Eltelt több, mint egy év versenyzés nélkül. Meg kell mondjam, nem is hiányzott- volt tennivaló az élet más területein. Ez annyira jól sikerült, hogy a zsolnai 24 órást gyakorlatilag fél év punnyadás követte. Télen meg ugye hideg van, ki akar kimenni a zimankóba?
De most, hogy itt az új személyi edző, és nagyjából stabil napjaink vannak elkapott a nosztalgia. Azt amúgy is sejtettem, hogy 2015 nem a serlegek halmozásáról fog szólni, majd elbohóckodom a mezőny végén. Utólag belegondolva, tökéletes munkát végeztem a nem-felkészüléssel.
Úgy egy hónapja "csaptam a lecsóba", egyre gyakrabban húzok futócipőt vagy megyek tekerni kora reggel de inkább késő délután. Egyedül nagyon megy, pulzus meg lábfrekvencia rendben, de ez mire elég, ahhoz csoportos rendezvényre kell(ene) menni.
Kíváncsi voltam, milyen a Coffe Ride. Abszolút kívülállóként csatlakoztam két alkalommal is, 100% arányban sikerült megborulni. Erő semmi, állóképesség 1,5-2 órára elég.
Szóval, verseny. Az idei első a IV. EKdigital Gerecse Maraton. Előnevezés, utazás megoldva (ez is egyfajta fegyvertény), családosan. A táv 66km, valami 1500m szintemelkedéssel. Még a pesszimista becslés szerint is meg kell lennie 4 órán belül. Aztán mi történt?
6-kor terveztünk indulni, még a nagy hőség előtt érjünk Tarjánba. Helyette lett 8, Pesten dugózással mégis sikerült fél 10 előtt megérkezni. Kedves csapattársak foglaltak közeli parkoló helyet, köszi érte! Felveszem a rajtszámot, megkapom a rajtcsomagot- ami annyi ideig tartott, míg elolvastad- addig Bálint cukiskodik. Noé Balázs megdícsér tán fogytam? Igen, éppen zsírdiétán vagyok. 75-ről sikerült lemenni 84-re. Kipakolom a bringát (még a márciusi sárral), átöltözöm versenyzősbe, felveszem a... hol a sisak? A manóba! Most vagy azonnal kocsiba be és hazahúzunk keseregni vagy tekergek a környéken országúton. De szerencsém volt, perceken belül kaptam egy kedves sporttárstól tökfödőt, így kedvemre szenvedhetek majd a hőségben. Mert ugye egész országra szóló hőségriadó van érvényben, és ezen a pályán nem egy helyen van fehér murvás út, árnyék nélkül. Szóval rajt előtt 5 perccel felveszem a bukót, bemelegíteni már nincs értelme, még állítok a nyergen, gurulnék a rajtvonalhoz.. Nincs hátsó fék? Pumpálom a kart, semmi. Lenézek- a betétek félig kijöttek már, a dugattyúk is szépen kimozdultak a helyükről. Reggel az összerakáskor sikerült a tárcsával elgörbíteni a betéteket szétfeszítő rugót. A lényeg, a menetes biztosító csavart nem tekertem vissza, csak a helyére toltam. Valahol kiesett, a kocsiban meg fejjel lefelé utazott a bicaj- szerviz esetén erre kell kivenni a betéteket. Szóval a feladat: visszatolni a dugattyúkat, helyükre tenni a betéteket és szerezi valami cuccot ami bent is tartja a féknyeregben. Bovdenszál- nem elég hosszú. Újabb mázli, a szerszámos láda mélyén találtam egy ideális méretű sasszeget. Ugye milyen szerencsém van? Vagy inkább ez lett volna a második lehetőség, hogy nyugodt fejjel átgondoljam a napot, és hagyom hogy ez a verseny nélkülem zajlik. De nem! Ha erőltetem akkor jó lesz!
Beállok a rajtba, Foma szól: ez már nem a hosszú táv mezőnye ők már pár perce elindultak. Ezt is kibírtam röhögés nélkül.
Indul a 66km-es egyéni terep időfutam. Egyik edzésen meghúzhattam a mellizmomat. Semmi komoly, csak nagy levegőt ne vegyek. A köhögés extrém sport, a tüsszentés meg tiltott.
Utálok nagy melegben sportolni. Azért utálom, mert nem bírom. Ez megtoldva a kis sérüléssel nem sok jót sejtetett. Intenzitás a béka hátsója alatt, motiváció még két szinttel lejjebb. Ezért volt meglepő, mikor pár kilométer alatt beértem a mezőny végét. Innen Gáborral kerülgettük egymást, én rendesen bombáztam a negatív hullámaimmal, ő viszont rendíthetetlenül pozitív maradt. Igazi hős, vagyis Hero.
Pont az aszfaltos részen ért utol a közép táv eleje, be is álltam mögé mint egy országútis. Végre haladtam! 20 km-nél az első frissítő. Megjegyzem egy 26 km-es körön. Kis banánt veszek, innivalóm van bőven. Itt kicsit ellépek Gábortól, de a rajt/célnál sikerül hosszan depózni.
Jön a nagyobb kör. 40 km. A nehezebb mászásokkal. Eddig is toltam emelkedőn, mi lesz itt?
Elmondom. Totális k.o. Ittam, minden azonnal jött ki, a könyökömnél hullámzott az izzadság. Amúgy tekerhető emelkedőn toltam. Amikor meg nyeregben voltam, akkor sem pörgött fel a motor. Katasztrófa. A második kör elején berepült egy darázs a mezem mögé és persze hogy megharapott. Úgy a 40. kilométertől már Gábor sem volt velem ő legalább húzott volna. Rottyon voltam, de rendesen. Utolsó frissitőpont 42 km-nél (Hunya még 48-at mondott), szóval nem 18 hanem 24 km itatópont nélkül. Vértestolnán figyeltem, sikerült a kijelölt úton haladni tovább. A cél előtt elszáguldott mellettem egy Meditech vonat.
Belegondolva, inkább egy 24 órás verseny mint egy ilyen kályhában 4,5 (igen, több mint egy óra hátrány) óra szenvedés. Aki volt idén a Crosskovácsin most egyetértően bólogathat.
A bringa viszont hiba nélkül tette a dolgát, ez jó pont. Egy nyamvadt lánc leesés sem.
Ez az év már ilyen lesz, ha szorgalmas leszek talán jövőre összeszedem magam.
Essen a versenyről is pár szó. A hőség egy dolog azzal nem lehet mit tenni. De a frissítőpontok (alul)kínálatán sürgősen tessék változtatni! 35-40 fokban csoki? Opcióként banán? Jó, volt néhol sós ropi vagy micsoda. Itt a dinnye- és barack szezon, azok is finomak és nem kell sok mázsa belőle. A locsolós néni 10 pontos ötlet!
