, eurót majd váltok a Pólusban, ott van automata is. Meg átírásra is kell tartalék. Hat óra előtt pár perccel sikerült elindulni, a pénz égette a zsebem. A délutáni erős forgalom ellenére szinte pontosan sikerült hét órára odaérni. Persze a többiek már bent vizsgálták a vasat. Próbakör, oké a gép. Mondom jó, már megvettem tegnap. Papírmunkát elvégezzük, ők Ajka én Újpalota felé. Most akkor a következő napjaim nem írom le. Biztosítást intézni, átíráshoz meghatalmazás is kell. Biztosításkötéshez kell az adásvételi, érthető okokból nem volt nálam. Akkor fax ide, fax oda… A lényeg, jövő héten már az én nevem lesz a motor forgalmijában. Ez pozitív stressz. Ehhez kapcsolódik egy rövid történet: Orsi eddig egy robogós sisakot hordott, de most már nem ártana valami komolyabb. Erről is fogok írni hosszabban, ha van rá igény, de a lényeg itt is változatlan: ha kevés pénzed van, vagy ne legyenek igényeid, vagy tárazz be négylevelű lóheréből. Mert kb. 20ezerért nehéz normális bukót találni, ami tényleg tetszik, és olyan helyen kapható, ahol fel lehet próbálni.

Közben megvagyok még bringázás nélkül, de egyre jobban hiányzik, alakul a motiváció az alapozáshoz. Már most megvannak azok a versenyek, amikre tervezem, hogy nevezek. Nos, ha értékelhető sportteljesítményt szeretnék nyújtani, ahhoz már komolyabb munka szükséges. Több, rendszeresebb és célirányosabb. Néha jól jön, ha le is van írva a terv, amit egy tényleg hozzáértő vet papírra. Tehát kellene egy személyi edző, akár. Ez egy hosszabb folyamat, novemberre reményeim szerint meg fogom találni. Vagy mégis belevágok egyedül, egy más koncepcióval. Az is kérdés, milyen lesz a technika. No, lesz min rágódni üres óráimban.

Mega Bakony- Levezető túra

Június 21-én a Meg a Bakony Mega Bakony teljesítménytúrán vettünk részt. Hogy csak most jelentkezem kis tudósítással, annak van pár oka de erről később.
A tökéletesen sikerült verseny után egy régi vágyam teljesítettem, mikor szombat reggel Tés felé kanyarodtunk. Nem indult pedig zökkenőmentesen- ami nem baj. Praktikusan hajnalban indultunk, mivel már reggel 7 órakor neki lehet vágni, előtte pedig nevezni sem árt. Ez a túra a táv miatt különleges (ki hinné), amit könnyít (vagy inkább nehezít, ez egyénfüggő), hogy köröket kell megtenni. Ez a megoldás viszont előnyös a szervezők számára, és a rövid távot választók sem maradnak le a látnivalókról, ami a hosszabb távosoknak "járni szokott".
A túráról itt találtok információkat:
Mega Bakony
A nevezés gyorsan lezajlott, hiába gázolunk nyakig a naptári nyárban, a hőmérő alig kúszhatott 15 fok fölé. Tehát felül két réteg, szélmellény és karmelegítő. Majd ha melegem lesz, leveszem. Aztán indultam is, mert hiába lenne időm az este 8 órás pályazárig megtenni a maximális hat kört, még Ajkára sem akartam éjjel beesni. Hét kört talán jövőre bevállalom, addig talán tudok többet edzeni, hogy akár csak megközelítsem ex csapattársam Baros Bálint teljesítményét.

Rajt! Az első kör az ismerkedéssel telt. Főleg a pályával. Ami szekciókra bontható. Első szakasz a füves rét, szántóföld. Majd jön a zöld pocsolyákat kerülgetős rész, lejtővel. Majd egy viszonylag hosszú aszfaltozás Királyszálláson és Hétházpusztán keresztül. Szintemelkedés eddig nem sok, szépen lehet haladni. Ez Hétházpuszta után sem változik, csak az aszfaltot széles/szeles dózer váltja. Csőszpuszta előtt pedig elérjük az Eplény Maratonról már ismerős szakaszt. Innen sokáig a verseny útvonalán halad a túra is, egy kivétellel: a frissen átadott Széchenyi Zsigmond kilátót is hatszor láthattam egy nap alatt. Jásdra le tovább egy jó kis lejtőzés, a keskeny pallóhídon óvatosan, és máris leértem a hosszú lejtőn. Itt következik a kör neheze: Jásdról vissza kell kapaszkodni Tésre. Viszont nem egyben, és igencsak elkélt volna a kistányér... No igen, a technikai malőrök. Szegény első váltó gondolta úgy, hogy szabotálja a munkát, így maradt elöl a 38-as lánckerék ami okozott pár szenvedős kapaszkodót. Továbbra is az eplényi versenyről ismerős szakaszon járva, négy részletben sikerült felérni Tés határába. Ott még egy kis kanyargás, és újra hallani a szpíkert. Ebből hat.
Első kör: jó lesz ez, csak nyugodtan. De hideg van! Fúj a szél, az árnyékban fázom.
Második kör: Talán a kör végén leveszem a karmelegítőt. Meg enni sem ártana, egy zselét fogyasztok, ne pimpósodjon tovább. Várallyai Laci megelőz, beállok mögé kicsit síkon, de ő más dimenzióban mozog hozzám képest.
Harmadik kör: Vetkőzés, de a szélmellény marad, tartaléknak felveszek egy banánt. Csőszpuszta előtt defekt, természeten harapásos így egyszerre két lyukat ragasztok. Indulok tovább, hű de hideg van brr!
Negyedik kör: Kör elején a szántóföldeknél elfogyasztom a két maradék zselét. Az egyik mentolos, meglepő... Ej, de csúnya fekete felhők gyülekeznek északról! Remélem, nem fog esni. Biztonságképpen Jásdon a frissítőponton kérek kis elemózsiát, a plusz szénhidráttal kibírom a célig. Mert Pocak újra szól, egyre hangosabban.
Ötödik kör: Megállok ebédelni, így az ötödik körben nem biciklizek, hanem az út felett suhanok. Lazán megfutom az első kör idejét mindezt bő 8 óra sportolás után.
Hatodik kör: Egy banán csak az íze miatt, ez már csak tiszteletkör. A pálya olyan délután háromra kiürült, bőven van hely. Célba érkezés előtt, csak a fotó kedvéért leveszem a szélmellényt. Valahogy nem sikerült leizzadnom ma. Mikor beérek, nem is érzem túl fáradtnak magam. Jobban megviselt az összesen négy óra alvás, amúgy csak annyi, hogy egy jót bicikliztem.

Viszont inni sikerült, körönként meg is kellett állnom fél percre. Vesemosás oké.
A célban, és a pályán is végig mosolygós embereket látok. Nagyon jó a hangulat, nem ez az utolsó teljesítésem lesz, ez biztos.
Megkapom az emléklapot, pólót, bögrét és a kupát majd rohanunk is tovább.

Úgy tűnik, számomra befejeződött a 2014-es szezon. Természetesen a Horal Tour nem marad ki, de több versenyre vagy frissíteni, vagy résztvevőként bohóckodni megyek majd.
Ennek egyik oka egy lakásfelújítással egybekötött költözés. És csak délután-este tudok, tudunk foglalkozni a munkákkal. Utána már elég, ha az ágyig eljutok, nem a Hármashatárhegyre.
A többi ok még nem publikus, de szintén nem edzésbarát, hiszen megvan a maga időigénye. Remélem, nemsokára beszámolhatok róla. Mindenesetre érdekes projekt, annyit mondhatok.

Galléros nyeregcső

Ismét egy "otthon ne próbáld ki" munka. Köszönöm a lehetőséget a nyeregcső gazdájának, aki egyben elvállalta a tesztpilóta szerepet.
Gyuri elmondása szerint, régóta szenvedett a becsúszó nyeregcső miatt. Nem nagyon, csak pár centivel került lejjebb a nyereg, ez egyrészt rendkívül kellemetlen, másrészt hosszú távon a térdeknek sem tesz jót. A hagyományos orvoslás nem vált be: karbonzsír, fogkrém, menetrögzítő, folyáshatárig meghúzott csavar...
Mi lenne, ha... Á, biztos nem lesz jó. Vagy mégis?
Végülis csak a megvalósításnál kapcsolódtam be: Vastagítsuk meg a nyeregcsövet a kritikus részen, majd le lesz szedve a felesleg, és a keletkező váll már rásegít a kapcsolatra a nyeregcső és a váz között. Hiába mondtam, hogy csúnya lesz, hiszen nincsenek profi eszközeim. A cső kapott 6-8 réteg +/- 45 fokos karbont, szépen átitatva lamináló gyantával, majd az elmaradhatatlan szalaggal rögzítettem. Az egész művelet egy óra alatt megvolt, mivel a külcsín nem volt szempont. Ehhez képest szinte észrevétlen a végeredmény. Szépen le lett esztergálva a felesleg.
A teszteredmények bíztatók: több mint 500 km (de lehet már 1000 is) tökéletesen tart, jó a tapadás a friss gyanta, és az eredeti nyeregcső anyaga között.
https://www.facebook.com/petergergely.henn/posts/729781537059975

24 óra számokban

A végére kis statisztika, jó móka annak, aki szereti a számokat.
Nos tehát:
Az eredmények itt láthatók, névre kattintva látható az összes köridő, szumma versenyidő, körátlag. A köridő csalóka, mivel a célkapu, és a rajtkapu közötti szakasz a versenyidőbe beleszámított, de a körbe nem. Ez nálam, ha csak átgurultam a depóknál akkor is 40-45 másodpercet jelentett körönként.
52 kör
7 km-el számolva 364 km. Ez nagyjából egy Budapest-Miskolc retúr.
A körönkénti 160 méterből lett 8320. Mondjuk egy Hármashatárhegy-Mount Everest különbség kijön belőle. Vagy a Kolosy térről fel a Hármashatár hegyre huszonháromszor. Mindezt terepen.
A kezdeti lendület miatt, a legjobb köridő 22:48 lett. A verseny átlag körideje viszont 25:12.
Két megingás látszik, az első este 10 táján, illetve reggel 6-fél8 között, de még így is maradtam 28 percen belül. Az utolsó órákra újra be tudtam állni 25-26 perc körüli körökre. Ez nagyon jó, és bíztató a jövőre nézve. Magyarul már "csak" gyorsulni kell, az erőbeosztás jónak tűnik. Érdemes megnézni akár a 4. helyezett köridőit.

Második első: 24 óra flow

Imént a reggeli tornával hagytam abba a mesélést.
A délelőtt még várt ránk némi munka. Összerendeztem a fontos kajákat a kosárba, bekésztettem az izotóniás port, megbeszéltük a keverési arányt, mikor mit kérek egy körrel előre, hogy flottul menjen a frissítés. Hoztam füzetet, amibe kértem segítőim írják le mikor mit ettem-ittam, milyen állapotban voltam. És csak akkor mondjanak állást, ha kérdezem! Ez nagyon fontos, ne zökkentsen ki a saját ritmusomból.
Gurultam pár kört a kemping betonján, melegítésnek sok értelmét nem láttam. Egyrészt kellemes meleg volt már az idő dél előtt nem sokkal, az elején úgyis hátra kerülök a rajtnál, és az első hídnál be fogunk tömörülni. Nem ezen múlik.
Eljött a dél, zászlólengetésre rajtoltunk. Ahogy vártam, hídnál volt kis tömörülés. Utána szépen kezdett nyúlni a sor. Legközelebb a technikás részen volt némi vonatozás (meg később a lekörözéseknél), de alapvetően nyugodtan vágtunk neki a 24 órának.

Taktikám egyszerű volt: első harmadban 25, majd 28 az utolsó harmadban pedig 30 perces köröket menjek. Zéró izmozás, felesleges kigyorsítások meg egyéb huncutságok nélkül. A pálya alkalmas is volt ehhez a taktikához, nem volt szlalomozás, vagy több visszafordító szűk kanyar.

Peter Vavrica fotója

Az első két óra simán elment, nem is lett volna szabad történnie semminek. Bár feltűnt, pár rendszámos feltűnően nagy sebességkülönbséggel előz meg. Aztán az első elkalandozás meg is bosszulta magát: a technikás lejtőn a bal hajtűkanyarban egyszerűen elfogyott a lendület, én meg talajt fogtam. Mázli, nem estem nagyot és nem térdre. Fél kettőkor felvettem második kulacsom, amit sikerült elhagynom. Valahol kiesett. Balázs felment megkeresni, de eltűnt a rengetegben- mármint a kulacs. Így három helyett már csak kettő flaskából gazdálkodhattam. Kettőkor így banán mellé felvettem egy kulacsot is. 15:12, a harmadik banán. Következő körben 15:37-kor jött a harmadik teli kulacs.

A nagy meleget nehezen bírom, fél ötre muszáj volt kérnem egy hideg vizes locsolást. Felfrissített! Ekkor tudtam, meg, hogy 12. vagyok. Hogy hányadik? Hiszen ezekkel a köridőkkel a tavalyi mezőnyben dobogó esélyes lennék. Ennyire erősödött a felhozatal? Nem lett túl jó kedvem, de menni kellett. Továbbra is ugyanazt csináltam, mint eddig. Minden körben ugyanazt az áttételt használva. Fülemben csengtek Varga Peti szavai, még a 2005-ös 24 órásról: "Kinyírod magad, lassíts!" És persze Lőrincz Olivér szavai: "Versenyen maximum 140-es pulzussal." A másodikat nehéz volt követnem, óra nélkül érzésre, a légzésemre figyelve mentem. Meg tudom, ha elkezdem erősebben terhelni, hamar megfájdul a derekam. A tempó azért nem volt rossz, és legalább egyenletes, nekem annak tűnt.

Öt előtt friss kulacs, egy körrel később banán jött menetrend szerint. Hat órakor (vagyis kicsivel előtte) megálltam bekenni kenőccsel alfelem, hogy ne törje fel a nyereg. Negyed hét, újabb banán a szájba. Következő körre kifogyott a kulacsom, kértem és kaptam frisset.
A verseny bemelegítése, a könnyű szakasznak nevezhető első nyolc óra letelt. Várakozásoknak megfelelően semmi probléma, a technika az első váltó makacsságát leszámítva tökéletesen működik. Fél nyolckor váltottam a banánról, mivel kezdett megülni a gyomromban, ami gátolja a tápanyagok felszívódását. Nem vagyok táplálkozástudós, mielőtt bárki észrevétellel élne. :) Szóval banán helyett jött némi házi sütésű müzliszelet. És rendbe is tett, két kör simán lement. Negyed kilenckor még kértem egy teli kulacsot, de már ment le a Nap.

Peter Bugán képei

A naplementével a hőség nemhogy csökkent, egészen hűvös lett. No, most aztán kiderül mennyire bírom a hideget! Marcalihoz hasonló időjárás azért nem volt várható, biztonságképpen hoztam kabátot. De a lámpa felszereléssel együtt összesen a kar- és lábmelegítőket vettem fel illetve a szélmellényt. Ha fázom, vehetek még fel több réteget, vagy száraz ruhát. Ezen nem múlik. Negyed tíz, egy banán újra, még pont nem kell világítani, de a következő kör már villanyfényes lesz. Ami a versenyt illeti, kezdtek kiderülni, ki milyen erős valójában. Én tartottam a magam tempóját, mégis egyre előrébb kerültem. Estére már bejöttem bőven 10-en belülre.Az 5-6. hely azért már nem olyan rossz.
Mikor ilyen erős a lehűlés, könnyen lecsapódik a pára a levegőből. Amitől a fű, talaj csúszós lesz. Direkt okosan próbáltam menni az első éjszakai körökben, hogy szokjam a fényviszonyokat. A lámpa két fokozatából elégnek bizonyult a kisebb fokozat. Nem akartam kapcsolgatni, és a tempóm sem volt olyan észveszejtő ami igényelte volna a fotonágyút.
A faluban vezető füves lejtőn megtörtént a baj: Az első kerék felkapott a rézsűre, és azonnal kirepüt alólam a bringa. Abban a pillanatban bevillant a 2005-ös soproni verseny. Ott bő 40-es tempónál repültem hasonló szituációban, és landoltam a murván. JAJ NE! Vége a versenynek. Puffanás, bukfencezek, hallom a bringa követi jó példámat. Valahogy sikerült megállni. Bringa mellettem. Felpattanok, majd rögtön fekszem újra. Rendesen megszédültem a pörgéstől. Kellett egy-két perc mire túlteszem magam az eseten. Versenytárak persze érdeklődnek jól vagyok, mondom minden oké. No, átkapcsolok csiga módba a lejtőn. De ma mintha az istenek tavában fürödtem volna. Sértetlenül megúsztam, semmim nem fájt pár perccel később. A sisakot majd kicserélem, biztos ami biztos. Hamarosan újra fel tudtam venni az utazótempót.
Az éjszaka első felében müzlivel tápoltam, és hiába vittünk egy csomó kávét, elpilledés ellen mégis kólát ittam.
Éjfélkor megejtettem egy hosszabb szünetet, fasírt vacsorát betervezve: Tócsi már nem ment volna. Közben megejtettem a harmadik krémezést. A vacsora nem tartott sokáig, alig ment a rágás. Másfél darab után ledobtam a takarót, és inkább nekiindultam. Ha megéhezem, majd megállok még egyszer. Még pont időben keltem fel: míg nem jött az emelkedő, pár percen keresztül fáztam, vacogtam rendesen. De mire a technikai szekcióhoz értem, minden problémám elszállt. És már feljöttem kategória 3. helyre. Mégis muszáj lesz versenyezni.
Itt emelném ki a közönséget. Lelkesen buzdítottak, ki jéger-kofolázva, ki dudaszóval-tapssal, kiabálva álltak/ültek a pálya szélén, több helyen. Ez sokat segített abban, hogy nem kókadtam le idő előtt. Ez a szurkolósdi úgy éjjel fél kettőig tarthatott, a fotós vakuja is érdekes atomvillanásokat okozott a koromsötét éjszakában. Folyamatos müzlizés után legközelebb két órakor ettem újra banánból. Itt már csak Balázs maradt ébren, és leste kívánságaimat. Túl sok nem volt, nem is beszéltünk csak szavakat, a lényeget. A kezdeti frissesség már elszállt, viszont céltudatosságom, koncentrációm egyre javult. Már 14 órája nyomjuk, az igazán kemények most kezdenek igazán menni. Aki nem esélyes dobogóra, már vagy visszavett, vagy egyszerűen alszik reggelig.
A folyamatos evés-ivás mellett krémeztem is szorgalmasan, első 24 órázásom kellemetlen emlékeit nem akartam újra átélni. És működött a terv: simán, erőlködés nélkül megyek, a nyakam és derekam minden körben le tudom lazítani a falu lejtős utcáján.
Még alig múlt fél négy, a madarak az első fényfoszlányok hatására azonnal felébrednek és énekelni kezdenek. Alig vöröslik a keleti égbolt, hegy takarja azt a kevés fényt is, de már madárdal kísér körbe a pályán.
Hasad a hajnal. Minden körben, minden kanyarban egyre világosabb van. Ez az egyik ok, amiért megéri 24 óra szólózni. Csodálatos érzés látni, ahogy felkel a Nap. Majdnem olyan, mint mikor a vámpír Brad Pitt moziban látja a napfelkeltét. A pálya már olyan este 10 órakor kiürült, és még mindig üresnek mondható. A nyomvonal erősen átalakult a tegnap déli rajt óta, főleg a technikás szekció. Gödrössé vált féktáv, a lejtőkön kifékezett gyökerektől lépcsőssé lett az ereszkedés. Fél ötre már egészen világos van, és a levegő elkezd melegedni. Ennek örömére meg is eszek két kis mogyorós csokit. Orsi váltja Balázst. A harmatra figyelek.
Egyre jobban érezném magam, de belém bújik a kisördög: elvileg abszolút második itt van előttem 1-2 percre. Semmi bajom, akkor gyerünk hajrá! Elkezdem hajtani magam, a faluból vissza egy fokozattal erősebbet hajtok. De nem sokat érek el az akcióval, versenytársam is rákapcsolt, a távolság nem csökken kettőnk között. Viszont elkezd fájni a hátam, ha csak kicsit is. Ez azt jelenti, hogy részemről a harmadik hely néz ki. A mögöttem jövő nincs túl messze, de úgy tűnik tudom tartani a maradék hat órában. Itt is jön el az első hullámvölgy, de nem vészes. Körszámot nem tudok, de a köridőkből saccolva meglehet a tervezett távom. Bármilyen furcsa, a helyezés most másodlagos.
Most, hogy lekerült vállamról a teher, van idő többet depózni. A sós ropi is felüdülés a szinte egész napos édes után. Utolsó hosszú kiállásom pár perces, megszabadulok a lámpáktól és az éjszakai meleg ruhától.
Nem sok ingerem van az izotóniás italhoz, legyen kóla is.
Az utolsó két órára nem figyeltem. Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen frissen eljutok idáig. De 10 órakor, már újra meleg lett és elvesztettem a fonalat. Pihentem pár percet, hosszú vizes locsolást kértem, kaptam- ez helyre tett. Mögöttem jövő ellenfelem nem tudott eddig megújulni, még két óra az lehet még öt további kör is.
A fáradságot a meredek emelkedőkön éreztem leginkább. Ugyanabban a fokozatban, ugyanaz a terhelés mennyivel több erőbedobást igényelt délelőtt, mint előző nap délután. De nem egyszer sem szálltam le, tolni. Tizenegy óra után még lett volna idő szűken két körre. Ellenfelem fájós háttal kiállt mögülem, tehát nem fog utolérni sem, nemhogy megelőzni.
A pályán már elkezdődött a fieszta. A váltós csapatok kedélyesen beszélgettek egymással, várták hogy pont délre vagy kicsivel előtte futhassanak be. Nekem nem volt ehhez túl sok kedvem, hiszen két 25 perces kör még beleférne.
Végül nem így lett. 11 óra 36 perckor leintettek. Először tanácstalan voltam, de Orsiék jelezték: ennyi volt. Ennyi volt? Fura, de mintha mennék még pár kört, olyan jól sikerült rendet tennem a fejemben az elmúlt pár körben. Azért pár perccel később nem akartam ár tovább menni. :)

Mirko Hracek fotója

A verseny után, ahogyan egész hétvégén teljes kiszolgálásban részesültem. Megkaptam a két adag ebédet, innivalót. Kicsit sokáig tartott, de legyűrtem. Bepakoltunk, frissítő zuhany átöltözés és máris jött az eredményhirdetés. Megkaptam érmecskémet, ami viszont nem sikerülhetett volna, ha Orsi, Zsuzsi és Balázs nem segítenek ilyen profi módon.
A tombolán nyertem egy karton energiaitalt, szerencsére nem a fődíjként felajánlott bringát. Bár Balázs felpókozta volna a tetősínre. :)
A hazaút első fele jórészt kiesett, jó hogy nem kellett vezetnem.
Szeretnék még egyszer köszönetet mondani kis csapatomnak, nagyszerűek voltatok!

A High5 izotóniás port alaposan teszteltem, jelentem tökéletesen alkalmas a feladatra!
A 24 órás igénybevételhez erősen túlbecsültem előre a fogyasztást. Alig fogyott 11-12 liter folyadék, talán két fürt banán, 30-40dkg müzli meg az apróságok. Ennek ellenére, ha kis is ürült a szervezetem a felesleges ballaszttól, nem akartam az elmúlt napokban halálra zabálni magam. Súlyvesztést is minimálisra sikerült szorítani.
Köszönöm a versenyzési lehetőséget Lubos Terry Dupkala és csapatának, a Bikepointnak! Élvezetes klasszikus montis pályát jelöltek ki, gyönyörű környezetben. Nem lehetetlen kihívás, de a gyorslábúak sem unatkoztak rajta- gondolom. Jövőre, ha lehet visszatérünk.

A második első- előzmények

Vége. Hihetetlen.

Letelt a fél éves ciklus, kisebb-nagyobb kanyarokkal nehezítettem a pályát, de beértem a célba. Hogyan történt?
2014 őszén határoztam el, ha már ennyire jó irányba indult az életem, kitűzhetek komolyabb célt. Elkezdtem előre tervezni. Erről igyekeztem is időnként beszámolni, hogyan haladok a felkészüléssel. Azonban van pár dolog, amit nem tudhatsz kedves olvasó.
2005-ben egy igen sűrű szezon vége felé indultam életem első 24 órás versenyén. Mivel a 2004-es duó tetszett, ezúttal szólóban próbáltam szerencsét. Mai fejjel visszanézve, banális hibákat követtem el. Amit el lehetett rontani, elrontottam. Ennek ellenére eldöntöttem, nem az volt az utolsó. Akkor 18 órát mentem, érett a visszavágó.
A téli szezont becsülettel végig küzdöttem- vagyis inkább bohóckodtam, de a ciklokrossz versenyeken sokat javult az egyensúlyérzékem, és bátrabb is lettem a tempós lejtőkön. Tavasszal volt is pár meleg pillanat :) Apropó tavasz! Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon nehezen viseltem, mikor még áprilisban is fel kellett venni a téli gúnyát kerékpározáshoz. Ennek ellenére jöttek a versenyek, lassan indult a szezon. Óbudán követhettem Kakas Laci nyomát tisztes távolból- ő viszonyítási alapnak tökéletes. Örültem is, mikor megtudtam hogy Marcaliban ismét találkozunk. A marcali 10 órás verseny nagy mélypont volt, mindennel bajom volt, görcsösen akartam menni, és nem igazán jött be.
A verseny utáni karbantartás közben kiderült, hogy már csak pár menet maradt ép a középcsapágyházban- éljen az integrált tengelyes hajtókar és a fogyasztói társadalom! Kemény egy napot bírt az új csapágy, no comment. Tehát vissza az alapokhoz, egyszerű négyszögtengelyes hajtókar két tányérral. És az ima, hogy a monoblokkot megtartsa a menet.
Az eplényi maraton előtt nagyon bizakodó voltam: Palota Maratonon és Kishegy Kupán sem fáradtam el, vagyis az állóképességem mégis javult valamelyest. Megnéztem a 24 órás verseny honlapját: 1 kör 7km, kb. 160m szinttel. Hm, hiába "csak" 73 km az eplényi verseny, mégis menni kellene hiszen szintességben nagyon hasonló. Aztán megint belenyúltam a csalánba... Izzadságszagú 3,5 óra, hátfájással, emellett dekoncentrált is voltam. Érdemes így akár elutazni a Fátrába? Jött egy pihenős nap, meg még egy, kedden egy könnyű tekerés- jé, mégis megy a bringa. Akkor mégis készen állok? Mivel a szabadságot korábban elintéztem, gyorsan segítőket kellett kerítenem. Ha nem találok, ez is egy jel, hogy várjak még. "Sajnos" Balázs és Zsuzsi is szabaddá tudták tenni magukat. Csütörtökön őrült bevásárlás kezdődött. Ja, mi fog kelleni? Van már kaja, innivaló? Izotóniás por, zselék? Lámpák? Nem sokat aludtunk, sőt péntek kora reggel még izzott a tűzhely a készülő elemózsia készüljön el időben. Lóhalálában megvoltunk, megjöttek Balázsék. Bepakoltunk a kocsiba, és egy kellemes 4,5 órás út után kiszállhattunk a verseny központjául szolgáló kempingben. Rögtön kezünkbe is nyomták a welcome drink-et. Gyors ismerkedés a helyszínnel, rajtcsomag átvétel, sátroverés.. hol vannak a cövekek? Ó, otthon maradtak. Aztán pályabejárás, mert miért ne... Itthon még gondolkodtam a 24 vagy 28 fogas kistányért szereljem fel. Nem bántam meg a kisebbet! Maga a kör a kemping központjából indul, majd át kell kelni egy patakon. 20-25 méter hosszú raklapnyi széles és korlát nélküli hídon. Gondoltam is, ha itt elbóbiskolok, felébreszt a hideg víz! Kis sík szakasz után elkezdődött az első emelkedő. Amely folyamatosan lett egyre meredekebb. A legdurvább szakaszon 24/32-vel pedáloztam fel. Kínosan ügyeltem a pulzusra. A meredek rész után még volt három sík szakasz, végén egy lépcsős huplival- így jutottunk egyre feljebb a pálya technikás szekciójához. No kérem, ha egy táblán együtt szerepel a Pozor! és egy koponya, az csak egyet jelent: itt nem sétabiciklizés lesz. Ez bejött. Rögtön egy letörés, kanyar, fán szivacs, bal hajtű jobboldalon meredek hegyoldallal. Mindez 50 méteren belül, végig lefelé. Majd egy pihentető lejtő, a féktáv rézsűn majd egy jobbos hajtű. Tovább lefelé az egynyomoson, híddal szivaccsal burkolt fákkal- izgalmas lesz félkómában lekormányozni az éjszakában. Pihentetőnek jött egy nyílt szakasz, alattomosan emelkedő. A végén egy szintén kistányéros mászóka (sportosaknak, váltóban indulóknak középtányéros simán), majd zúzás le a faluba, Nizné Kamenecbe. Végre aszfalt! Nem sokáig élvezhetjük, gyakorlatilag csak amíg leérünk a hegyről. Innen már nem volt számottevő emelkedő, de a kempingig hátralévő kb. 2 kilométer nem volt unalmas. Nyújtott kanyarok, bokros-fás alagútban vezetett nyomon csapattunk, vagy köves nyílt szakaszon. Hidakon át, végül körbe is értem. Mit mondjak, ilyet képzelek el egy jó 24h pályának, az első benyomások pozitívak. Gyerünk városnézőbe!
Valószínűleg nem voltam csúcsformában, hiszen sikerült elkavarni egy nem túl nagy városban, egy nem túlzottan eldugott pontot (óváros fő tere) keresve. Közúti ellenőrzésbe is botlottunk, de a nemzetközi biztosítás hiánya sem szúrt nekik szemet. Ékes angolságggal igazítottak útba. Ja, kb. 200 méterre voltunk a céltól és csak kétszer mentünk el mellette...

Hangulatos órácskát sétáltunk, a templomról a kilátás a hegyek felé egyenesen pazar. Csak kicsit későn érkeztünk, így éttermet már nem találtunk nyitva. Marad az úti elemózsia! Vagy a Tesco, pont útba esik! Nos, oda sem sikerült elsőre betalálnom- nem kicsit voltam szétcsúszva. Ezt kompenzálva feltankoltunk csokiból, és vettünk sátor cövekeket is- sikerült anélkül elhozni a sátrat. Mire visszaértünk, erősen lehűlt a levegő. Kabátban nem volt melegem- mi lesz holnap, megfagyok? Egy gyors vacsorát azért megejtettünk, és éjfél előtt bevetettük magunkat a sátorba. Nem kellett ringatni egyikünket sem.
Reggel már fél nyolc előtt felébredtem. Furcsa, mintha kialudtam volna magam, frissen keltem. Azért pihenjek még amíg lehet! Nemsokára nagy lesz a nyüzsgés, és a sátor is felmelegszik. Valamire azért nem számítottam, a reggeli ébresztő zenére:
https://www.youtube.com/watch?v=WCqIzrfrjv8
Öt percen keresztül. Jól indult a nap! :)
És a látvány a sátrunkból:

Folyt. köv.

Eplény Maraton- dolgos szombat

Történt, hogy- mint mindig, idén- a rajt előtt kevéssel értünk az eplényi Bringarénába, hogy rajthoz álljak a Nyugat Maraton Kupa nyitó versenyén. Lassan túlteszem magam azon, hogy június kopogtat de még mindig a téli színem van. Nem mintha gondom lenne a barnulással, valahogy az esetek nagy részében muszáj rétegesen öltözni. Szerintem a jövő évi csapatmezt rendelhetjük bolyhos thermo anyagból.
Tervem nem volt sok erre a napra. A lapos pályákat nem szeretem, és elég sok sík szakasz volt várható. 73 kilométert hosszú távnak nevezni, khm... De a javamra is fordíthatom a dolgot: mi lenne, ha a 24 órásra tervezett tempóval mennék végig? Mert szintességben gyakorlatilag megegyezik, bő 2% átlaggal. Ezt a tervet mindössze három dolog húzhatta keresztül: a késői érkezés, a többi versenytárssal meccselés igénye, és az erős fejfájás 3-4 óra alvással párosítva.
A helyszín hangulatos, gyorsan felveszem a rajtszámom, összerakom a bringát és már gurulhatok a rajtvonalhoz. Kétszáz méter jutott melegítésre.
Aki már volt versenyen, sejti mi következett a rajtzászló "eldördülése" után. A mezőny megindult, én persze utánuk. Teljesen máshol jártam fejben, testben. Hamar beértünk terepre. Aztán pár kilométer után egyedül maradtam.
Olaszfalu, újra aszfalton egyedül, szélben. Annyira szét voltam esve, hogy az első terepes kis lejtőn simán elvétettem egy kanyart. Majd jött egy lapos, fű alatt-mellett pocsolyás szakasz.
Bakonynánára ismét aszfalton értem be, majd onnan fel egy kis emelkedő, újra terep de immár széles dózer. Frissítő mellett elgurulok, hiszen még bemelegítéssel sem végeztem, hiába szokatlanul magas a pulzus.
Talán egy óra után volt az első kemény mászás. Pontosan nem tudom, egy darab óra vagy kerékpáros komputer nincs nálam. Azt megfogadtam magamnak még a verseny előtt, hogy nem használom a kistányért. Közben még állítottam a nyergen, sikerült kicsit "kulhavy-sra" beállítani- folyton csúsztam előre. Persze ezzel vártam bő 10 kilométert. Mondtam már, hogy dekoncentrált voltam?
A második etap már jobban emlékeztetett montis nyomvonalra, de a motor nem tudott felpörögni. És természetesen jött a hátfájás. Vagyis bekezdtem, ésszel kellett volna. A hosszú emelkedőn muszáj volt letennem kistányérra, bár az elöl 28 hátul 24 nem a klasszikus mókuskerekes áttétel. Ezt leszámítva csak a 38-as lánctányér kopott.
Közben középtávosok közé kerültem, ez adott némi motivációt. Lassan kezdek belerázódni, a tempó is elfogadható. És megvolt a verseny technikai malőre: hajtókar felkapta a láncot, ami beszorult a lánckerék és a váz közé. Nem volt nehéz kiszedni.
Második frissítőnél már felvettem egy fél banánt.
Szépen gurulgatok, újra elterelődöm hosszú távra. Lenézek, hát a vázvédő gumi rögzítése nem elszakadt? Most vagy letekerem, és majd a csapkodó lánc leveri a festéket, vagy majd a lifegő szalag fog beakadni valahova. Inkább leszedtem. Indulok tovább, pályabiztosító máris irányítja a mögöttem jövő hosszútávost. Ejha! Vele azért jó lenne menni, csak nem húz el mellettem fénysebességgel. Így is történt, tudtunk menni hol én voltam elöl hol ő. Bár érdekes volt, hogy lejtőn feltartott az össztelós bringájával. Aztán győzött a fiatalos lendület. Kelemen Imre lassan de biztosan elhúzott, ismét magamra maradtam. Volna.
Mire Tésre értem, értünk addigra a pálya kijelölésnek köszönhetően ismét közös szakaszon tekertünk a többi távon versenyzőkkel. Így azért nem olyan vészes.
Egy rövid, de annál durvább emelkedőn csatlakoztunk vissza a már járt szakaszra, immár cél felé. Itt a kanyarban egy spori durva görcsöt kapott, szegény úgy kifeküdt mint a büdösbogár. Érdekes, de ezt a kaptatót simán kidolgoztam nagy áttétellel, ellentétben a lankás emelkedővel.
Eddig sem volt túl eseménydús a nyomvonal, de az utolsó bő tíz kilométer maga volt a dögunalom. Sík aszfalt, majd széles lapos dózer, kis szembeszélben. Nagyon felvillanyozott, mikor megláttam Kezsót a pálya szélén, fotózni. Ma is szuper képet fog készíteni rólunk, és már nincs messze a cél.
Verseny előtt a 4 órás teljesítést tűztem ki, erősen alapozó zónában. A tempó magasabbra sikerült, vajon időben hogyan állok? Ezt is megtudtam hamarosan, végül 3 óra 36 perces idővel hatodikként értem be a felnőtt kategóriában. Hét indulóból, ahol nem én voltam már Master (trotty) 1 korú.
Kellene valami összegzés.
Gratulálok Simon Gábornak, és csapatának. Nekik "érdekes módon" sikerült az, ami valakinek még 12. alkalommal sem. Egy versenyt magas szinten megtervezni, megszervezni és lebonyolítani. Lehet, a kis mezőny miatt, de ha híre megy ennek a kupának, nem sokáig marad ilyen családias kiscsoportos foglalkozás. Mert az, hogy nem úgy kapjuk a versenyt, mint szívességet hanem szolgáltatást. Bevált, népszerű dolgokat alkalmaztak, hozzátéve egy kis (online) marketinget. A jelölés ötös (Crosskovácsi érdemel csillagot), a tavalyi problémáknak nyoma sem volt. Kedves emberek a frissítőn, pályabiztosítóból pedig ennyit talán egy év alatt nem láttam. Az ebéd nem gulyás volt, sőt lehetett választani húsmentes ételt is. Ha panaszkodhatok, nekem tetszett tavaly a "még ennyi km van hátra" tábla, legalább az utolsó szakaszon jól jött volna. De égető szükség nem volt rá, a frissítők is megmondták, pontosan hol járok a pályán. Másik panaszom csak egyéni szoc. probléma: ilyen terepviszonyok között 100-110 km is lehetne a hosszútáv. Még én is végeztem vele kb. 3,5 óra alatt.
Most már csak össze kell készítenem az úti holmit a Nagy Kalandra. Összeállt a csapat, bringát átellenőrzöm, bevásárolok és pénteken indulás a messzi északra!
Ez a kép hűen visszaadja, mi történt a versenyen, hogyan éreztem magam. Jobb, mint egy interjú:

Zajlik az élet. Elég erős lett a sodrás, csak kapkodom a fejem.
A 10 órás verseny után pár napig nem volt sok kedvem nyeregbe pattanni. Meg amúgy is, micsoda dolog, májusban télikabátot és thermo nadrágot felölteni kerékpározáshoz? Komolyan elgondolkodtam a görgő leporolásán. Az i-re a pontot az aranyat érő eső tette fel. A pontot csak vastagította, hogy a high-tech (szerintem inkább kalap sz@r konstrukció) integrált tengelyes csapágy beadta a kulcsot. Először még a 10 órás előtt, jobb ötlet híján buhera módszerrel szedtem ki- ezzel a vázban lévő menet része is távozott. A csapágy szépen rá volt szorulva a tengelyre. Új csapágy be, verseny, és kuka! Hogy micsoda? Örömömet tetézte, hogy a második műtét során elhalálozott a menet. Csapágy nem forog, de a csésze a vázban gyönyörűen. "Nem hiszek a civilizációs csecsebecsékben." Nehéz napok krónikája ez.
De a rossz is elmúlik egyszer. Vettem egy nagy levegőt meg néhány alkatrészt, és összeraktam a régóta pihenő Neuzer biciklimet. Kb. 2 év szünet után, véletlenül sikerült szerezni (kaptam) hozzá váltófület. Aki nem tudja, mi  ez az alkatrész: a váz része, a váltót csavarozzák fel rá, esés esetén ez törjön/ hajoljon, így védje a vázat. Egyetlen probléma, hogy igen nehéz beszerezni, ha nem vázzal (vagy biciklivel) együtt venne valaki ilyet. Természetesen kis túlzással- ahány váz, annyi szokás vagyis fül.
Szóval összeállt a paripa, amolyan közlekedős-mindenes gép. Gyorsan el is mentem tesztelni a Hármashatárhegyre. Jót tett a lelkemnek az a kör. Kis reménysugár.
Május utolsó hétvégéje= Szilvásvárad Maraton. Kedves ismerőseinknél, Szarvaskőn aludhattunk, tervem a hétvégére egy lehetőleg korrekt pihentető amolyan örömbringázás szombaton, majd társadalmi munkában kulacs adagolás a megfáradt versenyzőknek.
A szombat reggeli indulásból végül 11 órás lett, köszönhetően Gézának, és a még kevés origami tapasztalatomnak. Végül sikerült bepakolni a három bringát, 4 személyt és a csomagokat. Kombi rulez! :)
Kisnánán megnéztük a várat. Mi fiúk kívülről, Orsi a várfetisiszta behatolt egyenesen a mélyére. Amúgy eseménytelen utazást követően már 2 órakor megérkeztünk a szilvásváradi szállásra.
Srácok ki, én összepakolok, indulás biciklizni! Mostanában átalakult a szabadidőm eltöltésének módja. Korábban bőven volt időm megtervezni még a lazsálást, most viszont "Most kikapcsolsz egy-két-há!" ütemre megy pontos adagokban osztva az idő. Mindenhol csak ott és csak akkor. Kicst nehezebb így koncentrálni a lazulásra.
A terv egyszerű: Bánkút az erdészeti úton, majd Lillafüred után Eger felé fordulok, ahol egy röpke vizitet követően Szilvásváradon zárom a kört. 100 km aszfalton, nem túl sok szinttel. Még jó, hogy most már elég sokáig világos van, de azért van a bringán lámpa, hátha.
Az első etap már ismerős tavalyelőttről, kellemetes mászóka a Bükk legmagasabban fekvő sípályájához. Majd következik egy közel 20 km-es lejtőzés. Az útminőség... vagy jót róla, vagy semmit.
Megvan Lillafüred, újra felfelé. A tekerést nehezíti a mellettem bömbölő motorral, fektetett motorral száguldozó "hülyegyerekek" jelenléte. Nem számoltam, de 6 vagy 7 km emelkedő egyben sikerült. De végre felértem Hollóstetőre, jöhet a megérdemelt száguldás! A váltó kicsit makrancoskodik, lehet szorul a bowden. Suhanok, falom a kilométereket. Aztán egyszer csak valami reccsenés. Hopp, félreugrott a lánc. Visszarakom, indulok, nagy reccs! A váltó két görgőjéből egy hiányzik. Hát, ez az 50% most 0, ami a továbbjutást jelentené a következő csoportkörbe. Görgő nélkül marad a séta. 40-50 km, járásra alkalmatlan cipőben. Adott a feladat: megtalálni a görgőt kis csapjával együtt- vagy az úton, vagy az útszéli gazban. Második körben sikerül, teljes az alkatrészhalom! Már "csak" össze kell rakni, szerszám nélkül. Kb. jó, majd időnként megállok ellenőrizni.
Haladok, most már fél füllel, fél lábbal a váltóra figyelve. Egertől 16 km-re elkzd esni az eső. Csak pötyörög, nem is veszem fel, simán lehet haladni. Viszont mire Felsőtárkányba érek kulacsot tölteni a forrásnál, addigra már szép mennyiségű víz gyűlt össze az úton. Beértem az esőfelhő alá. Különösen nem zavar, egyáltalán nincs hideg. Nem is hátráltat.
Eger, az utolsó nagy kanyar, innen már tuti ismerős az út. Szilvásváradra érve újra száraz az út. Kellemesen elfáradtam, megérdemlek egy vállveregetést.
Gyors pakolás, tűz Szarvaskőre, szépen beesteledett. Vendéglátóink olyan terülj-terülj asztalkámmal vártak, hogy csoda. Kitérni lehetetlen küldetés lenne.
Van valami az oxigéndús levegőben. Este 10 órakor pillanat alatt elaludtunk, az éjjeli vihart meg sem hallottam- akár ágyút is elsüthettek volna mellettem.
A verseny napján korán átmentünk a rajtközpontba. Segítettünk sátrat állítani összegyűjtöttük a kulacsokat, frissíteni valót kis kosarunkba, irány Bánkút! A sípályás frissítő zónán Totya és kedves családja szórakoztatta a jelenlévőket, míg a versenyzők megérkeztek. Ő az egyike azon sportolóknak, akik már akkor nyomták az ipart, mikor én kezdtem ismerkedni a hegyikerékpározással.
A frissítésre nem fecsérelnék sok szót, igyekeztünk a legjobbunkat adni ami a frissítést illeti. Volt, kinek kulacs mellé elkélt kis bíztatás is.
Mikor mindenki megkapta a magáét, visszarobogtunk Szilvásváradra. Orsi eső miatt elhalasztott tervét hajtottuk végre (most van két szabad óránk, indulás): felsétálni a Fátyolvízeséshez. "Géza, mosd le a bringát légy szíves! Ó, még csak két óra van..." Túra előtt persze valami ebéd sem ártana. Nos, jelentem a főutcai rétesező mellett ha nem is világbajnok, de OB dobogóesélyes lángost költenek! Maradtam volna még pár körre. :) De a kötelesség ugye... A vízesés szép, mint mindig, jó látni milyen bővízű.
Eredményhirdetés, útitársak összeszedése- ez nem ment olyan olajozottan. András csomagja növekedett egy serleggel, gratula érte! Valahogy szorítottunk helyet a kocsiban.
A hazaút eseménytelen volt, ellentétben a tankolással. A pisztoly egy köppentés után nem adott több nyálat. Komoly volt a helyzet, a kút hibája miatt fizessek ki két deci benzint, majd próbáljam újra- hátha jó lesz. Megjavítani? A vállrándítás bevett problémamegoldó eszköz. Másodszorra, másik kútról már sikerült megetetni a macskát.

Itt a történet vége. Jó éjszakát, gyerekek!

Megkezdődött a szezon. Végre! Első komolyabb falat, nyolc órás körözés Óbudán.
A 8 órás MTB versenyen voltunk, eme pár sor egy műszak történéseit próbálja visszaadni.

Óbuda Mocsárosdűlő területén találkoztak a „megszállottak, amolyan –sokadik- évadnyitó versenyre.

A magam részéről alaposan felkészülve álltam rajthoz. Három héttel korábban egy hosszú túra a Pilisben, két hete egy 4:15-ös Bakony 25 (erről a héten írnom kell pár sort), majd amolyan felkészülést zárónak, egy durva montizás. Ezek az említésre méltó aktivitások elvileg elegendőek a felkészüléshez, de volt bennem félsz.

Először is, a tegnapi versenyt erőfelmérőnek, szántam, egy lépcsőnek, hogy feljebb léphetek, érdemes emelni a tétet vagy át kell gondoljam az idei terveim. Annak ellenére, hogy egyre közeledett a verseny napja, nem mentem túl sokat edzés jelleggel. Az utolsó hosszú szombati meneten ráadásul sikerült úgy eléhezni, ahogy a nagykönyvben meg van írva: megérkezés után annyira éhes voltam, hogy nem bírtam enni. De három kanál leves, és másfél óra alvás helyre tett. Legalább megismertem a korlátaimat, sé egész jól sikerült javítani a zsíranyagcserémen.

Utolsó hétre még beterveztem több edzést, végül csak a keddit sikerült kivitelezni. A többi ment a levesbe, de nem bosszankodtam emiatt. Nem ezen a pár napon múlik.

A versenyen nem helyezést tűztem ki célnak, csak annyit hogy hullámvölgy nélkül végigcsinálom. Csak semmi felesleges virtuskodás, hamar sírás lehet belőle!

Vittünk lehetőleg mindenből tartalékot, még bringából is. Pályabejárásnra elég volt egy kör. Tavalyihoz képest fordított menetirány, és némileg módosított nyomvonal. Sok egyenes, pár erős szűk kanyarral, ahol figyelni kell(ene). Elvileg kevésbé rázós.

Tavaszi időjárás ellenére karmelegítőt és szélmelléynt fent hagytam, védve a kihűléstől a kevesebbet mozgó területeim- különösen a derekam, ami a korral előre haladva egyre érzékenyebb. Verseny mehet el a fájós háton.

Elrajtoltunk 10 órakor, a mezőnyből egyedül Kakas Lacit figyeltem. Egyrészt őt látásból már jól ismerem, tudom nagyon jó endurance távon. Tettem rá a kereket, hátha elleshetek tőle ezt-azt. Másrészről, ami igazából csak kíváncsiság, hozzá képest mire vagyok képes. Afelől nem volt kétségem, hogy gyorsabb, azt nem tudtam mennyivel. Így az első körökben még látótávolságon belül tartottam magam, de hamar beálltam a saját tempómra, mielőtt a derekam áll be a nagy akarásban.

Teltek a körök, a szél csak fújt pont a nyílt szakaszon szembe-oldalról. Legalább a pihenő aszfaltoson hátszélben vitorlázhattunk.

Az első komolyabb izgalom a 2. órában jött: furán kövályog a hátsó kerék kanyarban, és tűlkormányzott lett a „vas”. Ez bizony defekt! Szerencsére a lassabb fajtából, így óvatosan tekerve beértem a boxba egy gyors gumicserére. Veszély elhárítva, gyerünk tovább! Időközben Gömbi sporttárs megelőzött, így volt kis plusz motivációm visszaelőzni őt.

Pár kör alatt befogtam, mehetett a verseny alatti rutin: kör egyik felén 14-es, másik felén 12-es keréken a lánc. És figyeljem, nem essen le. Mert lustaságból nem cseréltem a kopott hajtást, ami 26”-os montiról származik emiatt nem elég hosszú kéttányéros hajtóműhöz. Láncterelőt sem szereltem fel. Azért idővel egész jól belejöttem, hol mekkora nyomatékkal tehreljem a pedálokat.

Próbáltam figyelni arra, hogy lazán menjek, semmi erőlködés, ezzel kímélve a hátamat, de a pálya karakterisztikája nagyon nem támogatta. Egyrészt teljesen sík, tehát nincs rövidebb-hosszabb lejtőzés, ahol át lehetne mozgatni, sem emelkedő ahol tornáztathatnánk az ízületeket. Másrészt a zötyögős, gödrös nyom folyton lasítottam a bringát, a sima tempó tartás is igényelt némi izommunkát.

Az erő beosztás mellett még nagyon fontos dolgom volt verseny közben: a frissítés. Vagyis, a frissítés nem az én dolgom, hanem Orsié volt, akinek ezúton is puszi örök hála. Profi módon szolgált ki, leste kívánságaimat. Nekem csak kérni kellett. Ennyi volt a feladatom. Folyamatosan inni, és figyeljek ne fogyjon ki a tank. Ez a 4. óra végén jött el, enyhe korgás jelezte: oké haver könnyebb testtel jobban gurul a verda, de üzemanyag nélkül nem jut messzire. Tehát a folyékony mellé kezdtem pótolni szilárd táplálékot is. A 8 óra alatt összesen 3 banán el is fogyott.

Az első nehezebb időszak a 4-5. órák között jött. A fájdalom. Egyre nehezebben esett az ülés, hogy koncentráljak a dinamikus haladásra. A köridők is kezdtek romlani, de csak a 6. óra után. Itt már mondjuk nem is éreztem nagy szükségét a sietségnek. A dobogó biztosnak tűnik, ha nagy borulás nincs, akkor simán hozom a végéig.

Az utolsó órára megkegyelmeztem a láncnak, nem kellett a gyorsabb áttételen forognia. Hiszen ugrálással jelezte nemtetszését. Velem aztán lehet beszélni. A célhoz közeledve- ami azt jelenti hogy szállj le a bicikliről hülyegyerek, lejárt az idő- átfutott rajtam pár kósza gondolat mi lenne ha elspórolnám, és pont célzárás után egy másodperccel haladok át a célkapu alatt. Végül győzött a kötelességtudat.

Orsi majd kiugrott a bőréből. Nekem inkább egy erős edzés, de nélküle biztosan nem sikerült volna ilyen jól. A tiszteletkör az övé.

A célban vidámság, móka, kacagás, pacsi hegyek és gratuláció hegyek. Meg pezsgőfürdő az érmek mellé.
Egyszer menet közben még észrevettem a bal vállamon jelölő festékes lett a mezem. Valahol súrolhattam egy fát. Lankadt a figyelmem, rosszabbul is járhattam volna

Kezdésnek mindenképpen bíztató, a hármo hét múlva esedékses marcali 10 órás már nagyobb falat lesz- saját selejtezőm a Nagy Verseny előtt. Most már illene rendesen edzeni is. J

„Hű, ez nagyon nehéz” állapította meg B. Tamás Master-korú lehet nem pont ezekkel a szavakkal, de valami ilyesmire gondolhatott utalva paripámra. Amúgy az említett problémákat leszámítva, zokszó nélkül tűrte a gyötrést fekete kétkerekű..

Eredmények, köridőkkel:
http://8oras.hu/8H_2014_egyeni_eredmenyek.xls

A negyedik

A negyedik.

Tíz éve lehetett, vagy talán még régebben, akkor sem voltam már normális, vagyis átlagos. Vígan motoroztam SRX600-asommal (figyelem, rebelliseknek való típus!), de csakazértis vágytam valamire. KELLETT EGY PROJEKT. Egy autó. Megvenni olcsón, és feljavítani. Ennek persze volt pár ki nem dolgozott része, de erről később. Szóval réges-régen egy messzi-messzi galakszisban... Szombathelyen. Olcsó, hátul hajt, mi az? Nem, nem Lada. Hanem?

Opel Kadett C, kétajtós kivitelben. A kis motor is bőven elég a könnyű bódéba, az ülésbe huppanva pillanatok alatt vedlik át az ember Walter Röhrl-é. Fiatalság, bolondság... Az alapjárat, és a padló hiánya nem zavart, "simán" elgurult hazáig. A parkolótól 100 méterre fogyott ki belőle a benzin (persze tankolás forintra kiszámolva, úgy kell azt), mondhatni hatalmas mázli.
És ennyiben ki is merült a nagy tuning. A munkának egyik fontos, ha nem legfontosabb összetevője a jelenlét. Akkor még nem volt általános a "Távoli munkaasztal" fogalma, bár ez autókra nehezen kivitelezhető még ma is. Pár hónap után elvitte egy típus iránt rajongó, alkatrésznek.
A másodikról nem is tudtam, hogy akarom. Édesapám vett egy garázst (öröklött tulajdon), az örökösök nem tudtak mit kezdeni a benne tárolt 2105-össel, így megoldottuk okosba'. Történt ez 2006-ban, ha jól emlékszem. Tipikus bácsi-zsiguli volt. Kevés kilométer, megkímélt állapot. Amíg megvolt, gyakorlatilag hiba nélkül tette a dolgát. Megtanultam közlekedni, nagyon hasznos és vidám időszak volt. Főleg a barátokkal együtt utazások. Aztán eljött a vég, üzembentartóként a biztosítási díj hopp, megugrott egészen a sztratoszféráig. Átíratni minek, hiába a jó állapot, egy átlagos Kocka nem ér százezernél többet. Gyors búcsú.
A harmadik kiválasztása gyorsan ment. A típus adott: olcsó legyen, ismert típus, ne romoljon el. 2008-at írunk, egyetlen típusra szűkítettem a keresést: Swift, még a régi fajtából. Két "kikötésem" (inkább kívánságom) volt: fordulatszámmérő, és max. 300.000 ft. Viccesnek tűnik, de mikor tényleg néztem a hirdetéseket, autókat, egyszerűen nem sikerült. Pedig édesapám révén lehetett volna jót találni, hiába. Emeljük a tétet. 400-ért van egy szedán (utálom) Veszprémben, nézzük meg. Megnéztük. Nem rossz. És megvettük- a mellette álló GLX Wintert. Blokkolásgátló, két légzsák (mondjuk ebbe a papírmaséba minek :) ), alapvetően szép a "fényezzünk mindent fehérre" stílus, gyári alufelnik és Darth Vader orr megvett ahogy kell. Meg a puha plüss ülések, Suzukihoz mért fényűzés. Ez mondjuk csak plusz amellett, hogy ezentúl jó ideig csak tankolni kell. Mivel sok élményem fűz hozzá, a kellő időben kap egy külön írást.
Elérkeztünk a mába. Vagy inkább a közelmúltba.
Elkezdtem keresni a kicsi kocsim utódját. Miért? Megannyi jó tulajdonsága ellenére, egy dologban nagy hátrányt szenved: a méret. Legalább nem kompenzálok az autóval. De tényleg kicsi. Ha bringát szállítok benne, akkor vagy kétszemélyes, vagy igen szűkös. Igaz, mentünk hárman, két biciklivel és egy heti ruhával/élelemmel felpakolva Horvátországba, de az mondhatjuk különleges alkalom volt.
Tehát új keresés, új követelményrendszer. Első és legfontosabb, hogy legyen legalább olyan jó, mint a kis rizsrakéta 68 iszonytató lóerős fehérség. Mert minek cseréljem le egy rosszabbra? Noormális?
Biztonság: két légzsák, blokkolásgátló, emellett értékelhető NCAP törésteszt eredmény
Dinamika (Nem röhög!): 13s 0-100 km/h
Zajok: ami fogyasztásra is hatással van. 100-nál 2500-as fordulatot minél jobban közelíteni
Kombi karosszéria
Benzines motor
Keret: 5-600000.
Mint minimumot, sem sikerült minden típusnak megugrania. Figyelem, szubjektivitás következik!
Franciákat kizártam, mert se nem tetszik, meg franciából inkább dízelt érdemes venni (azt mondják). Egyikhez sincs gusztusom.
Fiat Marea Weekend. Dolce vita, tetősínből lefolyó lámpakeret, csíklámpa, lenyitható hátsó lökhárító mmm! Ez már döfi. A biztonsági feltételeken csúszott el szegény, és a tapasztalati úton gyűlt szervizelési igényen. Igazából lehetett volna akár az új dízelmotoros, csak a közös nyomócsöves már nem javítható fillérekből, nagyon nem. Mert a jól felszereltek mind dízelek voltak. Dízelt azért vesznek, hogy használják, keveset költsenek üzemanyagra, és előtakarékoskodjanak az esetleges felújításokra. Ami a kor előrehaladtával, egyre valószínűbb. Főleg egy 12-15 éves, 200000-et (muhaha) futott dízelnél. Sajnos ez más márkánál is előfordulhat. Nem dízelen nőttem fel, nem bírom a hangját, nem akarom cibálni az oroszlán bajszát.
Az idő előrehaladtával, bejöttek egyéb óhajok is, ami miatt ismét szűkült a szóba jöhető típusok köre. Nagy igazság, propagandaként sulykolják belénk az "Állapotot veszünk, nem kilométert/típust" jellegű nagy igazságokat. Nem fogok csak azért beleülni egy Daewoo Nexiába, csak mert garantáltan tutibiztosan keveset mentek vele, azt is üresen autópályán 110-el. A bicikliknél megtanultam: ha olyat választasz, ami tetszik, azzal nagyon nem lősz mellé. Mert akkor öröm lesz használni. Így előbb akartam kiválasztani 1, 2 típust majd azokból felkutatni a jó állapotúakat- már persze a nem túl bő kereten belül. Erre is van amúgy ideológiám (nem én találtam ki). Csak annyit adjak ki érte, amennyi nem fáj túlzottan, ha elveszik. Ha komoly baja lesz, gyorsan lehessen cserélni. Használati tárgy.
Nos, elkanyarodtam. Szóval hogy szűkítsem a kört, és ne 8600 hirdetésből kelljen kiválasztanom az igazit, beleástam kicsit az ezredforduló idején kapható alsó-közepes kombik kínálatába. A hibákat kerestem. Olyan hibákat, amikkel nem fogok tudni együtt élni. Szerencsémre már csak pár típusból választhattam.
Renault Megane: biztonságos, megbízható, a kisebb motorral is elég dinamikus. Viszont a dinamika a ára a rövidebb áttétel=magasabb fordulatszám. A csoportban legkisebb csomagtartó. A legjobb viszont a térképzseb    mélységébe helyezett ablakemelő gombok. Amúgy pihe-puha kényelem, mégsem tudok azonosulni a formatervvel.
Opel Astra G (F szándékosan maradt ki, az már szimplán "elavult"). kívül még csak-csak, de a beltér  maga a siralom völgye. Minden fekete, minden egyenes és olcsó. Korábbi vezető beosztásom során vezethettem is párszor néhány képviselőjét.Az elektromos gázpedál lassan reagált, akithidegen hagy az autóvezetés, boldogan használhatja. De én nem ehhez szoktam, és nem szívesen váltanék. A váltó. Ebben is rövid áttételezésű, normál országúti használat mellett is húzatni kell.
Volkswagent nem. Mert csak, nem az én világom. Mellesleg túlárazott, vajon miért?
Skoda Octavia hasonlóan jó lehet, mint a Golf, de csak kicsit alacsonyabb az árszint, és asjnos a második generációja egy nagyságrenddel jobban tetszik.
BMW. Igaz, hat kilóért is lehet már kapni hármast, meg nem vészes az alkatrészek ára, meg megbízható konstrukció. Ha tényleg igazak ezek az állítások, akkor az emberek többsége hülye, hogy mégsem a bajor gyár remekeivel jár?
Ford Focus. Év autója 1999 (Bár ez is szimpátia szavazás, és melléfoghatnak). Régóta tetszik a formavilág, vagánynak tartom, A középszerbe mer némi kreativitást vinni, vidámságot. A tervezéskor nagyon odafigyeltek rá, sok múlott a sikerén vagy bukásán. Az előbbi jött be. Ezt bizonyítja a rengeteg pozitív vélemény (pl. Népítéleten 7,22 pont a 10-ből), és rengeteg van belőle. Akivel beszéltem a típusról, senki nem akart másra rábeszélni.
Kis motoros fapados verzió kilőve: lassú, és nem olcsóbb, mint a jól felszerelt, optimálisabban motorizált változatok. Inkább 1,6 de nem Ghia. A műfa mintázatú fröccsöntött elemek szépek, bár mondjuk mihez képest? A beltéri díszítőelemek Zámbó Jimmy-je.
A végjátékban már éjszakába nyűló "vadászatot" tartottam, hol lehet szép, jó és nem túl drága "fókát" kapni, nem a világ végén. A Művészetek Völgye túra előetéjén is bújtam a netet, mikor összeállt egy kis kör. Két kocsi a Balaton parton, egy kicsit távolabb, egy kanyarral megnézzük. A túra rajtjában telefonáltam, jegyzeteltem. Célba érkezés után alig egy órával robogtunk is a vásárba.
Nem nyújtom tovább a rétes tésztát, Ő lett végül:

Ford Focus Turnier Futura 1.8

Magyarázkodom. Nagy motor. Rugalmas, nem erőlködik, nyugis tempóban nem zabál. Bowdenes gázpedál. Vonóhorog. Friss műszaki. Német import- eredeti szervizkönyv, pecsétekkel, használati útmutatókkal. 193000 km, tényleg annyi. Édesapám 40 éves tapasztalata aranyat ér. Cserélt szíjak, fékcsövek, féktárcsa, fékbetét, plusz két gumi. 4 csillag NCAP-n, 4 alufelni, 4 légzsák, 4 elektromos ablak, bőr kormány, véltó- és kézifékkar. Nagy vonalakban.

Első benyomások: jó (mire számítottam? :) )

A plusz lökettérfogat csak előnyére vált, turbó nélkül turbólyuk sincs, szinte bármilyen fordultaról szépen megindul, és húz. A kormány fogása aaaah :D! Mindig ilyenre vágytam, csak nem tudtam róla. Minden kezelőszerv kézre áll, amit gyakran matatna az ember. Ablakok, a rádió vezérlés. A lámpaburák szép tiszták, egyáltalán nem mattultak. A karosszéria azért magán viseli az elmúlt bő évtized nyomait. Ez mondjuk nekem jó, mert kisebb megrázkódtatás, ha tovább romlik a külcsín. Ami viszont fontos, az (eddig) tökéletes. Látszik, a tervezők ültek már autóban, mielőtt a terveket kezdték felvázolni. Ebben a kategóriában, nagyon jó az ergonómia. a vezethetőség. 

Nyilván több utánajárással találhattunk volna vagy szebbet és/vagy kicsit olcsóbbat, de nekem nagyon tetszik. A kontrollcsoportom is lelkes, főleg a pohártartó és az öblösített sárvédőívek miatt (lappangó Bogár mánia). Az ezüstmetál színnel majd megbarátkozom.