Négyszögletű Kerekerdő

A szép emlékű 2008-as 55 km után, idén „csak” a 25-ös távot teljesítettem ötödmagammal. Mondhatni a kemény mag, egy új csatolmánnyal. Az időjárás nem volt éppen tökéletes, ezért sem erőltettük a hosszabb penzumot. Tesó még a Kinizsi utáni lábadozással volt elfoglalva, Orsival is jóban akartam maradni, elég lesz ennyi nekünk. A 25 kilométerre oszló 340 méter szintemelkedés nagyjából megegyezik a Salföld 30 első mászásával, csak ott 3 kilométer sem volt rá.

Borús, hűvös idő fogadott minket. „What a nice day today! It’s a hot summer” mondaná végtelen nyugalommal, és modorossággal James, a brit lakáj. De mi a Kárpát-medencében vagyunk, lehet most engedik tele vízzel.

Gyors nevezés, nekiindultunk, az első pont hamar jött is a Padragi szikláknál. Ezután némi ellentmondásba keveredtünk, az itiner és az emlékek nem fedték teljesen egymást. A lényeg, hogy nem tévedtünk el, de ellenkező irányból értünk vissza a jelölt, itiner szerinti útra.

Mikor kiértünk az erdőből a Padragi tetőn, meg is pillanthattuk a túra névadóját, a Kerekerdőt. El kell olvasnom a könyvet is. A következő óra nagyjából azzal telt, hogy sétálunk-sétálunk, és egyre közelebb érünk a fákhoz, melyek először csak valami zöld masszát alkottak, végül emberes méretű, nem túl nagy erdőcskévé váltak. Pecsét mellé kaptunk némi energiapótlást, majd megkezdtük a lejtőzést Taliándörögd felé. Harmada megvan távban, szintben. A Klastrom kocsmánál újabb pecsét, és következett a túra legszebb, legnaposabb része. Itt kimondottan melegünk volt, napfürdőztünk és kezdtük levetni a felesleges rétegeket. A vadászház/gazdaság mellett volt dzsungelharc, falon mászás mint a túra plusz szolgáltatása. Patakon átkelés sokszor, de végül kiértünk a széles dózerútra. A Csigói útelágazásnál a pecséthez kis víz is járt, itt már észrevettük, hogy felhők közelednek pont arra, amerre utunk vezet. Szőc után, Halimba előtt be is következett: leszakadt az ég. A szeles zivatarban gyorsan nedvesedtünk, legalább az itinert, és a pecsételős papírokat óvtuk a csapadéktól. Halimbától már mindenkin úrrá lett (gondolom) az „ottvagyunkmár” érzés, de tényleg közel volt a cél. Végül öt és fél órás séta után becsaptunk a célba, ahol már várt minket a zsíroskenyérrel rakott asztal, és többféle kitűzők. Jól döntöttünk, hogy nem a hosszabb távok közül választottunk, esőben most nem volt sok kedvünk túrázni. Ez így pont jó volt, kellemesen elfáradtunk.