A dolgos hétköznapok mellékhatásaként többet módosítottam a napi programot. Ráadásul, a Balboa óta nem futottam. Ennek ellenére ha nem is nyugodtan, de motiváltam a szombati túrát:
Művészetek Völgye nagy kör
Hétkor indulunk, oké. Rohamtempóban a vonathoz, ott kerék átvétel (esetleges Merida tuninghoz alkalmas), este 11-re már aludhattam is volna. Helyette ellenőriztem a felszerelést, a másnapi útvonalat, majd mivel nem tudtam még mindig aludni, bambultam a gép előtt. Éjjel (vagy már hajnal) háromig. Ébresztő hatkor, nem voltam vidám, de legalább a stressz elmúlt.
A 36 km-es távra, a Bakony 50-re készülvén fejembe vettem, hogy márpedig 3:36-on belül fogom teljesíteni. Hogy biztosra menjek, vártam az indulással 8:30-ig, így minden pont biztosan nyitva lesz, mire odaérek.
Ismerős terepen sokkal jobban szeretek futni. Nem megy el a rengeteg idő a bizonytalan navigálással, tudom az elkövetkező fél-egy óra szintességét- fontos dolgok ezek!
Kulcsos-ház után futótársam akadt, a túrázásból átruccant Máté. Ő "csak" a 26-os távra nevezett, de együtt jó tempót tudtunk tartani. Igen hamar beértünk Taliándörögdre, pecsételtünk, a Szputnyikig tartó szakasz sem tűnt öt percnél hosszabbnak. Ott elváltak útjaink. Innentől már egyre ritkább volt a gyalogosforgalom, kellemesen dimbes-dombos széles könnyen futható terep vezetett Pulára a buszmegállóhoz. Itt kaptam második pecsétem, és az időt: 1:35 alatt értem a 18. km-hez, megvan a féltáv. Micsoda? Mintha ez már futósebesség lenne. De nem eszik olyan forrón, a túra második felén jóval komolyabb kaptatók lesznek.
Kinizsi-forrásnál még mindig csodaszép a hóvirágokból hintett szőnyeg, a Tálodi-erdő pocsolyái alig zavartak a haladásban. 2:12-nél már megkapom a vigántpetendi pecsétet. Eddig 25,6 km 350m szintemelkedéssel. Még vissza van 10,4 km, 300m szint. Időben 1 óra 24.
A faluból kiérve a nyílt, emelkedő úton megcsap a szél. Szemből támad. Mintha fáradnék, a lépéseim kezdenek szétesni. Király-kő felé már bele-bele gyaloglok a meredekebb részeken. A fenti ponttól a Kapolcsig tartó lejtmenetben már érzem, ez necces lesz. Még nem tökéletes az állóképességem.
Kapolcs után, a végére kaptuk meg a legdurvább hegyet, fel a Bondoró aljáig. Három kilométeren 140 méter szintemelkedés, ennek nagy része az első két kilométeren letudható. Nekem eddig tartott a túra kellemes része, innen már elég roszsul megy. Bár tempóban nem olyan rossz, a lábaim és a fejem egyszerre fáj. Ezt elszúrtam, nem ittam eleget. Veszett fejsze nyele, de eszem egy csokit, majd leöblítem egy kulacs vízzel- kb. 10 km-en cipeltem magammal, 1-2 korttyal könnyítve. Az utolsó ponton, Bondoró alján 2:57 (32 km), innen egy hosszú lejtő, majd az utolsó 1,5 km sík. Minden bajom volt, vigyorgás helyett már csak vicsorgás.
Beérek a célba, 3 óra 22 perc! Ez ám az előrelépés. Azt jelenti, hogy átlagban 5p46-os kilométer tempó bő három órán keresztül. Biztató, de a következő hónapban nem lazsálhatok. A töréspontot mindenképpen kijjebb kell tolnom, jócskán. A Bakony 50-en ha 42-ig minden oké, onnan már nem lehet nagy gond. A cél felé szintén sok a lapos lejtmenet, ami nem kínozza az izmokat.
Gyors átöltözés után nem maradt sok időm pihenni, hiszen egy órakor indultunk is tovább, egy egészen más jellegű útra. De erről csak később mesélhetek, ha már összeáll kerek egésszé a történet.
Köszönöm a CATS Egyesületnek ezt a remek túrát, nagyon jó a jelölés, az ellátás bőséges és a kezdő túrázőknak sincs nehéz dolga a nagy hegyekkel. A madárcsicsergés meg szimpla bónusz, a tavasz ajándéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése