2014. február 1., szombat

Fuss, ne szaladj!

A mai nap sikeresnek mondható.  Hiába „kényszerültem” módosítani a célt, ettől függetlenül nagyon jó és érdekes dolgok sorozatában volt részem.
A Téli Tihany teljesítménytúra 20-as távjáról van szó, a BTHE szervezésében. 20,5 km, 895m szinttel? Igen jól hangzik, hiába olvastam egyes beszámolókban barometrikus 750-ről. Azért az sem kevés. Mivel készülök a Bakony50-re, vagy mire nem ártana kicsit forszírozni a tempómenést, hiába tartok az alapozás közepén.  A keddi másfél, csütörtöki 2 órás görgőzés után amolyan megnyugtatásként futottam is. Sajnos csak egy margitszigeti körre  (plusz 6km oda-vissza) volt idő, azért a bevált módszerrel, csukott szájjal indultam neki. A második felét már erősebb tempóban futottam. Így sikerült egy 30 perces kör, ezen kicsit meg is lepődtem. De azt jelenti, hogy jó úton járok.  A péntek pihenősebbre sikerült- főleg az alváshiányom igyekeztem orvosolni- hogy frissen álljak szombaton a rajtvonalhoz.
Két órás menetidőt terveztem, a kevés hó ellenére teljesíthetőnek tűnt. Mondhatni laza kacsa, csak egy kicsit szenvedősebb lesz a vége.
Kényelmesen leértünk a tihanyi iskolába, a rajt/cél helyszínére. Meglehetősen sokan voltak, de a profi szervezésnek köszönhetően- erre visszatérek később- gyorsan megkapták a srácok itinerjüket. Ebben sajnálattal vettem észre, hogy előnyt kell adnom nekik, mert az ellenőrzőpontok nyitását tiszteletben tartva, később kellene indulnom, hogy ne várjak pontőrre.
9:05, indulás! Előtte természetesen „melegítettem”, mégse álljanak be a lábaim 20 perc után. Ami az öltözetet illeti, a kicsivel fagypont alatti hőmérséklet ellenére, thermo nadrág, egy rövid és két hosszú mezre húzott szélmellény összeállításban vágtam neki. Ja, és persze kesztyű+sapka.
Átjáró-barlangnál a tömeg elé vágtam, rögtön utána Orsiékat is utolértem. Apáti templomig a gyalogosokat tömegével értem utol. Az ellenőrző ponton erős voltam, kihagytam a minden bizonnyal finom, meleg forralt bort. Majd a többiek megisszák!
A túra első hét kilométere gyorsan elfogyott. Érthető, hiszen az összes szintemelkedés alig ötödét gyűjtöttem össze. No de most! Laza két kilométeres emelkedő, 140 méter szinttel! Persze volt benne lapos rész is. A tetőről levezető ZT jel, mondhatni „ad kihívást”. Mondhatni nem elég, hogy érdekes módon mekkora puklik vannak a félszigeten, de a jelzett ösvények, amerre a túra vezetett meglepően technikásak. Meredek, köves, szűk kanyargós egynyomosak a hegy oldalában. A tavalyi sártengerhez képest nem volt akkora korcsolyapálya, néhol nem volt biztos a talajfogás de viszonylag problémamentesen lehetett haladni. Csúcs-hegy után persze volt köteles lejtmenet, de ezt leszámítva jó kis futópálya. A gyalogos túratársakat természetesen nem fellökve előztem, hiába fontos a jó idő, annyira mégsem sietek. Akasztó-dombon muszáj volt vinnem egy almát. És milyen jó volt! Igazi alma íze volt! A Hajóállomás felé tartó hosszú lejtőn hozhattam az átlagon, különösen a bitumenes úton. A parton megcsodáltam a jégpáncélba bújt vízi füveket, amit a jégkása állagú Balaton hullámai nyaldostak. Utolsó hosszú emelkedő, a Barátlakásokon keresztül (10:56) egy kis lejtmenettel egészen a Kálvária dombig. Itt kaptam meg utolsó pecsétem, ahonnan egy kilométeres lejtőn már csak be kell „gurulni” a célba. Persze az utolsó kilométer volt a legnehezebb, ez fájt a legjobban. A tempót a maximumig fokoztam. Az első óra után becsült 2:12-es idő helyett 2:10 óra teltével 11:15-kor tettem igazolólapom a cél asztalára. Kész!
Nem az a legfontosabb, hogy sikerült-e a két óra. Ha nagyon bele akarok menni, és elkezdek "ha"-val kezdődő mondatokat gyártani, simán kihozok mínusz tíz percet. A mai nap feladata az idő hajszolása mellett az erő beosztása volt, és a kontroll fenntartása. Hogy minden lépésem pont olyan legyen, ahogy megterveztem. Az eddigi állképességem mekkora pluszt adhat a teljesítményhez az utolsó kilométereken. Ha síkon 5 perces ezreknek megfelelő intenzitással futok se fáradjak el, vagy kezdjenek izmaim tiltakozni a kemény igénybevétellel szemben. Sem a cél előtt, sem utána, pihenés közben. Hasznos tudással lettem gazdagabb, ami bizakodóvá tesz a következő lépcső előtt. De rengeteget kell még tanulnom. Kérdés, készen állok rá, képes vagyok rá, elég motivált vagyok hogy megtegyem?
A következő pár óra a pihenésé, száraz ruhában kellemesen telt. Ebéd gyanánt mákos tésztát kaptunk, harmadszor már nem volt pofám repetázni pedig kínálták jó szívvel. Ez később sem változott, mikor az iskola előcsarnoka megtelt a célba érőkkel. De fél egyig még nyugodt volt a helyzet.
Végül a srácok is beértek, gyors ebéd, kárfelmérés majd hazaút következett.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a BTHE csapatának ezért a remekül szervezett túráért. A nevezési díjért cserébe, vonalkódos regisztrációt kaptunk, a nevezés majd az emléklap kiállítása pillanatok műve volt. Igen hosszú sor is percek alatt fogyott el. Az ételosztásnál, az ellenőrző pontokon is mindenki lelkes volt, a célban a forró tea utánpótlás folyamatos. A részletes itiner mellett, a turistajelzéseket megerősítve, kiszalagozták nekünk a „pályát”. Lehetetlen volt eltévedni.
Jav. Hajóállomáson volt még tea, forralt bor és/vagy pálinka szív- és testmelengetőnek. Az utolsó kilométerekre. Így jár, aki siet, és nyitásra ér a pontra.

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5102

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése