Szerencsés 13-as

Beindult az élet. Alapozás, ciklokrossz szezon egyszerre, három hétvégén egymás után verseny- pörgünk a rúdon. Emellett mellékesen az edzés részét képezi a versenysúly stabilizálása.
Kedden sikerült kora reggel, negyed hatkor kimenni kocogni egy kicsit. Mert az frissít, meg beindítja a napod- ne hidd el! Ehhez megfelelő habitus kell, vagy előre kell tekerni a biológiai órát. Azért teszek még próbát, hátha elkapom a fonalat.
A verseny előtti átmozgatásra tökéletes volt a szombat: kis körözés a Hajógyári szigeten, majd némi országútizás pár ismerőssel. Hamar nyilvánvalóvá vált, vagy tartom a célzónát, vagy társaságban biciklizem. Inkább a rugalmas leszakadást választottam, és egy másik úticélt. November végén már igencsak küszöbön a tél, gyerünk fel a hegyekbe, idén utoljára bringával! Pomáz, Két-Bükkfa nyeregnél átöltözés, és következett a nap fénypontja: közel 10 km lejtmenet. Süt a Nap, hászél fúj... ezért érdemes volt kimozdulni.

De megjött a böjtje, elég hamar. Az autógyárnál balos, innentől hazáig szembeszél. Nos, fél nyolc óta megyek "zsíron", kezdett nem jól esni. A nyereg felkeményedett. Piliscsabánál elmajszoltam két kocka csokit, a déli harangszó örömére. És arra, hogy már csak 30 km a cél.
A délután csendes pihenővel telt. Estére lett fuvarom is, abszolút nyugodtan mentem aludni.
Vasárnap reggel, 7 óra. Reggeli, üzenetem jött: útitársam lesérült, ami választás elé állított: menjek egyedül? Még egy nagy kör, de most a Galga völgyében? Kinézek az ablakon- esik. B terv kell: verseny, vagy görgő? Hamar döntöttem.
Az időjárással kapcsolatban: egész nap esett, nem állt el, lapozzunk!
Pont az első futam közepére érkeztem a rajt-cél területre. Szombathoz képest érezhetően hűvösebb, és párásabb levegőben úgy döntöttem, nem erőltetem a kerékpáros bemelegítést. Meg a kerékpár nélkülit sem. Gyors nevezés, pakolás, pályabejárás gyalogosan, még maradt idő a második futam megtekintésére is. Közben próbáltam segítséget kapni a döntéshez- szélmellénnyel, vagy anélkül? A mellényt felvittem a technikai zónába, egy pótkerékkel, és némi szerszámmal együtt. Nem azért, mert minden másodperc számít, hanem mert nem azért jöttem, hogy akár egy kör után csomagolhassak defekt miatt.
A rajt pontosan történt, azonnal megindult a mezőny, mindenki igyekezett előre, hogy minél jobb helyet szerezzen az első szűkebb pályaszakaszig. A kör még ebben a nyálkás állapotában is jól tekerhető, élvezetes volt. Persze a sár a durva szemcsés fajta, ami gyilkolja a technikát: pillanatok alatt elkopik a fékpofa, körönként kell féket állítani, és a felnik is megsínylik az extrém igénybevételt. A versenyt is élveztem, már amennyire lehetett. De folyamatosan volt előttem valaki, akit üldözőbe vehettem. Bognár Tomival vívott csatánk szerintem bekerül a kerékpározás nagykönyvébe: szalagok között szűk visszafordítós részen több kanyaron keresztül gyűrtük egymást, fej-fej mellett. Azt hiszem, a pálya szélén álló srácoknak is tetszett.

Egyedül a sáros lejtőkön volt bennem a majré. Egyik körben sikerült puhára esnem. Felpattanok amint lehet, hátulról hallom: "Takarodj az útból a q..." Tényleg, baromi fontos lehet egy jó eredmény, de remélem, nem ez lesz a jellemző stílus. Egyrészt unintelligens megoldás, hogy leordítjuk a szerencsétlen, földön fekvő sporttárs haját, belerúgunk még egyet- másrészt ilyen szegényes szókinccsel én inkább nem káromkodnék. Szóval több tiszteletet, hidegebb fejet kérek!
A párás idő ellenére, tényleg jó volt biciklizni, ezzel a versennyel a kellő motiváció is megvolt. Igaz, bohóckodásnak fogom fel a krossz szezont, de nagyon hasznos ez a gyakorlás. Egyensúly, csúszáshatár és ilyenek.

A legjobb az egészben, hogy összetett 12. helyről várom a jövő heti balassagyarmati futamot.
Képeket köszönöm Vadas Máriának, Molnár Tibornak és a Bidon csapatának!