Történt, hogy- mint mindig, idén- a rajt előtt kevéssel értünk az eplényi Bringarénába, hogy rajthoz álljak a Nyugat Maraton Kupa nyitó versenyén. Lassan túlteszem magam azon, hogy június kopogtat de még mindig a téli színem van. Nem mintha gondom lenne a barnulással, valahogy az esetek nagy részében muszáj rétegesen öltözni. Szerintem a jövő évi csapatmezt rendelhetjük bolyhos thermo anyagból.
Tervem nem volt sok erre a napra. A lapos pályákat nem szeretem, és elég sok sík szakasz volt várható. 73 kilométert hosszú távnak nevezni, khm... De a javamra is fordíthatom a dolgot: mi lenne, ha a 24 órásra tervezett tempóval mennék végig? Mert szintességben gyakorlatilag megegyezik, bő 2% átlaggal. Ezt a tervet mindössze három dolog húzhatta keresztül: a késői érkezés, a többi versenytárssal meccselés igénye, és az erős fejfájás 3-4 óra alvással párosítva.
A helyszín hangulatos, gyorsan felveszem a rajtszámom, összerakom a bringát és már gurulhatok a rajtvonalhoz. Kétszáz méter jutott melegítésre.
Aki már volt versenyen, sejti mi következett a rajtzászló "eldördülése" után. A mezőny megindult, én persze utánuk. Teljesen máshol jártam fejben, testben. Hamar beértünk terepre. Aztán pár kilométer után egyedül maradtam.
Olaszfalu, újra aszfalton egyedül, szélben. Annyira szét voltam esve, hogy az első terepes kis lejtőn simán elvétettem egy kanyart. Majd jött egy lapos, fű alatt-mellett pocsolyás szakasz.
Bakonynánára ismét aszfalton értem be, majd onnan fel egy kis emelkedő, újra terep de immár széles dózer. Frissítő mellett elgurulok, hiszen még bemelegítéssel sem végeztem, hiába szokatlanul magas a pulzus.
Talán egy óra után volt az első kemény mászás. Pontosan nem tudom, egy darab óra vagy kerékpáros komputer nincs nálam. Azt megfogadtam magamnak még a verseny előtt, hogy nem használom a kistányért. Közben még állítottam a nyergen, sikerült kicsit "kulhavy-sra" beállítani- folyton csúsztam előre. Persze ezzel vártam bő 10 kilométert. Mondtam már, hogy dekoncentrált voltam?
A második etap már jobban emlékeztetett montis nyomvonalra, de a motor nem tudott felpörögni. És természetesen jött a hátfájás. Vagyis bekezdtem, ésszel kellett volna. A hosszú emelkedőn muszáj volt letennem kistányérra, bár az elöl 28 hátul 24 nem a klasszikus mókuskerekes áttétel. Ezt leszámítva csak a 38-as lánctányér kopott.
Közben középtávosok közé kerültem, ez adott némi motivációt. Lassan kezdek belerázódni, a tempó is elfogadható. És megvolt a verseny technikai malőre: hajtókar felkapta a láncot, ami beszorult a lánckerék és a váz közé. Nem volt nehéz kiszedni.
Második frissítőnél már felvettem egy fél banánt.
Szépen gurulgatok, újra elterelődöm hosszú távra. Lenézek, hát a vázvédő gumi rögzítése nem elszakadt? Most vagy letekerem, és majd a csapkodó lánc leveri a festéket, vagy majd a lifegő szalag fog beakadni valahova. Inkább leszedtem. Indulok tovább, pályabiztosító máris irányítja a mögöttem jövő hosszútávost. Ejha! Vele azért jó lenne menni, csak nem húz el mellettem fénysebességgel. Így is történt, tudtunk menni hol én voltam elöl hol ő. Bár érdekes volt, hogy lejtőn feltartott az össztelós bringájával. Aztán győzött a fiatalos lendület. Kelemen Imre lassan de biztosan elhúzott, ismét magamra maradtam. Volna.
Mire Tésre értem, értünk addigra a pálya kijelölésnek köszönhetően ismét közös szakaszon tekertünk a többi távon versenyzőkkel. Így azért nem olyan vészes.
Egy rövid, de annál durvább emelkedőn csatlakoztunk vissza a már járt szakaszra, immár cél felé. Itt a kanyarban egy spori durva görcsöt kapott, szegény úgy kifeküdt mint a büdösbogár. Érdekes, de ezt a kaptatót simán kidolgoztam nagy áttétellel, ellentétben a lankás emelkedővel.
Eddig sem volt túl eseménydús a nyomvonal, de az utolsó bő tíz kilométer maga volt a dögunalom. Sík aszfalt, majd széles lapos dózer, kis szembeszélben. Nagyon felvillanyozott, mikor megláttam Kezsót a pálya szélén, fotózni. Ma is szuper képet fog készíteni rólunk, és már nincs messze a cél.
Verseny előtt a 4 órás teljesítést tűztem ki, erősen alapozó zónában. A tempó magasabbra sikerült, vajon időben hogyan állok? Ezt is megtudtam hamarosan, végül 3 óra 36 perces idővel hatodikként értem be a felnőtt kategóriában. Hét indulóból, ahol nem én voltam már Master (trotty) 1 korú.
Kellene valami összegzés.
Gratulálok Simon Gábornak, és csapatának. Nekik "érdekes módon" sikerült az, ami valakinek még 12. alkalommal sem. Egy versenyt magas szinten megtervezni, megszervezni és lebonyolítani. Lehet, a kis mezőny miatt, de ha híre megy ennek a kupának, nem sokáig marad ilyen családias kiscsoportos foglalkozás. Mert az, hogy nem úgy kapjuk a versenyt, mint szívességet hanem szolgáltatást. Bevált, népszerű dolgokat alkalmaztak, hozzátéve egy kis (online) marketinget. A jelölés ötös (Crosskovácsi érdemel csillagot), a tavalyi problémáknak nyoma sem volt. Kedves emberek a frissítőn, pályabiztosítóból pedig ennyit talán egy év alatt nem láttam. Az ebéd nem gulyás volt, sőt lehetett választani húsmentes ételt is. Ha panaszkodhatok, nekem tetszett tavaly a "még ennyi km van hátra" tábla, legalább az utolsó szakaszon jól jött volna. De égető szükség nem volt rá, a frissítők is megmondták, pontosan hol járok a pályán. Másik panaszom csak egyéni szoc. probléma: ilyen terepviszonyok között 100-110 km is lehetne a hosszútáv. Még én is végeztem vele kb. 3,5 óra alatt.
Most már csak össze kell készítenem az úti holmit a Nagy Kalandra. Összeállt a csapat, bringát átellenőrzöm, bevásárolok és pénteken indulás a messzi északra!
Ez a kép hűen visszaadja, mi történt a versenyen, hogyan éreztem magam. Jobb, mint egy interjú:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése