2014. január 2., csütörtök

Itt találkozunk 2014-ben

Jöjjön tehát a nagy bejelentés, a 2014-es szezonban mely eseményeken leszek ott biztosan. Vagy legalább erősen remélem, eljutok.
Nézzük először az előszezont:
Nálam áprilisig tart, az alapozás nagyja. Viszont a teljesítménytúrákon futni- remek állóképességi edzések, 2-3 óra jó levegőn, jobb mint egy óra alatt átfagyni a nyeregben, vagy órákon át görgőzni.
Első héten máris lesz lehetőség- a Búék20 egy jól szervezett, népszerű túra. Aki futni szeretné, érdemes a rajt nyitásakor indulnia. Most nem tervezek rekord döntést, mert vasárnap megyünk „New Yorkba”. A Supercross sorozat záró állomását az etyeki Korda filmstúdió díszletei között rendezik, már alig várom! Jó idő várható.
Janiár 12-e, a Téli Gyermekvasút 20-as távján tervezek 2,5 órányi mozgást. Kis szünet, majd ha a hóhelyzet is úgy akarja, január 25. Téli Mátra XL. Mindenképpen felkészülésnek szánom. Február 1, Téli Tihany. Igaz, alig 20km, de elég sok szintemelkedéssel. Tavaly végig esett az eső, idén kipróbálnám szárazon. Február 8, egy laza negyvenes a Téli Margitán.
Március adja a felkészülésem gerincét: ha jól alakul, bő egy hetes edzőtábor Horvátországban ahol edzés-evés-alvás körben fognak telni napjaim. A terv kb. 40 óra, és 1000km gyűjtése.
Amint megjöttünk, már nyakamon is az előszezon fő eseménye: március 29. Bakony 50. 2008-ban már futottam 5,5 órát, meglátom idén mi sül ki. Igaz, könnyebb is lett a nyomvonal.
És máris beköszönt április, beindul a bringás szezon! Még kéretem magam, de a 12-i Kaktusbike Maratont lehet, érdemes lenne meglátogatni. Szezonnyitónak bőven jó lenne, ha mégsem akkor két héttel később: 26-a Palota Maraton, 27-e Kishegy Kupa. A lellei esemény nagyon tetszett, kár hogy az őszi elmaradt. Rövid, pörgős verseny, a szombatival együtt pont elég lesz erőfelmérőnek.
Májusban lesz 10 órás Marcaliban, pontos időpontot még nem tudok, remélem nem fog ütközni semmivel. 10-én a péceli Csunya-Kupa is ajánlott, hangulatos kis rendezvény.
Muszáj lesz magyar maraton kupafutamon is indulnom, hogy gyűljön a versenykilométer. 17-én a Bakonyerdő Maratonon fogok rajthoz állni. 31-e, a Nyugat Maraton Kupa első állomása Eplényben. A másnapi XCO versenyen még gondolkodom, de muszáj lesz pihennem, mert következik június 7-8. Festina 24 órás MTB verseny. Ez lesz az egyik fő verseny idén. 2005 után, a fő célom a teljesítés. Az is nagy eredmény lesz, ha nagy kiborulások nélkül, „csak úgy” végigtekerem. Ideális esetben nem lesz kánikula, de éjjel sem kell fagyoskodnunk. Ezután kis pihenőt tartok, a 21-i MTB Piknik, majd a 28-i Drótszamár Fesztivál, amolyan tingli-tangli buli futamra lesz jó.
Július 12, Salzkammergut Trophy. Mivel a maraton Masters EB idénre a nagy gigamaraton B távja lesz az eddigi gyakorlattal szemben, február végéig kell eldöntenem hogy engedek-e a csábításnak és bevállalom a 200+km-es A távot. Ami viszont biztosabb, a 20-i EKDigital Maraton Tarjánban, majd egy tétova próbálkozás részemről, Mayer Balázst segítem (vagy inkább hátráltatom) a zánkai 24 órás verseny duó kategóriában.
Augusztus. Lehetne megint dupla hétvégét csinálni Underworld Kupa+Nyugat Maraton Kupa futamokkal, de valahogy mégis inkább Svitben töltjük a hosszú hétvégét, a háromnapos Horal Touron. Ez a verseny nagyon bejött. Ha az osztrák maratont nem számítom, ez a második fő bringás verseny 2014-re. Augusztus 8-10, remek a hely! 23-án Bölcske Maratonnal véget ér a Mountainbike Challange sorozat.
Szeptemberben egy lelazító 10 órás verseny a Holdfényliget parkban. A vége pedig 28-i Kishegy Kupa, és az október 5-i Nyugat Maraton Kupa záró fordulóval lesz teljes.

Igyekeztem idén inkább „hegyezni” a szezont, nem forgácsolni a figyelmem mindenhol úgysem lehet indulni. Nem is kell. A fő versenyek miatt, kénytelen leszek több sorozatban lemondani a jó összetett helyezésről. Továbbá még nem teljes a lista, például a maraton ob (igen, kisbetűvel) időpontja még mindig nem nyilvános. Ne is idegeskedjek, még csak január van, meg amúgy sem vagyok esélyes a dobogóra. Mit akarok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése