2014. június 11., szerda

A második első- előzmények

Vége. Hihetetlen.

Letelt a fél éves ciklus, kisebb-nagyobb kanyarokkal nehezítettem a pályát, de beértem a célba. Hogyan történt?
2014 őszén határoztam el, ha már ennyire jó irányba indult az életem, kitűzhetek komolyabb célt. Elkezdtem előre tervezni. Erről igyekeztem is időnként beszámolni, hogyan haladok a felkészüléssel. Azonban van pár dolog, amit nem tudhatsz kedves olvasó.
2005-ben egy igen sűrű szezon vége felé indultam életem első 24 órás versenyén. Mivel a 2004-es duó tetszett, ezúttal szólóban próbáltam szerencsét. Mai fejjel visszanézve, banális hibákat követtem el. Amit el lehetett rontani, elrontottam. Ennek ellenére eldöntöttem, nem az volt az utolsó. Akkor 18 órát mentem, érett a visszavágó.
A téli szezont becsülettel végig küzdöttem- vagyis inkább bohóckodtam, de a ciklokrossz versenyeken sokat javult az egyensúlyérzékem, és bátrabb is lettem a tempós lejtőkön. Tavasszal volt is pár meleg pillanat :) Apropó tavasz! Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon nehezen viseltem, mikor még áprilisban is fel kellett venni a téli gúnyát kerékpározáshoz. Ennek ellenére jöttek a versenyek, lassan indult a szezon. Óbudán követhettem Kakas Laci nyomát tisztes távolból- ő viszonyítási alapnak tökéletes. Örültem is, mikor megtudtam hogy Marcaliban ismét találkozunk. A marcali 10 órás verseny nagy mélypont volt, mindennel bajom volt, görcsösen akartam menni, és nem igazán jött be.
A verseny utáni karbantartás közben kiderült, hogy már csak pár menet maradt ép a középcsapágyházban- éljen az integrált tengelyes hajtókar és a fogyasztói társadalom! Kemény egy napot bírt az új csapágy, no comment. Tehát vissza az alapokhoz, egyszerű négyszögtengelyes hajtókar két tányérral. És az ima, hogy a monoblokkot megtartsa a menet.
Az eplényi maraton előtt nagyon bizakodó voltam: Palota Maratonon és Kishegy Kupán sem fáradtam el, vagyis az állóképességem mégis javult valamelyest. Megnéztem a 24 órás verseny honlapját: 1 kör 7km, kb. 160m szinttel. Hm, hiába "csak" 73 km az eplényi verseny, mégis menni kellene hiszen szintességben nagyon hasonló. Aztán megint belenyúltam a csalánba... Izzadságszagú 3,5 óra, hátfájással, emellett dekoncentrált is voltam. Érdemes így akár elutazni a Fátrába? Jött egy pihenős nap, meg még egy, kedden egy könnyű tekerés- jé, mégis megy a bringa. Akkor mégis készen állok? Mivel a szabadságot korábban elintéztem, gyorsan segítőket kellett kerítenem. Ha nem találok, ez is egy jel, hogy várjak még. "Sajnos" Balázs és Zsuzsi is szabaddá tudták tenni magukat. Csütörtökön őrült bevásárlás kezdődött. Ja, mi fog kelleni? Van már kaja, innivaló? Izotóniás por, zselék? Lámpák? Nem sokat aludtunk, sőt péntek kora reggel még izzott a tűzhely a készülő elemózsia készüljön el időben. Lóhalálában megvoltunk, megjöttek Balázsék. Bepakoltunk a kocsiba, és egy kellemes 4,5 órás út után kiszállhattunk a verseny központjául szolgáló kempingben. Rögtön kezünkbe is nyomták a welcome drink-et. Gyors ismerkedés a helyszínnel, rajtcsomag átvétel, sátroverés.. hol vannak a cövekek? Ó, otthon maradtak. Aztán pályabejárás, mert miért ne... Itthon még gondolkodtam a 24 vagy 28 fogas kistányért szereljem fel. Nem bántam meg a kisebbet! Maga a kör a kemping központjából indul, majd át kell kelni egy patakon. 20-25 méter hosszú raklapnyi széles és korlát nélküli hídon. Gondoltam is, ha itt elbóbiskolok, felébreszt a hideg víz! Kis sík szakasz után elkezdődött az első emelkedő. Amely folyamatosan lett egyre meredekebb. A legdurvább szakaszon 24/32-vel pedáloztam fel. Kínosan ügyeltem a pulzusra. A meredek rész után még volt három sík szakasz, végén egy lépcsős huplival- így jutottunk egyre feljebb a pálya technikás szekciójához. No kérem, ha egy táblán együtt szerepel a Pozor! és egy koponya, az csak egyet jelent: itt nem sétabiciklizés lesz. Ez bejött. Rögtön egy letörés, kanyar, fán szivacs, bal hajtű jobboldalon meredek hegyoldallal. Mindez 50 méteren belül, végig lefelé. Majd egy pihentető lejtő, a féktáv rézsűn majd egy jobbos hajtű. Tovább lefelé az egynyomoson, híddal szivaccsal burkolt fákkal- izgalmas lesz félkómában lekormányozni az éjszakában. Pihentetőnek jött egy nyílt szakasz, alattomosan emelkedő. A végén egy szintén kistányéros mászóka (sportosaknak, váltóban indulóknak középtányéros simán), majd zúzás le a faluba, Nizné Kamenecbe. Végre aszfalt! Nem sokáig élvezhetjük, gyakorlatilag csak amíg leérünk a hegyről. Innen már nem volt számottevő emelkedő, de a kempingig hátralévő kb. 2 kilométer nem volt unalmas. Nyújtott kanyarok, bokros-fás alagútban vezetett nyomon csapattunk, vagy köves nyílt szakaszon. Hidakon át, végül körbe is értem. Mit mondjak, ilyet képzelek el egy jó 24h pályának, az első benyomások pozitívak. Gyerünk városnézőbe!
Valószínűleg nem voltam csúcsformában, hiszen sikerült elkavarni egy nem túl nagy városban, egy nem túlzottan eldugott pontot (óváros fő tere) keresve. Közúti ellenőrzésbe is botlottunk, de a nemzetközi biztosítás hiánya sem szúrt nekik szemet. Ékes angolságggal igazítottak útba. Ja, kb. 200 méterre voltunk a céltól és csak kétszer mentünk el mellette...


Hangulatos órácskát sétáltunk, a templomról a kilátás a hegyek felé egyenesen pazar. Csak kicsit későn érkeztünk, így éttermet már nem találtunk nyitva. Marad az úti elemózsia! Vagy a Tesco, pont útba esik! Nos, oda sem sikerült elsőre betalálnom- nem kicsit voltam szétcsúszva. Ezt kompenzálva feltankoltunk csokiból, és vettünk sátor cövekeket is- sikerült anélkül elhozni a sátrat. Mire visszaértünk, erősen lehűlt a levegő. Kabátban nem volt melegem- mi lesz holnap, megfagyok? Egy gyors vacsorát azért megejtettünk, és éjfél előtt bevetettük magunkat a sátorba. Nem kellett ringatni egyikünket sem.
Reggel már fél nyolc előtt felébredtem. Furcsa, mintha kialudtam volna magam, frissen keltem. Azért pihenjek még amíg lehet! Nemsokára nagy lesz a nyüzsgés, és a sátor is felmelegszik. Valamire azért nem számítottam, a reggeli ébresztő zenére:
https://www.youtube.com/watch?v=WCqIzrfrjv8
Öt percen keresztül. Jól indult a nap! :)
És a látvány a sátrunkból:

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése